Egy rendőrautót felgyújtottak, a rendőrségi alapítvány épületét pedig tűzijátékkal és kövekkel dobálták. A Twitteren megosztott videók tanúsága szerint a zavargásokért a szélsőbaloldali Antifa csoport tehető felelőssé.
Az atlantai rendőrök legalább hat embert letartóztattak, miután a szombati békés tüntetés káoszba és erőszakba torkollott a Fox News beszámolója szerint. A város polgármestere azt mondta: a tüntetők ablakokat törtek be és egy rendőrautót is felgyújtottak. A FOX atlantai csatornája arról számolt be, hogy a randalírozók tűzijátékkal lőtték és kövekkel dobálták az Atlantai Rendőrségi Alapítvány épületét. A zavargásokat egy aktivista, a 26 éves Manuel Esteban Paez Terant halála váltotta ki, akit megöltek a rendőrök.
A sajtótájékoztatón Andre Dickens polgármester azt mondta, hogy az elfogott személyeknél robbanószereket is találtak.
Andre Dickens hangsúlyozta, tudomásul kell venni, hogy ezek az egyének fenyegetést jelentenek a közösségre és a tulajdonra nézve. A polgármester kiemelte, hogy a tüntetők jelentős része nem atlantai, még csak nem is Georgia államban él, és egyáltalán nem az atlantai emberek általános véleményét képviselik a rendrőséggel kapcsolatban.
„Atlanta biztonságban van, a rendőreink megoldották a belvárosban kialakult kora esti rendbontást” – mondta Andre Dickens. A városvezető hangsúlyozta: „Atlanta városa és az atlantai rendőrség továbbra is védi a békés tiltakozáshoz való jogot. De nem tűrjük meg az erőszakot vagy a tulajdon rongálását”.
A Twitteren megosztott videók tanúsága szerint a zavargásokért a szélsőbaloldali Antifa csoport tehető felelőssé. Az arcukat maszkkal eltakaró, feketébe öltözött tüntetők a Black Lives Matter mozgalmat éltető plakáttal, s egyben az atlantai „rendőrváros” ellen tiltakozva vonultak fel az utcán.
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
It's still an active scene where @Atlanta_Police say 2 teen boys are dead and 2 other teens + a preteen are in the hospital after being shot in what started as a dispute on social media. Investigators say there's multiple shooters, & young people are at police HQ. @11AliveNewspic.twitter.com/mCz5JUbmZ0
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
#WATCH: Woman arrested after trying to burn down Martin Luther King Jr.’s birth home in Atlanta — stopped by off-duty NYPD officers
A woman attempted to burn down Martin Luther King Jr.’s birth home, arriving with a gas canister and dousing the historic property in fuel Thursday… pic.twitter.com/sFlVLLBE8d

Több ember meghalt, és zavargások törtek ki Mexikóban azután, hogy őrizetbe vették a Köpcös (El Chapo) néven ismert maffiavezér fiát.
A mexikói hatóságok nemrég fogták el Joaquín Guzmán maffiavezér fiát, Ovidio Guzmán-Lópezt. Erre reagálva Mexikó Sinaloa nevű szövetségi államában a bűnbandák azzal válaszoltak, hogy útzárakat állítottak fel, járműveket gyújtottak fel, és még egy repteret is megtámadtak.
A harcokban legalább három rendőr meghalt, és a sinaloai kormányzó szerint legalább 18 embert kórházba kellett szállítani. A reptéren két repülőt is találat ért, egyet épp akkor, amikor felszállásra készült.
A megtámadott reptéren, valamint két másik reptéren is törölni kellett számos járatot (összesen több mint százat). A lövöldözések csütörtök délután is folytatódtak, és pénteken az iskolák egyáltalán nem nyitnak ki Sinaloában.
Valószínűleg nem független a belpolitikai fejleményektől az sem, hogy Joe Biden amerikai elnök mexikói látogatását is egy nappal előrébb hozták a tervezetthez képest. Az USA elnöke így vasárnap érkezik az országba.
Az Egér lehetett a kartell (egyik) feje, számos gyilkosság kötődhet a nevéhez
A BBC szerint Ovidio Guzmán-Lópezt (becenevén: az Egér) azzal gyanúsítják a hatóságok, hogy ő vezette az édesapja által létrehozott drogkartellt. Maga a Köpcös már 2019 óta rács mögött van, mivel drogkereskedelem és pénzmosás miatt életfogytiglanra ítélték.
