Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTozMDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjgyODt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 238538
[content] =>
Három embert vettek őrizetbe azok közül, akiket a Cseh Rendőrség azzal gyanúsít, hogy szándékos gyújtogatást követtek el a LPP Holding pardubicei üzemében múlt pénteken – közölte a rendőrség szerdán az X-en. A tűzeset a Pardubice területén történt.
A három személy közül kettőt Csehországban, egyet pedig a szlovák rendőrséggel és ügyészséggel együttműködve Szlovákiában vettek őrizetbe. Letartóztatásukról az illetékes bíróságok döntöttek. A bíróság úgy látta: mindhárom esetben fennáll a szökés, a szemtanúk befolyásolásának lehetősége, illetve a bűncselekmény megismétlésének a veszélye, ezért az érintetteket nem lehet szabadlábra helyezni. A Csehországban elfogottak közül a férfi amerikai, a nő pedig cseh állampolgár. A Szlovákiában letartóztatott nő szintén amerikai állampolgár – derült ki a rendőrségi közleményekből. A prágai sajtó nem hivatalos értesülései szerint a hatóságok még további hét személyt keresnek – számolt be a hirado.hu az MTI nyomán.

Az őrizetbe vettek a kihallgatások alkalmával nem nyilatkoztak, s a vádakat elutasították. Csehország jelezte, hogy kérni fogja a Szlovákiában elfogott személy kiadását. Amennyiben a bíróság vétkesnek találja a vádlottakat, azok akár 20 év szabadságvesztést, illetve rendkívüli büntetést is kaphatnak.
Az LPP Holding hadiipari cég pardubicei telephelyén pénteken kora reggel keletkezett tűz, amely gyakorlatilag megsemmisítette az egész raktárépületet, és átcsapott a szomszédos adminisztratív épületre is. A cég közölte, hogy mindkét épület használhatatlanná vált, ezért le kell bontani őket.
A holding egyebek között drónokat gyárt Ukrajna számára. Korábban tervben volt az együttműködés az izraeli Elbit Systems céggel is, de a cseh cég közleménye szerint ez nem valósult meg.
A gyújtogatás elkövetőjeként egy palesztinbarát, Izrael-ellenes csoport, a The Earthquake Faction jelentkezett. A csoport közlése szerint tettük összefügg Izrael gázai övezeti hadműveleteivel, és az Izrael számára gyártott fegyvereket akarták megsemmisíteni.
A The Earthquake Faction a CTK cseh hírügynökségnek kedden elküldött közleményében felszólította az LPP Holdingot, hogy szakítsa meg kapcsolatait az Elbit Systemsszel, és ítélje el a palesztin területek megszállását, ellenkező esetben nyilvánosságra hozza a cseh vállalat titkos dokumentumait. Az LPP Holding a csoport nyilatkozatát nem kommentálta.
[type] => post
[excerpt] => Három embert vettek őrizetbe azok közül, akiket a Cseh Rendőrség azzal gyanúsít, hogy szándékos gyújtogatást követtek el a LPP Holding pardubicei üzemében múlt pénteken – közölte a rendőrség szerdán az X-en. A tűzeset a Pardubice területén történt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1774475040
[modified] => 1774515530
)
[title] => Őrizetben a csehországi hadiipari üzem elleni terrortámadás gyanúsítottjai
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=238538&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 238538
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 238542
[image] => Array
(
[id] => 238542
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/pardubice-csehorszagi-tamadas.jpg
[original_lng] => 215816
[original_w] => 1740
[original_h] => 1305
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/pardubice-csehorszagi-tamadas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/pardubice-csehorszagi-tamadas-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/pardubice-csehorszagi-tamadas-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/pardubice-csehorszagi-tamadas-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/pardubice-csehorszagi-tamadas-1536x1152.jpg
[width] => 1536
[height] => 1152
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/pardubice-csehorszagi-tamadas.jpg
[width] => 1740
[height] => 1305
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/pardubice-csehorszagi-tamadas.jpg
[width] => 1740
[height] => 1305
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1774508410:12
[_thumbnail_id] => 238542
[_edit_last] => 12
[views_count] => 898
[_oembed_dd80958bf1b5743bd4ce146a7cc91f8c] => {{unknown}}
[_oembed_e239bba5fc9e91bbfde007b2fe219ff3] => Případem se již začal zabývat NCTEKK ve spolupráci s @VSZ_Praha pro podezření ze spáchání TERORISTICKÉHO útoku dle § 311 TZ. Vše za aktivní spolupráce bezpečnostních služeb. Aktuálně nebudeme zveřejňovat další informace. #policiepp https://t.co/d2O8FGpINl
— Policie ČR (@PolicieCZ) March 20, 2026
[_oembed_time_e239bba5fc9e91bbfde007b2fe219ff3] => 1774458988
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 786274214002
[_oembed_5d8b6ac877e0939c87bce9ff5fab4f5a] => Policisty z odboru zbraní v Č. Budějovicích navštívil dnes duch z Maginotovy linie. V rámci amnestie byl odevzdán pevnostní Minomet M 32 ráže 81 mm. Při střelbě spotřeboval na chlazení 50 litrů vody za den. Překvapit nás už tedy může jedině tank. #policiejhc pic.twitter.com/iEQ2wBqdiK
— Policie ČR (@PolicieCZ) April 30, 2026
[_oembed_time_5d8b6ac877e0939c87bce9ff5fab4f5a] => 1778500903
[_oembed_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => ‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeData pic.twitter.com/7b9ULswHaI
— fr. Olivier Poquillon OP (@OPoquillon) April 28, 2026
[_oembed_time_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => 1778525044
[_oembed_0064893593659ab949b94d4fe468362f] =>
[_oembed_time_0064893593659ab949b94d4fe468362f] => 1780163151
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1176
[1] => 828
[2] => 7496
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csehország
[1] => letartóztatás
[2] => terrortámadás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 238352
[content] =>
A rahói járási rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos testi sértést okozott, amely az áldozat halálához vezetett.
