Az év kezdete óta Kárpátalján a járőrök 1593 olyan esetet regisztráltak, amikor a járművezetők ittas állapotban vezettek.
A legnagyobb számú ittas vezetőt a 10 hónap során a Huszti- és az Ungvári járásokban állították meg. Itt a rendőrség 402, illetve 382 szabálysértést dokumentált.
A Munkácsi járásban 248 adminisztratív jegyzőkönyvet állítottak ki ittas vezetésért, a Beregszászi járásban 244-et, a Técsői járásban 229-et, míg a Rahói járásban 88-at.
Legyenek felelősségteljesek, és ne üljenek volán mögé ittas állapotban! Ne tegyék ki magukat és más közlekedőket veszélynek!
Az ír adatvédelmi hatóság 91 millió eurós bírsággal sújtotta a Facebook és az Instagram üzemeltetőjét egy 2019-ben feltárt ügyben.
Az ír adatvédelmi hatóság 91 millió eurós bírságot szabott ki a Meta amerikai technológiai óriáscégre, mert nem védte meg a felhasználók jelszavait – számolt be az Euronews.
A vizsgálat 2019 áprilisában indult, miután a Meta értesítette az ír hatóságot arról, hogy belső rendszereiben véletlenül „plaintextben” – azaz titkosítás nélkül – tárolta a közösségi médiafelhasználók egyes jelszavait.
Facebook- és Instagram-jelszavakat tárolt a cég sima szöveges fájlban, egy részét már 2012 (!) óta, tehát hét éven keresztül, még mielőtt fény derült volna a hibára.
A Meta ráadásul – más uniós adatvédelmi (GDPR) törvények mellett – annak sem tett eleget, hogy a hiba felfedezése után azonnal jelentse az ügyet az illetékes hatóságnak.
Az EU általános adatvédelmi rendelete, a személyes adatok feldolgozása során a vállalatoknak megfelelő biztonsági intézkedéseket kell alkalmazniuk.
„Széles körben elfogadott, hogy a felhasználói jelszavakat nem szabad plaintextben tárolni, tekintettel az ilyen adatokhoz hozzáférő személyek által elkövetett visszaélések kockázatára. Nem szabad elfelejteni, hogy a jelszavak, amelyek jelen esetben a vizsgálat tárgyát képezik, különösen érzékenyek, mivel lehetővé teszik a felhasználók közösségi média fiókjaihoz való hozzáférést” – nyilatkozta Graham Doyle, az ír adatvédelmi biztoshelyettes.
Az ír szabályozó hatóság 2024 júniusában nyújtotta be határozattervezetét a többi uniós nemzeti felügyeleti hatóságnak, ahogy azt az uniós adatvédelmi szabályok előírják. A büntetés mértékével szemben nem emeltek kifogást.
Nem ez az első GDPR-bírság a Meta számára. A vállalatot 2023-ban rekordösszegű, 1,2 milliárd eurós bírsággal sújtotta az ír szabályozó hatóság, amiért „folytatta a felhasználók személyes adatainak továbbítását” az Európai Gazdasági Térségből az Egyesült Államokba, miután az EU legfelsőbb bírósága felügyeleti aggályok miatt érvénytelenített egy EU és az USA közötti adattovábbítási megállapodást.
A Meta 2022-ben 265 millió eurós bírságot kapott, miután több mint 533 millió felhasználó adatai kerültek az internetre.
Egyre növekszik az elektromos robogók miatti közúti balesetek száma Ukrajnában. Az elmúlt öt évben legalább 130 ilyen ügyet tárgyaltak a bíróságok – 2023-ban ezek 34 százaléka került bíróság elé.
A hírt az Opendatabot közölte.
A bírósági nyilvántartásban 2024 júliusáig 111 adminisztratív és 22 büntetőjogi ügy szerepel elektromos robogóval kapcsolatos közúti balesetekről. A szabálysértésekért a robogókat 340 és 17 000 hrivnya közötti pénzbírsággal sújthatják, a vezetői engedélyüket pedig egy évre bevonhatják.
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
Breaking 4 dead, 23 injured with fractures, and 4 missing after a barge overturns in the Gulf of Suez. Egyptian Petroleum Company says urgent response underway following the barge accident in the Gulf of Suez.@AlHadathpic.twitter.com/qHUsqkZhhB
— ME24 - Middle East 24 (@MiddleEast_24) July 1, 2025
(1) UPDATE: These are the alleged semi-truck drivers who k*lled three people while making a U-turn at an “Official Use Only” turn on the Florida Turnpike
The Florida Highway Patrol is describing the wreck as a homicide investigation pic.twitter.com/QqYhuidXoD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Seems like the fateful Plane got Stuck in a Flat Spin after breaking apart and losing the Tail Section. We can also observe the lost section coming down separately.
A cég az egyezségi megállapodás részeként elismerte a jogsértést, együttműködött és segített a nyomozásban.