El Chapo fiát 2019-ben egyszer már elfogták, de akkor rövid időn belül szabadon engedték, attól tartva, hogy a támogatói erőszakos cselekményekkel válaszolhatnak. Most egy hat hónapos akció eredményeként, az Egyesült Államok segítségével sikerült ismét elfogniuk őt a mexikóiaknak. Az Egér az amerikaiaknak is a bögyükben volt, ugyanis korábban 5 millió dolláros jutalmat ajánlottak fel annak, aki az elfogásához vezető információval tud szolgálni.
Az amerikai külügy szerint Ovidio Guzmán-López és testvére, Joaquín jelenleg 11 droglabort irányítanak Sinaloában, ahol havonta körülbelül 1300-2200 kilogrammnyi drogot állíthatnak elő. Ezen túl Ovidio Guzmán-Lópezt azzal is gyanúsítják, hogy számos gyilkosságra adott parancsot, többek között egy mexikói énekest is meggyilkoltatott azért, mert nem volt hajlandó fellépni az esküvőjén.
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
#Video|| Del momento en el que rescatan al conductor prensado, tras el accidente de la Línea 3 del Metro de la Ciudad de México, en la estación La Raza.
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
⚠️La tarde de este jueves 20 de abril se registró una intensa movilización policiaca en la Ciudad de México, específicamente en la alcaldía Miguel Hidalgo. De acuerdo con los primeros reportes, se registró una intensa balacera en Starbucks de Plaza Carso, en la zona de Polanco,… pic.twitter.com/L59aNje6Z9
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
? || Se registró explosión de pirotecnia en San Bartolomé #Tenango en #Tetlatlahuca, murieron dos personas y 10 más resultaron heridas. Al lugar llegaron cuerpos de emergencia para apoyar a la poblacion. | @GobTlaxcalapic.twitter.com/yWKssOaSsA
¡Es una t3rrible trag3dia en Ciudad Madero, Tamaulipas!
El gobernador de #Tamaulipas, Américo Villarreal Anaya, confirmó la mu3rte de 10 personas en el desplome de la Parroquia de la Santa Cruz en Ciudad Madero. Entre las víctimas se cuentan 5 mujeres, 2 hombres y tres niños. pic.twitter.com/bsi0mQHSUT
Popocatepetl volcano, situated in Mexico, has initiated an eruption. A yellow alert level has been declared, prompting authorities to evacuate residents from surrounding areas. pic.twitter.com/oDPHNIDejG
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
Occupied Abkhazia rebelled against the ratification of an investment agreement with Russia.
Echo of the Caucasus writes that mass protests began after the signing of an agreement that allows Russian companies to implement investment projects in the unrecognized republic. The… pic.twitter.com/UG8nJz0RZM
Gyújtogatás, vandalizmus, és sok sebesült – ez a szilveszter éjszaka mérlege Berlinben és több német városban. Különösen a migránsok által lakott negyedekben és a szélsőbaloldal központjában volt nagy a vandalizmus. A tomboló „ünneplők” rakétákat lőttek mentőkre, rendőrökre és tűzoltókra is.
Berlinben szilveszterkor pirotechnikai eszközökkel lőtték a járműveket, épületeket és járókelőket. A rendőrök és a tűzoltók is „tűz alatt” voltak. A rendőrök, mentők és a tűzoltók is megsérültek a tűzijátékoktól a műveletek során – írta a Die Welt. A város több pontján szándékosan lőttek tűzijátékkal járművekre és épületekre, valamint emberekre.
Tempelhof kerületben egy buszt pirotechnikai eszközökkel és tűzoltó készülékkel dobáltak meg. A szélvédő tönkrement. A Lichtenrade kerületben a rendőrség szerint 60-80 ember próbált meg tűzijátékkal felgyújtani egy járművet.
A berlini tűzoltóság több mint 1700 hívásra reagált, ami közel 700-zal több, mint egy évvel ezelőtt. Ez az újév reggeli előzetes mérleg szerint. A jelentés szerint 22 ember sérült meg petárdák és rakéták által. 38 esetben támadtak a mentőszolgálatokra, és 15-en megsérültek. Az egyik sérült mentőst kórházba is kellett vinni. „Ezt a magatartást semmi sem indokolja, és csak a leghatározottabban elítélni tudom” – mondta Karsten Homrighausen tűzoltóigazgató.
A jórészt migránsok lakta Neuköllnben riasztófegyverekkel lőttek a rendőrökre.
