Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTozMTA7czo5OiJ0YXhfcXVlcnkiO2E6MTp7aTowO2E6Mzp7czo4OiJ0YXhvbm9teSI7czo4OiJwb3N0X3RhZyI7czo1OiJmaWVsZCI7czoyOiJpZCI7czo1OiJ0ZXJtcyI7YToxOntpOjA7aToxNjQ3NTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 135252 [content] =>Az Izrael és a Hamász közötti háborúban legkevesebb 29 újságíró vesztette életét – közölte a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet.
A nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet helyi idő szerint pénteken New Yorkban kiadott közleményében azt írta: „adataik szerint a háború eddigi három hetében halt meg a legtöbb haditudósító azóta, hogy 1992-ben elkezdtük regisztrálni a világszerte ilyen körülmények között életüket vesztő kollégákat”. A szervezet hozzátette: „a halálos áldozatok mellett fel kell panaszolnunk az újságírók zaklatását, letartóztatását és az egyéb olyan intézkedéseket, amelyekkel akadályozzák munkájukat a palesztin területeken és Izraelben”.
Az újságírók civilek, akiket védeni kell, és a szándékos károkozás nekik vagy a médiainfrastruktúrában háborús bűncselekménynek minősülhet – tette hozzá a CPJ.
[type] => post [excerpt] => Az Izrael és a Hamász közötti háborúban legkevesebb 29 újságíró vesztette életét – közölte a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1698573660 [modified] => 1698541434 ) [title] => Sok újságíró lett a Hamász és Izrael között zajló háború áldozata [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=135252&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 135252 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 135253 [image] => Array ( [id] => 135253 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/sok-ujsagiro-lett-a-hamasz-es-izrael-kozott-zajlo-haboru-aldozata-600x315-crop.jpg [original_lng] => 92216 [original_w] => 600 [original_h] => 315 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/sok-ujsagiro-lett-a-hamasz-es-izrael-kozott-zajlo-haboru-aldozata-600x315-crop-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/sok-ujsagiro-lett-a-hamasz-es-izrael-kozott-zajlo-haboru-aldozata-600x315-crop-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/sok-ujsagiro-lett-a-hamasz-es-izrael-kozott-zajlo-haboru-aldozata-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/sok-ujsagiro-lett-a-hamasz-es-izrael-kozott-zajlo-haboru-aldozata-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/sok-ujsagiro-lett-a-hamasz-es-izrael-kozott-zajlo-haboru-aldozata-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/sok-ujsagiro-lett-a-hamasz-es-izrael-kozott-zajlo-haboru-aldozata-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/sok-ujsagiro-lett-a-hamasz-es-izrael-kozott-zajlo-haboru-aldozata-600x315-crop.jpg [width] => 600 [height] => 315 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1698530634:12 [_thumbnail_id] => 135253 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 938 [translation_required_done] => 1 [_oembed_b1b775bdd132512649f165fc1697f29d] =>[_oembed_time_b1b775bdd132512649f165fc1697f29d] => 1698566464 [_oembed_5cc47129f9d228ecd0f16ca570dabd8d] => [_oembed_time_5cc47129f9d228ecd0f16ca570dabd8d] => 1698566464 [_oembed_e1a6e543bbc4473e5584aace1215e824] =>????? ??: A large crowd gathered in New York in support of Palestine.#Gaza #Hamas #Palestine #Israel #Gazabombing #starlinkforgaza #غزة_الآن pic.twitter.com/J5W9aHtO0e
— Andrew Joseph✪ (@bit_mako) October 28, 2023[_oembed_time_e1a6e543bbc4473e5584aace1215e824] => 1698566464 [_oembed_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] =>Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
— TRT World (@trtworld) October 28, 2023[_oembed_time_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] => 1698566464 [_oembed_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] => 1698566465 [_oembed_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] =>⚡?#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
? Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] => 1698566465 [_oembed_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] =>⚡??? #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] => 1698566465 [_oembed_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 26, 2023
CNN reports 16 dead and 60 wounded in mass-shooting in Lewiston, Maine.
Here is a new, closer picture of the attackers/one of the attackers. pic.twitter.com/r7DQEaAmdX[_oembed_time_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] => 1698566465 [_oembed_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] =>Local Police, MSP & Federal Agents gathering at MA & ME border for Suspect Robert R Card Lewiston, ME shooting -
— Biasedly Unbiased (@DiRealDan) October 26, 2023
-40 years old military veteran
-Firearms instructor
-Last known address Bowdoin Maine
-Armed with long gun & ammunition - WBZ, ITeam- Cheryl Fiandaca pic.twitter.com/bv59EWZQP4[_oembed_time_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] => 1698566466 [_oembed_59dfd18e7bccd717a36f0eb6ca944e72] =>BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
— The Spectator Index (@spectatorindex) October 26, 2023[_oembed_time_59dfd18e7bccd717a36f0eb6ca944e72] => 1701865558 [_oembed_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => [_oembed_time_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => 1707827890 [_oembed_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => [_oembed_time_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => 1707827890 [_oembed_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] =>Doctors Without Borders convoys attacked in #Gaza all elements point to the responsibility of the Israeli army.
— Doctors Without Borders / Médecins Sans Frontières (@MSF_canada) December 2, 2023
We call for an independent investigation to establish the facts and the responsibilities.https://t.co/2QAYUUetne pic.twitter.com/gvyTXbBrep[_oembed_time_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] => 1707827891 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2147 [1] => 16475 [2] => 2149 [3] => 50456 ) [tags_name] => Array ( [0] => gázai övezet [1] => halálos áldozatok [2] => Izrael [3] => újságírók ) ) [1] => Array ( [id] => 135122 [content] =>Milletimizin başı sağ olsun🇹🇷
— Ali Yerlikaya (@AliYerlikaya) February 3, 2024
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…Legalább tizenhat bányász meghalt Kazahsztánban, egy újabb halálos balesetben az ArcelorMittal globális acélóriás egyik bányájában – közölték szombaton a hatalmas közép-ázsiai ország hatóságai.
A regionális közigazgatás adatai szerint tűz ütött ki a Kosztyenko bányában, amelynek következtében 16 ember meghalt, további tizennyolcat pedig különböző mértékű sérülésekkel kórházba szállítottak. Ugyanezen forrás szerint „a föld alatt tartózkodó 252 bányász közül 205-öt hoztak a felszínre”.
Két hónapon belül ez a második halálos baleset a csoport egyik telephelyén, miután augusztus közepén öt bányász halt meg ugyanebben a régióban.
A tragédia nem messze Karaganda városától történt, a közép-kazahsztáni ipari területen.
Az ArcelorMittal csoportot Kazahsztán rendszeresen bírálja a biztonsági és környezetvédelmi előírások be nem tartása miatt.
Kaszim-Zsomart Tokajev kazahsztáni elnök szombaton elrendelte, hogy szüntessék meg az együttműködést a luxemburgi székhelyű csoporttal.
[type] => post [excerpt] => Legalább tizenhat bányász meghalt Kazahsztánban, egy újabb halálos balesetben az ArcelorMittal globális acélóriás egyik bányájában – közölték szombaton a hatalmas közép-ázsiai ország hatóságai. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1698502920 [modified] => 1698493754 ) [title] => Többen meghaltak egy kazahsztáni bányaszerencsétlenségbe [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=135122&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 135122 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 135124 [image] => Array ( [id] => 135124 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/202310286.jpg [original_lng] => 28686 [original_w] => 262 [original_h] => 175 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/202310286-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/202310286.jpg [width] => 262 [height] => 175 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/202310286.jpg [width] => 262 [height] => 175 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/202310286.jpg [width] => 262 [height] => 175 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/202310286.jpg [width] => 262 [height] => 175 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/202310286.jpg [width] => 262 [height] => 175 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/202310286.jpg [width] => 262 [height] => 175 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1698482955:12 [_oembed_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] =>[_oembed_time_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] => 1698482826 [_thumbnail_id] => 135124 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2288 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] => 1698493336 [_oembed_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] =>⚡?#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
? Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] => 1698493337 [_oembed_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] =>⚡??? #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] => 1698493337 [_oembed_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 26, 2023
CNN reports 16 dead and 60 wounded in mass-shooting in Lewiston, Maine.
Here is a new, closer picture of the attackers/one of the attackers. pic.twitter.com/r7DQEaAmdX[_oembed_time_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] => 1698493337 [_oembed_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] =>Local Police, MSP & Federal Agents gathering at MA & ME border for Suspect Robert R Card Lewiston, ME shooting -
— Biasedly Unbiased (@DiRealDan) October 26, 2023
-40 years old military veteran
-Firearms instructor
-Last known address Bowdoin Maine
-Armed with long gun & ammunition - WBZ, ITeam- Cheryl Fiandaca pic.twitter.com/bv59EWZQP4[_oembed_time_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] => 1698493337 [_oembed_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => [_oembed_time_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => 1698493338 [_oembed_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => [_oembed_time_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => 1699192952 [_oembed_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] =>BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
— The Spectator Index (@spectatorindex) October 26, 2023[_oembed_time_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] => 1699531873 [_oembed_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] =>In pictures, the #Daylesford accident hits me terribly.
— RightMeansCorrect (@rightiscorrectZ) November 6, 2023
A father and son.
I believe it's the 38-year-old father and 11-year-old son. I have an 11-year-old.
Woman and her young daughter. Five people died.
My condolences.
A white BMW SUV ploughed into the beer garden at the Royal… https://t.co/vQsxHC122P pic.twitter.com/adygpfGmPQ[_oembed_time_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] => 1699531874 [_oembed_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] =>Paramedics respond to countless traumatic accidents but Terry Marshall from @AmbulanceVic tells us how crews cope with something of the magnitude of the deadly Daylesford car crash that took the lives of five people. pic.twitter.com/SwUp385s7n
— The Project (@theprojecttv) November 6, 2023[_oembed_time_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] => 1699531874 [_oembed_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] =>? #Sondakika ??
— Küresel Olaylar (@KureselOlaylar) November 3, 2023
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj[_oembed_time_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] => 1700847107 [_oembed_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] =>Doda Bus Accident | Minutes before accident, CCTV footage of ill fated bus crossed Drabshalla naka point in Kishtwar district at 9:30 AM. pic.twitter.com/A7CSXzmXB8
— JAMMU LINKS NEWS (@JAMMULINKS) November 15, 2023[_oembed_time_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] => 1701261877 [_oembed_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] =>At least 10 people died after an illegal gold mine collapsed in the South American country of Suriname, authorities say, adding it wasn’t immediately clear what may have caused the collapse pic.twitter.com/4i3EgBm1vi
— Markets Today (@marketsday) November 21, 2023[_oembed_time_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] => 1701261878 [_oembed_7044d53e9ae56b935eb4e26a6ef2d369] =>Let's pray for Brasil #BentoGonçalves #Brasil #Flood pic.twitter.com/DTfC1Npyg5
— WarMonitoreu (@WarMonitoreu) November 19, 2023[_oembed_time_7044d53e9ae56b935eb4e26a6ef2d369] => 1702655575 [_oembed_b6887020a569df3e48f07c0c33e41d59] =>5 people seriously injured when a construction site elevator plunged to the ground in Sweden https://t.co/tPLXPFOP83
— Nordic News (@Nordic_News) December 11, 2023[_oembed_time_b6887020a569df3e48f07c0c33e41d59] => 1703515613 [_oembed_9a064b1200e16583cef6d6da16949288] =>Coal mine accident in northeast China kills 12, as cause under investigation
— Hong Kong Free Press HKFP (@hkfp) December 21, 2023
🔗 https://t.co/HyGwmEtzjs pic.twitter.com/erM3aWjm0I[_oembed_time_9a064b1200e16583cef6d6da16949288] => 1703515613 [_oembed_a0ebcb207b2d7418b1f9c9f21d2f6fb8] =>The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
— Ifeng News (@IFENG__official) December 19, 2023[_oembed_time_a0ebcb207b2d7418b1f9c9f21d2f6fb8] => 1703515613 [_oembed_f7a5a4890b86a8e1355ac009258e55fa] =>#InPics | Devastating earthquake strikes China, claiming over 110 lives.#ChinaEarthquake #NaturalDisaster #Earthquake #DisasterRelief #Awazthevoice pic.twitter.com/ccvqxEiL00
— Awaz-The Voice (@AwazThevoice) December 19, 2023[_oembed_time_f7a5a4890b86a8e1355ac009258e55fa] => 1703515614 [_oembed_a6dc89ee19f528d829dc6abff0b3c4ba] =>More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
— SSN News (@Grogozak) December 19, 2023
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI[_oembed_time_a6dc89ee19f528d829dc6abff0b3c4ba] => 1705329032 [_oembed_580e6e43b6de7b06b54d29df4e6d5433] => [_oembed_time_580e6e43b6de7b06b54d29df4e6d5433] => 1707075136 [_oembed_b64bd54a55a4cae2b97840d05c98b55b] =>Hundreds of #swans found dead in #Kazakhstan's nature reservehttps://t.co/5wvA7VcjMB pic.twitter.com/1OciTdWOiH
— Hindustan Times (@htTweets) January 9, 2024[_oembed_time_b64bd54a55a4cae2b97840d05c98b55b] => 1707075136 [_oembed_be356086f705f90dcee6e05688bbc122] => [_oembed_time_be356086f705f90dcee6e05688bbc122] => 1707075136 [_oembed_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => [_oembed_time_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => 1707410071 [_oembed_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => [_oembed_time_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => 1707410071 [_oembed_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] =>6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
— Roberto (@UniqueMongolia) January 24, 2024[_oembed_time_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] => 1707410071 [_oembed_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] =>Milletimizin başı sağ olsun🇹🇷
— Ali Yerlikaya (@AliYerlikaya) February 3, 2024
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…[_oembed_time_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] => 1707410071 [_oembed_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] =>🇺🇸 | Um pequeno avião cai em um parque de trailers em Clearwater, Flórida, causando uma emergência na área. Ontem um helicóptero caiu na Colômbia. No Brasil, houve vários casos de aviões de pequeno porte. Vários incidentes pelo mundo, será que esses pilotos estavam vacinados? pic.twitter.com/ZDlYAI0Z8s
— 🇧🇷Wil🇧🇷 (@PatriotaWil) February 2, 2024[_oembed_time_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] => 1707410071 [_oembed_a562c89edd353afe2c0a07ac05cb68c2] =>Multiple mobile homes on fire after small plane crash in Clearwater, Florida. Number of victims not yet known pic.twitter.com/Pxzg9UMbxw
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_a562c89edd353afe2c0a07ac05cb68c2] => 1707410072 [_oembed_3a9fc63873bb0e1344ae45a9cd20fec2] =>Two people killed, 222 injured after an explosion at a gas refilling company in Embakasi, Nairobi. pic.twitter.com/Ekn5w46Bfl
— Citizen TV Kenya (@citizentvkenya) February 2, 2024[_oembed_time_3a9fc63873bb0e1344ae45a9cd20fec2] => 1707410072 [_oembed_12562a9ef64743e28b51664812e5105b] =>BREAKING: Gas station explodes in Nairobi, Kenya. At least 165 injured, rescue work ongoing pic.twitter.com/M9SktooFdF
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_12562a9ef64743e28b51664812e5105b] => 1707410072 [_oembed_d19b3bcee30ab857bc783ab5fcaf10af] =>🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
— R A W S A L E R T S (@rawsalerts) February 2, 2024
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt[_oembed_time_d19b3bcee30ab857bc783ab5fcaf10af] => 1708871848 [_oembed_0ab66573fd3846ffe4c72986afab883d] => [_oembed_time_0ab66573fd3846ffe4c72986afab883d] => 1708871849 [_oembed_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] =>Fire in paint factory kills 11 in India’s capital #FMTNews #FMTWorld https://t.co/Rb1eU8sJX1
— Free Malaysia Today (@fmtoday) February 16, 2024[_oembed_time_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] => 1711267196 [_oembed_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => [_oembed_time_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => 1711315404 [_oembed_56a140e5b470c71778f01aa26f2c2444] => {{unknown}} [_oembed_80a6f3c4b5b8324ce830266dbac70eae] => [_oembed_time_80a6f3c4b5b8324ce830266dbac70eae] => 1715794259 [_oembed_14efaf742ed6ee48cd9a171d381c64bf] =>An Mi-8 helicopter with 20 passengers on board crashed in the Magadan region, russia
— 🇺🇦 paolo rel (@paolobucci18) March 14, 2024
The Mi-8 transported gold mine workers. pic.twitter.com/th4qgFtGRD[_oembed_time_14efaf742ed6ee48cd9a171d381c64bf] => 1715794259 [_oembed_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] =>The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan #Afghanistan pic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024[_oembed_time_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] => 1717577721 [_oembed_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] =>Child in serious condition after being SHOT in London alongside 3 adults.
— Oli London (@OliLondonTV) May 30, 2024
An assailant on a motorbike driving through Hackney carried out a drive by shooting, leaving the 4 victims with gunshot wounds.