A rendőrséghez bejelentés érkezett Gyertyánligetről, ahol egy helyi lakos házánál egy mozdulatlan férfit találtak. A rendőrök a helyszínen egy 64 éves férfi holttestét fedezték fel, erőszakos halál jeleivel.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfit meglátogatta 52 éves szomszédja, és alkoholfogyasztás közben konfliktus alakult ki köztük. A veszekedés során a vendég bántalmazta a házigazdát, majd elhagyta a házat, bezárta az ajtót és elmenekült.
A rendőrök később egy közeli erdős területen elfogták a gyanúsítottat, akit ideiglenes fogdába helyeztek. A férfi korábban már többször volt büntetve. Az ügyben szándékos súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás, a nyomozás folyamatban van.
[type] => post
[excerpt] => A rahói járási rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos testi sértést okozott, amely az áldozat halálához vezetett.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1774365120
[modified] => 1774351336
)
[title] => Halálos bántalmazás gyanúsítottját fogták el Rahón
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=238352&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 238352
[uk] => 238124
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 238123
[image] => Array
(
[id] => 238123
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/220320261774177346.jpeg
[original_lng] => 71971
[original_w] => 800
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/220320261774177346-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/220320261774177346-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/220320261774177346-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/220320261774177346.jpeg
[width] => 800
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/220320261774177346.jpeg
[width] => 800
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/220320261774177346.jpeg
[width] => 800
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/220320261774177346.jpeg
[width] => 800
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1774344139:5
[_thumbnail_id] => 238123
[_edit_last] => 5
[views_count] => 986
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b8b8cb034a898a3fb5185a8720d1a8ac] => Obduktion bestätigt: Grazer Influencerin Stefanie P. erstickthttps://t.co/ld06TzJl3m
— 5 Minuten (@5minutenat) March 17, 2026
[_oembed_time_b8b8cb034a898a3fb5185a8720d1a8ac] => 1774344138
[_algolia_sync] => 822572124000
[_oembed_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => ‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeData pic.twitter.com/7b9ULswHaI
— fr. Olivier Poquillon OP (@OPoquillon) April 28, 2026
[_oembed_time_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => 1778914907
[_oembed_0064893593659ab949b94d4fe468362f] =>
[_oembed_time_0064893593659ab949b94d4fe468362f] => 1780554033
[_oembed_e6a482cd17b6e19a8336921d7eb58f44] => Rioters are creating roadblocks by setting cars on fire in Belfast pic.twitter.com/uT7LDBb74H
— Visegrád 24 (@visegrad24) June 9, 2026
[_oembed_time_e6a482cd17b6e19a8336921d7eb58f44] => 1781535980
[_oembed_8477a5b1ded9f195a762e142cf2f502a] => BREAKING: Homes were set ablaze in Belfast, Northern Ireland, as protests intensified following an l attempted beheading.
FOLLOW @UncoverReportpic.twitter.com/84a7ILEHxQ
— Uncover Report (@UncoverReport) June 9, 2026
[_oembed_time_8477a5b1ded9f195a762e142cf2f502a] => 1781535981
[_oembed_0355b1ecf16a2afe891f5a5e2aad6ac6] =>
[_oembed_time_0355b1ecf16a2afe891f5a5e2aad6ac6] => 1783009060
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 929
[1] => 546
[2] => 828
[3] => 577
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bántalmazás
[1] => gyilkosság
[2] => letartóztatás
[3] => Rahó
)
)
[2] => Array
(
[id] => 237711
[content] =>
Egy külföldi állampolgárt vettek nyilvántartásba Beregszászban, aki hosszú ideje jogellenesen tartózkodott Ukrajnában.
A Kárpátaljai Állami Migrációs Szolgálat közlése szerint az örmény férfit február végén ellenőrizték, és kiderült, hogy már 2008 óta él a városban érvényes iratok nélkül. Elmondása szerint akkor veszítette el útlevelét, amelyet azóta sem pótolt.

Az eljárás során megállapították, hogy nem rendezte tartózkodási jogállását, és nem is szándékozott önként elhagyni az országot. Emiatt közigazgatási felelősségre vonták, és 5100 hrivnya bírságot szabtak ki rá.
A férfit ideiglenes befogadóközpontba helyezték, ahol az ügy lezárásáig marad, ezt követően pedig kiutasítják Ukrajna területéről.