Szintén a fővárosban egy üzlet kirakatát „lerobbantották”. „Kollégáink gyorsan megérkeztek, majd szó szerint tűz alá vették őket” – tweetelte a rendőrség. Egy rendőr sérüléseket szenvedett. Mitte-ben egy nő nyakán sérült meg egy petárda. A rendőrség a város más részein is jelentett tűzijátékkal kapcsolatos incidenseket.
Jelentős zavargások voltak Düsseldorfban, a zsúfolt óváros mellett a város egész területén voltak összecsapások.
A kölni rendőrök szilveszterkor több száz fővel vonultak ki különböző helyszínekre. A 2015-ös szilveszterhez hasonlóan ezúttal is előfordult, hogy migránsok támadtak fiatal nőkre és szexuálisan zaklatták őket.
Lipcse Connewitz negyedében álarcosok gyújtogattak és támadtak a rendőrökre. Connewitz az egyik legjelentősebb németországi központja az agresszív szélsőbaloldalnak és az antifának.
Rengeteg rendőr volt szolgálatban
Berlinben mintegy 1100 rendőr volt szolgálatban szilveszterkor. A város nem kérhetett erősítést más szövetségi államokból, mert a rendőrség egész Németországban erős nyomás alatt volt ebben az időszakban. 2022-ben 8400 esetben történt erőszakos fellépés a rendőrök ellen, 2021-ben ez a szám mintegy 5200 volt, ezek során 475-en sérültek meg.
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
Occupied Abkhazia rebelled against the ratification of an investment agreement with Russia.
Echo of the Caucasus writes that mass protests began after the signing of an agreement that allows Russian companies to implement investment projects in the unrecognized republic. The… pic.twitter.com/UG8nJz0RZM
Párizsban szombaton is összecsapások törtek ki a rendőrség és a kurd közösség tagjai között az előző napi lövöldözés után, amelyben hárman meghaltak, hárman pedig megsebesültek.
A tiltakozók gépkocsikat forgattak fel, legalább egy autó kiégett és kisebb tüzek voltak a place de la République tér, a demonstrációk hagyományos helyszíne környékén, ahol előzőleg a kurdok békés tüntetést tartottak.
Az összecsapások azután kezdődtek, hogy a tüntetők egy része elhagyta a helyszínt. Egyesek megdobálták a rendőröket, akik könnygázt vetettek be. Két óráig tartottak a zavargások, mire sikerült a tömeget szétoszlatni.
Pénteken egy fegyveres férfi lövöldözni kezdett Párizs forgalmas X. kerületében, egy kurd kulturális központ közelében, ahol a kurd közösség három aktivistájának tíz évvel ezelőtti, máig felderítetlen meggyilkolására készültek emlékezni.
A rendőrség őrizetbe vett egy 69 éves férfit, aki a hatóságok szerint nemrégiben szabadult az őrizetből, miközben a tárgyalására várt, amiért egy évvel korábban karddal támadt egy párizsi menekülttábor lakóira.
A gyanúsított kihallgatása után immár fajgyűlölet miatt elkövetett emberölés és lőfegyverrel való visszaélés ellene vád – közölte szombaton az ügyészség.
[type] => post
[excerpt] => Párizsban szombaton is összecsapások törtek ki a rendőrség és a kurd közösség tagjai között az előző napi lövöldözés után, amelyben hárman meghaltak, hárman pedig megsebesültek.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1671961800
[modified] => 1671926965
)
[title] => Párizsban szenteste napján is folytatódtak zavargások
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=104959&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 104959
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 104960
[image] => Array
(
[id] => 104960
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/np-file-201523.jpeg
[original_lng] => 369900
[original_w] => 2000
[original_h] => 1377
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/np-file-201523-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/np-file-201523-300x207.jpeg
[width] => 300
[height] => 207
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/np-file-201523-768x529.jpeg
[width] => 768
[height] => 529
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/np-file-201523-1024x705.jpeg
[width] => 1024
[height] => 705
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/np-file-201523-1536x1058.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1058
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/np-file-201523.jpeg
[width] => 2000
[height] => 1377
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/12/np-file-201523.jpeg
[width] => 2000
[height] => 1377
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1671969176:4
[_thumbnail_id] => 104960
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 1329
[_oembed_f9b797e43bdd7a2c8a8dd2e017b49962] =>
#Paris10 rue d'Enghien, intervention de police en cours. ➡️ Une personne interpellée ? Évitez le secteur et laissez les services de secours intervenir pic.twitter.com/5C5wcKCCHk
?? FLASH - Plusieurs victimes dans une #fusillade rue d’Enghien, dans le 10ᵉ arrondissement de #Paris. Un homme a été interpellé. La #préfecture de police demande d'éviter le secteur. (AFP) pic.twitter.com/5r9PtZjJ0Z
An injured person is taken for treatment from the scene of a shooting in 10th district of Paris that reportedly left two dead and others injured. A Kurdish centre was reportedly targeted. pic.twitter.com/diXqnHYd0X
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
⚠️?? 22/10 12h10 Pour des raisons de sécurité, le château de Versailles évacue les visiteurs et procèdera à la réouverture dès que les vérifications auront été menées. Nous vous remercions de votre compréhension. pic.twitter.com/6w6ykC499l
Opération de police à la BNF : des détonations ont été entendues dans le quartier.
La police a ouvert le feu à plusieurs reprises en direction de la personne menaçante qui a été blessée à l’abdomen et évacuée par les pompiers. @CLPRESSFRpic.twitter.com/faOQJTNYi2
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024

🇫🇷 #France Attack at Paris East Railway Station : a "Sentinel" soldier attacked with a knife, the attacker shouting "Allah Akbar". Wounded in the shoulder, his life would not be in danger. pic.twitter.com/AbwIjJ0DvZ
Egy hatvan év fölötti férfi lövöldözött a francia fővárosban pénteken egy kurd kulturális központ közelében. Eddig legalább három halálos áldozat van és több súlyos sérült. A környéken az eset után zavargás tört ki, amelyben tizenegy rendőr megsérült.
A francia Le Monde című lap internetes portálja arról számolt be, hogy a pénteki párizsi lövöldözésben három kurd aktivista vesztette életét.
A támadó egy hatvan év feletti férfi volt, aki hét vagy nyolc lövést adott le. A rendőrség az elkövetőt lefegyverezte, és őrizetbe vette. A férfit egy évvel ezelőtt már letartóztatták, amiért karddal támadt emberekre egy párizsi migránstáborban.
Az eset után Gérald Darmanin belügyminiszter a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az elkövetőt büntetett előélete ellenére nem ismerték a titkosszolgálatok, és nem volt „regisztrálva szélsőjobboldali személyként” – írta a Le Monde.
A BBC viszont arról ír, hogy Anne Hidalgo polgármester állítása szerint a gyilkosságokat egy „szélsőjobboldali aktivista” követte el.
A Le Monde közvetítéséből az is kiderül, ugyan arra egyelőre semmilyen jel nem utal, hogy a támadó William M. kurdellenes török nacionalista lenne, a helyiek törökellenes szólamokat kiabáltak a belügyminiszter sajtótájékoztatója alatt.
Miután a tárcavezető befejezte az újságírókhoz intézett beszédét, zavargás tört ki, amelyben a Le mond szerint eddig legalább tizenegy rendőr sérült meg.
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
#Paris10 rue d'Enghien, intervention de police en cours. ➡️ Une personne interpellée ? Évitez le secteur et laissez les services de secours intervenir pic.twitter.com/5C5wcKCCHk
?? FLASH - Plusieurs victimes dans une #fusillade rue d’Enghien, dans le 10ᵉ arrondissement de #Paris. Un homme a été interpellé. La #préfecture de police demande d'éviter le secteur. (AFP) pic.twitter.com/5r9PtZjJ0Z
An injured person is taken for treatment from the scene of a shooting in 10th district of Paris that reportedly left two dead and others injured. A Kurdish centre was reportedly targeted. pic.twitter.com/diXqnHYd0X
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
SHOCKING VIDEO: Ecuador presidential candidate Fernando Villavicencio, who was leading in the polls, has just been assassinated two weeks before an election the 59-year-old was expected to win. Journalists were referring to him as "right-wing" candidate!https://t.co/69wFzCK4DK
Absolutely horrible story out of Bosnia today as a bodybuilding-cartel enforcer murdered his wife live on Instagram after beating her into confessing she'd gone to the police about him. 1/4https://t.co/ErBmWPdlIO
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
⚠️?? 22/10 12h10 Pour des raisons de sécurité, le château de Versailles évacue les visiteurs et procèdera à la réouverture dès que les vérifications auront été menées. Nous vous remercions de votre compréhension. pic.twitter.com/6w6ykC499l
US- Samantha Woll, the president of a Jewish synagogue, was stabbed to death outside her home on Saturday. This took place in Rashida Tlaib's district.
Woll was a liberal social justice campaigner who attempted to "bring Jews and Muslims together."
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Opération de police à la BNF : des détonations ont été entendues dans le quartier.
La police a ouvert le feu à plusieurs reprises en direction de la personne menaçante qui a été blessée à l’abdomen et évacuée par les pompiers. @CLPRESSFRpic.twitter.com/faOQJTNYi2
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
Az Argentínától vereséget szenvedő francia drukkerek nehezen viselték a történteket, zavargások törtek ki a főváros utcáin, ahol a fegyveres rendőrök könnygázt is bevetettek. A szurkolók a mérkőzés után tömegesen vonultak az ország legnagyobb városainak, Párizsnak, Lyonnak és Nizzának az utcáira.
Mintegy 14 ezer rendőr teljesített szolgálatot vasárnap este egész Franciaország területén, hogy garantálja a biztonságot. A Gerald Darmanin belügyminiszter által pénteken nyilvánosan ismertetett párizsi biztonsági művelet alatt az erőket Párizsban összpontosították. A Champs-Elysées sugárút hatalmas ünnepségek színhelye volt Franciaország korábbi győzelmeikor, négy évvel ezelőtt 600 ezer ember szurkolt és táncolt ott. A sugárutat lezárták a forgalom elől, és 2750 rendőr állomásozott a környéken − írta meg a Daily Mail.
A rendőrség a rendbontókra figyelt, miután szerda este mintegy 40 szélsőjobboldali szimpatizánst tartóztattak le, akik a Marokkóval vívott elődöntő után megpróbáltak csatlakozni az ünneplők tömegéhez.
„Azért jöttek, hogy verekedést provokáljanak” − mondta Darmanin újságíróknak.
Összesen 115 embert tartóztattak le a hét elején Párizsban a Marokkó elleni mérkőzés után, és múlt szombaton, Franciaország negyeddöntős győzelmét követően is összecsapások voltak, amikor a rendőrség könnygázt vetett be a tömeg feloszlatására.
A rendőrség kékre, fehérre és pirosra festett betontömbökkel zárta le a Champs-Elysées-t a forgalom elől a döntő idejére. A rohamrendőrök itt összecsaptak a szurkolókkal, miközben a mérkőzés után fáklyákat és tűzijátékokat gyújtottak − közölte a The Sun.
Lyonban a jelentések szerint a rohamrendőrök könnygázt vetettek be a futballszurkolók ellen, miután erőszak tört ki a városban. Kaotikus jelenetek láthatóak a felvételeken. A szurkolók köveket, palackokat és tűzijátékokat dobáltak a rendőrökre, azok pedig könnygázt vetettek be a tömeg ellen. Hallani lehet, ahogy a rendőrök vissza akarják fordítani az embereket, miközben a jelentések szerint vízágyúkkal oszlatták fel a tömeget.
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
JUST NU: Våldsamma upplopp – tre personer har skjutits av polisen i Norrköping, enligt källor till NT • Aftonbladets är på plats • Följ liverapporteringen https://t.co/cmH3Z7ZyaYpic.twitter.com/q9zqzKJDbF
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
Occupied Abkhazia rebelled against the ratification of an investment agreement with Russia.
Echo of the Caucasus writes that mass protests began after the signing of an agreement that allows Russian companies to implement investment projects in the unrecognized republic. The… pic.twitter.com/UG8nJz0RZM
Több száz turista rekedt Peru fő látványossága, a Machu Picchu melletti kis településen. Sokan már négy-öt napja várnak arra, hogy a zavargások miatt leállított vonatok újrainduljanak.
„Nem kapunk sok információt a helyi hatóságoktól. Az otthon lévő ismerőseimre hagyatkozom. Próbálunk megoldást találni arra, hogy elmehessünk. Főleg az időseket és a betegeket szeretnénk kijuttatni innen” – mondta egy amerikai férfi.
A Machu Picchu melletti Aguas Calientes nagyon félreeső helyen fekszik. A legközelebbi városig, Ollantaytambóig most kiszámíthatóan csak egy harminc kilométer hosszú túrával lehet eljutni, a sínek mentén. Ez viszont nem mindenkinek opció.
„El szeretnénk menni. Sétálnánk is, de az édesanyámnak és nekem két bőröndünk van, mindkettő vagy harminc kilós, úgyhogy nem tudunk végigsétálni az ösvényen” – magyarázta egy hongkongi nő.
Peru más részein turisták ezrei vannak hasonló helyzetben a lezárt repülőterek és az úttorlaszok miatt. A Pedro Castillo elnök letartóztatását követően kitört zavargásokban már több mint húsz ember halt meg.
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
#Urgente | Al menos 13 personas fallecidas y 36 heridos dejó el despiste y caída a un precipicio de 200 metros de un bus de la empresa Molina, en el paraje Huaccoto, en el distrito de Anco, en carretera Ayacucho - Huancayo, según informe preliminar de la Policía. pic.twitter.com/WoaFmdiMBH
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
Occupied Abkhazia rebelled against the ratification of an investment agreement with Russia.
Echo of the Caucasus writes that mass protests began after the signing of an agreement that allows Russian companies to implement investment projects in the unrecognized republic. The… pic.twitter.com/UG8nJz0RZM
Több helyen is zavargások törtek ki Franciaországban és Belgiumban azt követően, hogy a franciák szerda este 2–0-ra legyőzték Marokkót a katari labdarúgó-világbajnokságon. A hatóságok több ezer rohamrendőrt vetettek be, többen megsérültek és egy 14 éves tinédzser meghalt.
A franciák győzelméről ebben a cikkünkben számoltunk be. Azt már a mérkőzés közben is tudni lehetett, hogy a francia hatóságok jelentős óvintézkedéseket tettek: egyedül a párizsi Champs-Élysées-n 2200 rohamrendőrt helyeztek készenlétbe. Ugyanis néhány napja, Marokkó és Franciaország továbbjutásakor már elszabadult a pokol Párizsban (előtte pedig Brüsszelben voltak többször is hasonló esetek).
#FRAMAR d'un côté les supporters marocains de l'autre les supporters français. Tirs de mortiers à plein régime pic.twitter.com/H3HI4xJFP5
Nem volt ez másképp most sem, amikor a két csapat közül már csak az egyik juthatott tovább. A demonstrálók több francia városban is összecsaptak a kivezényelt rohamrendőrökkel. Az alábbi videó például Montpellier-ben készült.
Montpellier mellett Nizzában és Párizsban is összecsaptak a szurkolók a rendőrökkel. A legsúlyosabb incidens azonban Montpellier-ben volt, ott ugyanis egy 14 éves kamasz is életét vesztette.
A DailyMail szerint a fiatal több szurkolóval együtt megrohamozott egy francia zászlós autót. A sofőr erre bepánikolt, tett egy hajtűkanyart, és elhajtott a helyszínről, de közben elütötte a fiatalt, akit egy közeli kórházba szállítottak ugyan, de nem tudták megmenteni az életét.
Belgiumban sem volt jobb a helyzet, ahol az utcákon megint rongálásba kezdtek a marokkói csapat szurkolói.
Egy, a franciákkal szimpatizáló helyi lakost szintén megfenyegettek a dühös szurkolók, aki ezután inkább el is távolította a balkonról a francia zászlót.
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
#Paris10 rue d'Enghien, intervention de police en cours. ➡️ Une personne interpellée ? Évitez le secteur et laissez les services de secours intervenir pic.twitter.com/5C5wcKCCHk
?? FLASH - Plusieurs victimes dans une #fusillade rue d’Enghien, dans le 10ᵉ arrondissement de #Paris. Un homme a été interpellé. La #préfecture de police demande d'éviter le secteur. (AFP) pic.twitter.com/5r9PtZjJ0Z
An injured person is taken for treatment from the scene of a shooting in 10th district of Paris that reportedly left two dead and others injured. A Kurdish centre was reportedly targeted. pic.twitter.com/diXqnHYd0X
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Our friend Pete Reed was killed yesterday at Bakhmut, doing what he always did - saving lives and helping humanity. Dedicated, generous, selfless, funny, hero. Rest easy, brother. Russia will pay. #petereedpic.twitter.com/zECRxrqf6r
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
"I dirottatori della nave sono stati catturati. Tutto è finito bene". Lo scrive su Twitter il ministro della Difesa, Guido Crosetto, riguardo al tentativo di dirottamento di una nave turca da parte di un gruppo di migranti. Intervenuti gli uomini della Brigata San Marco. #ANSA… pic.twitter.com/A3VCLrqF8V
Kaçakların alınması için Napoli’ye yönlendirilen Galata Seaways gemisine İtalyan güvenlik güçleri müdahale etmiş, mürettebatın güvenliği sağlanmıştır. Arama faaliyetleri devam ederken süreç Bakanımız Sn. @A_Uraloglu'nun koordinasyonunda AAKKM tarafından takip edilmektedir. pic.twitter.com/lEEwJDEf7M
— DENİZCİLİK GENEL MÜDÜRLÜĞÜ (@denizcilikgm) June 9, 2023
Wimbledon MP @S_Hammond says a major incident has been declared at the Study Prep School in Wimbledon Common. @MPSMerton say "We are aware of several casualties."
Officer tells our reporter the Air Ambulance is on the scene and are "still trying to get casualties out." pic.twitter.com/gSIZsHTGSB
Typhoon #EgayPH (DOKSURI) Issued at 8:00 AM, 26 July 2023 Valid for broadcast until the next bulletin at 11:00 AM today. TYPHOON EGAY WOBBLES OVER THE WATERS NEAR FUGA ISLAND pic.twitter.com/1pSXOs4GAO
— Bayanihan Today ?? (@BayanihanToday) July 26, 2023
? [#EnDirect] ⚠️ Un pylône haute tension (enfin, ce qu’il en reste)… à La Chaux-de-Fonds (CH) non loin de la France. De telles images au cœur d’une ville de 37.000 habitants sur notre continent, sont inédites. Le phénomène (ici) correspond à une macrorafale. ⛈️ #Orages#Jurapic.twitter.com/dUW6LjQulD
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
Occupied Abkhazia rebelled against the ratification of an investment agreement with Russia.
Echo of the Caucasus writes that mass protests began after the signing of an agreement that allows Russian companies to implement investment projects in the unrecognized republic. The… pic.twitter.com/UG8nJz0RZM
Könnygázt is be kellett vetnie a francia rendőrségnek, hogy megfékezze a párizsi Champs-Élysées-n a futballválogatott elődöntőbe jutását ünneplő marokkói és francia szurkolókat. A hírügynökség szerint Marokkó továbbjutása után ezrek lepték a francia főváros leghíresebb útját, majd amikor később Franciaország is bejutott a futball-vb elődöntőjébe, még többen csatlakoztak hozzájuk.
A helyenként elfajult ünneplésben szurkolók egy része elkezdte betörni a boltok kirakatát, illetve a rendőrökre támadt, pár helyen pedig a Champs-Élysées közelében tüzeket is gyújtottak. Marokkó és Franciaország szerdán egymás ellen játszik majd az elődöntőben.
London központjában az ünneplő marokkói szurkolók kövekkel dobálták a városi buszokat. A rendőrség ekkor feloszlatta a tömeget.
#RCA : incendie ravage totalement les bâtiments de la délégation de l’Union Européenne à #Bangui, selon l'ambassadeur @UEDouglasCarp qui évoque aucune perte humaine. C'était ce lundi matin autour de 3h . Enquête ouverte mais pour l'instant, piste d'un court-circuit privilégié. pic.twitter.com/8tevsE5TBI
#Paris10 rue d'Enghien, intervention de police en cours. ➡️ Une personne interpellée ? Évitez le secteur et laissez les services de secours intervenir pic.twitter.com/5C5wcKCCHk
?? FLASH - Plusieurs victimes dans une #fusillade rue d’Enghien, dans le 10ᵉ arrondissement de #Paris. Un homme a été interpellé. La #préfecture de police demande d'éviter le secteur. (AFP) pic.twitter.com/5r9PtZjJ0Z
An injured person is taken for treatment from the scene of a shooting in 10th district of Paris that reportedly left two dead and others injured. A Kurdish centre was reportedly targeted. pic.twitter.com/diXqnHYd0X
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
A big thank you to every solider who took part in the Colonel’s Review this morning in the heat. Difficult conditions but you all did a really good job. Thank you. W
— The Prince and Princess of Wales (@KensingtonRoyal) June 10, 2023
Wimbledon MP @S_Hammond says a major incident has been declared at the Study Prep School in Wimbledon Common. @MPSMerton say "We are aware of several casualties."
Officer tells our reporter the Air Ambulance is on the scene and are "still trying to get casualties out." pic.twitter.com/gSIZsHTGSB
? One of those disrupting the #BBCProms, Kate Logan, a 38-year-old mum of two from London, said:
“Many years ago, I sang with a youth choir at the Albert Hall, never imagining I would one day disrupt a performance here to draw attention to the planetary crisis we find ourselves… pic.twitter.com/OULUVrLwDc
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
⚠️?? 22/10 12h10 Pour des raisons de sécurité, le château de Versailles évacue les visiteurs et procèdera à la réouverture dès que les vérifications auront été menées. Nous vous remercions de votre compréhension. pic.twitter.com/6w6ykC499l
Opération de police à la BNF : des détonations ont été entendues dans le quartier.
La police a ouvert le feu à plusieurs reprises en direction de la personne menaçante qui a été blessée à l’abdomen et évacuée par les pompiers. @CLPRESSFRpic.twitter.com/faOQJTNYi2
Police have appealed for Abdul Shokoor Ezedi to come forward, after a mother and her daughters were attacked with a corrosive substance in Clapham on Wednesday.
Commander Jon Savell made a personal appeal to the 35-year-old, saying he needed "medical help" for his injuries. pic.twitter.com/1QKjKzuHkJ
At least two runaway horses have been seen running through central London. The horses - one of which was seemingly covered in blood - were reportedly from Household Cavalry, which works at Buckingham Palace. According to BBC, four people are now confired to be injured.
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
Avenue de la République, les hordes cagoulées tentent désespérément d’obtenir une charge policière. Les CRS se font un peu prier. pic.twitter.com/ycXoWqUKuo
Paris — Chaotic scenes in the city center as masked leftist rioters and Antifa are running through the streets to celebrate the socialist and communist coalition electoral win. An explosive device goes off at the Place de la République. pic.twitter.com/UXvTjh0u6E
🇫🇷 ALERTE - Un homme torse nu a été aperçu en train d'escalader la tour Eiffel, juste au-dessus des anneaux olympiques. Le monument a été évacué. (AP) #Paris2024pic.twitter.com/ZrsHdiFAXt
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
🚨Ballot drop boxes with completed votes have just been set on fire in Vancouver, WA and Portland, OR. Expect more wild stuff this week. Stay vigilant. pic.twitter.com/qTXHPXZc2h
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
Occupied Abkhazia rebelled against the ratification of an investment agreement with Russia.
Echo of the Caucasus writes that mass protests began after the signing of an agreement that allows Russian companies to implement investment projects in the unrecognized republic. The… pic.twitter.com/UG8nJz0RZM
UPDATE: Videos from the scene of the ongoing hostage situation in Issy-les-Moulineaux near Paris show additional police reinforcements arriving in the area. The motivation or the demands of the hostage taker are still unknown. https://t.co/53FQcnKAEYpic.twitter.com/OEqQcKy9y8
Zavargások törtek ki a belga fővárosban, Brüsszel központjában vasárnap délután, miután Marokkó a katari labdarúgó világbajnokságon 2-0-ra megverte a belga csapatot – számolt be a helyi sajtó.
A szurkolók autókat rongáltak meg és gyújtogattak, a helyszínre rendelt rendőrök vízágyúkat és könnygázt vetettek be a randalírozó tömeg feloszlatására. A La Libre belga napilap azt írja, közösségi oldalakon terjedő videókon látható, hogy a rendbontók marokkói zászlókkal a kezükben megtámadnak egy járművet a brüsszeli városközpontban. A lap azt is közölte, hogy egy az incidensről tudósító újságíró megsérült a petárdázás következtében.
A brüsszeli hatóságok a Twitteren keresztül a városközpont elkerülésére szólítottak fel. Phillip Close, Brüsszel főpolgármestere Twitter-üzenetében elítélte az incidenst, és közölte, hogy a rendőrség elkezdte a rendbontók letartóztatását.
A körzeti rendőrkapitányság szóvivője a belga hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a rendzavarást több tucat olyan személy kezdte, „akik csak az alkalmat várták, hogy összeütközésbe kerüljenek a rendfenntartó erőkkel, és veszélyeztethessék a közbiztonságot.”
A délután folyamán a rendőrség lezárta a zavargások helyszínét a forgalom elől, több villamosjáratot megszakítottak.
2017 novemberében legalább huszonkét rendőr megsebesült a marokkói futballválogatott győzelmét ünneplő szurkolók randalírozása miatt kialakult összecsapásokban Brüsszel központjában.
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
Who’s idea at Hartlepool Council was it to bring migrant hostels to town, to place them on residential street close to schools, to bring them to a town with massive crime problems, unemployment problems, are we getting massive investment to teach people how to speak English,… pic.twitter.com/KJnmGZdxZk
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
In Yerevan these days, citizens came out to the government building in Republic Square, barricaded Azatutyan Avenue and went on strike in the Davtashen neighborhood in the north of the capital.
⚡️🇦🇲 MEN IN UNIFORM APPEAR IN ARMENIAN PROTESTS, as PM Pashinyan quashes dissent.
Any attempt to involve the Armenian Armed Forces in political protests will be given a adequate legal assessment - the Armenian Ministry of Defense warns.
Clergyman, Bagrat Srbazan, a leading figure of the protests against the American installed Comprador government makes a general appeal to the people of Armenia to support the uprising. pic.twitter.com/cShXlougwM

Riots are taking place in Caracas tonight. After the election was stolen in Venezuela, jist like the election was stolen in America in 2020 pic.twitter.com/nAvREIQU5y