A török Sapphire Havacilik céget 285 000 dolláros pénzbírsággal sújtotta az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának Ipari és Biztonsági Hivatala, amiért legalább két charterjáratot hajtott végre Oroszországba egy amerikai gyártmányú Gulfstream repülőgéppel. Erről a Flightglobal számolt be.
A társaság tavaly október 13-án Gulfstream járatot (TC-GLF) hajtott végre Isztambulból Tyumenbe két orosz állampolgárral. A géppel idén január 21-e körül egy orosz állampolgárt is szállítottak a Maldív-szigetekről Moszkvába.
A cég engedély nélkül ideiglenesen reexportálta az USA-ban gyártott repülőgépeket Oroszországba, és ezzel megsértette a légiközlekedési áruk exportellenőrzését. A cég az egyezségi megállapodás részeként elismerte a jogsértést, együttműködött és segített a nyomozásban.
Pogroms have been going on for several days in Turkey amid the rape of a 7-year-old girl by a migrant from Syria
Turkish police detained more than 470 participants in anti-Syrian pogroms. The riots began after the detention of a Syrian accused of raping a child in Kayseri… pic.twitter.com/HbKWTzOj4Y
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
A Beregszászi Kerületi Ügyészség bebizonyította két férfi bűnösségét, akiket azzal vádoltak, hogy illegálisan akartak külföldre jutni.
Az eset 2023 őszén történt, a férfiak a munkácsi határőrség dolgozóit próbálták lefizetni, hogy azok segítsenek nekik a törvénytelen határátkelésben. Az egyik férfi Tiszaújlakon, a másik pedig Asztélyban próbált Magyarország területére jutni. Az előző 25 500, a másik pedig 42 500 hrivnya bírságot kell befizessen a törvénysértésért.
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
A napokban a Sváb utcán megállítottak egy sofőrt, aki megsértette a közlekedési szabályokat. A járművezető figyelmen kívül hagyta a rendőrség jelzéseit és továbbhajtott, amikor utolérték, akkor pedig megpróbált elszaladni a helyszínről.
A hatóságok több protokollt (félreállással kapcsolatos jelzés figyelmen kívül hagyása, jogosítvány hiánya) is kiállítottak rá.
Az ügyben folyik a nyomozás – közölte a járőrszolgálat.
A megyei járőrszolgálat által megosztott adatok szerint 2023 folyamán 1902 alkalommal szabtak ki pénzbírságot a biztonsági öv használatának figyelmen kívül hagyása miatt.
Novemberben 95 járművezetőt vontak felelősségre. A hatóságok hangsúlyozták, hogy az öv bekapcsolása kötelező minden utas számára, beleértve a hátsó ülésen ülőket is. Az öv használatának figyelmen kívül hagyása végzetes következményekkel járhat.
Meglehetősen váratlan döntést hozott egy montenegrói bíró, amikor pénzbírsággal sújtott egy fiatal helyi nőt, aki szerinte túl keményen verte vissza az őt zaklató külföldit. A török férfi háromszáz eurós bírságot kapott a zaklatásért, míg a nőnek 85 eurót kell fizetnie a vehemens védekezés miatt, valamint a bírósági tolmács költségeit is ki kell fizetnie támadójának. A döntés ellen rengetegen tiltakoznak, a nő fellebbez.
Milica Zivkovic elmondása szerint egy kávézóban kezdte zaklatni őt egy külföldi férfi, aki ez után követni kezdte. A férfi megpróbálta megcsókolni és megérintette a nő fenekét, amire ő válaszul ököllel megütötte a fejét és más testrészeit is. Végül egy járókelő is segített a nőnek, és így a török férfi elmenekült – írta a Szabad Európa.
Zivkovic a férfi zsebéből kiesett dokumentumok alapján állapította meg zaklatója személyazonosságát, majd másnap a rendőrséghez fordult.
Az ügyben eljáró bíró elismerte, hogy a férfi fizikai erőt alkalmazott a nő ellen, azonban úgy ítélte meg, hogy a nő reakciója túlment „a szükséges védekezésen”.
Ezentúl azt is kifogásolta, hogy a nő nem hívta azonnal a rendőrséget, hanem rögtön fizikai erőszakot alkalmazott.
Nem tudom, mi volt nehezebb: a huligán támadása vagy a bírói ítélet – mondta a Szabad Európa balkáni szolgálatának Zivkovic, aki önvédelemre hivatkozott. Mint mondta, fellebbez a döntés ellen. Hozzátette, habár nem sírja el magát könnyen, de az ítélet hallatán nem tudta visszatartani könnyeit.
Áldozatként, ártatlanul távoztam, és ott csapott le rám a valóság, hogy bűnös vagyok, mert megvédtem magam – mondta a fiatal nő.
A miniszterelnök is felháborodott
A Szabad Európa szerint a montenegróiak felháborodtak a bíróság döntésén, és követelték a bírák fokozott átvilágítását, valamint a külföldi munkavállalók szigorúbb ellenőrzését is.
Montenegró miniszterelnöke, Dritan Abazovic beismerte, igazságügyi reformokra van szükség az országban.