The child suffered serious injuries and is currently in a trauma unit. pic.twitter.com/tbrI2aDGpg[_oembed_time_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] => 1717577721 [_oembed_4053113968774486e3da5f59ad8eabc8] =>London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
— Imtiaz Mahmood (@ImtiazMadmood) May 30, 2024
Import 3rd world, become 3rd world. pic.twitter.com/FCW7uxAB8m[_oembed_time_4053113968774486e3da5f59ad8eabc8] => 1719529352 [_oembed_48ccf9856b8f1a766b128c06739faf6b] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_48ccf9856b8f1a766b128c06739faf6b] => 1720799616 [_oembed_1fb955967142ef73a042f4312d163354] =>#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024[_oembed_time_1fb955967142ef73a042f4312d163354] => 1720799616 [_oembed_de959f27cbb3e5425ed20c4f72505b29] =>Una fuerte tormenta azotó ayer martes en Bruselas, capital de Bélgica 🇧🇪 (Jul 9, 2024)#brussels #belgium #storm
— Centinela35 (@Centinela_35) July 10, 2024
📹: @AleaJactaEs666 pic.twitter.com/2QCe5YLwav[_oembed_time_de959f27cbb3e5425ed20c4f72505b29] => 1720799617 [_oembed_21d3b5365ad401606d9523c509e621bf] =>Belgian summer at its best pic.twitter.com/iyARNqm5vg
— Jorge Valero (@europressos) July 9, 2024[_oembed_time_21d3b5365ad401606d9523c509e621bf] => 1720799617 [_oembed_80568dd0f4f93e5fdc9db2005e7fd504] =>Storm breaks over Brussels after one of the first half days of summer. pic.twitter.com/mtpqWKw082
— Gareth Harding 🇺🇦 (@garethharding) July 9, 2024[_oembed_time_80568dd0f4f93e5fdc9db2005e7fd504] => 1722958820 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 35230 [1] => 16475 [2] => 486 ) [tags_name] => Array ( [0] => bányaszerencsétlenség [1] => halálos áldozatok [2] => Kazahsztán ) ) [2] => Array ( [id] => 134992 [content] =>LIVE: Troubling scenes from Lido beach in Mogadishu, Somalia after the suicide bomb attack.#BREAKING #Somalia pic.twitter.com/avrCyp8ZeL
— Target Reporter (@Target_Reporter) August 2, 202418 halottja van eddig az amerikai Maine állambeli Lewistonban szerda este történt lövöldözésnek, amiben egy férfi egymás után két helyszínen is tüzet nyitott az emberekre – jelentette csütörtök délután tartott sajtótájékoztatóján Janet Mills kormányzó. Az áldozatok közül nyolcat azonosítottak, tíznél még folyik az eljárás.
A gyanúsított egy bowlingpályán és egy étteremben lőtt rá az emberekre, az előzetes vizsgálat szerint egy gépkarabélyt használt. A két helyszín pár perces autóútra, körülbelül négy mérföldre (6,5 km) van egymástól. A fegyveres a bowlingpályán hat férfit és egy nőt ölt meg, az étteremnél pedig hét férfit a létesítményben, egyet pedig előtte lőtt le.
15 sérültet szállítottak összesen a Central Maine Healthcare Centerbe, közülük hárman a kórházban belehaltak a lőtt sérülésekbe. Két sérültet az orvosok elláttak és hazaengedtek, kettőt pedig átszállítottak másik kórházakba. A nyolc jelenleg ott kezelt közül ötnek stabil, háromnak pedig kritikus az állapota – mondta a központ főorvosa.
Janet Mills mindenkit arra kért, hogy segítse a hatóságokat a menekülő tettes elfogásában. A rendőrség egyértelműen azonosította az elkövetőt, a 40 éves Robert Cardot, aki képzett lőfegyveroktató, tartalékos katona, a feltételezések szerint rendőrségi adóvevővel rendelkezik, és nyomon követi a hatóságok mozgását.
A hírek szerint a férfi mentális problémákkal küzdött, „hangokat hallott”, de cselekményének indítéka egyelőre nem világos. A gyanúsított tartózkodási helyét továbbra sem ismerik, a járművét megtalálták a Lewiston városával szomszédos Lisbonban.
A lövöldöző kézre kerítésében több száz nyomozó vesz részt, a helyi, állami és szövetségi hatóságokat is mozgósították, különleges egységek is a helyszínre érkeztek, valamint a Szövetségi Nyomozó Iroda emberei.
A rendőrség a kutatás érdekében több települést lezárt, és a lakosság biztonsága érdekben elrendelte, hogy mindenki maradjon otthon, az iskolák is zárva tartanak.
Janet Mills demokrata kormányzó arról is beszámolt, hogy többször beszélt Joe Biden elnökkel, illetve az adminisztráció tagjaival, akik minden szövetségi erőforrást megígértek. Biden a fegyverviselés szabályozásának szigorítását sürgette.
Az USA eddigi legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése 2017-ben volt, amikor 58 embert öltek meg egy Las Vegas-i countryzenei fesztiválon. 2019 augusztusában pedig 23-an haltak meg, amikor amikor egy fegyveres AK-47-es puskával tüzet nyitott a vásárlókra egy plázában. Évente átlagosan 22 embert ölnek meg Maine államban, az állami rendőrség adatai szerint a gyilkosságok száma 2012 óta évente 16 és 29 között van.
Lewiston egy körülbelül 38 ezer fős város Maine államban, Portlandtől 35 mérföldre van északra. Az USA egyik legbiztonságosabb városaként tartották számon eddig.
[type] => post [excerpt] => 18 halottja van eddig az amerikai Maine állambeli Lewistonban szerda este történt lövöldözésnek, amiben egy férfi egymás után két helyszínen is tüzet nyitott az emberekre – jelentette csütörtök délután tartott sajtótájékoztatóján Janet Mills kormá... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1698406320 [modified] => 1698364832 ) [title] => Tovább tart a hajtóvadászat a 18 embert lemészároló amerikai lövöldöző ellen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134992&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134992 [uk] => 135199 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 134993 [image] => Array ( [id] => 134993 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ap23299028528805-1.jpg [original_lng] => 365199 [original_w] => 1024 [original_h] => 703 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ap23299028528805-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ap23299028528805-1-300x206.jpg [width] => 300 [height] => 206 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ap23299028528805-1-768x527.jpg [width] => 768 [height] => 527 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ap23299028528805-1.jpg [width] => 1024 [height] => 703 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ap23299028528805-1.jpg [width] => 1024 [height] => 703 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ap23299028528805-1.jpg [width] => 1024 [height] => 703 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ap23299028528805-1.jpg [width] => 1024 [height] => 703 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1698496625:2 [_thumbnail_id] => 134993 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 1148 [translation_required_done] => 1 [_oembed_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] =>[_oembed_time_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] => 1698412898 [_oembed_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 26, 2023
CNN reports 16 dead and 60 wounded in mass-shooting in Lewiston, Maine.
Here is a new, closer picture of the attackers/one of the attackers. pic.twitter.com/r7DQEaAmdX[_oembed_time_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] => 1698412899 [_oembed_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] =>Local Police, MSP & Federal Agents gathering at MA & ME border for Suspect Robert R Card Lewiston, ME shooting -
— Biasedly Unbiased (@DiRealDan) October 26, 2023
-40 years old military veteran
-Firearms instructor
-Last known address Bowdoin Maine
-Armed with long gun & ammunition - WBZ, ITeam- Cheryl Fiandaca pic.twitter.com/bv59EWZQP4[_oembed_time_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] => 1698412899 [_oembed_c39437445128ab9c7842e73fbf90157a] =>BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
— The Spectator Index (@spectatorindex) October 26, 2023[_oembed_time_c39437445128ab9c7842e73fbf90157a] => 1698412899 [_oembed_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => [_oembed_time_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => 1698412899 [_oembed_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] =>An outbreak of salmonella poisoning linked to bagged, precut onions has sickened at least 73 people in 22 states, including 15 who were hospitalized, U.S. health officials said Tuesday. https://t.co/G4KZZod4n0
— CBS News (@CBSNews) October 25, 2023[_oembed_time_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] => 1698420337 [_oembed_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] =>⚡?#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
? Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] => 1698420337 [_oembed_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => [_oembed_time_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => 1698763273 [_oembed_1aa09e12563edfa4bb82090f9b2f0715] =>⚡??? #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_1aa09e12563edfa4bb82090f9b2f0715] => 1698763273 [_oembed_d80d0e899c51f1c4de4b4b91a4555467] =>?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
— Alerta Mundial (@AlertaMundial2) October 29, 2023[_oembed_time_d80d0e899c51f1c4de4b4b91a4555467] => 1698763273 [_oembed_5026feb6387260b2d692e507bcd0d1a9] =>BREAKING: Suspected Maine shooter Robert Card has been found dead, four law enforcement sources tell NBC News. pic.twitter.com/LZIftNqFxU
— MSNBC (@MSNBC) October 28, 2023[_oembed_time_5026feb6387260b2d692e507bcd0d1a9] => 1698763274 [_oembed_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] =>BREAKING: Sources tell the NBC10 Boston Investigators there's no longer a threat in Maine. Lewiston mass shooting suspect Robert Card is located and is deceased. https://t.co/GZVPEnejwO
— NBC10 Boston (@NBC10Boston) October 28, 2023[_oembed_time_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] => 1698763274 [_oembed_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] => 1700419283 [_oembed_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] =>Doda Bus Accident | Minutes before accident, CCTV footage of ill fated bus crossed Drabshalla naka point in Kishtwar district at 9:30 AM. pic.twitter.com/A7CSXzmXB8
— JAMMU LINKS NEWS (@JAMMULINKS) November 15, 2023[_oembed_time_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] => 1700419283 [_oembed_087c7441248a8704c9c20a2e8e302dbc] =>A charter bus carrying students from a high school was rear-ended by a semitruck on an Ohio highway Tuesday, leaving six people dead and at least 18 others injured, according to officials. https://t.co/UY1tCnWki7
— CBS News (@CBSNews) November 15, 2023[_oembed_time_087c7441248a8704c9c20a2e8e302dbc] => 1700847022 [_oembed_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] =>LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
— KWAM Radio - The Mighty 990 (@Mighty990KWAM) November 19, 2023
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to
be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH[_oembed_time_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] => 1700847022 [_oembed_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] =>Let's pray for Brasil #BentoGonçalves #Brasil #Flood pic.twitter.com/DTfC1Npyg5
— WarMonitoreu (@WarMonitoreu) November 19, 2023[_oembed_time_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] => 1700906299 [_oembed_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] =>At least 10 people died after an illegal gold mine collapsed in the South American country of Suriname, authorities say, adding it wasn’t immediately clear what may have caused the collapse pic.twitter.com/4i3EgBm1vi
— Markets Today (@marketsday) November 21, 2023[_oembed_time_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] => 1702234777 [_oembed_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] =>In our briefing today: 47 dead following heavy rain that caused mudslides in Hanang, Tanzania;
— The Chanzo (@TheChanzo) December 4, 2023
PM: Tanganyika independence day celebrations will be held at regional level;
Government expect to complete 5000 housing units by March 2024 for the relocation of Ngorongoro… pic.twitter.com/bWaY6N9eZF[_oembed_time_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] => 1702234777 [_oembed_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] =>23 people killed in flooding and landslides after overnight torrential rain wreak havoc in Manyara Region, Tanzania ?? | 3 December 2023 | #floods #flooding #Tanzaniapic.twitter.com/bhWvGhcBjg
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) December 4, 2023[_oembed_time_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] => 1702234778 [_oembed_967d4e7264d3e8a6a51ebe07f576eb6d] =>At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G
— TRT World (@trtworld) November 30, 2023[_oembed_time_967d4e7264d3e8a6a51ebe07f576eb6d] => 1704438709 [_oembed_3b1a391ec538464a49abf46c2dd82c79] =>Train derails and catches fire near San Francisco, causing minor injuries and service disruptions https://t.co/5FGFxEswQi pic.twitter.com/of9JT5ylfF
— The Independent (@Independent) January 2, 2024[_oembed_time_3b1a391ec538464a49abf46c2dd82c79] => 1705913858 [_oembed_747fc3f674ac8fc8bf165bcce980bca4] =>Fire at Seattle gallery damages art by Picasso, Rembrandt: ‘This is irreplaceable artwork’ https://t.co/JsXM7pr86R pic.twitter.com/5Obo9WWg81
— New York Post (@nypost) January 17, 2024[_oembed_time_747fc3f674ac8fc8bf165bcce980bca4] => 1705913858 [_oembed_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] =>U.S. CENTCOM Strikes Houthi Terrorist Missile Launchers
— U.S. Central Command (@CENTCOM) January 18, 2024
In the context of ongoing multi-national efforts to protect freedom of navigation and prevent attacks on U.S. and partner maritime traffic in the Red Sea, on Jan. 17 at approximately 11:59 p.m. (Sanaa time), U.S. Central… pic.twitter.com/MMCQbzr1f7[_oembed_time_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] => 1707117538 [_oembed_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] =>🇺🇸 | Um pequeno avião cai em um parque de trailers em Clearwater, Flórida, causando uma emergência na área. Ontem um helicóptero caiu na Colômbia. No Brasil, houve vários casos de aviões de pequeno porte. Vários incidentes pelo mundo, será que esses pilotos estavam vacinados? pic.twitter.com/ZDlYAI0Z8s
— 🇧🇷Wil🇧🇷 (@PatriotaWil) February 2, 2024[_oembed_time_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] => 1707117538 [_oembed_a562c89edd353afe2c0a07ac05cb68c2] =>Multiple mobile homes on fire after small plane crash in Clearwater, Florida. Number of victims not yet known pic.twitter.com/Pxzg9UMbxw
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_a562c89edd353afe2c0a07ac05cb68c2] => 1707117538 [_oembed_3a9fc63873bb0e1344ae45a9cd20fec2] =>Two people killed, 222 injured after an explosion at a gas refilling company in Embakasi, Nairobi. pic.twitter.com/Ekn5w46Bfl
— Citizen TV Kenya (@citizentvkenya) February 2, 2024[_oembed_time_3a9fc63873bb0e1344ae45a9cd20fec2] => 1707117538 [_oembed_12562a9ef64743e28b51664812e5105b] =>BREAKING: Gas station explodes in Nairobi, Kenya. At least 165 injured, rescue work ongoing pic.twitter.com/M9SktooFdF
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_12562a9ef64743e28b51664812e5105b] => 1707117538 [_oembed_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => [_oembed_time_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => 1707844166 [_oembed_49f0d7e72f2164d42e938d78980cfa6e] =>🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
— R A W S A L E R T S (@rawsalerts) February 2, 2024
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt[_oembed_time_49f0d7e72f2164d42e938d78980cfa6e] => 1707844167 [_oembed_f20bf569b9251cc689876e03343575e9] =>ALERT:#DPD is investigating a shooting in the 5000 block N Orleans Ct. Six victims located. Extent of injuries unknown at this time. Investigation is ongoing. Officers are working to develop suspect information. #Denver pic.twitter.com/xzYGU79nFT
— Denver Police Dept. (@DenverPolice) February 4, 2024[_oembed_time_f20bf569b9251cc689876e03343575e9] => 1710077617 [_oembed_713832bfe169b796912355461eaff4ad] =>The National Weather Service warns of a severe snowstorm in California's Sierra Nevada mountains, with up to 12 feet of snow forecasted over the weekend. pic.twitter.com/MnfAwGTn95
— CGTN America (@cgtnamerica) March 1, 2024[_oembed_time_713832bfe169b796912355461eaff4ad] => 1710077617 [_oembed_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => [_oembed_time_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => 1711120355 [_oembed_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] =>California mountain regions brace for huge snowstorm pic.twitter.com/hEQUmUedt4
— shahzadgill (@Shahzad35088757) March 2, 2024[_oembed_time_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] => 1711120355 [_oembed_f62286d7e97f94b32cb2403fbe9d493d] =>An Mi-8 helicopter with 20 passengers on board crashed in the Magadan region, russia
— 🇺🇦 paolo rel (@paolobucci18) March 14, 2024
The Mi-8 transported gold mine workers. pic.twitter.com/th4qgFtGRD[_oembed_time_f62286d7e97f94b32cb2403fbe9d493d] => 1711120355 [_oembed_98ee8945def721bdbf3cdc6d0e89a586] =>Some attendees of the Kansas City Chiefs playoff game in January suffered frostbite, with 12 people requiring amputation surgeries for fingers and toes, according to a Kansas City hospital.https://t.co/An0CnCVseF
— Ground News (@Ground_app) March 10, 2024[_oembed_time_98ee8945def721bdbf3cdc6d0e89a586] => 1723197218 [_oembed_c3db94937bbd00b8391e7fef8a804f72] =>''Bring him back.''
— Al Jazeera English (@AJEnglish) August 2, 2024
Nearly 300 people have been killed in landslides in India's Kerala state, and the toll is expected to rise https://t.co/ks0h8wMjbn pic.twitter.com/XrrLxlEWT6[_oembed_time_c3db94937bbd00b8391e7fef8a804f72] => 1723895732 [_oembed_e5d0ac6bcf2f0a14138574294c57220e] =>7 Die In Stampede At Bihar Temple Allegedly After Volunteers Lathi-Charge https://t.co/0NGi1c8b6h pic.twitter.com/w2SxCI0R2I
— Adv. Debabrato (@debabrato1) August 12, 2024[_oembed_time_e5d0ac6bcf2f0a14138574294c57220e] => 1726072915 [_oembed_bcdc082ba134368cbb679fd6eb6ef3f7] =>🚨🇺🇸Tiroteo en la escuela secundaria Apalachee en Georgia
— Tribuna Digital7 (@TribunaLibreES) September 4, 2024
Al menos 4 muertos pic.twitter.com/IPQHHMrDgr[_oembed_time_bcdc082ba134368cbb679fd6eb6ef3f7] => 1726072915 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 39656 [1] => 16475 [2] => 564 ) [tags_name] => Array ( [0] => hajtóvadászat [1] => halálos áldozatok [2] => USA ) ) [3] => Array ( [id] => 134975 [content] =>#BREAKING: 4 dead, 30 others grievously injured after mass shooting at Apalachee High School in Barrow County, Georgia. The shooting suspect is now in police custody. #ApalacheeHighSchool #Massshooting #BreakingNews pic.twitter.com/R3T0jIGgJc
— Jimmy Reno (@jimmyrenowrites) September 4, 2024Amint arról tegnap beszámoltunk az Otis hurrikán az egyik legerősebb vihar, amely valaha is elérte Mexikó csendes-óceáni partvidékét, jelentős károkat okozott Acapulco tengerparti üdülőhelyen: épületeket és létfontosságú infrastruktúrát károsított meg, a város távközlés és áram nélkül maradt.
Rosa Icela Rodríguez belbiztonsági miniszter közlése szerint legkevesebb 27 emberéletet követelt az ítéletidő, további négy embert pedig továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
A mintegy 900 ezres lakosú város repülőterét további értesítésig bezárták – közölte a közlekedési minisztérium –, miután nem volt áram, és a közeli utakat lezárták. A kormány szerint a repülőtér jelentős károkat szenvedett, a hurrikán betörte az irányítótorony ablakait is.
Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök autóval elindult Acapulcóba, de a vihar okozta útlezárások feltartották. Az Acapulcót Mexikóvárossal összekötő főútvonal helyreállítására a kormány mozgósította a hadsereg mintegy 8400 katonáját is.
Az Otis tönkretett szállodákat hagyott maga után, leszakadt mennyezetekkel és falakkal, betört ablakokkal, a víz autókat árasztott el, a szél fákat tört derékba. A leszakadt távközlési vonalak és az infrastruktúrában keletkezett károk elvágták a lakosokat a külvilágtól.
Az iskolákat bezárták, az egyik kórházból az ápolóknak át kellett helyezniük a betegeket. Az áramkimaradások miatt a hatóságok egyelőre nehezen tudják felmérni a pusztítás mértékét. Az CFE állami áramszolgáltató cég szerint átmenetileg félmillió háztartás maradt áram nélkül.
Az Otis óránkénti 266 kilométeres széllel érkezett a parthoz, a legmagasabb, 5-ös kategóriájú viharként, de ott 4-es kategóriájúvá, majd még tovább gyengült.
Az amerikai hurrikánközpont csütörtökön azt közölte, hogy Mexikó délnyugati és déli részén továbbra is fennáll a súlyos áradások és sárcsuszamlások veszélye.
A Milenio című helyi lap beszámolója szerint Sabanillas faluban tucatnyi család otthonát és szántóföldjét tette tönkre a vihar. Evelyn Salgado Pineda, Guerrero állam kormányzója szerint a helyi önkormányzat szükségszállásokat rendezett be.
(MTI/Index)
[type] => post [excerpt] => Rosa Icela Rodríguez belbiztonsági miniszter közlése szerint legkevesebb 27 emberéletet követelt az ítéletidő, további négy embert pedig továbbra is eltűntként tartanak nyilván. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1698400440 [modified] => 1698360996 ) [title] => Halálos áldozatokat követelt az Otis hurrikán Mexikóban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134975&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134975 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 134983 [image] => Array ( [id] => 134983 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2023-10-26t141948z-1198933249-rc2d04a4id31-rtrmadp-3-storm-otis.webp [original_lng] => 211922 [original_w] => 980 [original_h] => 551 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2023-10-26t141948z-1198933249-rc2d04a4id31-rtrmadp-3-storm-otis-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2023-10-26t141948z-1198933249-rc2d04a4id31-rtrmadp-3-storm-otis-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2023-10-26t141948z-1198933249-rc2d04a4id31-rtrmadp-3-storm-otis-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2023-10-26t141948z-1198933249-rc2d04a4id31-rtrmadp-3-storm-otis.webp [width] => 980 [height] => 551 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2023-10-26t141948z-1198933249-rc2d04a4id31-rtrmadp-3-storm-otis.webp [width] => 980 [height] => 551 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2023-10-26t141948z-1198933249-rc2d04a4id31-rtrmadp-3-storm-otis.webp [width] => 980 [height] => 551 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/2023-10-26t141948z-1198933249-rc2d04a4id31-rtrmadp-3-storm-otis.webp [width] => 980 [height] => 551 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1698350197:5 [_oembed_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] =>[_oembed_time_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] => 1698349262 [_oembed_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] =>⚡?#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
? Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] => 1698349323 [_thumbnail_id] => 134983 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1158 [_oembed_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => [_oembed_time_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => 1698391464 [_oembed_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] =>⚡??? #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] => 1698396505 [_oembed_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 26, 2023
CNN reports 16 dead and 60 wounded in mass-shooting in Lewiston, Maine.
Here is a new, closer picture of the attackers/one of the attackers. pic.twitter.com/r7DQEaAmdX[_oembed_time_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] => 1698396506 [_oembed_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] =>Local Police, MSP & Federal Agents gathering at MA & ME border for Suspect Robert R Card Lewiston, ME shooting -
— Biasedly Unbiased (@DiRealDan) October 26, 2023
-40 years old military veteran
-Firearms instructor
-Last known address Bowdoin Maine
-Armed with long gun & ammunition - WBZ, ITeam- Cheryl Fiandaca pic.twitter.com/bv59EWZQP4[_oembed_time_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] => 1698396506 [_oembed_c2285ff6230df82eb2a25901c4cc3886] =>BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
— The Spectator Index (@spectatorindex) October 26, 2023[_oembed_time_c2285ff6230df82eb2a25901c4cc3886] => 1698396506 [_oembed_8f5fae07f5d08733828f09c57e57a6fe] =>More images coming out from Acapulco. Still no info on casualties....? #HurricaneOtis #HurracanOtis #Otis #Acapulco #México pic.twitter.com/UyPClCKESW
— Volcaholic ? (@volcaholic1) October 26, 2023[_oembed_time_8f5fae07f5d08733828f09c57e57a6fe] => 1698396507 [_oembed_07afd18c4c001ce6726f068939ba2d20] =>Whoahhh! Jeeeze!! This video really shows how bad the situation is in Acapulco ??
— Volcaholic ? (@volcaholic1) October 25, 2023
? Jorge Martíne#HurricaneOtis #HurracanOtis #Otis #Acapulco #Mexico pic.twitter.com/XboA3EYoCM[_oembed_time_07afd18c4c001ce6726f068939ba2d20] => 1698396507 [_oembed_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] =>OMG this is the Princess hotel in Acapulco. That's some serious damage!!! ?#HurricaneOtis #HurracanOtis #Otis #Acapulco #México pic.twitter.com/MWauoK1bbG
— Volcaholic ? (@volcaholic1) October 25, 2023[_oembed_time_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] => 1698763244 [_oembed_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] => 1699549994 [_oembed_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] =>In pictures, the #Daylesford accident hits me terribly.
— RightMeansCorrect (@rightiscorrectZ) November 6, 2023
A father and son.
I believe it's the 38-year-old father and 11-year-old son. I have an 11-year-old.
Woman and her young daughter. Five people died.
My condolences.
A white BMW SUV ploughed into the beer garden at the Royal… https://t.co/vQsxHC122P pic.twitter.com/adygpfGmPQ[_oembed_time_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] => 1699549994 [_oembed_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] =>Paramedics respond to countless traumatic accidents but Terry Marshall from @AmbulanceVic tells us how crews cope with something of the magnitude of the deadly Daylesford car crash that took the lives of five people. pic.twitter.com/SwUp385s7n
— The Project (@theprojecttv) November 6, 2023[_oembed_time_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] => 1699549994 [_oembed_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] =>? #Sondakika ??
— Küresel Olaylar (@KureselOlaylar) November 3, 2023
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj[_oembed_time_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] => 1700388506 [_oembed_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] =>Doda Bus Accident | Minutes before accident, CCTV footage of ill fated bus crossed Drabshalla naka point in Kishtwar district at 9:30 AM. pic.twitter.com/A7CSXzmXB8
— JAMMU LINKS NEWS (@JAMMULINKS) November 15, 2023[_oembed_time_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] => 1700388506 [_oembed_12cb520dc12a897eb2b45094f2e1bb01] =>A charter bus carrying students from a high school was rear-ended by a semitruck on an Ohio highway Tuesday, leaving six people dead and at least 18 others injured, according to officials. https://t.co/UY1tCnWki7
— CBS News (@CBSNews) November 15, 2023[_oembed_time_12cb520dc12a897eb2b45094f2e1bb01] => 1700847046 [_oembed_3b20ef051b9b890dcd421bece0b0a1d5] =>Popocatepetl volcano, situated in Mexico, has initiated an eruption. A yellow alert level has been declared, prompting authorities to evacuate residents from surrounding areas. pic.twitter.com/oDPHNIDejG
— Insider Corner (@insiderscorner) November 19, 2023[_oembed_time_3b20ef051b9b890dcd421bece0b0a1d5] => 1700847047 [_oembed_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] =>Popocatepetl volcano in Mexico today. Still very ashy.
— Volcaholic ? (@volcaholic1) November 19, 2023
Contrary to many posts I’ve seen today, the alert level has NOT changed and NO evacuations have been ordered.
The alert level is still on Yellow phase 2. This means…..
The following scenarios are anticipated during this… pic.twitter.com/6YSaRIA8Dj[_oembed_time_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] => 1701029136 [_oembed_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] =>At least 10 people died after an illegal gold mine collapsed in the South American country of Suriname, authorities say, adding it wasn’t immediately clear what may have caused the collapse pic.twitter.com/4i3EgBm1vi
— Markets Today (@marketsday) November 21, 2023[_oembed_time_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] => 1701029136 [_oembed_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] =>Let's pray for Brasil #BentoGonçalves #Brasil #Flood pic.twitter.com/DTfC1Npyg5
— WarMonitoreu (@WarMonitoreu) November 19, 2023[_oembed_time_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] => 1702219786 [_oembed_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] =>In our briefing today: 47 dead following heavy rain that caused mudslides in Hanang, Tanzania;
— The Chanzo (@TheChanzo) December 4, 2023
PM: Tanganyika independence day celebrations will be held at regional level;
Government expect to complete 5000 housing units by March 2024 for the relocation of Ngorongoro… pic.twitter.com/bWaY6N9eZF[_oembed_time_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] => 1702219786 [_oembed_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] =>23 people killed in flooding and landslides after overnight torrential rain wreak havoc in Manyara Region, Tanzania ?? | 3 December 2023 | #floods #flooding #Tanzaniapic.twitter.com/bhWvGhcBjg
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) December 4, 2023[_oembed_time_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] => 1702219787 [_oembed_8633023da70370b6484b76b4be43c072] =>At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G
— TRT World (@trtworld) November 30, 2023[_oembed_time_8633023da70370b6484b76b4be43c072] => 1702219787 [_oembed_9a064b1200e16583cef6d6da16949288] =>Three people have died, and one person is injured after an explosion at Jimbo's Auto Shop, Hillsboro, Ohio, United States ?? | 28 November 2023 | #explosion #Hillsboro #Ohio pic.twitter.com/mCTftSOJ2I
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) November 29, 2023[_oembed_time_9a064b1200e16583cef6d6da16949288] => 1703260844 [_oembed_a0ebcb207b2d7418b1f9c9f21d2f6fb8] =>The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
— Ifeng News (@IFENG__official) December 19, 2023[_oembed_time_a0ebcb207b2d7418b1f9c9f21d2f6fb8] => 1703260844 [_oembed_f7a5a4890b86a8e1355ac009258e55fa] =>#InPics | Devastating earthquake strikes China, claiming over 110 lives.#ChinaEarthquake #NaturalDisaster #Earthquake #DisasterRelief #Awazthevoice pic.twitter.com/ccvqxEiL00
— Awaz-The Voice (@AwazThevoice) December 19, 2023[_oembed_time_f7a5a4890b86a8e1355ac009258e55fa] => 1703260845 [_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] =>More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
— SSN News (@Grogozak) December 19, 2023
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1704221858 [_oembed_50716cf59b1131189c1c518fe68121bb] =>Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023[_oembed_time_50716cf59b1131189c1c518fe68121bb] => 1704904213 [_oembed_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] =>Mexico massacre: Five burned bodies found by police investigating potential cartel attack https://t.co/mS3gADM5vU
— Tina Basharel (@TBasharel) January 8, 2024[_oembed_time_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] => 1706083399 [_oembed_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] =>Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
— Ripples Nigeria (@RipplesNG) January 17, 2024[_oembed_time_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] => 1706083399 [_oembed_9a6f80bcfcaa73d2259281bef8caec6e] =>Nigeria blast kills two, dozens hurt as buildings collapse https://t.co/L8ltwyo4fI
— ST Foreign Desk (@STForeignDesk) January 17, 2024[_oembed_time_9a6f80bcfcaa73d2259281bef8caec6e] => 1706083399 [_oembed_a37e66e67d380b01318c49fc258aaa93] => [_oembed_time_a37e66e67d380b01318c49fc258aaa93] => 1706083399 [_oembed_58d98980e93d0c059c133c1df2d625a5] =>Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024[_oembed_time_58d98980e93d0c059c133c1df2d625a5] => 1706875446 [_oembed_3b3bd357d21f06b19c034997230b92ce] =>Flash:
— Yuvraj Singh Mann (@yuvnique) January 20, 2024
At least 13 people killed when fire broke out in a school dormitory in central China's #Henan province.
The fire at #YingcaiSchool in Henan's Yanshanpu village reported to local fire department at 11 pm local time Friday night.
Rescuers arrived at the scene quickly… pic.twitter.com/jWiou1v0Ef[_oembed_time_3b3bd357d21f06b19c034997230b92ce] => 1706875446 [_oembed_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] =>Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9 pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
— China Xinhua News (@XHNews) January 20, 2024[_oembed_time_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] => 1707205665 [_oembed_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] =>Milletimizin başı sağ olsun🇹🇷
— Ali Yerlikaya (@AliYerlikaya) February 3, 2024
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…[_oembed_time_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] => 1707205665 [_oembed_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] =>🇺🇸 | Um pequeno avião cai em um parque de trailers em Clearwater, Flórida, causando uma emergência na área. Ontem um helicóptero caiu na Colômbia. No Brasil, houve vários casos de aviões de pequeno porte. Vários incidentes pelo mundo, será que esses pilotos estavam vacinados? pic.twitter.com/ZDlYAI0Z8s
— 🇧🇷Wil🇧🇷 (@PatriotaWil) February 2, 2024[_oembed_time_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] => 1707205665 [_oembed_a562c89edd353afe2c0a07ac05cb68c2] =>Multiple mobile homes on fire after small plane crash in Clearwater, Florida. Number of victims not yet known pic.twitter.com/Pxzg9UMbxw
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_a562c89edd353afe2c0a07ac05cb68c2] => 1707205665 [_oembed_3a9fc63873bb0e1344ae45a9cd20fec2] =>Two people killed, 222 injured after an explosion at a gas refilling company in Embakasi, Nairobi. pic.twitter.com/Ekn5w46Bfl
— Citizen TV Kenya (@citizentvkenya) February 2, 2024[_oembed_time_3a9fc63873bb0e1344ae45a9cd20fec2] => 1707205666 [_oembed_12562a9ef64743e28b51664812e5105b] =>BREAKING: Gas station explodes in Nairobi, Kenya. At least 165 injured, rescue work ongoing pic.twitter.com/M9SktooFdF
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_12562a9ef64743e28b51664812e5105b] => 1707205666 [_oembed_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => [_oembed_time_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => 1707748508 [_oembed_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => [_oembed_time_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => 1707748508 [_oembed_75282860f409c4b0cc0ef41f89e26f37] =>🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
— R A W S A L E R T S (@rawsalerts) February 2, 2024
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt[_oembed_time_75282860f409c4b0cc0ef41f89e26f37] => 1708542769 [_oembed_d19b3bcee30ab857bc783ab5fcaf10af] =>Woman from Los Angeles killed in apparent crossfire during drug dispute in Tulum https://t.co/OEoIM3pMSX
— ABC7 Eyewitness News (@ABC7) February 12, 2024[_oembed_time_d19b3bcee30ab857bc783ab5fcaf10af] => 1708597050 [_oembed_0ab66573fd3846ffe4c72986afab883d] => [_oembed_time_0ab66573fd3846ffe4c72986afab883d] => 1708597050 [_oembed_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => [_oembed_time_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => 1711734251 [_oembed_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] =>Fire in paint factory kills 11 in India’s capital #FMTNews #FMTWorld https://t.co/Rb1eU8sJX1
— Free Malaysia Today (@fmtoday) February 16, 2024[_oembed_time_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] => 1711734252 [_oembed_36776705420d9888140714f47a1941b1] => [_oembed_time_36776705420d9888140714f47a1941b1] => 1712642416 [_oembed_5372937c68f7b4ce2ab3c085c774ffa7] =>An Mi-8 helicopter with 20 passengers on board crashed in the Magadan region, russia
— 🇺🇦 paolo rel (@paolobucci18) March 14, 2024
The Mi-8 transported gold mine workers. pic.twitter.com/th4qgFtGRD[_oembed_time_5372937c68f7b4ce2ab3c085c774ffa7] => 1712642416 [_oembed_0b33614b0b644f24ed38bc2ed957a365] =>🚨BREAKING: A Massive Explosion has occurred on Akal Bravo Maritime Platform Multiple Fatalities and Injuries have been Reported
— AJ Huber (@Huberton) April 7, 2024
Campeche, Mexicopic.twitter.com/8LkrhS4yH5[_oembed_time_0b33614b0b644f24ed38bc2ed957a365] => 1714039635 [_oembed_dc4ef10daa476fd3ecf1b64c815c54de] =>Another video Heavy floods in #Shaoguan, #Guangdong on(2024-04-20)#china #floods pic.twitter.com/v9crGkY2gv
— Siraj Noorani (@sirajnoorani) April 22, 2024[_oembed_time_dc4ef10daa476fd3ecf1b64c815c54de] => 1714039635 [_oembed_6c81326d1e8f9427ce66a05477f2a73e] =>Сar flew into a crowd during a rally in Sri Lanka: 7 people were killed, and more than 20 injured
— NEXTA (@nexta_tv) April 21, 2024
According to the local portal Daily Mirror, the driver failed to control the car. Whether he was injured, is not reported. The injured were hospitalized, some of them in critical… pic.twitter.com/pyp42eRNPj[_oembed_time_6c81326d1e8f9427ce66a05477f2a73e] => 1714039635 [_oembed_b049eaffb94db1b9d0f4861529c718bd] =>At least 58 bodies found after an overloaded boat capsized in Central African Republic's capital Bangui pic.twitter.com/XQyxQFFp3w
— TRT World Now (@TRTWorldNow) April 20, 2024[_oembed_time_b049eaffb94db1b9d0f4861529c718bd] => 1714237455 [_oembed_8ff5b01a998925f51a3da8f061d662a7] =>‼️EXTRA EXTRA‼️ En el interior del @senadomexicano SACRIFICAN animales.
— Leti RoblesdelaRosa (@letroblesrosa) April 24, 2024
Qué excesos.
😡 pic.twitter.com/6W0ef6D8Ou[_oembed_time_8ff5b01a998925f51a3da8f061d662a7] => 1718975792 [_oembed_2ea9ae994e623eb6ffb519dea1e7deae] =>A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait #Mangaf pic.twitter.com/XLcbZpRUWm
— Professor CR (@TheProfessorCR) June 12, 2024[_oembed_time_2ea9ae994e623eb6ffb519dea1e7deae] => 1719693695 [_oembed_1231c71e08457bdc6403f96991912d71] =>⚡🌀#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
📹 Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_1231c71e08457bdc6403f96991912d71] => 1719693695 [_oembed_113f7ebc13928d2910c634dabf5f48ba] =>⚡🇲🇽🌀 #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_113f7ebc13928d2910c634dabf5f48ba] => 1720028144 [_oembed_48ccf9856b8f1a766b128c06739faf6b] =>Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024[_oembed_time_48ccf9856b8f1a766b128c06739faf6b] => 1721388780 [_oembed_949b58b407ecf8464ee72e1c5e0d81ae] => [_oembed_time_949b58b407ecf8464ee72e1c5e0d81ae] => 1726382548 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 25 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Videók [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 16475 [1] => 8401 [2] => 1230 ) [tags_name] => Array ( [0] => halálos áldozatok [1] => hurrikán [2] => Mexikó ) ) [4] => Array ( [id] => 134906 [content] =>#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024Nem sikerült egyelőre megfékezni az Ausztrália keleti partján pusztító erdőtüzeket, a helyi hatóságok csütörtöki beszámolója szerint a lángok már 11 ezer hektárt pusztítottak el, és halottak száma is növekedett.
A leginkább érintett település a Queensland állam fővárosától, Brisbane-től 300 kilométerre lévő Tara és környéke. Ott szerdán meghalt egy férfi, miközben az égő házát próbálta oltani, csütörtökön pedig egy idős nő szívrohamot kapott evakuálás közben.
A queenslandi tűzoltók több tucat különböző tűzzel küzdenek, összesen körülbelül száz tűzfészket találtak meg.
A magas hőmérséklet és az erős szelek miatt a hatóságok szerint a helyzet az elkövetkezendő napokban várhatóan nem fordul jobbra.
A meteorológiai előrejelzésekben csupán a hét végére várják az enyhülést. A Queenslanddel határos Új-Dél-Walesből szintén tüzeket jelentettek. Az új-dél-wales-i tűzoltóság az X közösségi oldalon arról tájékoztatott, hogy több tüzet villámlás okozott.
Ausztráliában, ahol a novembertől kezdődő időszakban gyakoriak az erdőtüzek, az El Nino időjárási jelenség következtében a szokásosnál nagyobb szárazságot tapasztalnak.
A kontinensország 2019-ben és 2020-ban úgynevezett “fekete nyarat” élt át, a szokatlanul erős hőhullám 33 ember életét követelte, az ekkor pusztító tüzek pedig mintegy 24 millió hektár földet tettek tönkre.
[type] => post [excerpt] => Nem sikerült egyelőre megfékezni az Ausztrália keleti partján pusztító erdőtüzeket, a helyi hatóságok csütörtöki beszámolója szerint a lángok már 11 ezer hektárt pusztítottak el, és halottak száma is növekedett. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1698352980 [modified] => 1698348319 ) [title] => Nem tudják megfelé fékezni az erdőtűzeket Ausztráliában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134906&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134906 [uk] => 135030 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 134907 [image] => Array ( [id] => 134907 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ausztralia-erdotuz.jpg [original_lng] => 71397 [original_w] => 696 [original_h] => 392 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ausztralia-erdotuz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ausztralia-erdotuz-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ausztralia-erdotuz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ausztralia-erdotuz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ausztralia-erdotuz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ausztralia-erdotuz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ausztralia-erdotuz.jpg [width] => 696 [height] => 392 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1698397344:3 [_thumbnail_id] => 134907 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 2 [views_count] => 1278 [_oembed_03fafa6086c9bab3d6e325f0b2478a78] =>[_oembed_time_03fafa6086c9bab3d6e325f0b2478a78] => 1698337493 [translation_required_done] => 1 [_oembed_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => [_oembed_time_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => 1698342183 [_oembed_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] =>A half-eaten great white shark washed up on a beach appearing to have been the victim of a vicious attack
— Sky News (@SkyNews) October 19, 2023
Read more ?https://t.co/8SRIslyRue[_oembed_time_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] => 1698397515 [_oembed_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] =>⚡?#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
? Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] => 1698397515 [_oembed_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] =>⚡??? #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] => 1698397516 [_oembed_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 26, 2023
CNN reports 16 dead and 60 wounded in mass-shooting in Lewiston, Maine.
Here is a new, closer picture of the attackers/one of the attackers. pic.twitter.com/r7DQEaAmdX[_oembed_time_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] => 1698397516 [_oembed_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] =>Local Police, MSP & Federal Agents gathering at MA & ME border for Suspect Robert R Card Lewiston, ME shooting -
— Biasedly Unbiased (@DiRealDan) October 26, 2023
-40 years old military veteran
-Firearms instructor
-Last known address Bowdoin Maine
-Armed with long gun & ammunition - WBZ, ITeam- Cheryl Fiandaca pic.twitter.com/bv59EWZQP4[_oembed_time_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] => 1698397516 [_oembed_a7fa6c107566fc83b6c510db93b345aa] => [_oembed_time_a7fa6c107566fc83b6c510db93b345aa] => 1699860779 [_oembed_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] =>BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
— The Spectator Index (@spectatorindex) October 26, 2023[_oembed_time_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] => 1699860779 [_oembed_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] =>In pictures, the #Daylesford accident hits me terribly.
— RightMeansCorrect (@rightiscorrectZ) November 6, 2023
A father and son.
I believe it's the 38-year-old father and 11-year-old son. I have an 11-year-old.
Woman and her young daughter. Five people died.
My condolences.
A white BMW SUV ploughed into the beer garden at the Royal… https://t.co/vQsxHC122P pic.twitter.com/adygpfGmPQ[_oembed_time_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] => 1699860779 [_oembed_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] =>Paramedics respond to countless traumatic accidents but Terry Marshall from @AmbulanceVic tells us how crews cope with something of the magnitude of the deadly Daylesford car crash that took the lives of five people. pic.twitter.com/SwUp385s7n
— The Project (@theprojecttv) November 6, 2023[_oembed_time_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] => 1700809224 [_oembed_ee3d9fb3445144e3b7c42974fa6095bb] =>Let's pray for Brasil #BentoGonçalves #Brasil #Flood pic.twitter.com/DTfC1Npyg5
— WarMonitoreu (@WarMonitoreu) November 19, 2023[_oembed_time_ee3d9fb3445144e3b7c42974fa6095bb] => 1700809225 [_oembed_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] =>A search and rescue operation is underway tonight after a mid-air tragedy over Port Phillip Bay.
— 9News Melbourne (@9NewsMelb) November 19, 2023
The two former military aircraft collided while flying in formation off Mount Martha. @penelopeliersch @gillianlant #9News pic.twitter.com/WDZjgvKnFW[_oembed_time_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] => 1701028181 [_oembed_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => [_oembed_time_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => 1707391190 [_oembed_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] =>At least 10 people died after an illegal gold mine collapsed in the South American country of Suriname, authorities say, adding it wasn’t immediately clear what may have caused the collapse pic.twitter.com/4i3EgBm1vi
— Markets Today (@marketsday) November 21, 2023[_oembed_time_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] => 1707391190 [_oembed_a562c89edd353afe2c0a07ac05cb68c2] =>Milletimizin başı sağ olsun🇹🇷
— Ali Yerlikaya (@AliYerlikaya) February 3, 2024
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…[_oembed_time_a562c89edd353afe2c0a07ac05cb68c2] => 1707391191 [_oembed_3a9fc63873bb0e1344ae45a9cd20fec2] =>Two people killed, 222 injured after an explosion at a gas refilling company in Embakasi, Nairobi. pic.twitter.com/Ekn5w46Bfl
— Citizen TV Kenya (@citizentvkenya) February 2, 2024[_oembed_time_3a9fc63873bb0e1344ae45a9cd20fec2] => 1707391191 [_oembed_12562a9ef64743e28b51664812e5105b] =>BREAKING: Gas station explodes in Nairobi, Kenya. At least 165 injured, rescue work ongoing pic.twitter.com/M9SktooFdF
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_12562a9ef64743e28b51664812e5105b] => 1707391191 [_oembed_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] =>🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
— R A W S A L E R T S (@rawsalerts) February 2, 2024
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt[_oembed_time_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] => 1707669109 [_oembed_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] =>🇺🇸 | Um pequeno avião cai em um parque de trailers em Clearwater, Flórida, causando uma emergência na área. Ontem um helicóptero caiu na Colômbia. No Brasil, houve vários casos de aviões de pequeno porte. Vários incidentes pelo mundo, será que esses pilotos estavam vacinados? pic.twitter.com/ZDlYAI0Z8s
— 🇧🇷Wil🇧🇷 (@PatriotaWil) February 2, 2024[_oembed_time_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] => 1707669109 [_oembed_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => [_oembed_time_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => 1708266839 [_oembed_7d2089f0533958ef290a8ec095951088] => [_oembed_time_7d2089f0533958ef290a8ec095951088] => 1709783403 [_oembed_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => [_oembed_time_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => 1710936732 [_oembed_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] =>Multiple mobile homes on fire after small plane crash in Clearwater, Florida. Number of victims not yet known pic.twitter.com/Pxzg9UMbxw
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] => 1710936732 [_oembed_6ad7f5b50ed559620b5d74c364d04d17] =>An Mi-8 helicopter with 20 passengers on board crashed in the Magadan region, russia
— 🇺🇦 paolo rel (@paolobucci18) March 14, 2024
The Mi-8 transported gold mine workers. pic.twitter.com/th4qgFtGRD[_oembed_time_6ad7f5b50ed559620b5d74c364d04d17] => 1713853938 [_oembed_830131f8f5ca31b0e715280e9e869edc] => [_oembed_time_830131f8f5ca31b0e715280e9e869edc] => 1713853938 [_oembed_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] =>#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HA pic.twitter.com/Cg4unITYHZ
— Cairns Post (@TheCairnsPost) April 19, 2024[_oembed_time_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] => 1717605705 [_oembed_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] =>Child in serious condition after being SHOT in London alongside 3 adults.
— Oli London (@OliLondonTV) May 30, 2024
An assailant on a motorbike driving through Hackney carried out a drive by shooting, leaving the 4 victims with gunshot wounds.
The child suffered serious injuries and is currently in a trauma unit. pic.twitter.com/tbrI2aDGpg[_oembed_time_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] => 1717605705 [_oembed_dd6c7bf64821a5d3823eea442d9a7564] =>London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
— Imtiaz Mahmood (@ImtiazMadmood) May 30, 2024
Import 3rd world, become 3rd world. pic.twitter.com/FCW7uxAB8m[_oembed_time_dd6c7bf64821a5d3823eea442d9a7564] => 1721395337 [_oembed_48ccf9856b8f1a766b128c06739faf6b] =>Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria.
— Urban Insight (@urbaninsight_) July 12, 2024
Some students are trapped inside the collapsed building .
Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims
We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr[_oembed_time_48ccf9856b8f1a766b128c06739faf6b] => 1721395337 [_oembed_312f6d0349f8ef273490ba0f82850e09] =>#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024[_oembed_time_312f6d0349f8ef273490ba0f82850e09] => 1725017933 [_oembed_672e924270733f9d2ff4a1c7bc037ece] => [_oembed_time_672e924270733f9d2ff4a1c7bc037ece] => 1726580174 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 369 [1] => 4012 [2] => 16475 ) [tags_name] => Array ( [0] => Ausztrália [1] => erdőtűz [2] => halálos áldozatok ) ) [5] => Array ( [id] => 134860 [content] =>A bus on the #MakranHighway Coastal Highway crashed, killing 12 pilgrims. Additionally, #bus in Pakistan-ruled Kashmir fell into a ravine, 22 deaths#BusAccident #Rawalpindi #Kahuta #PakistanBusAccident #KahutaBusAccident #GirariBridge #TheDailyIntakehttps://t.co/T6CRwxFwLe
— The Daily Intake (@dailyintake2023) August 25, 2024Egy okleveles lőfegyver-oktatót keresnek a tucatnyi halálos áldozatot és több tucat sebesültet követelő szerda esti amerikai lövöldözés miatt Maine állam Lewiston városában.
A rendőrség helyi idő szerint késő esti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a gyanúsított, a 40 éves Robert Card tartózkodási helyét nem ismerik, több száz rendőr keresi, a járművét ugyanakkor már megtalálták. Szakmája miatt a férfi gyakorlott a fegyverhasználatban, és tagja volt a fegyveres erőknek tartalékos katonaként. Egyes jelentések szerint mentális problémákkal küzdött.
Az amerikai média legkevesebb 22 halottról, és mintegy 30 sebesültről számolt be, a hatóság sajtóértekezletén ugyanakkor pontos számot nem közöltek a folyamatosan változó helyzetre hivatkozva. Lewiston város lakosságát óvatosságra intették, és arra, hogy zárkózzanak be lakásukba. A város fontos útjait lezárták.
A lövöldöző szerda este több helyszínen, egy étteremben és egy bowling-teremnél nyitott tüzet, az előzetes vizsgálat szerint egy gépkarabélyból.
A hatóság fotót is megjelentetett a férfiról, aki a kép alapján utcai ruhát visel, és kezében fegyverrel látható.
Helyi idő szerint éjfél körül – a hírtelevíziók élő közvetítése szerint – a nyomozók Lewiston város kórházánál nagy számban jelentek meg. A lövöldözés áldozatait is ebbe az egészségügyi intézménybe vitték.
A Fehér Ház közlése szerint Joe Biden elnök szerdán este telefonon beszélt Maine állam kormányzójával és az állam kongresszusi tagjaival, szenátorokkal és képviselővel is, akiknek szövetségi segítséget felajánlott.
Lewiston város az Egyesült Államok északkeleti részén fekvő Maine államban található, 36 ezres kisváros.
[type] => post [excerpt] => Egy okleveles lőfegyver-oktatót keresnek a tucatnyi halálos áldozatot és több tucat sebesültet követelő szerda esti amerikai lövöldözés miatt Maine állam Lewiston városában. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1698330120 [modified] => 1698320276 ) [title] => Brutális mészárlás az USA-ban – legkevesebb 22-en meghaltak, 30-an megsérültek [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134860&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134860 [uk] => 134866 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 134871 [image] => Array ( [id] => 134871 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/8c2538be591f4a8c81ef467f80c38ef7.jpg [original_lng] => 73018 [original_w] => 850 [original_h] => 478 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/8c2538be591f4a8c81ef467f80c38ef7-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/8c2538be591f4a8c81ef467f80c38ef7-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/8c2538be591f4a8c81ef467f80c38ef7-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/8c2538be591f4a8c81ef467f80c38ef7.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/8c2538be591f4a8c81ef467f80c38ef7.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/8c2538be591f4a8c81ef467f80c38ef7.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/8c2538be591f4a8c81ef467f80c38ef7.jpg [width] => 850 [height] => 478 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1698353664:4 [_oembed_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] =>[_oembed_time_b0777c7baaefccc347091f4b075ec504] => 1698309423 [_oembed_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] =>BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
— The Spectator Index (@spectatorindex) October 26, 2023[_oembed_time_2edef9ecc85c44c306f6dbf384a493d4] => 1698309422 [_oembed_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 26, 2023
CNN reports 16 dead and 60 wounded in mass-shooting in Lewiston, Maine.
Here is a new, closer picture of the attackers/one of the attackers. pic.twitter.com/r7DQEaAmdX[_oembed_time_8ef7054e516a8cb47c72594ba41df93e] => 1698309423 [views_count] => 1248 [_thumbnail_id] => 134871 [_edit_last] => 12 [footnotes] => [_oembed_c39437445128ab9c7842e73fbf90157a] =>Local Police, MSP & Federal Agents gathering at MA & ME border for Suspect Robert R Card Lewiston, ME shooting -
— Biasedly Unbiased (@DiRealDan) October 26, 2023
-40 years old military veteran
-Firearms instructor
-Last known address Bowdoin Maine
-Armed with long gun & ammunition - WBZ, ITeam- Cheryl Fiandaca pic.twitter.com/bv59EWZQP4[_oembed_time_c39437445128ab9c7842e73fbf90157a] => 1698408359 [_oembed_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => [_oembed_time_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => 1698408359 [_oembed_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] =>An outbreak of salmonella poisoning linked to bagged, precut onions has sickened at least 73 people in 22 states, including 15 who were hospitalized, U.S. health officials said Tuesday. https://t.co/G4KZZod4n0
— CBS News (@CBSNews) October 25, 2023[_oembed_time_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] => 1698649753 [_oembed_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] => 1698649753 [_oembed_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] =>⚡?#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
? Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] => 1698649754 [_oembed_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] =>⚡??? #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] => 1699382734 [_oembed_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] =>? #Sondakika ??
— Küresel Olaylar (@KureselOlaylar) November 3, 2023
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj[_oembed_time_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] => 1699875672 [_oembed_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] =>In pictures, the #Daylesford accident hits me terribly.
— RightMeansCorrect (@rightiscorrectZ) November 6, 2023
A father and son.
I believe it's the 38-year-old father and 11-year-old son. I have an 11-year-old.
Woman and her young daughter. Five people died.
My condolences.
A white BMW SUV ploughed into the beer garden at the Royal… https://t.co/vQsxHC122P pic.twitter.com/adygpfGmPQ[_oembed_time_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] => 1699875672 [_oembed_087c7441248a8704c9c20a2e8e302dbc] =>Paramedics respond to countless traumatic accidents but Terry Marshall from @AmbulanceVic tells us how crews cope with something of the magnitude of the deadly Daylesford car crash that took the lives of five people. pic.twitter.com/SwUp385s7n
— The Project (@theprojecttv) November 6, 2023[_oembed_time_087c7441248a8704c9c20a2e8e302dbc] => 1700849352 [_oembed_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] =>LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
— KWAM Radio - The Mighty 990 (@Mighty990KWAM) November 19, 2023
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to
be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH[_oembed_time_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] => 1701110222 [_oembed_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] =>At least 10 people died after an illegal gold mine collapsed in the South American country of Suriname, authorities say, adding it wasn’t immediately clear what may have caused the collapse pic.twitter.com/4i3EgBm1vi
— Markets Today (@marketsday) November 21, 2023[_oembed_time_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] => 1701110222 [_oembed_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] =>Let's pray for Brasil #BentoGonçalves #Brasil #Flood pic.twitter.com/DTfC1Npyg5
— WarMonitoreu (@WarMonitoreu) November 19, 2023[_oembed_time_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] => 1701943678 [_oembed_6c03574e1c4911788c7a2556c873c3c2] => {{unknown}} [_oembed_36fc859e2c5041ac84919f09e500c78a] => [_oembed_time_36fc859e2c5041ac84919f09e500c78a] => 1701943679 [_oembed_8633023da70370b6484b76b4be43c072] =>At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G
— TRT World (@trtworld) November 30, 2023[_oembed_time_8633023da70370b6484b76b4be43c072] => 1701943679 [_oembed_b314d5e4a5379ba246ccfda5b05e1dd7] =>Three people have died, and one person is injured after an explosion at Jimbo's Auto Shop, Hillsboro, Ohio, United States ?? | 28 November 2023 | #explosion #Hillsboro #Ohio pic.twitter.com/mCTftSOJ2I
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) November 29, 2023[_oembed_time_b314d5e4a5379ba246ccfda5b05e1dd7] => 1702482613 [_oembed_6c1c41a0c2aa98fcac76e4c52a2fab8b] =>Des policiers lourdement armés entourent le périmètre d'une entreprise à Sion. Une fusillade aurait éclaté ce matin. Le ou les suspects sont activement recherchés. @RTSinfo pic.twitter.com/baTFaZ2hHZ
— Romain Boisset (@RomainBoisset) December 11, 2023[_oembed_time_6c1c41a0c2aa98fcac76e4c52a2fab8b] => 1702482613 [_oembed_31984b6366b381390c1de608c34e3c7d] =>A European Parliament assistant working for an MEP in the European People’s Party was shot and injured in Brussels on Wednesday night.
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) December 6, 2023
Belgian media reported that four people were injured in the shooting, which took place on Avenue de la Toison d’Or.https://t.co/bfhpvG9iEq[_oembed_time_31984b6366b381390c1de608c34e3c7d] => 1703495069 [_oembed_796a015da68c5874d4c5e4caefe39e12] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) December 21, 2023
Mass-shooting in Prague, Czechia at the Charles University.
First reports say multiple people have been killed.
Shoots can be heard in the video. Large police presence at the scene. pic.twitter.com/oqtmIIcyG8[_oembed_time_796a015da68c5874d4c5e4caefe39e12] => 1703495069 [_oembed_b6887020a569df3e48f07c0c33e41d59] =>BREAKING: Shooting with multiple fatalities at Charles University's Faculty of Arts in Prague pic.twitter.com/Rs0u9RHsXi
— BNO News (@BNONews) December 21, 2023[_oembed_time_b6887020a569df3e48f07c0c33e41d59] => 1703495069 [_oembed_dd4cb99485fd8217eda17471c8afc43e] =>Coal mine accident in northeast China kills 12, as cause under investigation
— Hong Kong Free Press HKFP (@hkfp) December 21, 2023
🔗 https://t.co/HyGwmEtzjs pic.twitter.com/erM3aWjm0I[_oembed_time_dd4cb99485fd8217eda17471c8afc43e] => 1703495070 [_oembed_33a658ca58c761692ef0e3d347c9a331] =>29 sent to hospital after ammonia leaks at Greeneville factory in Tennessee #HAZMAT #CBRN
— EPIWATCH (@EPIWATCH_bsp) December 21, 2023
Read more:https://t.co/BKUsHJfgQb[_oembed_time_33a658ca58c761692ef0e3d347c9a331] => 1703495070 [_oembed_9a064b1200e16583cef6d6da16949288] =>Nearly 30 people have been sent to hospitals following multiple anhydrous ammonia leaks at a cheese factory in Greeneville, Tennessee on Wednesday morning, according to officials.https://t.co/Grw7LuSeZR
— WTVC NewsChannel 9 🎄 (@newschannelnine) December 21, 2023[_oembed_time_9a064b1200e16583cef6d6da16949288] => 1703495070 [_oembed_a0ebcb207b2d7418b1f9c9f21d2f6fb8] =>The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
— Ifeng News (@IFENG__official) December 19, 2023[_oembed_time_a0ebcb207b2d7418b1f9c9f21d2f6fb8] => 1703495070 [_oembed_f7a5a4890b86a8e1355ac009258e55fa] =>#InPics | Devastating earthquake strikes China, claiming over 110 lives.#ChinaEarthquake #NaturalDisaster #Earthquake #DisasterRelief #Awazthevoice pic.twitter.com/ccvqxEiL00
— Awaz-The Voice (@AwazThevoice) December 19, 2023[_oembed_time_f7a5a4890b86a8e1355ac009258e55fa] => 1703495071 [_oembed_1857b880c7907e812f754e6ddaf2e5b3] =>More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
— SSN News (@Grogozak) December 19, 2023
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI[_oembed_time_1857b880c7907e812f754e6ddaf2e5b3] => 1703794055 [_oembed_53168d5714e6552cca5801d16aa2532f] => [_oembed_time_53168d5714e6552cca5801d16aa2532f] => 1703794055 [_oembed_7ae7627ea04c842f68fe192053f88aa1] => [_oembed_time_7ae7627ea04c842f68fe192053f88aa1] => 1703794055 [_oembed_9a6f80bcfcaa73d2259281bef8caec6e] =>911 call documents shocking discovery of man stuck in truck for 6 days in Northwest Indiana https://t.co/Kuhm122GxX pic.twitter.com/aySuipgyvO
— CBS Chicago (@cbschicago) December 28, 2023[_oembed_time_9a6f80bcfcaa73d2259281bef8caec6e] => 1705301400 [_oembed_a37e66e67d380b01318c49fc258aaa93] => [_oembed_time_a37e66e67d380b01318c49fc258aaa93] => 1705301400 [_oembed_2708355876d9994a89f77dca71838b95] =>Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024[_oembed_time_2708355876d9994a89f77dca71838b95] => 1705301400 [_oembed_92d10ac15fbda73661a7c04a2980082e] =>The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
— ABC News (@ABC) January 10, 2024[_oembed_time_92d10ac15fbda73661a7c04a2980082e] => 1705301400 [_oembed_b64bd54a55a4cae2b97840d05c98b55b] =>ELECTRIC TORNADO SPOTTED IN FLORIDA. 🌪️⚡️ pic.twitter.com/NvlL0fCytB
— DramaAlert (@DramaAlert) January 9, 2024[_oembed_time_b64bd54a55a4cae2b97840d05c98b55b] => 1706688631 [_oembed_be356086f705f90dcee6e05688bbc122] => [_oembed_time_be356086f705f90dcee6e05688bbc122] => 1706688631 [_oembed_7fc30d0f3aeaeaeb2f06f3f395b67053] =>6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
— Roberto (@UniqueMongolia) January 24, 2024[_oembed_time_7fc30d0f3aeaeaeb2f06f3f395b67053] => 1706688631 [_oembed_df99b4bc2185f84cf8b36739a5635d9d] =>At least eight people have been killed while 47 people from 18 households are missing after a monstrous landslide struck two villages in the southwestern city of Zhaotong, Yunnan Province, China 🇨🇳
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) January 22, 2024
| 22 January 2024 |#ZhenxiongCountylandslide #China #Zhaotong #landslide… pic.twitter.com/zcyTflV9ok[_oembed_time_df99b4bc2185f84cf8b36739a5635d9d] => 1706688632 [_oembed_80629ac219f314705360614f290487db] =>Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ
— NWS Northern Indiana (@NWSIWX) January 16, 2024[_oembed_time_80629ac219f314705360614f290487db] => 1706895035 [_oembed_580e6e43b6de7b06b54d29df4e6d5433] => [_oembed_time_580e6e43b6de7b06b54d29df4e6d5433] => 1706895035 [_oembed_eb5ea8b4afa247d77398252543a33f45] =>In St. Leon-Rot hat ein Schüler offenbar eine Mitschülerin getötet. Er soll sich auf der Flucht befinden. https://t.co/YD2cRQKQwb
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) January 25, 2024[_oembed_time_eb5ea8b4afa247d77398252543a33f45] => 1709294252 [_oembed_f20bf569b9251cc689876e03343575e9] =>🚨Breaking News:
— MBD (@beezwaxbee) February 22, 2024
Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition.
⬇️
Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn[_oembed_time_f20bf569b9251cc689876e03343575e9] => 1709748102 [_oembed_713832bfe169b796912355461eaff4ad] =>The National Weather Service warns of a severe snowstorm in California's Sierra Nevada mountains, with up to 12 feet of snow forecasted over the weekend. pic.twitter.com/MnfAwGTn95
— CGTN America (@cgtnamerica) March 1, 2024[_oembed_time_713832bfe169b796912355461eaff4ad] => 1709748103 [_oembed_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] =>California mountain regions brace for huge snowstorm pic.twitter.com/hEQUmUedt4
— shahzadgill (@Shahzad35088757) March 2, 2024[_oembed_time_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] => 1710766255 [_oembed_f62286d7e97f94b32cb2403fbe9d493d] =>An Mi-8 helicopter with 20 passengers on board crashed in the Magadan region, russia
— 🇺🇦 paolo rel (@paolobucci18) March 14, 2024
The Mi-8 transported gold mine workers. pic.twitter.com/th4qgFtGRD[_oembed_time_f62286d7e97f94b32cb2403fbe9d493d] => 1710766255 [_oembed_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => [_oembed_time_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => 1711382810 [_oembed_bad2ae46422135c89c44c6fc2e0858f9] =>Some attendees of the Kansas City Chiefs playoff game in January suffered frostbite, with 12 people requiring amputation surgeries for fingers and toes, according to a Kansas City hospital.https://t.co/An0CnCVseF
— Ground News (@Ground_app) March 10, 2024[_oembed_time_bad2ae46422135c89c44c6fc2e0858f9] => 1716101183 [_oembed_9a7412055907dcf59a26d4477dada479] =>A powerful storm hit Houston, Texas, United States 🇺🇸
— DISASTER TRACKER (@DisasterTrackHQ) May 17, 2024
▪︎ 16 May 2024 ▪︎#storm #Houston #Texas
🎥 Claudia Prats Sanchez pic.twitter.com/7NREP8kzp9[_oembed_time_9a7412055907dcf59a26d4477dada479] => 1716101183 [_oembed_2a46479f5f423e68b4aba64185f74395] =>Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwx pic.twitter.com/3lSUt87LTD
— Collin Gross (@CollinGrossWx) May 16, 2024[_oembed_time_2a46479f5f423e68b4aba64185f74395] => 1716101183 [_oembed_5f7daa3ee5580a460a79d483d2985c81] =>🚨🇺🇲 The strong storm that hit Houston, Texas, has demolished the side of the famous "Conejo Malo" club in the city's downtown.
— Forsige Breaking News (@ForsigeNews) May 17, 2024
Hundreds of structures have been damaged by the storm
Read More: https://t.co/kU31zQPWjJ#Texas #HoustonStorm #TexasStorm #Tornado #النصر_الهلال #AsLaz pic.twitter.com/HUC8I8LQHV[_oembed_time_5f7daa3ee5580a460a79d483d2985c81] => 1719854954 [_oembed_43ab18a3f78ab665a1a6fe8e10373dc0] =>BREAKING:
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 26, 2023
CNN reports 16 dead and 60 wounded in mass-shooting in Lewiston, Maine.
Here is a new, closer picture of the attackers/one of the attackers. pic.twitter.com/r7DQEaAmdX[_oembed_time_43ab18a3f78ab665a1a6fe8e10373dc0] => 1719854954 [_oembed_cb336d2e31522a7bdc75063aa230d296] =>Local Police, MSP & Federal Agents gathering at MA & ME border for Suspect Robert R Card Lewiston, ME shooting -
— Biasedly Unbiased (@DiRealDan) October 26, 2023
-40 years old military veteran
-Firearms instructor
-Last known address Bowdoin Maine
-Armed with long gun & ammunition - WBZ, ITeam- Cheryl Fiandaca pic.twitter.com/bv59EWZQP4[_oembed_time_cb336d2e31522a7bdc75063aa230d296] => 1719854954 [_oembed_99753354d0ee5edac2b985a5c76e566b] =>BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
— The Spectator Index (@spectatorindex) October 26, 2023[_oembed_time_99753354d0ee5edac2b985a5c76e566b] => 1720614965 [_oembed_f0af5727e174434029befc3583dd7f91] =>Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
— Manfred Juraczka (@JuraczkaM) July 6, 2024[_oembed_time_f0af5727e174434029befc3583dd7f91] => 1720614966 [_oembed_c3db94937bbd00b8391e7fef8a804f72] =>🇨🇳:#China.A #Tornado hit Heze, #Shandong . 5 July 2024#山东德州 #菏泽
— Weather monitor (@Weathermonitors) July 5, 2024
Always keep informed
Follow to @Weathermonitors https://t.co/BkXsx6hGuB pic.twitter.com/LzBGruxOV6[_oembed_time_c3db94937bbd00b8391e7fef8a804f72] => 1723721200 [_oembed_1c490d3a7679071296eb7d56c5eb8fab] =>7 Die In Stampede At Bihar Temple Allegedly After Volunteers Lathi-Charge https://t.co/0NGi1c8b6h pic.twitter.com/w2SxCI0R2I
— Adv. Debabrato (@debabrato1) August 12, 2024[_oembed_time_1c490d3a7679071296eb7d56c5eb8fab] => 1726990070 [_oembed_08756a0e039feef99f759b6637466fda] =>Tons of Hezbollah walkie talkies are reportedly blowing up in Lebanon today, including at a funeral for some of the militants who didn’t survive yesterday’s carnage. pic.twitter.com/8S0HCHK3GD
— Ian Miles Cheong (@stillgray) September 18, 2024[_oembed_time_08756a0e039feef99f759b6637466fda] => 1726990070 [_oembed_3b1f8d26859f14b2d44306ddbc2d2c0f] =>⚠️BREAKING: Dozens more pager explosions in Beirut, Lebanon, right now.
— Vivid.🇮🇱 (@VividProwess) September 18, 2024
I guess we’re not done.
pic.twitter.com/8Y2tC2aXKx[_oembed_time_3b1f8d26859f14b2d44306ddbc2d2c0f] => 1726990071 [_oembed_1f403261e6e36733cf15786f1819c741] =>Reports that it's not only pagers but vehicles that are getting blown up right now across Lebanon.
— 𝗡𝗶𝗼𝗵 𝗕𝗲𝗿𝗴 ♛ ✡︎ (@NiohBerg) September 18, 2024
pic.twitter.com/jga4YsjXwQ[_oembed_time_1f403261e6e36733cf15786f1819c741] => 1726990071 [_oembed_5da2cbde59a56533c2f2258d8a2d584a] => [_oembed_time_5da2cbde59a56533c2f2258d8a2d584a] => 1728022721 [_oembed_c0b91de887e386a8fb15f9473f5f3928] =>Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured.
— CrimeWatchMpls (@CrimeWatchMpls) September 17, 2024
Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH[_oembed_time_c0b91de887e386a8fb15f9473f5f3928] => 1728022722 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 16475 [1] => 565 [2] => 564 ) [tags_name] => Array ( [0] => halálos áldozatok [1] => lövöldözés [2] => USA ) ) [6] => Array ( [id] => 134723 [content] =>#Atención | Un helicóptero de la Fuerza Aérea Colombina se accidentó en Vichada. La aeronave se precipitó a tierra en el municipio de Cumaribo
— Noticias RCN (@NoticiasRCN) September 29, 2024
Noticia en desarrollo pic.twitter.com/jtUrKDGi7RLegkevesebb 7 ember halálát okozta a szuper-köd Louisiana déli részén, miközben 158 jármű volt érintett ebben. A halálos áldozatok mellett 25-en sérültek meg, és azt írják, tovább nőhet a halottak száma.
A hatóságok éjszakába nyúlóan dolgoztak a helyszínen, hogy újra megindulhasson a közlekedés. A helyszínen készített felvételek is bizonyítják, nagyon súlyos volt a helyzet, és rengeteg mentőt riasztottak.
Rövid idő alatt csapódtak egymásba az autók, igazi káosz alakult ki. A New York Post azt írja, egyes járművek lángolni kezdtek, ami csak súlyosbította a helyzetet, majd kiabálások hallatszottak.
Drámaiak voltak a körülmények, és órákkal a balesetek után még mindig érezni lehetett az égett roncsok szagát. Kamionok ugyancsak részesei voltak a hatalmas balesethullámnak, és valaki azt mondta, 30 percen át csak csattanásokat hallott, egyre több autó lett érintett ebben.
25 embert szállítottak kórházba, akik között vannak kritikus állapotban lévők is, míg sokan mások maguk kerestek orvosi segítséget. A hatóságok először azon voltak, hogy értesítsék a családtagokat, de ezzel egy időben már vizsgálni kezdték a körülményeket.
A balesetben érintett járművek között volt egy veszélyes folyadékot szállított tartálykocsi is, amit a lehető leghamarabb ki kellett emelni. Szerencsére robbanások nem történtek, mert ellenkező esetben valószínűleg sokkal többen haltak volna meg.
[type] => post [excerpt] => Legkevesebb 7 ember halálát okozta a szuper-köd Louisiana déli részén, miközben 158 jármű volt érintett ebben. A halálos áldozatok mellett 25-en sérültek meg, és azt írják, tovább nőhet a halottak száma. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1698230160 [modified] => 1698187642 ) [title] => 158 jármű ütközött össze Amerikában egy szuper-köd miatt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134723&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134723 [uk] => 134796 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 134725 [image] => Array ( [id] => 134725 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/88b2c9ecd3e045989cfd8cb1d460ac89.jpg [original_lng] => 176095 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/88b2c9ecd3e045989cfd8cb1d460ac89-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/88b2c9ecd3e045989cfd8cb1d460ac89-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/88b2c9ecd3e045989cfd8cb1d460ac89-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/88b2c9ecd3e045989cfd8cb1d460ac89-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/88b2c9ecd3e045989cfd8cb1d460ac89-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/88b2c9ecd3e045989cfd8cb1d460ac89.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/88b2c9ecd3e045989cfd8cb1d460ac89.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1698233036:3 [_oembed_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => [_oembed_time_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => 1698176598 [_thumbnail_id] => 134725 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 1328 [translation_required_done] => 1 [_oembed_4b649ee76bd62cf556ee6ff88b5493c0] =>[_oembed_time_4b649ee76bd62cf556ee6ff88b5493c0] => 1698219363 [_oembed_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] =>12 Killed After Speeding Mini-Bus Rams Container On Maharashtra Expressway https://t.co/GjSLSDXokY pic.twitter.com/mAmcecLBmG
— NDTV News feed (@ndtvfeed) October 15, 2023[_oembed_time_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] => 1698753066 [_oembed_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] => 1698753066 [_oembed_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] =>⚡?#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
? Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] => 1698753066 [_oembed_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => [_oembed_time_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => 1698994094 [_oembed_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] =>⚡??? #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] => 1699633425 [_oembed_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] =>? #Sondakika ??
— Küresel Olaylar (@KureselOlaylar) November 3, 2023
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj[_oembed_time_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] => 1699703820 [_oembed_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] =>In pictures, the #Daylesford accident hits me terribly.
— RightMeansCorrect (@rightiscorrectZ) November 6, 2023
A father and son.
I believe it's the 38-year-old father and 11-year-old son. I have an 11-year-old.
Woman and her young daughter. Five people died.
My condolences.
A white BMW SUV ploughed into the beer garden at the Royal… https://t.co/vQsxHC122P pic.twitter.com/adygpfGmPQ[_oembed_time_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] => 1699703820 [_oembed_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] =>Paramedics respond to countless traumatic accidents but Terry Marshall from @AmbulanceVic tells us how crews cope with something of the magnitude of the deadly Daylesford car crash that took the lives of five people. pic.twitter.com/SwUp385s7n
— The Project (@theprojecttv) November 6, 2023[_oembed_time_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] => 1700652942 [_oembed_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] =>Doda Bus Accident | Minutes before accident, CCTV footage of ill fated bus crossed Drabshalla naka point in Kishtwar district at 9:30 AM. pic.twitter.com/A7CSXzmXB8
— JAMMU LINKS NEWS (@JAMMULINKS) November 15, 2023[_oembed_time_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] => 1700652943 [_oembed_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] =>A charter bus carrying students from a high school was rear-ended by a semitruck on an Ohio highway Tuesday, leaving six people dead and at least 18 others injured, according to officials. https://t.co/UY1tCnWki7
— CBS News (@CBSNews) November 15, 2023[_oembed_time_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] => 1701761418 [_oembed_8633023da70370b6484b76b4be43c072] =>At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G
— TRT World (@trtworld) November 30, 2023[_oembed_time_8633023da70370b6484b76b4be43c072] => 1701761418 [_oembed_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] =>Three people have died, and one person is injured after an explosion at Jimbo's Auto Shop, Hillsboro, Ohio, United States ?? | 28 November 2023 | #explosion #Hillsboro #Ohio pic.twitter.com/mCTftSOJ2I
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) November 29, 2023[_oembed_time_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] => 1702058024 [_oembed_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] =>In our briefing today: 47 dead following heavy rain that caused mudslides in Hanang, Tanzania;
— The Chanzo (@TheChanzo) December 4, 2023
PM: Tanganyika independence day celebrations will be held at regional level;
Government expect to complete 5000 housing units by March 2024 for the relocation of Ngorongoro… pic.twitter.com/bWaY6N9eZF[_oembed_time_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] => 1702058025 [_oembed_b6887020a569df3e48f07c0c33e41d59] =>23 people killed in flooding and landslides after overnight torrential rain wreak havoc in Manyara Region, Tanzania ?? | 3 December 2023 | #floods #flooding #Tanzaniapic.twitter.com/bhWvGhcBjg
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) December 4, 2023[_oembed_time_b6887020a569df3e48f07c0c33e41d59] => 1703492871 [_oembed_9a064b1200e16583cef6d6da16949288] =>Coal mine accident in northeast China kills 12, as cause under investigation
— Hong Kong Free Press HKFP (@hkfp) December 21, 2023
🔗 https://t.co/HyGwmEtzjs pic.twitter.com/erM3aWjm0I[_oembed_time_9a064b1200e16583cef6d6da16949288] => 1703492871 [_oembed_a0ebcb207b2d7418b1f9c9f21d2f6fb8] =>The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
— Ifeng News (@IFENG__official) December 19, 2023[_oembed_time_a0ebcb207b2d7418b1f9c9f21d2f6fb8] => 1703492872 [_oembed_f7a5a4890b86a8e1355ac009258e55fa] =>#InPics | Devastating earthquake strikes China, claiming over 110 lives.#ChinaEarthquake #NaturalDisaster #Earthquake #DisasterRelief #Awazthevoice pic.twitter.com/ccvqxEiL00
— Awaz-The Voice (@AwazThevoice) December 19, 2023[_oembed_time_f7a5a4890b86a8e1355ac009258e55fa] => 1703492872 [_oembed_9a6f80bcfcaa73d2259281bef8caec6e] =>More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
— SSN News (@Grogozak) December 19, 2023
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI[_oembed_time_9a6f80bcfcaa73d2259281bef8caec6e] => 1705744779 [_oembed_a37e66e67d380b01318c49fc258aaa93] => [_oembed_time_a37e66e67d380b01318c49fc258aaa93] => 1705744779 [_oembed_58d98980e93d0c059c133c1df2d625a5] =>Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024[_oembed_time_58d98980e93d0c059c133c1df2d625a5] => 1706883028 [_oembed_3b3bd357d21f06b19c034997230b92ce] =>Flash:
— Yuvraj Singh Mann (@yuvnique) January 20, 2024
At least 13 people killed when fire broke out in a school dormitory in central China's #Henan province.
The fire at #YingcaiSchool in Henan's Yanshanpu village reported to local fire department at 11 pm local time Friday night.
Rescuers arrived at the scene quickly… pic.twitter.com/jWiou1v0Ef[_oembed_time_3b3bd357d21f06b19c034997230b92ce] => 1706883028 [_oembed_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => [_oembed_time_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => 1707906408 [_oembed_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => [_oembed_time_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => 1707906408 [_oembed_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] =>Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9 pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
— China Xinhua News (@XHNews) January 20, 2024[_oembed_time_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] => 1707906408 [_oembed_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] =>Milletimizin başı sağ olsun🇹🇷
— Ali Yerlikaya (@AliYerlikaya) February 3, 2024
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…[_oembed_time_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] => 1707906408 [_oembed_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] =>🇺🇸 | Um pequeno avião cai em um parque de trailers em Clearwater, Flórida, causando uma emergência na área. Ontem um helicóptero caiu na Colômbia. No Brasil, houve vários casos de aviões de pequeno porte. Vários incidentes pelo mundo, será que esses pilotos estavam vacinados? pic.twitter.com/ZDlYAI0Z8s
— 🇧🇷Wil🇧🇷 (@PatriotaWil) February 2, 2024[_oembed_time_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] => 1707906409 [_oembed_d19b3bcee30ab857bc783ab5fcaf10af] =>Multiple mobile homes on fire after small plane crash in Clearwater, Florida. Number of victims not yet known pic.twitter.com/Pxzg9UMbxw
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_d19b3bcee30ab857bc783ab5fcaf10af] => 1708875799 [_oembed_0ab66573fd3846ffe4c72986afab883d] => [_oembed_time_0ab66573fd3846ffe4c72986afab883d] => 1708875799 [_oembed_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] =>Fire in paint factory kills 11 in India’s capital #FMTNews #FMTWorld https://t.co/Rb1eU8sJX1
— Free Malaysia Today (@fmtoday) February 16, 2024[_oembed_time_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] => 1717915744 [_oembed_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] =>Child in serious condition after being SHOT in London alongside 3 adults.
— Oli London (@OliLondonTV) May 30, 2024
An assailant on a motorbike driving through Hackney carried out a drive by shooting, leaving the 4 victims with gunshot wounds.
The child suffered serious injuries and is currently in a trauma unit. pic.twitter.com/tbrI2aDGpg[_oembed_time_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] => 1717915744 [_oembed_4602cde267f7ef83d4d8d1fc431d4f81] =>London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
— Imtiaz Mahmood (@ImtiazMadmood) May 30, 2024
Import 3rd world, become 3rd world. pic.twitter.com/FCW7uxAB8m[_oembed_time_4602cde267f7ef83d4d8d1fc431d4f81] => 1719226780 [_oembed_e9d866fea712cdc837e75a1beefa95ce] => [_oembed_time_e9d866fea712cdc837e75a1beefa95ce] => 1719892277 [_oembed_48ccf9856b8f1a766b128c06739faf6b] =>A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
— IndiaToday (@IndiaToday) June 17, 2024
The collision happened soon after the… pic.twitter.com/vAlkmfeThx[_oembed_time_48ccf9856b8f1a766b128c06739faf6b] => 1721022371 [_oembed_1fb955967142ef73a042f4312d163354] =>#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024[_oembed_time_1fb955967142ef73a042f4312d163354] => 1721022371 [_oembed_de959f27cbb3e5425ed20c4f72505b29] =>Una fuerte tormenta azotó ayer martes en Bruselas, capital de Bélgica 🇧🇪 (Jul 9, 2024)#brussels #belgium #storm
— Centinela35 (@Centinela_35) July 10, 2024
📹: @AleaJactaEs666 pic.twitter.com/2QCe5YLwav[_oembed_time_de959f27cbb3e5425ed20c4f72505b29] => 1721022371 [_oembed_21d3b5365ad401606d9523c509e621bf] =>Belgian summer at its best pic.twitter.com/iyARNqm5vg
— Jorge Valero (@europressos) July 9, 2024[_oembed_time_21d3b5365ad401606d9523c509e621bf] => 1721022371 [_oembed_672e924270733f9d2ff4a1c7bc037ece] => [_oembed_time_672e924270733f9d2ff4a1c7bc037ece] => 1726759148 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 16475 [1] => 53117 [2] => 208678 ) [tags_name] => Array ( [0] => halálos áldozatok [1] => Lousiana [2] => összeütközés ) ) [7] => Array ( [id] => 134686 [content] =>Storm breaks over Brussels after one of the first half days of summer. pic.twitter.com/mtpqWKw082
— Gareth Harding 🇺🇦 (@garethharding) July 9, 2024Ukrajnában az orosz megszállók teljes körű inváziójának kezdete óta 261 ember halt meg aknák vagy robbanószerkezetek robbanása következtében – közölte kedden a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint „A Oroszország Ukrajna elleni teljes körű fegyveres agressziójának kezdete óta 559 ember szenvedett különböző súlyosságú sérüléseket, 261-en pedig meghaltak aknák és robbanószerkezetek detonációja következtében.” A közlemény megállapította, hogy a sérültek között 68 az életüket vesztettek között pedig 14 a gyermek.
A Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata hangsúlyozta, hogy most már mezőn, erdőben, erdősávban, bokrok között vagy vizekben is lehet robbanásveszélyes tárgyakkal találkozni, elsősorban azokon a területeken, ahol aktív harcok folytak. A robbanószerkezeteket sokszor közönséges hétköznapi eszközöknek álcázzák, beleértve játékoknak vagy akár könyveknek. Ezért a katasztrófavédők a biztonsági szabályok betartására szólítanak fel mindenkit:
Senki ne sétáljon ismeretlen vagy nem tesztelt földutakon!
Senki ne kiránduljon erdőbe, ne menjen erdősávokba, mezőre, folyók ártereibe és más nyílt terekre, mindenekelőtt ott, ahol harcok folytak!
Ha valaki gyanús tárgyat lát, ne közelítse meg és ne érintse meg azt! Hívja a 101-es telefonszámot!
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Ukrajnában az orosz megszállók teljes körű inváziójának kezdete óta 261 ember halt meg aknák vagy robbanószerkezetek robbanása következtében – közölte kedden a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1698168660 [modified] => 1698157763 ) [title] => Ukrajnában több mint 260 ember vesztette életét aknák miatt a háború kezdete óta [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134686&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134686 [uk] => 134697 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 119753 [image] => Array ( [id] => 119753 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/1662144896-7659.jpg [original_lng] => 127007 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/1662144896-7659-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/1662144896-7659-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/1662144896-7659-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/1662144896-7659-1024x683.jpg [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/1662144896-7659.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/1662144896-7659.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/1662144896-7659.jpg [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1698149337:3 [_thumbnail_id] => 119753 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1323 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_4b649ee76bd62cf556ee6ff88b5493c0] =>[_oembed_time_4b649ee76bd62cf556ee6ff88b5493c0] => 1698146964 [_oembed_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] =>12 Killed After Speeding Mini-Bus Rams Container On Maharashtra Expressway https://t.co/GjSLSDXokY pic.twitter.com/mAmcecLBmG
— NDTV News feed (@ndtvfeed) October 15, 2023[_oembed_time_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] => 1698762940 [_oembed_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] => 1698762940 [_oembed_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] =>⚡?#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
? Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] => 1698762940 [_oembed_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => [_oembed_time_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => 1699298603 [_oembed_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] =>⚡??? #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] => 1699543802 [_oembed_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] =>? #Sondakika ??
— Küresel Olaylar (@KureselOlaylar) November 3, 2023
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj[_oembed_time_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] => 1699725473 [_oembed_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] =>In pictures, the #Daylesford accident hits me terribly.
— RightMeansCorrect (@rightiscorrectZ) November 6, 2023
A father and son.
I believe it's the 38-year-old father and 11-year-old son. I have an 11-year-old.
Woman and her young daughter. Five people died.
My condolences.
A white BMW SUV ploughed into the beer garden at the Royal… https://t.co/vQsxHC122P pic.twitter.com/adygpfGmPQ[_oembed_time_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] => 1699725473 [_oembed_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] =>Paramedics respond to countless traumatic accidents but Terry Marshall from @AmbulanceVic tells us how crews cope with something of the magnitude of the deadly Daylesford car crash that took the lives of five people. pic.twitter.com/SwUp385s7n
— The Project (@theprojecttv) November 6, 2023[_oembed_time_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] => 1700312999 [_oembed_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] =>Doda Bus Accident | Minutes before accident, CCTV footage of ill fated bus crossed Drabshalla naka point in Kishtwar district at 9:30 AM. pic.twitter.com/A7CSXzmXB8
— JAMMU LINKS NEWS (@JAMMULINKS) November 15, 2023[_oembed_time_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] => 1700312999 [_oembed_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] =>A charter bus carrying students from a high school was rear-ended by a semitruck on an Ohio highway Tuesday, leaving six people dead and at least 18 others injured, according to officials. https://t.co/UY1tCnWki7
— CBS News (@CBSNews) November 15, 2023[_oembed_time_9e982e35d40e9bd3d6eb59c7f52eab60] => 1700854394 [_oembed_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] =>At least 10 people died after an illegal gold mine collapsed in the South American country of Suriname, authorities say, adding it wasn’t immediately clear what may have caused the collapse pic.twitter.com/4i3EgBm1vi
— Markets Today (@marketsday) November 21, 2023[_oembed_time_8ef78cf1c271869cfcee6f252f7ae831] => 1700854395 [_oembed_59fc2d6a94237c8c9e8e7d34c37d4b64] =>Let's pray for Brasil #BentoGonçalves #Brasil #Flood pic.twitter.com/DTfC1Npyg5
— WarMonitoreu (@WarMonitoreu) November 19, 2023[_oembed_time_59fc2d6a94237c8c9e8e7d34c37d4b64] => 1702057877 [_oembed_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] =>Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 4 December 2023.
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) December 4, 2023
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/YagSaiekzW
?? #StandWithUkraine ?? pic.twitter.com/AkQ44Nj5Yj[_oembed_time_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] => 1702057877 [_oembed_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] =>In our briefing today: 47 dead following heavy rain that caused mudslides in Hanang, Tanzania;
— The Chanzo (@TheChanzo) December 4, 2023
PM: Tanganyika independence day celebrations will be held at regional level;
Government expect to complete 5000 housing units by March 2024 for the relocation of Ngorongoro… pic.twitter.com/bWaY6N9eZF[_oembed_time_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] => 1702057878 [_oembed_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] =>23 people killed in flooding and landslides after overnight torrential rain wreak havoc in Manyara Region, Tanzania ?? | 3 December 2023 | #floods #flooding #Tanzaniapic.twitter.com/bhWvGhcBjg
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) December 4, 2023[_oembed_time_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] => 1702057878 [_oembed_8633023da70370b6484b76b4be43c072] =>At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G
— TRT World (@trtworld) November 30, 2023[_oembed_time_8633023da70370b6484b76b4be43c072] => 1702057878 [_oembed_bf540cd512d34495a3bf883f004762f6] =>Three people have died, and one person is injured after an explosion at Jimbo's Auto Shop, Hillsboro, Ohio, United States ?? | 28 November 2023 | #explosion #Hillsboro #Ohio pic.twitter.com/mCTftSOJ2I
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) November 29, 2023[_oembed_time_bf540cd512d34495a3bf883f004762f6] => 1706032975 [_oembed_9532f3599d78f0551d2a53ef24badff4] =>WATCH: 10 bodies have already been recovered from the landslide in Purok 19, Pag-asa, Brgy. Mount Diwata, Monkayo, Davao de Oro.
— Hernel Tocmo (@HernelTocmo) January 19, 2024
Responders are still digging through the heavy mud to find one missing person.@ABSCBNNews pic.twitter.com/29EgamTjKV[_oembed_time_9532f3599d78f0551d2a53ef24badff4] => 1706032975 [_oembed_94e9f9c030a6fa1202e0de373a26b00c] =>BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
— Reiniel Pawid (@PawidReiniel) January 18, 2024
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD[_oembed_time_94e9f9c030a6fa1202e0de373a26b00c] => 1706032975 [_oembed_58d98980e93d0c059c133c1df2d625a5] =>BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
— ABS-CBN News (@ABSCBNNews) January 18, 2024
Ayon kay Jergrace Cabag, information officer ng LGU… pic.twitter.com/wnlDljKfZk[_oembed_time_58d98980e93d0c059c133c1df2d625a5] => 1706273706 [_oembed_3b3bd357d21f06b19c034997230b92ce] =>Flash:
— Yuvraj Singh Mann (@yuvnique) January 20, 2024
At least 13 people killed when fire broke out in a school dormitory in central China's #Henan province.
The fire at #YingcaiSchool in Henan's Yanshanpu village reported to local fire department at 11 pm local time Friday night.
Rescuers arrived at the scene quickly… pic.twitter.com/jWiou1v0Ef[_oembed_time_3b3bd357d21f06b19c034997230b92ce] => 1706273707 [_oembed_a2fdf3b2d728bfbc109f7e1823f413b4] => [_oembed_time_a2fdf3b2d728bfbc109f7e1823f413b4] => 1710439656 [_oembed_4f0b3efb847a2446122df9fcec5a882e] =>Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9 pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
— China Xinhua News (@XHNews) January 20, 2024[_oembed_time_4f0b3efb847a2446122df9fcec5a882e] => 1710439656 [_oembed_28fd2f8c191b08fbd4f5a032f1feabcf] =>Additional footage pic.twitter.com/ksZYyXyOU6
— NOELREPORTS 🇪🇺 🇺🇦 (@NOELreports) March 12, 2024[_oembed_time_28fd2f8c191b08fbd4f5a032f1feabcf] => 1710439656 [_oembed_c00cd5a55a893411b150982660008812] => [_oembed_time_c00cd5a55a893411b150982660008812] => 1710439657 [_oembed_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => [_oembed_time_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => 1711608471 [_oembed_4d679f65522c3d6a766a5b1ad25cdb8f] =>⚡️⚡️ A video has appeared showing how the engine of an Il-76 crashed in Ivanovo fell off. pic.twitter.com/ZdLESRFhbC
— NEXTA (@nexta_tv) March 12, 2024[_oembed_time_4d679f65522c3d6a766a5b1ad25cdb8f] => 1712427666 [_oembed_8a2ff6a83a89b6c4c5c25de8cf4fe6b2] =>A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U[_oembed_time_8a2ff6a83a89b6c4c5c25de8cf4fe6b2] => 1712427666 [_oembed_21ee193c717b5a628c47a5222bb1bd74] =>In Kharkiv, rusoterrorists launched a mass attack on the city with drones at night.
— Bandera Fella *-^ (@banderafella) April 4, 2024
4 people were killed, including three rescuers. Another rescuer was injured.
When Belgorod is hit, don’t ask
“For what.” pic.twitter.com/olpYm7fmDt[_oembed_time_21ee193c717b5a628c47a5222bb1bd74] => 1712427667 [_oembed_dc4ef10daa476fd3ecf1b64c815c54de] =>⚡ Kharkiv's mayor showed the aftermath of Russian drone attacks.
— UNITED24 Media (@United24media) April 4, 2024
One drone hit an apartment building, second attack killed 3 rescuers.
Total deaths now 4, with 12 injured. pic.twitter.com/NIB2sP1CGU[_oembed_time_dc4ef10daa476fd3ecf1b64c815c54de] => 1713968421 [_oembed_6c81326d1e8f9427ce66a05477f2a73e] =>Сar flew into a crowd during a rally in Sri Lanka: 7 people were killed, and more than 20 injured
— NEXTA (@nexta_tv) April 21, 2024
According to the local portal Daily Mirror, the driver failed to control the car. Whether he was injured, is not reported. The injured were hospitalized, some of them in critical… pic.twitter.com/pyp42eRNPj[_oembed_time_6c81326d1e8f9427ce66a05477f2a73e] => 1713968421 [_oembed_56a140e5b470c71778f01aa26f2c2444] => {{unknown}} [_oembed_80a6f3c4b5b8324ce830266dbac70eae] => [_oembed_time_80a6f3c4b5b8324ce830266dbac70eae] => 1715773166 [_oembed_14efaf742ed6ee48cd9a171d381c64bf] =>At least 58 bodies found after an overloaded boat capsized in Central African Republic's capital Bangui pic.twitter.com/XQyxQFFp3w
— TRT World Now (@TRTWorldNow) April 20, 2024[_oembed_time_14efaf742ed6ee48cd9a171d381c64bf] => 1715773166 [_oembed_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] =>The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan #Afghanistan pic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024[_oembed_time_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] => 1717408058 [_oembed_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] =>Child in serious condition after being SHOT in London alongside 3 adults.
— Oli London (@OliLondonTV) May 30, 2024
An assailant on a motorbike driving through Hackney carried out a drive by shooting, leaving the 4 victims with gunshot wounds.
The child suffered serious injuries and is currently in a trauma unit. pic.twitter.com/tbrI2aDGpg[_oembed_time_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] => 1717408058 [_oembed_4df0e9c567f3feab961fe33f300ca75c] =>London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
— Imtiaz Mahmood (@ImtiazMadmood) May 30, 2024
Import 3rd world, become 3rd world. pic.twitter.com/FCW7uxAB8m[_oembed_time_4df0e9c567f3feab961fe33f300ca75c] => 1724851788 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 49 [3] => 11 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Kiemelt téma [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 10494 [1] => 16475 [2] => 582 ) [tags_name] => Array ( [0] => akna [1] => halálos áldozatok [2] => statisztika ) ) [8] => Array ( [id] => 134426 [content] =>Casualties of the Nkhotakota plane crash have been identified as Zimbabwean pilot Fungay Jonathan, 50, & a Dutch national, Frisco Westheim, 29.
— Capital FM Malawi (@CapitalFMMw) August 21, 2024
The C210 aircraft number 7Q-PFU, with 3 passengers on board, crashed into Lake Malawi, around Nkhotakota, yesterday.#CFMNews#Malawi pic.twitter.com/qywOb4tF2WOrosz rakétatámadás érte szombaton Harkiv városát, több rakéta egy postahivatalba csapódott, legalább hatan meghaltak, 14-en megsebesültek – jelentették be helyi hatóságok.
Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója Telegramon azt közölte, az áldozatok a posta dolgozói voltak és hozzátette, hogy a sebesültek közül hét ember állapota súlyos.
A rendőrség részéről elmondták, a dolgozóknak nem volt idejük bemenekülni az óvóhelyre, a légvédelmi szirénák ugyanis csak alig néhány pillanattal a rakéták becsapódása előtt szólaltak meg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videót is megosztott a közösségi médiában a támadásról, mely, mint azt hangsúlyozta, polgári létesítményt ért.
Az államfő hangsúlyozta: fokozni kell a nyomást Oroszországra – melyet Telegramon ismét terrorista államnak nevezett –, valamint erősíteni kell a nemzetközi közösség egységét is a terrorizmus elleni küzdelemben.
Harcokat jelentettek a Donyeck megyében lévő Avgyijivka környékéről is, ahol az ukrán hadsereg a napokban több orosz támadást vert vissza.
Az iparváros az elmúlt hetekben intenzív orosz támadások célpontjává vált.
[type] => post [excerpt] => Orosz rakétatámadás érte szombaton Harkiv városát, több rakéta egy postahivatalba csapódott, legalább hatan meghaltak, 14-en megsebesültek – jelentették be helyi hatóságok. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1697977740 [modified] => 1697983506 ) [title] => Újabb rakétatámadás érte Harkivot [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134426&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134426 [uk] => 134436 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 134427 [image] => Array ( [id] => 134427 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e372a04c-4d6e-431f-94e1-b45cc2299903.jpg [original_lng] => 120359 [original_w] => 800 [original_h] => 370 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e372a04c-4d6e-431f-94e1-b45cc2299903-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e372a04c-4d6e-431f-94e1-b45cc2299903-300x139.jpg [width] => 300 [height] => 139 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e372a04c-4d6e-431f-94e1-b45cc2299903-768x355.jpg [width] => 768 [height] => 355 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e372a04c-4d6e-431f-94e1-b45cc2299903.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e372a04c-4d6e-431f-94e1-b45cc2299903.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e372a04c-4d6e-431f-94e1-b45cc2299903.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/e372a04c-4d6e-431f-94e1-b45cc2299903.jpg [width] => 800 [height] => 370 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1697972709:12 [_thumbnail_id] => 134427 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1769 [translation_required_done] => 1 [_oembed_4b649ee76bd62cf556ee6ff88b5493c0] =>[_oembed_time_4b649ee76bd62cf556ee6ff88b5493c0] => 1697968335 [footnotes] => [_oembed_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] =>12 Killed After Speeding Mini-Bus Rams Container On Maharashtra Expressway https://t.co/GjSLSDXokY pic.twitter.com/mAmcecLBmG
— NDTV News feed (@ndtvfeed) October 15, 2023[_oembed_time_1a39e36a260de14b7984de8b90f57663] => 1698825298 [_oembed_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] =>⚡?#Mexico - This is how Club de Yates de Acapulco yacht club looks like after Otis Hurricane.
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023
? Pepe Hanan #HurricaneOtis #Huracan #Otis #Acapulco #México #Guerrero pic.twitter.com/AWvFXVmkf8[_oembed_time_5035355dd13fe6ead1270d0918ce2d7b] => 1698825298 [_oembed_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => [_oembed_time_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => 1699000032 [_oembed_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] =>⚡??? #Acapulco - (NEW VIDEO) Huge material damage after Category 5 Storm Hurricane Otis hit in Acapulco, Mexico #HuracánOtis #Hurricane pic.twitter.com/8w32rnScvt
— X News Monitor (@xNewsMonitor) October 26, 2023[_oembed_time_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] => 1699000032 [_oembed_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_a9c31e87a48ab70e718d1fcd071de100] => 1699086454 [_oembed_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] =>? #Sondakika ??
— Küresel Olaylar (@KureselOlaylar) November 3, 2023
Hırvatistan'dan Salzburg'a gitmekte olan Cirrus SR20 model küçük bir uçak, Avusturya'da kaza yaptı. Kazada 4 kişi hayatını kaybetti. pic.twitter.com/5ZYxbssuuj[_oembed_time_7af071a94eb9ff25cb8900b68cae1683] => 1699986962 [_oembed_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] =>In pictures, the #Daylesford accident hits me terribly.
— RightMeansCorrect (@rightiscorrectZ) November 6, 2023
A father and son.
I believe it's the 38-year-old father and 11-year-old son. I have an 11-year-old.
Woman and her young daughter. Five people died.
My condolences.
A white BMW SUV ploughed into the beer garden at the Royal… https://t.co/vQsxHC122P pic.twitter.com/adygpfGmPQ[_oembed_time_7a3869a8579aadd42347633aa656bcde] => 1699986963 [_oembed_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] =>Paramedics respond to countless traumatic accidents but Terry Marshall from @AmbulanceVic tells us how crews cope with something of the magnitude of the deadly Daylesford car crash that took the lives of five people. pic.twitter.com/SwUp385s7n
— The Project (@theprojecttv) November 6, 2023[_oembed_time_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] => 1702391524 [_oembed_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] =>In our briefing today: 47 dead following heavy rain that caused mudslides in Hanang, Tanzania;
— The Chanzo (@TheChanzo) December 4, 2023
PM: Tanganyika independence day celebrations will be held at regional level;
Government expect to complete 5000 housing units by March 2024 for the relocation of Ngorongoro… pic.twitter.com/bWaY6N9eZF[_oembed_time_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] => 1702391524 [_oembed_8633023da70370b6484b76b4be43c072] =>23 people killed in flooding and landslides after overnight torrential rain wreak havoc in Manyara Region, Tanzania 🇹🇿 | 3 December 2023 | #floods #flooding #Tanzaniapic.twitter.com/bhWvGhcBjg
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) December 4, 2023[_oembed_time_8633023da70370b6484b76b4be43c072] => 1702391525 [_oembed_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] =>Three people have died, and one person is injured after an explosion at Jimbo's Auto Shop, Hillsboro, Ohio, United States 🇺🇸 | 28 November 2023 | #explosion #Hillsboro #Ohio pic.twitter.com/mCTftSOJ2I
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) November 29, 2023[_oembed_time_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] => 1702462394 [_oembed_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] =>At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G
— TRT World (@trtworld) November 30, 2023[_oembed_time_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] => 1705761585 [_oembed_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] =>Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
— Ripples Nigeria (@RipplesNG) January 17, 2024[_oembed_time_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] => 1705761586 [_oembed_9a6f80bcfcaa73d2259281bef8caec6e] =>Nigeria blast kills two, dozens hurt as buildings collapse https://t.co/L8ltwyo4fI
— ST Foreign Desk (@STForeignDesk) January 17, 2024[_oembed_time_9a6f80bcfcaa73d2259281bef8caec6e] => 1705761586 [_oembed_a37e66e67d380b01318c49fc258aaa93] => [_oembed_time_a37e66e67d380b01318c49fc258aaa93] => 1705761586 [_oembed_58d98980e93d0c059c133c1df2d625a5] =>Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024[_oembed_time_58d98980e93d0c059c133c1df2d625a5] => 1706085787 [_oembed_3b3bd357d21f06b19c034997230b92ce] =>Flash:
— Yuvraj Singh Mann (@yuvnique) January 20, 2024
At least 13 people killed when fire broke out in a school dormitory in central China's #Henan province.
The fire at #YingcaiSchool in Henan's Yanshanpu village reported to local fire department at 11 pm local time Friday night.
Rescuers arrived at the scene quickly… pic.twitter.com/jWiou1v0Ef[_oembed_time_3b3bd357d21f06b19c034997230b92ce] => 1706085787 [_oembed_bf540cd512d34495a3bf883f004762f6] =>Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9 pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
— China Xinhua News (@XHNews) January 20, 2024[_oembed_time_bf540cd512d34495a3bf883f004762f6] => 1706085787 [_oembed_9532f3599d78f0551d2a53ef24badff4] =>WATCH: 10 bodies have already been recovered from the landslide in Purok 19, Pag-asa, Brgy. Mount Diwata, Monkayo, Davao de Oro.
— Hernel Tocmo (@HernelTocmo) January 19, 2024
Responders are still digging through the heavy mud to find one missing person.@ABSCBNNews pic.twitter.com/29EgamTjKV[_oembed_time_9532f3599d78f0551d2a53ef24badff4] => 1706085787 [_oembed_94e9f9c030a6fa1202e0de373a26b00c] =>BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
— Reiniel Pawid (@PawidReiniel) January 18, 2024
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD[_oembed_time_94e9f9c030a6fa1202e0de373a26b00c] => 1706085787 [_oembed_b64bd54a55a4cae2b97840d05c98b55b] =>BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
— ABS-CBN News (@ABSCBNNews) January 18, 2024
Ayon kay Jergrace Cabag, information officer ng LGU… pic.twitter.com/wnlDljKfZk[_oembed_time_b64bd54a55a4cae2b97840d05c98b55b] => 1706440391 [_oembed_be356086f705f90dcee6e05688bbc122] => [_oembed_time_be356086f705f90dcee6e05688bbc122] => 1706440391 [_oembed_580e6e43b6de7b06b54d29df4e6d5433] => [_oembed_time_580e6e43b6de7b06b54d29df4e6d5433] => 1706609553 [_oembed_7fc30d0f3aeaeaeb2f06f3f395b67053] =>6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
— Roberto (@UniqueMongolia) January 24, 2024[_oembed_time_7fc30d0f3aeaeaeb2f06f3f395b67053] => 1706609553 [_oembed_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => [_oembed_time_894d7eb5a3e208a567034098330b77d0] => 1707893789 [_oembed_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => [_oembed_time_f77faaf1711c5509e628c3adc6c28d06] => 1707893789 [_oembed_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] =>At least eight people have been killed while 47 people from 18 households are missing after a monstrous landslide struck two villages in the southwestern city of Zhaotong, Yunnan Province, China 🇨🇳
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) January 22, 2024
| 22 January 2024 |#ZhenxiongCountylandslide #China #Zhaotong #landslide… pic.twitter.com/zcyTflV9ok[_oembed_time_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] => 1707893789 [_oembed_d19b3bcee30ab857bc783ab5fcaf10af] =>Milletimizin başı sağ olsun🇹🇷
— Ali Yerlikaya (@AliYerlikaya) February 3, 2024
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…[_oembed_time_d19b3bcee30ab857bc783ab5fcaf10af] => 1709552295 [_oembed_0ab66573fd3846ffe4c72986afab883d] => [_oembed_time_0ab66573fd3846ffe4c72986afab883d] => 1709552295 [_oembed_99b0ff305f03a027ef61726ef9c9fc4f] =>Fire in paint factory kills 11 in India’s capital #FMTNews #FMTWorld https://t.co/Rb1eU8sJX1
— Free Malaysia Today (@fmtoday) February 16, 2024[_oembed_time_99b0ff305f03a027ef61726ef9c9fc4f] => 1711877006 [_oembed_8ff5b01a998925f51a3da8f061d662a7] =>💥 Footage of the consequences of the strike by the Russian Armed Forces on CHPP-5 in Kharkov
— Zlatti71 (@djuric_zlatko) March 22, 2024
This enterprise is one of the largest thermal power plants in Ukraine. As a result of the work of Russian artillery, it was put out of action.
🔥 The fire after arrival is still being… pic.twitter.com/Ot4wwoFN5J[_oembed_time_8ff5b01a998925f51a3da8f061d662a7] => 1718292940 [_oembed_6868f7d6cd1126fb26adaee55fc0a6ae] =>A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait #Mangaf pic.twitter.com/XLcbZpRUWm
— Professor CR (@TheProfessorCR) June 12, 2024[_oembed_time_6868f7d6cd1126fb26adaee55fc0a6ae] => 1718292940 [_oembed_113f7ebc13928d2910c634dabf5f48ba] =>У Херсоні показали магазин, у який влучив російський снаряд pic.twitter.com/m44LU2RPNW
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) June 5, 2024[_oembed_time_113f7ebc13928d2910c634dabf5f48ba] => 1720516638 [_oembed_c3db94937bbd00b8391e7fef8a804f72] =>Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024[_oembed_time_c3db94937bbd00b8391e7fef8a804f72] => 1724143801 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 67169 [3] => 11 [4] => 167 [5] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Tanú [5] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 16475 [1] => 904 [2] => 11486 [3] => 64575 ) [tags_name] => Array ( [0] => halálos áldozatok [1] => Harkiv [2] => postahivatal [3] => rakétatalálat ) ) [9] => Array ( [id] => 134364 [content] =>7 Die In Stampede At Bihar Temple Allegedly After Volunteers Lathi-Charge https://t.co/0NGi1c8b6h pic.twitter.com/w2SxCI0R2I
— Adv. Debabrato (@debabrato1) August 12, 2024A Hamász terrorszervezet által Izrael ellen indított támadás óta a harcokban 22 újságíró vesztette életét október 20-áig – közölte a New York-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) elnevezésű szervezet.
A halálos áldozatok között van 18 palesztin, három izraeli és egy libanoni újságíró. Ezenkívül nyolc médiamunkás megsérült, további három pedig eltűnt vagy őrizetben van.
A CPJ közleményében hangsúlyozta, „az újságírók civilek, akik fontos munkát végeznek a válság idején, és nem lehetnek harcoló felek célpontja. Minden félnek lépéseket kell tennie biztonságuk érdekében.”
[type] => post [excerpt] => A Hamász terrorszervezet által Izrael ellen indított támadás óta a harcokban 22 újságíró vesztette életét október 20-áig – közölte a New York-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) elnevezésű szervezet. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1697905560 [modified] => 1697894898 ) [title] => Az Izrael elleni támadás kezdete óta 22 újságíró vesztette életét [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134364&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134364 [uk] => 134429 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 134365 [image] => Array ( [id] => 134365 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/izraeli-tamadas.webp [original_lng] => 42924 [original_w] => 740 [original_h] => 555 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/izraeli-tamadas-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/izraeli-tamadas-300x225.webp [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/izraeli-tamadas.webp [width] => 740 [height] => 555 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/izraeli-tamadas.webp [width] => 740 [height] => 555 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/izraeli-tamadas.webp [width] => 740 [height] => 555 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/izraeli-tamadas.webp [width] => 740 [height] => 555 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/izraeli-tamadas.webp [width] => 740 [height] => 555 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1697965172:8 [_thumbnail_id] => 134365 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 1274 [translation_required_done] => 1 [_oembed_4b649ee76bd62cf556ee6ff88b5493c0] =>[_oembed_time_4b649ee76bd62cf556ee6ff88b5493c0] => 1697894764 [_oembed_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => [_oembed_time_2898072b89204cc201db2fc11415181f] => 1698336485 [_oembed_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => [_oembed_time_50cce677a1acc956d4a07a6083514b09] => 1698995055 [_oembed_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] =>12 Killed After Speeding Mini-Bus Rams Container On Maharashtra Expressway https://t.co/GjSLSDXokY pic.twitter.com/mAmcecLBmG
— NDTV News feed (@ndtvfeed) October 15, 2023[_oembed_time_d0d382a026c7029386e3e3d2fc4fd9ad] => 1698995055 [_oembed_4a193d87db84d6dbc36ed17b328c3188] =>Asie: Au moins 11 morts dans une mine d’ArcelorMittal au Kazakhstan https://t.co/OrtnXTn4DK
— 24 heures (@24heuresch) October 28, 2023[_oembed_time_4a193d87db84d6dbc36ed17b328c3188] => 1698995055 [_oembed_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] =>In the past 20 minutes, Palestinian and Israeli media are reporting that the Israeli Air Force (IAF) has launched what appears to be the most violent and massive air campaign against targets inside the Gaza Strip.
— Sprinter (@Sprinter99800) October 27, 2023
According to the Palestinians, this is the heaviest and… pic.twitter.com/Koi6WdvHsl[_oembed_time_1cc2d3716c0f8350e9eb05f9025c042d] => 1700495598 [_oembed_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] =>Doda Bus Accident | Minutes before accident, CCTV footage of ill fated bus crossed Drabshalla naka point in Kishtwar district at 9:30 AM. pic.twitter.com/A7CSXzmXB8
— JAMMU LINKS NEWS (@JAMMULINKS) November 15, 2023[_oembed_time_a6b1b89112d6ca06c9c80b4232fc1f4e] => 1700495598 [_oembed_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] =>A charter bus carrying students from a high school was rear-ended by a semitruck on an Ohio highway Tuesday, leaving six people dead and at least 18 others injured, according to officials. https://t.co/UY1tCnWki7
— CBS News (@CBSNews) November 15, 2023[_oembed_time_abdc23da07168ece886d4f8f42259578] => 1702469241 [_oembed_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] =>In our briefing today: 47 dead following heavy rain that caused mudslides in Hanang, Tanzania;
— The Chanzo (@TheChanzo) December 4, 2023
PM: Tanganyika independence day celebrations will be held at regional level;
Government expect to complete 5000 housing units by March 2024 for the relocation of Ngorongoro… pic.twitter.com/bWaY6N9eZF[_oembed_time_0e3e7423b62d941f6bb91543cd0b0aa5] => 1702469242 [_oembed_59dfd18e7bccd717a36f0eb6ca944e72] =>23 people killed in flooding and landslides after overnight torrential rain wreak havoc in Manyara Region, Tanzania 🇹🇿 | 3 December 2023 | #floods #flooding #Tanzaniapic.twitter.com/bhWvGhcBjg
— Disaster Tracker (@DisasterTrackHQ) December 4, 2023[_oembed_time_59dfd18e7bccd717a36f0eb6ca944e72] => 1702469242 [_oembed_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] =>Doctors Without Borders convoys attacked in #Gaza all elements point to the responsibility of the Israeli army.
— Doctors Without Borders / Médecins Sans Frontières (@MSF_canada) December 2, 2023
We call for an independent investigation to establish the facts and the responsibilities.https://t.co/2QAYUUetne pic.twitter.com/gvyTXbBrep[_oembed_time_5ac691dc9ab5866de077725055f9abf8] => 1702469242 [_oembed_7044d53e9ae56b935eb4e26a6ef2d369] =>At least 13 people killed in a hostel fire that broke out in Kazakhstan's largest city Almaty before sunrise, city's emergency situations department sayshttps://t.co/FYoPVUG34G
— TRT World (@trtworld) November 30, 2023[_oembed_time_7044d53e9ae56b935eb4e26a6ef2d369] => 1702981949 [_oembed_bf540cd512d34495a3bf883f004762f6] =>5 people seriously injured when a construction site elevator plunged to the ground in Sweden https://t.co/tPLXPFOP83
— Nordic News (@Nordic_News) December 11, 2023[_oembed_time_bf540cd512d34495a3bf883f004762f6] => 1706201062 [_oembed_9532f3599d78f0551d2a53ef24badff4] =>WATCH: 10 bodies have already been recovered from the landslide in Purok 19, Pag-asa, Brgy. Mount Diwata, Monkayo, Davao de Oro.
— Hernel Tocmo (@HernelTocmo) January 19, 2024
Responders are still digging through the heavy mud to find one missing person.@ABSCBNNews pic.twitter.com/29EgamTjKV[_oembed_time_9532f3599d78f0551d2a53ef24badff4] => 1706201062 [_oembed_94e9f9c030a6fa1202e0de373a26b00c] =>BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
— Reiniel Pawid (@PawidReiniel) January 18, 2024
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD[_oembed_time_94e9f9c030a6fa1202e0de373a26b00c] => 1706201063 [_oembed_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] =>BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
— ABS-CBN News (@ABSCBNNews) January 18, 2024
Ayon kay Jergrace Cabag, information officer ng LGU… pic.twitter.com/wnlDljKfZk[_oembed_time_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] => 1706201063 [_oembed_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] =>Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
— Ripples Nigeria (@RipplesNG) January 17, 2024[_oembed_time_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] => 1706201063 [_oembed_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] =>Nigeria blast kills two, dozens hurt as buildings collapse https://t.co/L8ltwyo4fI
— ST Foreign Desk (@STForeignDesk) January 17, 2024[_oembed_time_ecd4bbdc9f40e2bcb33bd497c59c738d] => 1707659368 [_oembed_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] =>Milletimizin başı sağ olsun🇹🇷
— Ali Yerlikaya (@AliYerlikaya) February 3, 2024
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…[_oembed_time_87d2dd32047d8f293f81811f9777dd7b] => 1707659368 [_oembed_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] =>🇺🇸 | Um pequeno avião cai em um parque de trailers em Clearwater, Flórida, causando uma emergência na área. Ontem um helicóptero caiu na Colômbia. No Brasil, houve vários casos de aviões de pequeno porte. Vários incidentes pelo mundo, será que esses pilotos estavam vacinados? pic.twitter.com/ZDlYAI0Z8s
— 🇧🇷Wil🇧🇷 (@PatriotaWil) February 2, 2024[_oembed_time_33e600a3442a1dbd567857f606806e03] => 1707659368 [_oembed_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] =>Multiple mobile homes on fire after small plane crash in Clearwater, Florida. Number of victims not yet known pic.twitter.com/Pxzg9UMbxw
— BNO News (@BNONews) February 2, 2024[_oembed_time_f849bd9143ad8c15b9bc435b060ead8a] => 1711702113 [_oembed_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => [_oembed_time_5d388e1cd0b5e8da28175cd06fcd44d4] => 1711876952 [_oembed_56a140e5b470c71778f01aa26f2c2444] => {{unknown}} [_oembed_80a6f3c4b5b8324ce830266dbac70eae] => [_oembed_time_80a6f3c4b5b8324ce830266dbac70eae] => 1715591182 [_oembed_14efaf742ed6ee48cd9a171d381c64bf] =>An Mi-8 helicopter with 20 passengers on board crashed in the Magadan region, russia
— 🇺🇦 paolo rel (@paolobucci18) March 14, 2024
The Mi-8 transported gold mine workers. pic.twitter.com/th4qgFtGRD[_oembed_time_14efaf742ed6ee48cd9a171d381c64bf] => 1715591183 [_oembed_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] =>The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan #Afghanistan pic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024[_oembed_time_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] => 1718443413 [_oembed_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] =>Child in serious condition after being SHOT in London alongside 3 adults.
— Oli London (@OliLondonTV) May 30, 2024
An assailant on a motorbike driving through Hackney carried out a drive by shooting, leaving the 4 victims with gunshot wounds.
The child suffered serious injuries and is currently in a trauma unit. pic.twitter.com/tbrI2aDGpg[_oembed_time_c453ede199edb584db0e2a52a3f87f27] => 1718443413 [_oembed_4602cde267f7ef83d4d8d1fc431d4f81] =>London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
— Imtiaz Mahmood (@ImtiazMadmood) May 30, 2024
Import 3rd world, become 3rd world. pic.twitter.com/FCW7uxAB8m[_oembed_time_4602cde267f7ef83d4d8d1fc431d4f81] => 1719072252 [_oembed_faa6bd764c18ecffd5b0b33b56bf5f24] =>A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
— IndiaToday (@IndiaToday) June 17, 2024
The collision happened soon after the… pic.twitter.com/vAlkmfeThx[_oembed_time_faa6bd764c18ecffd5b0b33b56bf5f24] => 1719315832 [_oembed_a9644a09689e3f189f7cd7df3dcfa586] =>A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
— The Moscow Times (@MoscowTimes) June 20, 2024
Read more: https://t.co/uZ5pU9MUyp pic.twitter.com/05Xz7D4pd1[_oembed_time_a9644a09689e3f189f7cd7df3dcfa586] => 1721325935 [_oembed_e6383f90068bfd239dab6872cf9259c3] =>Forty dead in heavy rains in eastern Afghanistan; 17 killed in bus accident https://t.co/XeqgwhCa9P
— WRAL NEWS in NC (@WRAL) July 16, 2024[_oembed_time_e6383f90068bfd239dab6872cf9259c3] => 1721325935 [_oembed_dd6c7bf64821a5d3823eea442d9a7564] =>Dualarımız Qardaş Kırgızıstan icin
— Nigar Ogeday🇹🇷🇦🇿🇹🇲🇰🇬🇰🇿🇺🇿🇵🇰🇭🇺 (@ogeday_nigar) July 14, 2024
🇰🇬 Kırgızistan'ın Oş ilinde Ak-Buura nehrinin taşması sonucu günlerdir sel ve su baskınları hayatı felç etti.
Sel ve su baskını yolları, köprüleri ve elektrik trafo merkezlerini kullanılamaz hale getirdi. pic.twitter.com/1RSSyZboB2[_oembed_time_dd6c7bf64821a5d3823eea442d9a7564] => 1721325935 [_oembed_a8a1bd29709bdfd9a45eb9e06e188288] =>Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria.
— Urban Insight (@urbaninsight_) July 12, 2024
Some students are trapped inside the collapsed building .
Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims
We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr[_oembed_time_a8a1bd29709bdfd9a45eb9e06e188288] => 1722615112 [_oembed_c3db94937bbd00b8391e7fef8a804f72] =>🚨🚨 #Lebanon: video making the rounds on Lebanese WhatsApp presumably from Haret Hreik, a neighborhood within Beirut’s suburbs, shows aftermath of a possible strike. pic.twitter.com/hFG7cJYBnA
— Bachar EL-Halabi | بشار الحلبي (@Bacharelhalabi) July 30, 2024[_oembed_time_c3db94937bbd00b8391e7fef8a804f72] => 1724046910 [_oembed_672e924270733f9d2ff4a1c7bc037ece] => [_oembed_time_672e924270733f9d2ff4a1c7bc037ece] => 1726578298 [_oembed_1c490d3a7679071296eb7d56c5eb8fab] =>7 Die In Stampede At Bihar Temple Allegedly After Volunteers Lathi-Charge https://t.co/0NGi1c8b6h pic.twitter.com/w2SxCI0R2I
— Adv. Debabrato (@debabrato1) August 12, 2024[_oembed_time_1c490d3a7679071296eb7d56c5eb8fab] => 1726989596 [_oembed_08756a0e039feef99f759b6637466fda] =>Tons of Hezbollah walkie talkies are reportedly blowing up in Lebanon today, including at a funeral for some of the militants who didn’t survive yesterday’s carnage. pic.twitter.com/8S0HCHK3GD
— Ian Miles Cheong (@stillgray) September 18, 2024[_oembed_time_08756a0e039feef99f759b6637466fda] => 1726989596 [_oembed_3b1f8d26859f14b2d44306ddbc2d2c0f] =>⚠️BREAKING: Dozens more pager explosions in Beirut, Lebanon, right now.
— Vivid.🇮🇱 (@VividProwess) September 18, 2024
I guess we’re not done.
pic.twitter.com/8Y2tC2aXKx[_oembed_time_3b1f8d26859f14b2d44306ddbc2d2c0f] => 1726989596 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 67169 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 16475 [1] => 39956 [2] => 50456 ) [tags_name] => Array ( [0] => halálos áldozatok [1] => izraeli támadás [2] => újságírók ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 310 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 16475 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => podiji ) [offset] => 310 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 16475 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => podiji ) [_domains] => Array ( [podiji] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )Reports that it's not only pagers but vehicles that are getting blown up right now across Lebanon.
— 𝗡𝗶𝗼𝗵 𝗕𝗲𝗿𝗴 ♛ ✡︎ (@NiohBerg) September 18, 2024
pic.twitter.com/jga4YsjXwQ