[type] => post
[excerpt] => Egy külföldi állampolgárt vettek nyilvántartásba Beregszászban, aki hosszú ideje jogellenesen tartózkodott Ukrajnában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1773857220
[modified] => 1773838026
)
[title] => Letartóztattak egy örmény férfit Beregszászban – illegálisan tartózkodott az országban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=237711&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 237711
[uk] => 237661
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 237660
[image] => Array
(
[id] => 237660
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/180320261773818856.avif
[original_lng] => 64302
[original_w] => 1440
[original_h] => 810
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/180320261773818856.avif
[width] => 150
[height] => 84
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/180320261773818856.avif
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/180320261773818856.avif
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/180320261773818856.avif
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/180320261773818856.avif
[width] => 1440
[height] => 810
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/180320261773818856.avif
[width] => 1440
[height] => 810
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/180320261773818856.avif
[width] => 1440
[height] => 810
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1773830827:5
[_thumbnail_id] => 237660
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1106
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => The man who defaced the Churchill statue in London today is a Dutch Extinction Rebellion protester named Olax Outis
Not even British pic.twitter.com/nDeO5UqKPf
— Drew Pavlou 🇦🇺🇺🇸🇺🇦🇹🇼 (@DrewPavlou) February 27, 2026
[_oembed_time_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => 1773831141
[_algolia_sync] => 761166689001
[_oembed_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => ‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeData pic.twitter.com/7b9ULswHaI
— fr. Olivier Poquillon OP (@OPoquillon) April 28, 2026
[_oembed_time_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => 1777999349
[_oembed_0064893593659ab949b94d4fe468362f] =>
[_oembed_time_0064893593659ab949b94d4fe468362f] => 1779732656
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 63
[1] => 1391850
[2] => 828
[3] => 2094651
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszász
[1] => illegális tartózkodás
[2] => letartóztatás
[3] => örmény állampolgár
)
)
[3] => Array
(
[id] => 237579
[content] =>
Hat ukránt vettek őrizetbe Indiában, büntetőeljárást indítottak ellenük, és Ukrajna követeli, hogy a konzuljai meglátogathassák őket, és cáfolja a médiában megjelent alaptalan vádakat – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a Külügyminisztérium megerősítette, hogy március 13-án hat ukrán állampolgárt vettek őrizetbe az Indiai Köztársaságban. Az előzetes információk szerint a vádak lényege Mizoram állam területén való jogosulatlan tartózkodás, amelynek a felkereséséhez különleges engedély szükséges, valamint az India és Mianmar közötti államhatár illegális átlépése. Az illetékes indiai hatóságok jelenleg megfelelő nyomozati intézkedéseket folytatnak.

A Külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy jelenleg nincsenek olyan bizonyított tények, amelyek megerősítenék az érintett ukrán állampolgárok illegális tevékenységben való részvételét India vagy Mianmar területén. A Külügyminisztérium manipulatívnak nevezte az indiai és orosz médiában megjelent, alaptalan vádakat.
Ukrán diplomaták beszámolója szerint március 16-án bírósági tárgyalást tartottak, amelyre Ukrajna Indiai Köztársaságbeli nagykövetségének munkatársai is megérkeztek, de nem kaptak lehetőséget arra, hogy közvetlenül beszéljenek az őrizetbe vettekkel. A tárgyalást követően a bíróság úgy döntött, hogy március 27-ig meghosszabbítja az ukránok előzetes letartóztatását.
Az ukrán nagykövet Indiában már találkozott Sibi George indiai külügyminiszter-helyettessel, és hivatalos tiltakozó jegyzéket adott át neki. Kijev követeli: az ukrán állampolgárok azonnali szabadon bocsátása; a konzuli hozzáférés akadálytalan biztosítását; az incidens minden körülményének tisztázását.
A Külügyminisztérium emlékeztetett arra, hogy Indiában vannak olyan területek, ahová külföldiek nem léphetnek be különleges engedélyek nélkül. A probléma az, hogy ezek a területek gyakran nincsenek megfelelően megjelölve, ami miatt a turisták véletlenül megszeghetik a törvényt. Jelenleg az ukrán konzulok jogi védelmet nyújtottak a fogva tartottaknak, és kapcsolatot tartanak rokonaikkal. Az ügy fokozott ellenőrzés alatt áll.
Az indiai média arról számolt be, hogy az indiai Nemzeti Nyomozó Ügynökség hét külföldit – hat ukrán és egy amerikai állampolgárt – tartóztatott le terrorcselekményekre irányuló összeesküvés gyanújával az ország ellen.
A nyomozás szerint az őrizetbe vett személyek részt vettek egy India területén keresztül Mianmarba irányuló drón- és felszerelés-szállítási hálózat kiépítésében. A drónokat Európából importálták. A rendőrség úgy véli, hogy a felszerelést fegyveres csoportok használhatják a régióban.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Hat ukránt vettek őrizetbe Indiában, büntetőeljárást indítottak ellenük, és Ukrajna követeli, hogy a konzuljai meglátogathassák őket, és cáfolja a médiában megjelent alaptalan vádakat.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1773776820
[modified] => 1773760786
)
[title] => Hat ukránt börtönöztek be Indiában terrortevékenység gyanújával, és nem engednek hozzájuk ukrán diplomatákat
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=237579&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 237579
[uk] => 237599
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 237580
[image] => Array
(
[id] => 237580
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/india.jpg
[original_lng] => 44168
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/india-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/india-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/india.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/india.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/india.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/india.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/india.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1773758271:3
[_thumbnail_id] => 237580
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2305
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => The man who defaced the Churchill statue in London today is a Dutch Extinction Rebellion protester named Olax Outis
Not even British pic.twitter.com/nDeO5UqKPf
— Drew Pavlou 🇦🇺🇺🇸🇺🇦🇹🇼 (@DrewPavlou) February 27, 2026
[_oembed_time_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => 1773753590
[_algolia_sync] => 769501367002
[_oembed_1905f2d8df35f53aafbdc4527c6318d8] => Reports of gunfire near Israeli consulate in Istanbul https://t.co/GjkCiTMl2U
— Reuters (@Reuters) April 7, 2026
[_oembed_time_1905f2d8df35f53aafbdc4527c6318d8] => 1776785725
[_oembed_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => ‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeData pic.twitter.com/7b9ULswHaI
— fr. Olivier Poquillon OP (@OPoquillon) April 28, 2026
[_oembed_time_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => 1778480252
[_oembed_0064893593659ab949b94d4fe468362f] =>
[_oembed_time_0064893593659ab949b94d4fe468362f] => 1779556059
[_oembed_4a88bf22651436504269ed233d1cf35c] =>
[_oembed_time_4a88bf22651436504269ed233d1cf35c] => 1780429084
[_oembed_effc25a8c0df97a0d2209e4b61374624] =>
[_oembed_time_effc25a8c0df97a0d2209e4b61374624] => 1780559909
[_oembed_93b9e70f1985815f3e1cf896f2a17938] =>
[_oembed_time_93b9e70f1985815f3e1cf896f2a17938] => 1780559909
[_oembed_768356bd311fa4916eab7d8d4c689df2] => #WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
— ANI (@ANI) May 29, 2026
[_oembed_time_768356bd311fa4916eab7d8d4c689df2] => 1780559909
[_oembed_21378fc676bf95d1337694ca24478b4f] => TRAGIC, SENDING ❤️ TO INDIA 🇮🇳
Report of at least 21 dead in a fire at a restaurant and hotel in New Delhi, India, including several foreign nationals. pic.twitter.com/AjBUTCdHNM
— Mossad Commentary (@MOSSADil) June 3, 2026
[_oembed_time_21378fc676bf95d1337694ca24478b4f] => 1781622818
[_oembed_c4813c80c47b18eae706862ae27ddc00] => #DELHI-साकेत प्रेस एन्क्लेव के सामने, मालवीय नगर के हौज रानी स्थित एक होटल में लगी भीषण आग ।
लाल डोरा क्षेत्र में तेजी से बन रहे बहुमंजिला होटलों की अग्नि सुरक्षा, आपातकालीन पहुंच और नियामक निगरानी पर गंभीर सवाल खड़े कर दिए हैं।#DelhiFire #MalviyaNagar #Saket #FireSafety pic.twitter.com/2gtCHzJfg9
— Payall Singhh (@PayallSingh13) June 3, 2026
[_oembed_time_c4813c80c47b18eae706862ae27ddc00] => 1781622819
[_oembed_ead0703dda22ccef133b4924607b27c5] => #BREAKING: 10 Dead, 11 Injured in Massive Restaurant Fire in South Delhi
At least 10 people have died and 11 others were injured after a massive fire broke out at the multi-storey Lemon Green Restaurant in the Hauz Rani area of New Delhi on Wednesday morning.
The Delhi Fire… pic.twitter.com/g4CVUmNG8N
— upuknews (@upuknews1) June 3, 2026
[_oembed_time_ead0703dda22ccef133b4924607b27c5] => 1781622819
[_oembed_9913a4b2d5dce920c3ca6de9101440c0] => At least 13 people, most of them students, died in a fire in Lucknow. 💔
There was a coaching centre with a library on the upper floors where they were studying.
In the second clip, rescuers are seen carefully removing bodies through a large hole made in the back wall of the… pic.twitter.com/ldeizYDxBy
— Citizen Kau (@citizen_kau) June 22, 2026
[_oembed_time_9913a4b2d5dce920c3ca6de9101440c0] => 1782400645
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 3126
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 167
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Tanú
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 358
[1] => 1445
[2] => 828
[3] => 2093990
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elfogás
[1] => India
[2] => letartóztatás
[3] => ukrán fegyvercsempészek
)
)
[4] => Array
(
[id] => 236909
[content] =>
A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozói a napokban elfogtak két külföldi állampolgárt, akik telefonon hivatalos szervek eljárásaira hivatkozva csaltak ki több tízmillió forintot a sértettektől – közölte a rendőrség a honlapján szerdán.
A közlemény szerint egy szekszárdi férfi tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik február 26-án hívták fel először azzal, hogy a bankban tartott pénze veszélyben van. Mivel először nem a megfelelő pénzintézetet mondták, nem is foglalkozott velük. Napokon át hívogatták, míg elhitte, hogy valóban elveszítheti a megtakarításait, ha nem az általuk javasolt módon jár el.

A telefonos „segítők” elérték, hogy felvette a bankból 7 millió forintját, és a teljes összeget átadta egy idegen férfinak, aki a lakásához ment a csomagért.
A feljelentést követően a helyi nyomozók széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, kiderítették, hogy hasonló eset történt Bólyban is, ahol egy asszonyt hálóztak be a magukat szintén banki ügyintézőnek kiadó telefonos csalók. Rávették a nőt, hogy vegye fel a 15 millió forintját, és adja át egy futárnak, aki biztonságba helyezi az összeget. A „jelszó” itt is ugyanaz volt, mint az előző esetben, a pénzt egy női futár vette át.
A nyomozók felfigyeltek egy külföldi rendszámú autóra, amelyik a szekszárdi sértett háza közelében tűnt fel. A kocsit és két utasát március 6-án a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai összehangolt intézkedéssel ellenőrizték. A szekszárdi sértett felismerte az autót vezető 23 éves ukrán férfit, akinek néhány nappal korábban átadta a pénzét. Utasa egy 20 éves ukrán lány volt, aki a bólyi sértettől vette át a pénzt – olvasható a police.hu oldalon.
A szekszárdi nyomozók lefoglaltak 15 millió forintot a jármű átvizsgálása során, annak pontos eredete még nem ismert, az eddigi információk szerint Bács-Kiskunban vehették át valakitől.
Kihallgatásuk után a gyanúsítottakat őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatásukat. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon jelentős kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatódik a nyomozás.
[type] => post
[excerpt] => A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozói a napokban elfogtak két külföldi állampolgárt, akik telefonon hivatalos szervek eljárásaira hivatkozva csaltak ki több tízmillió forintot a sértettektől – közölte a rendőrség a honlapján szerdán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1773240420
[modified] => 1773232269
)
[title] => Ukrán telefonos csalókat tartóztattak le Magyarországon
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=236909&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 236909
[uk] => 237073
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 236910
[image] => Array
(
[id] => 236910
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/telefonos-csalok.png
[original_lng] => 1519824
[original_w] => 1318
[original_h] => 813
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/telefonos-csalok-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/telefonos-csalok-300x185.png
[width] => 300
[height] => 185
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/telefonos-csalok-768x474.png
[width] => 768
[height] => 474
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/telefonos-csalok-1024x632.png
[width] => 1024
[height] => 632
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/telefonos-csalok.png
[width] => 1318
[height] => 813
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/telefonos-csalok.png
[width] => 1318
[height] => 813
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/telefonos-csalok.png
[width] => 1318
[height] => 813
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1773307902:2
[_thumbnail_id] => 236910
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 1243
[_oembed_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => The man who defaced the Churchill statue in London today is a Dutch Extinction Rebellion protester named Olax Outis
Not even British pic.twitter.com/nDeO5UqKPf
— Drew Pavlou 🇦🇺🇺🇸🇺🇦🇹🇼 (@DrewPavlou) February 27, 2026
[_oembed_time_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => 1773225073
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 795795639000
[_oembed_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => ‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeData pic.twitter.com/7b9ULswHaI
— fr. Olivier Poquillon OP (@OPoquillon) April 28, 2026
[_oembed_time_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => 1778650737
[_oembed_0064893593659ab949b94d4fe468362f] =>
[_oembed_time_0064893593659ab949b94d4fe468362f] => 1780467601
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 828
[1] => 65
[2] => 2088347
[3] => 2088346
)
[tags_name] => Array
(
[0] => letartóztatás
[1] => Magyarország
[2] => Szekszárd
[3] => ukrán telefonos csalók
)
)
[5] => Array
(
[id] => 236410
[content] =>
Négy férfit vettek őrizetbe a brit hatóságok a londoni térségben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az iráni hírszerzés számára kémkedtek, és a zsidó közösséghez köthető személyeket és helyszíneket figyeltek meg.
A Metropolitan Police Service közlése szerint a terrorelhárítási egységek péntek hajnalban, előre megtervezett akció keretében hajtották végre az elfogásokat. A gyanúsítottak egy iráni állampolgár, valamint három kettős – brit–iráni – állampolgárságú férfi. A rendőrség szerint mindannyian azzal gyanúsíthatók, hogy egy külföldi hírszerző szolgálat, konkrétan Irán tevékenységét segítették.

A letartóztatások több helyszínen történtek: két férfit az észak-londoni Barnet városrészben, egyet Watford területén, egy negyedik gyanúsítottat pedig Harrow kerületében fogtak el. A rendőrség közölte, hogy a nyomozás a londoni zsidó közösséghez köthető személyek és intézmények megfigyelésével kapcsolatos.
A vizsgálatot vezető londoni terrorelhárítási egység parancsnoka, Helen Flanagan szerint az akció egy hosszabb ideje tartó nyomozás része. Hangsúlyozta: a hatóságok folyamatosan dolgoznak azon, hogy megakadályozzák a gyaníthatóan ellenséges külföldi tevékenységeket.
Az ügyben további hat férfit is őrizetbe vettek Harrow térségében, akik ellen az a gyanú merült fel, hogy segítették az elkövetőket. Egyikük ellen külön eljárás indult, mert a rendőrség szerint rátámadt egy intézkedő rendőrre.
A hatóságok több londoni helyszínen, köztük Wembley környékén is házkutatást tartanak. A rendőrség közlése szerint mind a tíz gyanúsított őrizetben van, a nyomozás pedig tovább folytatódik.
[type] => post
[excerpt] => Négy férfit vettek őrizetbe a brit hatóságok a londoni térségben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az iráni hírszerzés számára kémkedtek, és a zsidó közösséghez köthető személyeket és helyszíneket figyeltek meg.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1772818080
[modified] => 1772809900
)
[title] => Négy férfit tartóztattak le Nagy-Britanniában iráni kémkedés gyanúja miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=236410&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 236410
[uk] => 236400
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 236401
[image] => Array
(
[id] => 236401
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-54.png
[original_lng] => 761003
[original_w] => 1300
[original_h] => 730
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-54-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-54-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-54-768x431.png
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-54-1024x575.png
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-54.png
[width] => 1300
[height] => 730
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-54.png
[width] => 1300
[height] => 730
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/image-54.png
[width] => 1300
[height] => 730
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1772802700:12
[_thumbnail_id] => 236401
[_edit_last] => 12
[views_count] => 788
[_oembed_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => The man who defaced the Churchill statue in London today is a Dutch Extinction Rebellion protester named Olax Outis
Not even British pic.twitter.com/nDeO5UqKPf
— Drew Pavlou 🇦🇺🇺🇸🇺🇦🇹🇼 (@DrewPavlou) February 27, 2026
[_oembed_time_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => 1772810882
[_algolia_sync] => 785930204000
[_oembed_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => ‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeData pic.twitter.com/7b9ULswHaI
— fr. Olivier Poquillon OP (@OPoquillon) April 28, 2026
[_oembed_time_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => 1779289693
[_oembed_0064893593659ab949b94d4fe468362f] =>
[_oembed_time_0064893593659ab949b94d4fe468362f] => 1780815780
[_oembed_27b4c5e4014491331ea18dd80ef0757e] =>
[_oembed_time_27b4c5e4014491331ea18dd80ef0757e] => 1782566219
[_oembed_7521d9327b3e33c5d5bbdb327cb93af1] => WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK!
Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life!
The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Prepare yourselves 🏴🇬🇧 pic.twitter.com/Azr6o0wtpH
— David Cavill (@DavidCavill76) June 13, 2026
[_oembed_time_7521d9327b3e33c5d5bbdb327cb93af1] => 1782566219
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 2081852
[1] => 828
[2] => 1796
)
[tags_name] => Array
(
[0] => iráni kémek
[1] => letartóztatás
[2] => Nagy-Britannia
)
)
[6] => Array
(
[id] => 235720
[content] =>
Piros festékkel firkálták össze Sir Winston Churchill szobrát a londoni Parliament Square-en, egy 38 éves férfit pedig őrizetbe vettek faji alapon súlyos károkozás gyanújával – írja a BBC.
A Parlament téren álló bronzszoborra „cionista háborús bűnös” és „szabadságot Palesztinának” feliratokat festettek. További üzenetek között szerepelt a „globalizáljátok az intifádát” is, ami azt jelenti, hogy a palesztinok Izrael elleni lázadását világszerte támogassák és terjesszék ki.

A szobrot környékét lezárták, és péntek reggel megkezdték a tisztítását. A londoni rendőrség szóvivője elmondta: „Február 27-én, pénteken röviddel hajnali 4 óra után egy férfit láttak, amint graffitiket festett Winston Churchill szobrára a Parlament téren.”
A férfit rasszista alapon történő súlyos károkozás gyanújával tartóztatták le.
A Downing Street 10. képviselője a támadást teljesen elfogadhatatlannak nevezte. „Churchill nagy brit államférfi volt. Kormányunk mindig kiáll értékeink mellett, és a tettest felelősségre kell vonni.”
A holland Free the Filton 24 nevű csoport vállalta a felelősséget az akcióért. Instagramon közzétett videójukon látszik, amint valaki a szobrot firkálja.
A brit belügyminisztérium szóvivője szerint „Sir Winston Churchill a nemzeti büszkeség egyik jelképe. Azok, akik megrongálták ezt a szobrot, szégyent hoznak magukra.”
2025 decemberében a brit rendőrség közölte, hogy mindenkit, aki a „globalizálni az intifádát” kifejezést skandálja, letartóztathatnak, miután sor került a Bondi Beach-i és a manchesteri terrortámadásokra.
[type] => post
[excerpt] => Piros festékkel firkálták össze Sir Winston Churchill szobrát a londoni Parliament Square-en, egy 38 éves férfit pedig őrizetbe vettek faji alapon súlyos károkozás gyanújával – írja a BBC.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1772269500
[modified] => 1772227413
)
[title] => Piros festékkel firkálták össze palesztin tüntetők Churchill szobrát Londonban, egy férfit letartóztattak
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=235720&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235720
[uk] => 235773
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 235721
[image] => Array
(
[id] => 235721
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/churchill.png
[original_lng] => 1898516
[original_w] => 1314
[original_h] => 828
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/churchill-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/churchill-300x189.png
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/churchill-768x484.png
[width] => 768
[height] => 484
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/churchill-1024x645.png
[width] => 1024
[height] => 645
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/churchill.png
[width] => 1314
[height] => 828
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/churchill.png
[width] => 1314
[height] => 828
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/churchill.png
[width] => 1314
[height] => 828
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1772274734:8
[_oembed_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => The man who defaced the Churchill statue in London today is a Dutch Extinction Rebellion protester named Olax Outis
Not even British pic.twitter.com/nDeO5UqKPf
— Drew Pavlou 🇦🇺🇺🇸🇺🇦🇹🇼 (@DrewPavlou) February 27, 2026
[_oembed_time_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => 1772219866
[_thumbnail_id] => 235721
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 975
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 772272128000
[_oembed_c71a66c95f32756975c0ca6ce4cba101] => 🇬🇧 Several ambulances of the Jewish volunteer emergency medical service Hatzola Northwest were set ablaze in London’s Golders Green area in a suspected antisemitic arson attack.
Surveillance video shows several masked men pouring gasoline on vehicles before fleeing the scene. pic.twitter.com/tjn5udewYq
— Alex Salvi (@alexsalvinews) March 23, 2026
[_oembed_time_c71a66c95f32756975c0ca6ce4cba101] => 1775141596
[_oembed_eec9a8f3dd4e46054f3d58c13277fa8e] => ⚡️ The head of the Russian House in Prague, Igor Girenko, said that the cultural center was attacked: bottles with incendiary mixture were thrown at the building, some of which did not ignite. A fire was avoided.#Prague #CzechRepublic #Security #Attack #Russia pic.twitter.com/wzFdDBdpq0
— BT News (@btnewsaz) March 27, 2026
[_oembed_time_eec9a8f3dd4e46054f3d58c13277fa8e] => 1775571783
[_oembed_115f689f24185f0f6ea5871a96e4bbee] => 🚨Breaking News🚨
Attempted stabbings in north London at the corner of Golders Green Road and Sinclair Grove. Apparently the victims are visibly dressed Jews, a man has been arrested. pic.twitter.com/QyK73P0zlz
— David Atherton (@daveatherton) April 29, 2026
[_oembed_time_115f689f24185f0f6ea5871a96e4bbee] => 1778176118
[_oembed_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => ‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeData pic.twitter.com/7b9ULswHaI
— fr. Olivier Poquillon OP (@OPoquillon) April 28, 2026
[_oembed_time_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => 1779257265
[_oembed_0064893593659ab949b94d4fe468362f] =>
[_oembed_time_0064893593659ab949b94d4fe468362f] => 1780563116
[_oembed_4cada944204e8def24f423eae8c8a70c] => Moravské národní hnutí bezpochyby toužilo po pozornosti, kterou guerillovou akci na sochu Edvarda Beneše bezpochyby získalo. Čeští extrémisté a fašisté se na sociálních sítích rozčilují jako čertík v krabičce, zatímco média o vandalismu moravistů informují…
❌ Označit Edvarda… pic.twitter.com/E0xnxgxDxj
— Jiří Hrebenar (@gisat) May 20, 2026
[_oembed_time_4cada944204e8def24f423eae8c8a70c] => 1780567510
[_oembed_125dbea2f39f915cb20b9bb7912bd131] =>
[_oembed_time_125dbea2f39f915cb20b9bb7912bd131] => 1783618003
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 25
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Videók
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 828
[1] => 1314
[2] => 301878
[3] => 600
)
[tags_name] => Array
(
[0] => letartóztatás
[1] => London
[2] => palesztin párti tüntetők
[3] => rongálás
)
)
[7] => Array
(
[id] => 235665
[content] =>
Szentpéterváron letartóztatták Anton Dzsabaljovot, a Gazpromnyeft igazgatótanácsának alelnökét – írja a TASZSZ. A hírügynökség információi szerint a vezetőt azzal gyanúsítják, hogy összesen több mint 29 millió rubel értékű kenőpénzt fogadott el.
Az orosz Belügyminisztérium Gazdaságbiztonsági és Korrupcióellenes Főigazgatóságának munkatársai a Büntető Törvénykönyv 290. cikkének 6. bekezdése alapján – különösen nagy összegű vesztegetés elfogadása – indított büntetőeljárás keretében őrizetbe vették Dzsabaljovot, a Gazpromnyeft igazgatótanácsának alelnökét – nyilatkozta egy forrás.

A nyomozás szerint a gyanúsított 2020–2021-ben két esetben fogadott el kenőpénzt alvállalkozó cégek vezetőitől: 28 millió rubelt, amelyből egy lakást vásárolt Szocsiban az „Aktyor Galaxy” lakóparkban, valamint egy 1,7 millió rubelt meghaladó értékű motorcsónakot.
Az említett időszakban Dzsabaljov a Gazprom Invest Nadim fióktelepének igazgatójaként tevékenykedett. „A nyomozás álláspontja szerint pénzbeli ellenszolgáltatásért cserébe aláírta a ténylegesen el nem végzett munkák átvételi igazolásait nagy értékű építési szerződéseknél, gondoskodott ezek kifizetéséről, és megvédte az alvállalkozókat a határidő-túllépés miatti bírságoktól és kötbérektől” – tette hozzá a forrás.
Az orosz Büntető Törvénykönyv szerint akár 15 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.
Anton Dzsabaljov 2020–2021-ben vezette a Gazprom Invest Nadim fióktelepét, majd 2021 márciusától 2023 augusztusáig a Gazprom Dobicsa Nojabrszk vezérigazgatója volt. 2023–2024-ben a Gazpromnyeft vezető mérnökeként dolgozott, 2024 áprilisától pedig a vállalat igazgatótanácsának alelnöki tisztségét töltötte be.
[type] => post
[excerpt] => Szentpéterváron letartóztatták Anton Dzsabaljovot, a Gazpromnyeft igazgatótanácsának alelnökét – írja a TASZSZ. A hírügynökség információi szerint a vezetőt azzal gyanúsítják, hogy összesen több mint 29 millió rubel értékű kenőpénzt fogadott el.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1772219220
[modified] => 1772211375
)
[title] => Letartóztatták a Gazprom olajcégének egyik vezetőjét, több mint 29 millió rubel kenőpénzt fogadott el
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=235665&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235665
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 235666
[image] => Array
(
[id] => 235666
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/policia-1.jpg
[original_lng] => 42404
[original_w] => 688
[original_h] => 438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/policia-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/policia-1-300x191.jpg
[width] => 300
[height] => 191
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/policia-1.jpg
[width] => 688
[height] => 438
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/policia-1.jpg
[width] => 688
[height] => 438
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/policia-1.jpg
[width] => 688
[height] => 438
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/policia-1.jpg
[width] => 688
[height] => 438
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/policia-1.jpg
[width] => 688
[height] => 438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1772204180:12
[_thumbnail_id] => 235666
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 802
[_oembed_96fef0043283fe8c0fffa4ea3c08dde8] =>
[_oembed_time_96fef0043283fe8c0fffa4ea3c08dde8] => 1772194134
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 771032293000
[_oembed_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => The man who defaced the Churchill statue in London today is a Dutch Extinction Rebellion protester named Olax Outis
Not even British pic.twitter.com/nDeO5UqKPf
— Drew Pavlou 🇦🇺🇺🇸🇺🇦🇹🇼 (@DrewPavlou) February 27, 2026
[_oembed_time_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => 1772277243
[_oembed_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => ‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeData pic.twitter.com/7b9ULswHaI
— fr. Olivier Poquillon OP (@OPoquillon) April 28, 2026
[_oembed_time_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => 1778914472
[_oembed_0064893593659ab949b94d4fe468362f] =>
[_oembed_time_0064893593659ab949b94d4fe468362f] => 1780758834
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 55445
[1] => 2073340
[2] => 828
[3] => 1118
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Gazprom
[1] => kenőpénz elfogadása
[2] => letartóztatás
[3] => vesztegetés
)
)
[8] => Array
(
[id] => 235633
[content] =>
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a Nemzeti Rendőrség és a Legfőbb Ügyészség több magáncéget leplezett le, amelyek rendszert szerveztek a Tripilljai Hőerőmű javítására fordított pénzek elsikkasztására – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál saját forrásokra hivatkozva.
A jelentés szerint ismeretessé vált, hogy a gyanúsítottak rokonokat és közeli embereket vontak be az általuk irányított cégek hálózatába. Összehangolt, felfújt árakkal ajánlatokat nyújtottak be a közbeszerzésekre. A verseny csak papíron létezett. Ennek eredményeként a szerződéseket szándékosan túlárazva kötötték. Egyes áruk és szolgáltatások árait többszörösen felfújták. A pénzmosás érdekében a résztvevők fiktív szerződéseket kötöttek az árnyékszektorbeli, feldolgozással foglalkozó vállalkozásokkal.


A 2023 és 2025 közötti időszakban a vállalatok több mint 500 millió hrivnya értékben nyertek pályázatokat és kötöttek szerződéseket a Tripilljai Hőerőmű rekonstrukciójára vonatkozó állami megrendelések végrehajtására. A tárgyalás előtti nyomozás dokumentálta a készpénz szisztematikus továbbítását „futárok” segítségével a rendszer résztvevőinek irodáiba. Korábban megállapították, hogy a tranzakció során legalább 50 millió hrivnyát sikkasztottak el. A gyanúsítottaknál több mint 19 millió hrivnya készpénzt is találtak.

Hat személyt – a bűnszövetkezetben betöltött szerepük szerint – feljelentettek különösen nagy összegű sikkasztás és bűncselekményből származó jövedelem legalizálásának gyanújával. A gyanúsítottak közül kettő jelenleg házi őrizetben van, és a bírósághoz petíciót nyújtottak be megelőző intézkedésként őrizetbe vétel céljából, további három esetében 51 millió hrivnya óvadék letétbe helyezésének jogával.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), a Nemzeti Rendőrség és a Legfőbb Ügyészség több magáncéget leplezett le, amelyek rendszert szerveztek a Tripilljai Hőerőmű javítására fordított pénzek elsikkasztására.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1772201340
[modified] => 1772192156
)
[title] => Ötvenmillió hrivnyát loptak el a Tripilljai Hőerőmű orosz támadások utáni javítása során
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=235633&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235633
[uk] => 235639
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 235637
[image] => Array
(
[id] => 235637
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/eromu.jpg
[original_lng] => 51135
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/eromu-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/eromu-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/eromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/eromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/eromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/eromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/eromu.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1772188899:8
[_thumbnail_id] => 235637
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1002
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 770613497000
[_oembed_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => The man who defaced the Churchill statue in London today is a Dutch Extinction Rebellion protester named Olax Outis
Not even British pic.twitter.com/nDeO5UqKPf
— Drew Pavlou 🇦🇺🇺🇸🇺🇦🇹🇼 (@DrewPavlou) February 27, 2026
[_oembed_time_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => 1772731565
[_oembed_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => ‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeData pic.twitter.com/7b9ULswHaI
— fr. Olivier Poquillon OP (@OPoquillon) April 28, 2026
[_oembed_time_f86e6d1a37f30fd28376690bc11fb4e6] => 1778395285
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 3126
[2] => 41
[3] => 23
[4] => 67169
[5] => 17
[6] => 167
[7] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Fotók
[4] => Háború
[5] => Sürgős
[6] => Tanú
[7] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 893658
[1] => 828
[2] => 2702
[3] => 2073286
[4] => 53127
)
[tags_name] => Array
(
[0] => javítás
[1] => letartóztatás
[2] => sikkasztás
[3] => Tripilljai Hőerőmű
[4] => Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU)
)
)
[9] => Array
(
[id] => 235295
[content] =>
Illegálisan és bűncselekmény útján szerzett vagyon nagymértékű felhasználásával gyanúsítja az ukrán fegyveres erők egy légi rohamdandárjának vezetőjét a Dnyiprói Ügyészség.



Az Ukrajinszki Nacionalnij Novinij beszámolója alapján a nyomozók megállapították, hogy a gyanúsított több mint 10 millió hrivnya értékű vagyonra tett szert, ebből 2,5 milliót költött el luxustermékekre. Emellett 7,7 millió hrivnyáért vásárolt meg egy telket az indonéziai Bali szigetén.
Az ügyészség megállapította, hogy a tiszt a vagyonnyilatkozatában az említett tranzakciókat és értékeket nem tüntette fel. A hatóság a gyanúsított előzetes letartását indítványozta, az óvadékot 10 millió hrivnyában határozta meg.
[type] => post
[excerpt] => Illegálisan és bűncselekmény útján szerzett vagyon nagymértékű felhasználásával gyanúsítja az ukrán fegyveres erők egy légi rohamdandárjának vezetőjét a Dnyiprói Ügyészség.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1771945860
[modified] => 1771908779
)
[title] => Balin vett telket a sikkasztott pénzből egy ukrán tiszt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=235295&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235295
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 235300
[image] => Array
(
[id] => 235300
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/mqdefault.jpg
[original_lng] => 6194
[original_w] => 320
[original_h] => 180
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/mqdefault-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/mqdefault-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/mqdefault.jpg
[width] => 320
[height] => 180
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/mqdefault.jpg
[width] => 320
[height] => 180
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/mqdefault.jpg
[width] => 320
[height] => 180
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/mqdefault.jpg
[width] => 320
[height] => 180
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/02/mqdefault.jpg
[width] => 320
[height] => 180
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1771901583:12
[_thumbnail_id] => 235300
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 808
[translation_required_done] => 1
[_oembed_96fef0043283fe8c0fffa4ea3c08dde8] =>
[_oembed_time_96fef0043283fe8c0fffa4ea3c08dde8] => 1771938662
[_algolia_sync] => 764182325000
[_oembed_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => The man who defaced the Churchill statue in London today is a Dutch Extinction Rebellion protester named Olax Outis
Not even British pic.twitter.com/nDeO5UqKPf
— Drew Pavlou 🇦🇺🇺🇸🇺🇦🇹🇼 (@DrewPavlou) February 27, 2026
[_oembed_time_47ccc4d351ad572f3b10cfbe28f0f592] => 1772346674
[_oembed_1808dd30e2f1356d09cc5bbac78a785f] => ❗️Ukrainian law enforcement and counterintelligence officers have prevented an assassination attempt on a senior official of Ukraine’s military intelligence (DIU) and detained a #ruZZian agent in #Kyiv
ruZZian intelligence services recruited a 38-year-old Kyiv resident pic.twitter.com/YUIEK06REs
— Aurora Borealis 🤫 (@aborealis940) June 8, 2026
[_oembed_time_1808dd30e2f1356d09cc5bbac78a785f] => 1782059166
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 828
[1] => 2702
[2] => 260193
)
[tags_name] => Array
(
[0] => letartóztatás
[1] => sikkasztás
[2] => ukrán tiszt
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 30
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 828
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 30
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 828
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
letartóztatás (4 Oldal)