A történtek után Abazovic támogatásáról biztosította Zivkovicot, és közölte, hogy vizsgálat indult az ügyben.
Felháborodásomat fejeztem ki illetékes hatóságaink, az igazságszolgáltatás és az ügyészség sajnálatos, lesújtó döntése miatt is, amely önvédelem miatt bírságolta meg Milicát – írta Abazovic Facebook oldalán. A miniszterelnök egy fotót is közzétett, amelyen egy táblát tart a kezében, amelyen a „nem vagy egyedül” felirat szerepel.
[type] => post [excerpt] => Meglehetősen váratlan döntést hozott egy montenegrói bíró, amikor pénzbírsággal sújtott egy fiatal helyi nőt, aki szerinte túl keményen verte vissza az őt zaklató külföldit. A török férfi háromszáz eurós bírságot kapott a zaklatásért, míg a nőnek ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1694427960 [modified] => 1694390293 ) [title] => Megütötte zaklatóját, megbírságolták [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=129907&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 129907 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 129909 [image] => Array ( [id] => 129909 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/50841431-3876065-33396237f866574e362576c2edcd78c7-wm.jpg [original_lng] => 276790 [original_w] => 1200 [original_h] => 630 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/50841431-3876065-33396237f866574e362576c2edcd78c7-wm-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/50841431-3876065-33396237f866574e362576c2edcd78c7-wm-300x158.jpg [width] => 300 [height] => 158 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/50841431-3876065-33396237f866574e362576c2edcd78c7-wm-768x403.jpg [width] => 768 [height] => 403 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/50841431-3876065-33396237f866574e362576c2edcd78c7-wm-1024x538.jpg [width] => 1024 [height] => 538 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/50841431-3876065-33396237f866574e362576c2edcd78c7-wm.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/50841431-3876065-33396237f866574e362576c2edcd78c7-wm.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/50841431-3876065-33396237f866574e362576c2edcd78c7-wm.jpg [width] => 1200 [height] => 630 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1694379493:12 [_thumbnail_id] => 129909 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2598 [_oembed_f4bc5b9ebc0f7f1c1ebb8606023898c6] =>
At least 14 people died, and others are missing in Bosnia and Herzegovina after heavy rain and landslides destroyed homes, roads, and bridges. The municipality of Jablanica, southwest of Sarajevo, was completely cut off.pic.twitter.com/8aBwt4cqRn
#BREAKING#Montenegro JUST IN: Mass Shooting in Cetinje, Montenegro: 7 Dead, Including Children
An armed attacker opened fire in Cetinje, Montenegro, leaving seven people dead, including children. Authorities report that the suspect is still at large.
A Guardian jelentése szerint az Egyesült Királyság által 1,4 millió 13 év alatti gyermek adatainak jogellenes feldolgozása miatt kiszabott 12,7 millió fontos bírság után most az uniós adatvédelmi szabályozó hatóság is bírságot szabott ki a TikTokra a gyermekek adatainak megsértése miatt.
Az uniós adatvédelmi szabályozó hatóság masszív bírsággal sújtott a platformot.
Az Európai Adatvédelmi Testület közölte, hogy kötelező érvényű határozatot hozott a kínai tulajdonú videómegosztó platformmal szemben a gyermekek adatainak feldolgozása miatt: az uniós döntés az írországi adatvédelmi biztos által 2021-ben indított vizsgálatot követi, melyben azt vizsgálták, hogy a TikTok mennyire felel meg az EU általános adatvédelmi rendeletének, és hogyan kezeli a 13 és 17 év közötti gyermekek adatait.
Pénteken a TikTok számos új funkciót jelentett be az európai felhasználók számára, az augusztus 25-én hatályba lépő új európai uniós tartalomszabályozásnak történő megfelelés jegyében. Visszatérve a bírságra: a vállalatra kiszabott bírság kapcsán a következő négy hétben fognak tájékoztatást adni.
Mint ismert, az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvénye (DSA) értelmében a TikTok, a Google, a Facebook és más nagy online platformok kötelesek lesznek ellenőrizni a platformjaikon található illegális tartalmakat, megtiltani bizonyos hirdetési gyakorlatokat, és adatokat megosztani a hatóságokkal.
Pénteken a vállalat közölte, hogy a DSA-nak való megfelelés érdekében hozott új intézkedései között szerepel, hogy az uniós felhasználók számára megkönnyíti az illegális tartalmak bejelentését; lehetővé teszi a videók személyre szabott ajánlásainak kikapcsolását; és eltávolítja a 13-17 éves felhasználóknak szóló célzott reklámokat.
Prága 1. kerületének adminisztrációja tizennégy emberre szabott ki pénzbírságot a Nemzeti Múzeum melletti márciusi demonstráción, melynek alkalmával megpróbálták letépni az intézményről Ukrajna zászlaját.
A hírt a Seznam Zprávy közölte – írja a Jevropejszka pravda.
A márciusi zavargások huszonegy résztvevőjét a rendőrség őrizetbe vette, majd ügyeiket a Prága 1. Városi Hivatalhoz irányították át.
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm