Ukrajnában keddre csaknem nyolcezer, a megelőző napinál mintegy 2900-zal több új koronavírusos beteget jegyeztek fel, az elhunytak száma pedig ismét meghaladta a 430-at, azaz kétszer annyi volt, mint a megelőző napon. Az egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy az ország már kifelé halad a koronavírus-járvány harmadik hullámából.
A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 7915-tel 2 038 248-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 432-vel 42 950-re. Eddig 1 596 829-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint 17 ezren, az aktív betegek száma így ismét csökkent csaknem tízezerrel, 398 469-re. Kórházba 1650 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző napon kétezer körüli, azelőtt viszont még 3500-4000 fölötti volt. A legtöbb új beteget, 869-et az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben jegyezték fel.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy Ukrajna elkezdett fokozatosan „kijönni” a járvány harmadik hullámából. A tárca adatai szerint az elmúlt hét alatt 15 ezerrel kevesebben betegedtek meg, mint a megelőző héten, és kórházba is csaknem 3400-zal kevesebben kerültek. A miniszter szerint a számok azt mutatják, hogy kezd stabilizálódni a helyzet. Hozzátette, hogy a megbetegedések száma csökken a főváros kivételével minden régióban, és egyedül a kelet-ukrajnai Donyeck megyében haladja meg a megengedett szintet az oxigéntámogatást nyújtó berendezéssel felszerelt kórházi ágyak leterheltsége, ott jelenleg 69 százalékos. Az országban most átlagosan 52 százalékos a kórházak telítettsége.
Sztepanov előrejelzése szerint Kijev is hamarosan átkerülhet a legsúlyosabb helyzetű, „vörös” besorolásból a jóval enyhébb „sárgába”. Utóbbiban jelenleg már hat régió van, köztük Kárpátalja, kilenc „narancs”, és ugyancsak kilenc megye még „vörös” besorolású.
A tárcavezető tájékoztatott arról is, hogy eddig Ukrajnában 539 126-an kapták meg a koronavírus elleni védőoltást, közülük csak kilencen a második dózist is. Előző nap 11 100 oltást adtak be az országban.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában keddre csaknem nyolcezer, a megelőző napinál mintegy 2900-zal több új koronavírusos beteget jegyeztek fel, az elhunytak száma pedig ismét meghaladta a 430-at, azaz kétszer annyi volt, mint a megelőző napon.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1619539200
[modified] => 1619537989
)
[title] => Koronavírus: csaknem nyolcezer új koronavírusos beteget jegyeztek fel egy nap alatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=45793&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45793
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 45794
[image] => Array
(
[id] => 45794
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-15.jpg
[original_lng] => 119230
[original_w] => 704
[original_h] => 396
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-15-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-15-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-15.jpg
[width] => 704
[height] => 396
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-15.jpg
[width] => 704
[height] => 396
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-15.jpg
[width] => 704
[height] => 396
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-15.jpg
[width] => 704
[height] => 396
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/covid-15.jpg
[width] => 704
[height] => 396
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1619527189:10
[_thumbnail_id] => 45794
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2838
[_oembed_5d35ce14ee42083fe07834ba8857877a] =>
[_oembed_time_5d35ce14ee42083fe07834ba8857877a] => 1619528404
[_oembed_eeafe2c80e4d906a984d86c69939857d] =>
[_oembed_time_eeafe2c80e4d906a984d86c69939857d] => 1621515880
[_oembed_b4ffb1dfc93f543f932e3a02c9029d63] =>
[_oembed_time_b4ffb1dfc93f543f932e3a02c9029d63] => 1625032905
[_oembed_810c6d47a0b9d7660a950cd4fd0392cc] =>
[_oembed_time_810c6d47a0b9d7660a950cd4fd0392cc] => 1625032905
[_oembed_b54fe7d0817a3282feb1483b47cf1ddf] =>
Pozitív lett Szalai Ádám PCR-tesztje, így a csapatkapitány nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére Albánia és Andorra ellen. Szalai Ádámot azonnal izolálták, hamarosan elhagyja Telkit. Egy stábtag tesztelését érvénytelen eredmény miatt ma reggel megismételték. #csakegyutt
Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely – a hivatalos adatok szerint – már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban – írta elemző cikkében a The New York Times című amerikai napilap hétfőn.
A cikk szerint az elmúlt év nagy részében a Covid-19 járványhoz köthető halálesetek száma feltűnően alacsony volt Ázsia és Afrika országainak többségében. Mint írták: Afrikában és Kelet-Ázsiában továbbra sem változott a helyzet, de Indiában tombol a járvány. A jelentések szerint a kórházak kifogytak a betegek ellátásához szükséges oxigénből, a vírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma pedig napi kétezer fölé emelkedett a februári százhoz képest.
A The New York Times felidézte, hogy a fertőzések és halálesetek számának erőteljes növekedése sokakat meglepett. „India hatalmas Covid-hulláma fejtörést okoz a tudósoknak” – írta Smriti Mallapaty, a Nature című brit tudományos folyóirat ázsiai térséggel foglalkozó vezető riportere. Shahid Jameel, az indiai Ashoka Egyetem virológusa pedig azt mondta: „új fertőzéshullámokra számítottam, de nem gondoltam volna, hogy ennyire erős lesz”.
A cikk emlékeztet: tavaly az indiai orvosok és tisztviselők arra készültek, hogy a dél-ázsiai országot is elérik ugyanazok a súlyos hullámok, amelyek a világ nagy részét. Ugyan Indiában is emberek milliói kapták el a koronavírust, azonban a legtöbben enyhe tünetekkel átvészelték a betegséget. A szakemberek akkor azt gondolták, hogy az ország – hasonlóan sok szomszédjához – „megúszta a világjárvány legsúlyosabb részét”. A cikk szerint erre a feltételezésre jutottak a szakemberek is, miután a tudományos kutatások kimutatták, hogy a nagyvárosokban a felnőttek körülbelül fele már megfertőződött. „Ez ahhoz a feltételezéshez vezetett, hogy Indiát olcsón, természetes módon beoltották” – mondta a lapnak Dr. Prabhat Jha, a Torontói Egyetem epidemiológusa.
A történtek után az ázsiai ország kormánya is magabiztosan állt a kihívások elé. Hivatalos üzenetük úgy szólt: „India leigázta a Covid-19-et” – emlékeztetett a lap. A kedvező fejleményeket követően szinte minden korábbi korlátozást feloldottak, azaz esküvőket, politikai gyűléseket és vallási összejöveteleket is lehetett tartani. Áprilisban az ország északi részén megrendezték a világ egyik legnagyobb vallási összejövetelét, ahol emberek milliói ünnepeltek.
A The New York Times cikke szerint a koronavírus újabb indiai hullámának egyik tanulsága lehet, hogy azok az emberek, akik korábban enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen átestek a Covid-19 okozta betegségen, továbbra is kiszolgáltatottak a vírusnak. Ezen kívül a fertőzőbb új mutációk megjelenése is szerepet játszhatott a jelenlegi helyzet kialakulásában – írták.
A cikk szerint az Indiában uralkodó súlyos állapotokat jól mutatja, hogy egyes városokban már a krematóriumok is túlterheltek. A lapnak nyilatkozó egyik krematóriumi dolgozó azt mondta, hogy soha nem tapasztaltak még ilyen „véget nem érő halálozási sorozatot.” Az ázsiai országnak is azt a stratégiát kellene követnie, mint amelyet a világ nagy részén alkalmaznak, azaz a vírus terjedésének korlátozását és az oltások ütemének felgyorsítását – olvasható a cikkben. Az elmúlt két hétben egyes helyi önkormányzatok – köztük Delhi és Mumbai vezetése – ismét korlátozásokat vezettek be például az utazások, esküvők és vásárlások területén.
A lap szerint az oltások ütemének felgyorsítása bonyolult feladat lesz Indiában. Az országban eddig a lakosság körülbelül 10 százaléka kapott legalább egy oltást, így még több mint egymilliárd ember vár arra, hogy mindkét oltását megkapja. A célok elérése érdekében a közelmúltban csökkentették az országban kifejlesztett vakcina exportját. A cikk felidézi, hogy az indiai tisztviselők kritizálták az amerikai adminisztrációt, amiért nem exportál több oltóanyagot az ázsiai országba.
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az Egyesült Államok megosztja az Amerikában gyártott AstraZeneca koronavírus elleni vakcinákat más országokkal a következő hónapokban. Psaki azt mondta: a felhalmozott készletek azután hagyhatják el az országot, hogy az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hivatala elvégezte a biztonsági vizsgálatokat. „Várhatóan a közeljövőben további részleteket is megosztunk a tervekről és arról, hogy kik fognak kapni a vakcinákból, de jelenleg a tervezés folyamatában vagyunk” – fogalmazott a szóvivő.
Az Egyesült Államok több tízmillió AstraZeneca vakcinát halmozott fel, amelyet azonban nem oltottak el, ugyanis az FDA nem adta meg az ehhez szükséges sürgősségi engedélyt. Az elmúlt időszakban a világ több vezetője – köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök – szorgalmazta Joa Biden elnöknél, hogy ossza meg másokkal a felalmozott készleteket.
Joe Biden hétfőn telefonon tárgyalt az indiai miniszterelnökkel, és – a Fehér Ház hivatalos közleménye szerint – „elkötelezte magát amellett, hogy az Egyesült Államok és India szorosan együttműködik a Covid-19 elleni harcban.” Az elnök ígéretet tett, hogy segítséget nyújtanak az ázsiai országnak például „az oxigénkészletek, az oltóanyagok és terápiák területén.”
MTI
[type] => post
[excerpt] => Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely - a hivatalos adatok szerint - már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban - írta elemző cikkében a The New York Times című amerikai n...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1619534820
[modified] => 1619518603
)
[title] => A szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=45750&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45750
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 45751
[image] => Array
(
[id] => 45751
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india.jpg
[original_lng] => 410374
[original_w] => 1280
[original_h] => 731
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-768x439.jpg
[width] => 768
[height] => 439
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-1024x585.jpg
[width] => 1024
[height] => 585
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india.jpg
[width] => 1280
[height] => 731
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india.jpg
[width] => 1280
[height] => 731
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india.jpg
[width] => 1280
[height] => 731
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1619507803:10
[_oembed_928a59c45cf82e380ba97661f60cf363] => {{unknown}}
[_thumbnail_id] => 45751
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2609
[_oembed_5d35ce14ee42083fe07834ba8857877a] =>
[_oembed_time_5d35ce14ee42083fe07834ba8857877a] => 1619524025
[_oembed_eeafe2c80e4d906a984d86c69939857d] =>
[_oembed_time_eeafe2c80e4d906a984d86c69939857d] => 1621319118
[_oembed_810c6d47a0b9d7660a950cd4fd0392cc] =>
[_oembed_time_810c6d47a0b9d7660a950cd4fd0392cc] => 1621971539
[_oembed_b4ffb1dfc93f543f932e3a02c9029d63] =>
[_oembed_time_b4ffb1dfc93f543f932e3a02c9029d63] => 1622825390
[_oembed_e3ce234dc4f788b0792321370bf43a02] =>
[_oembed_time_e3ce234dc4f788b0792321370bf43a02] => 1624933287
[_oembed_89a6ce139e9f5a092ee26761356ba3ba] =>
[_oembed_time_89a6ce139e9f5a092ee26761356ba3ba] => 1629705517
[_oembed_b54fe7d0817a3282feb1483b47cf1ddf] =>
Pozitív lett Szalai Ádám PCR-tesztje, így a csapatkapitány nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére Albánia és Andorra ellen. Szalai Ádámot azonnal izolálták, hamarosan elhagyja Telkit. Egy stábtag tesztelését érvénytelen eredmény miatt ma reggel megismételték. #csakegyutt
Ukrajnában hétfőre tovább lassult a koronavírus-fertőzés terjedése, mintegy ötezer, a megelőző napinál csaknem háromezerrel kevesebb új beteget jegyeztek fel, és az elhunytak száma sem érte el a kétszázat.
A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 5062-vel 2 030 333-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Noha az elmúlt három napban is folyamatosan kevesebb új fertőzöttet jegyeztek fel, ez így is lehet csak átmeneti enyhülés a járvány terjedésében, ugyanis hétvégenként általában kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet is végeznek. A halálos áldozatok száma 195-tel 42 518-ra emelkedett.
A megelőző napon is 231, korábban viszont négyszáz körüli, illetve afölötti volt az egy nap alatt elhunytak száma. Eddig 1 579 438-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem hétezren, az aktív betegek száma így ismét csökkent több mint kétezerrel, 408 377-re. Kórházba viszonylag nem sok, 2061 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző napokban még 3500-4000 körüli volt. A legtöbb új beteget, 676-at a megelőző napokhoz hasonlóan megint az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében jegyezték fel.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál hétfőn Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter tájékoztatására hivatkozva közölte, hogy az oltási kampány február 24-i kezdete óta mostanáig 528 028-an kapták meg a koronavírus elleni oltás első, öten a második dózisát is. Előző nap 1114 embert oltottak be, viszont a fővárosban, Kijevben és nyolc megyében egyetlen oltást sem adtak be.
Hétfőtől újabb régió, a nyugat-ukrajnai Lviv megye került át a legsúlyosabb, „vörös” besorolásból a jóval enyhébb „sárgába” Kárpátalja és még négy megye mellé a kormány döntése alapján. A megyeszékhely, Lviv (Lemberg) városának polgármestere azonban közölte, hogy a hétfői ülésen döntenek: enyhítenek-e a szigorításokon. A főváros, Kijev és a 24-ből 9 megye marad így még „vörös” besorolásban, a többi „narancs” kategóriában.
Oleh Ruban, a fogyasztóvédelmi szolgálat kijevi részlegének igazgatója egy tévéműsorban ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy az e hét végi ortodox húsvét alatt szigorítani fognak a korlátozó intézkedéseken, mert vasárnap több templomban nem tartották be a karanténszabályokat – a távolságtartást és a maszkviselést -, túl sokan voltak egyszerre a szertartásokon. Figyelmeztetett, hogy a szabálysértésekért egyaránt megbírságolják az egyházat és a szertartáson részt vevő híveket is.
Ötödik egymást követő napon döntött rekordot Indiában a koronavírus regisztrált fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak napi növekménye, az országban az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a 17 milliót.
Az egészségügyi minisztérium adatai szerinte hétfőn 352 991 új fertőzöttet és 2812 halálos áldozatot regisztráltak. Szakértők már többször jelezték, hogy a fertőzöttek és a halottak valódi száma vélhetően magasabb a hivatalos adatoknál.
A járvány egyik gócának számító, több mint 21 milliós Újdelhi kórházai már jelezték, hogy nincs elegendő készletük orvosi oxigénből. Szombaton egy delhi egészségügyi intézményben 20 beteg halt meg, mert elfogyott az oxigén, további féltucat fővárosi kórház szintén súlyos oxigénhiányra figyelmeztetett.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap a Twitteren aggodalmát fejezte ki az indiai járványhelyzet miatt, és bejelentette: az Európai Unió azonnali segítséget nyújt az országnak.
Az EU mellett az Egyesült Államok, valamint Pakisztán is segítséget ajánlott fel, Heiko Maas német külügyminiszter pedig hétfőn jelentette be, hogy hazája külön is orvosi oxigént és más egészségügyi felszerelést küld a napokban az 1,3 milliárd lakosú országba.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Az egészségügyi minisztérium adatai szerinte hétfőn 352 991 új fertőzöttet és 2812 halálos áldozatot regisztráltak. Szakértők már többször jelezték, hogy a fertőzöttek és a halottak valódi száma vélhetően magasabb a hivatalos adatoknál.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1619430060
[modified] => 1619429179
)
[title] => Nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Indiában, újabb rekord született
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=45663&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45663
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 45664
[image] => Array
(
[id] => 45664
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-covid.jpg
[original_lng] => 201157
[original_w] => 740
[original_h] => 416
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-covid-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-covid-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-covid.jpg
[width] => 740
[height] => 416
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-covid.jpg
[width] => 740
[height] => 416
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-covid.jpg
[width] => 740
[height] => 416
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-covid.jpg
[width] => 740
[height] => 416
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/india-covid.jpg
[width] => 740
[height] => 416
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1619418379:10
[_thumbnail_id] => 45664
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2956
[_oembed_d9f837fbfe642e11d8001231b5cdc172] =>
#WATCH | An Oxygen tanker leaked while tankers were being filled at Dr Zakir Hussain Hospital in Nashik, Maharashtra. Officials are present at the spot, operation to contain the leak is underway. Details awaited. pic.twitter.com/zsxnJscmBp
#Assam : Terrible accident at Nimatighat in Jorhat. Two ships crash on the mighty brahmaputra. Hundreds of passengers are still missing. pic.twitter.com/nLF38Kgpcl
Pozitív lett Szalai Ádám PCR-tesztje, így a csapatkapitány nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére Albánia és Andorra ellen. Szalai Ádámot azonnal izolálták, hamarosan elhagyja Telkit. Egy stábtag tesztelését érvénytelen eredmény miatt ma reggel megismételték. #csakegyutt
Extremely saddening news to hear fatal bus accident in Barabanki, killing 12 individuals and seriously injuring more than 30.Deeply saddened and condolences to their family who died in road accident. Please pray for them who injured.? pic.twitter.com/eD9JAm9Ttb
#WATCH | Kerala: A house got washed away by strong water currents of a river in Kottayam's Mundakayam yesterday following heavy rainfall. pic.twitter.com/YYBFd9HQSp
11 burnt to death in tragic #accident on Balotra (#Barmer)-Jodhpur highway, Rajasthan. A truck crashed into a bus coming from the opposite direction with at least 28 passengers from #Jodhpur. Both the vehicles caught fire, killing 10 people on the spot. 22 injured. #Indiapic.twitter.com/mE3LznbC1H
An Indian Air Force helicopter crashed in the Nilgiri Mountains in the southern state of Tamil Nadu. There were 14 people on board the Mi-17-V5 helicopter, including Chief of General Staff Bipin Ravat. pic.twitter.com/6q3dKulVJR
Search ops in #Tupul, #Manipur continues.13Territorial #Army prsnl & 5 civilian have been safely rescued while mortal remains of 9 Territorial Army persnl & 1 civilian have been recovered.10 columns have been pressed into the search operation Search for 21 missing #Army prsnl on pic.twitter.com/bcowEBQ5bS
Sad to hear unfortunate news of massive landslide in Noney district of #Manipur . My heartfelt condolences to families who have lost their loved ones ??
Prayers for speedy recovery and safety of injured & missing. May Almighty give strength to the efforts of rescuing agencies. pic.twitter.com/8wVVFLZa73
Punjab Chief Minister openly drinks a glass of polluted water from a ‘holy river’ to prove that water is clean. Now admitted to hospital. pic.twitter.com/MH1OLwUlUw
???INDIA: Death toll rises in India bridge collapse: The death toll from a suspension bridge collapse in India rose to more than 130 and officials fear it could grow as authorities opened a criminal case into one of the deadliest accidents in the country in the past 10 years. pic.twitter.com/jUHQ6prmxm
?? Jalpaiguri (West Bengal, India), October 06 (KMS): As many as eight persons, including four women, have died of drowning and several persons are missing because of flash floods during a Hindu religious ceremony in the Indian state of West Bengal. pic.twitter.com/1ccIb1bDsn
Around 16 Indian Troops were killed in a clash with the PLA Troops in Twang on 9 December, 2022. As of today these deaths are being justified as a vehicular accident by India's misguiding and war mongering media. But in reality, another serious blow to India has been delivered. pic.twitter.com/upkB21cshz
Distressed by the train accident in Odisha. In this hour of grief, my thoughts are with the bereaved families. May the injured recover soon. Spoke to Railway Minister @AshwiniVaishnaw and took stock of the situation. Rescue ops are underway at the site of the mishap and all…
VIDEO | Several cars were damaged in Delhi's Kalkaji area after a portion of wall of Deshbandhu college collapsed amid heavy rains in the city. pic.twitter.com/fmBEwJdL3e
Uttarakhand Tragedy: Over 2 dozen workers at Namami Gange Sewer Treatment Plant Project were electrocuted after a transformer exploded at Alaknanda river banks in Chamoli district
15 workers have lost lives, several others injured. Reason for short circuit being investigated pic.twitter.com/MOl12uRYVK
Twenty-four people have died by lightning strikes and about 23 have been left injured in rain-related incidents in the western Indian state of Gujarat over the past two days https://t.co/ti5DxLRDu3
First 27 workers rescued till now from the Silkyara Tunnel in Uttarkashi. Kudos to the 22 agencies which worked day and night for the rescue mission including NDRF, BRO, Indian Army, Indian Air Force, NHIDCL, SJVNL, THFCL, RVNL, ONGC, Coal India & others#UttarakhandTunnelRescuepic.twitter.com/PPuAV6tH9f
Mumbai Pune Expressway: A private bus carrying 36 passengers had a narrow escape when it caught fire. All the passengers were evacuated safely and no casualties were reported. pic.twitter.com/8ttOZ13t0x
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
Dozens of people, mostly women, have been killed in northern India after a stampede at a religious event. The incident took place in Hathras district in Uttar Pradesh state. Many others are reportedly injured. pic.twitter.com/qyKxAGv4d0
VIDEO | Visuals from outside a chemical factory in the Special Economic Zone in the Rambilli Mandal of Andhra Pradesh's Anakapalle, where a blast left several workers injured earlier today. pic.twitter.com/dQ6YpOTnuu
A major explosion occurred during the Kaliyatam festival at the Neeleswaram temple when fireworks ignited near a storage area holding additional firecrackers. Over 150 people have been injured in this incident.
A major explosion occurred during the Kaliyatam festival at the Neeleswaram temple when fireworks ignited near a storage area holding additional firecrackers. Over 150 people have been injured in this incident.
Crazy images of Army rescue operations at 13,000 feet plus in the Mana area of Chamoli ... Avalanche hits Border Roads labour camp, 10 rescued, 4 critical, approximately 47 missing. Intense snowfall .. multiple avalanches. Rescues continue. pic.twitter.com/LaawkmhcqW
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Eleven people were killed and dozens injured in a stampede outside a cricket stadium in Bengaluru, as fans gathered to celebrate Royal Challengers Bengaluru's historic IPL title win.
Police said chaos broke out when ticketless crowds tried to force their way into the stadium. pic.twitter.com/myfKYxmwAc
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
Yet another road collapse in 'Double Engine' Madhya Pradesh. Yet another reminder that citizens bear the cost of governance that exists more in rhetoric than reality.
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
TRAGIC, SENDING ❤️ TO INDIA 🇮🇳 Report of at least 21 dead in a fire at a restaurant and hotel in New Delhi, India, including several foreign nationals. pic.twitter.com/AjBUTCdHNM
#BREAKING: 10 Dead, 11 Injured in Massive Restaurant Fire in South Delhi
At least 10 people have died and 11 others were injured after a massive fire broke out at the multi-storey Lemon Green Restaurant in the Hauz Rani area of New Delhi on Wednesday morning.
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
Április 26-tól május 9-ig lockdown bevezetésére kerül sor Cipruson. A kormány karantén korlátozásokat vezet be a koronavírus terjedésének visszaszorítása érdekében, mivel hirtelen megnőtt a betegek száma, számolt be a Cyprus Mail.
A lockdown idején 21.00 és 05.00 óra között kijárási tilalom lesz érvényben. Kivételt képeznek az orvosok és a létfontosságú ágazatok alkalmazottai. A bevásárlóközpontok, iskolák, tornatermek, élelmiszerboltok és szórakozóhelyek bezárnak. Bárok és éttermek kizárólag házhoz szállítást vállalhatnak.
A köztisztviselők minimum 20%-a távmunkára tér át.
A tömegrendezvényeket csak negatív PCR-teszttel, oltási igazolással vagy tanúsítvánnyal arról, hogy az elmúlt 3 hónapban már átesett a koronavírus fertőzésen, rendelkezők látogathatják.
A korlátozások csak húsvét vasárnapján nem lesznek hatályosak. A templomok a hívők jelenléte nélkül működnek.
The Pentagon currently is on lock down due to an incident at the Pentagon Transit Center. We are asking the public to please avoid the area. More information will be forthcoming.
— Pentagon Force Protection Agency (Official) (@PFPAOfficial) August 3, 2021
Turkish Ministry of National Defense: "The mine-like object detected off the Bosphorus was secured by the SAS Teams and an intervention was started to neutralize it” pic.twitter.com/moWth5I887https://t.co/X1Iu1F9vUD
Ukrajnában péntekre kissé lassult a koronavírus-fertőzés terjedése, megközelítőleg 14 300, a megelőző napinál mintegy kétezerrel kevesebb új beteget jegyeztek fel, viszont velük együtt a járvány tavaly tavaszi kitörése óta azonosított fertőzöttek száma mostanra meghaladta a kétmilliót, és megint több mint négyszázan haltak meg egy nap alatt.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban az azonosított fertőzöttek száma 14 277 új esettel 2 004 630-ra, az elhunytaké pedig 434-gyel 41 700-ra nőtt. Eddig 1 552 267-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem 19 ezren, így az aktív betegek száma megint több mint ötezerrel, 410 663-ra csökkent. Kórházba most kevesebb, 3728 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző napon 3900, azelőtt pedig 4400 fölötti volt. A legtöbb új beteget, 1296-at ezúttal az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében jegyezték fel. A Worldometer statisztikai honlap csütörtöki adatok alapján Ukrajnát az azonosított fertőzöttek tekintetében Európában a harmadik, az elhunytakat illetően pedig – Lengyelország után – a második helyre tette. Csütörtökre 470 elhunytat jegyeztek fel Ukrajnában.
Pénteken megérkezett Ukrajnába 367 200 dózis AstraZeneca-oltóanyag a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül, amelyhez így ingyenesen jutott hozzá az ország – közölte az egészségügyi minisztérium sajtóosztálya. A Dél-Koreában AstraZeneca-SKBio néven gyártott vakcinával elsősorban olyan 65 évesnél idősebbeket terveznek beoltani, akik már megkapták az első dózist szintén AstraZeneca-oltásból.
Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese biztosított afelől, hogy azok, akik az első oltást megkapták az AstraZeneca licence alapján Indiában gyártott Covishield oltóanyagból, május-június folyamán megkapják a másodikat is.
Ukrajnában az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint most már háromféle oltóanyaggal oltanak: Covishielddel, a kínai Sinovac vállalat által gyártott Coronavackal és a Pfizer/BioNTech Comirnaty néven forgalomba hozott vakcinájával. Eddig valamivel több mint félmillióan kapták meg Ukrajnában az első oltást, és egyelőre csak öten a másodikat is.
Ukrajna túljutott a koronavírus járvány harmadik hullámának csúcsán, csökken a regisztrált koronavírusos esetek száma – mondta Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter az egyik televíziós csatorna reggeli műsorában április 20-án.
Fontos azonban, hogy a szabályokat továbbra is betartsuk a vírus ellenállóbb variánsai miatt. Újabb kettős mutációt rögzítettek ugyanis Nagy-Britanniában, Indiában és Hongkongban.
Keddre ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, csaknem kilencezer új beteget jegyeztek fel, ami mintegy két és fél ezerrel több a megelőző napinál, a halálos áldozatok száma is több mint 150-nel haladta meg a vasárnapit.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 8940 új esettel 1 961 956-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 367-tel 40 367-re. A megelőző napon jóval kevesebben, 214-en haltak meg. Eddig 1 499 752-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint 12 ezren, így most az aktív betegek száma mintegy három és fél ezerrel, 421 837-re csökkent. Kórházba az elmúlt napban megint viszonylag nem sok, 2042 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző napon is kevesebb mint 2400 volt, míg korábban négyezer fölötti.
A legtöbb új beteget, 892-őt az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben jegyezték fel, ahol Vitalij Klicsko polgármester tájékoztatása alapján az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 186 ezret, az elhunytaké pedig 36-tal 4257-re nőtt.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter keddi napi tájékoztatóján kijelentette, hogy Ukrajna már túljutott a járvány harmadik hullámának csúcspontján, ugyanakkor szavai szerint vannak még nehéz helyzetű régiók. Kifejtette, hogy csaknem 13 és fél ezerrel kevesebben betegedtek meg az elmúlt hét alatt, mint a megelőző héten, és kórházba is 3 és fél ezerrel kevesebben kerültek. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy jelenleg még mindig 12 régió – az ország fele – van a legsúlyosabb, „vörös” szintű besorolásban. Szavai szerint a a fővárosban a legrosszabb a helyzet, továbbá Kijev megyében, valamint a déli és keleti régiókban azaz Odessza, Szumi, Mikolajiv és Harkiv megyékben. Az oxigéntámogató berendezéssel felszerelt kórházi ágyak telítettsége a fővárosban csaknem 75 százalékos, a többi említett megyében is 70 százalék körüli – tette hozzá a tárcavezető.
Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy tévéműsorban kijelentette, hogy egyelőre nem tervezik az ortodox húsvéti és a májusi ünnepek idejére a korlátozások szigorítását. Elmondta azt is, hogy a kimaradó Pfizer-vakcinákból közismert személyek és magas rangú politikai vezetők már nem kaphatnak soron kívül, ugyanis az ezt engedélyező rendeletet törölték. Korábban az AstraZeneca licence alapján Indiában gyártott Covishield vakcinával oltatta be magát a nyilvánosság előtt többek mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, maga Ljasko is, több kormánytag és híresség, hogy népszerűsítsék az oltási kampányt az országban. A Pfizer-vakcina első szállítmánya, 117 ezer dózis a múlt pénteken érkezett meg Ukrajnába.
#WATCH | An Oxygen tanker leaked while tankers were being filled at Dr Zakir Hussain Hospital in Nashik, Maharashtra. Officials are present at the spot, operation to contain the leak is underway. Details awaited. pic.twitter.com/zsxnJscmBp
Humanitárius segítséget kértek oltóanyagok és gyógyszerek beszerzéséhez az ENSZ főtitkárhelyettesétől egy pénteki videokonferencián Brazília államainak kormányzói – jelentette a G1 brazil hírportál.
„A kórházban ápolt betegeknek 11 államban nem jut elegendő fájdalomcsillapító és nyugtató, sem oxigén” – jelentette ki Wellington Dias, Piauí állam munkáspárti vezetője.
Brazília a világjárvány egyik legsúlyosabban érintett országa. Az Orvosok Határok Nélkül nevű civil szervezet szerint Latin-Amerika legnagyobb, 211 milliós országában humanitárius válsághelyzet alakult ki, mert Jair Bolsonaro elnök kormányának nem volt meg a politikai akarata, hogy kezelje a járványt.
A koronavírust az egészségügyi minisztérium adatai szerint 13 832 455 ember kapta el eddig, és 368 749-en haltak bele a Covid-19-be. A BBC brazíliai kiadása szerint az intenzív osztályon ápolt betegek több mint fele 40 évesnél fiatalabb, és a járványnak 1300 csecsemő is áldozatul esett, Brazília egyes részein pedig a halálozások száma április elején meghaladta a születések számát is.
Januárban négy, Brazília Amazonas államából Japánba utazó embernél új variánst mutattak ki, amelyet P.1 névre kereszteltek, s amely Brazíliában alakult ki és fertőzőbb, mint az eredeti, elsőként a kínai Vuhanban megjelent vírus.
Two dams have broken in northeastern Brazil, threatening worse flooding in a rain-drenched region that has already seen thousands flee their homes. https://t.co/legqwbvZpG
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK
A Közegészségügyi Központ április 17-i adatai szerint az országban 1 936 228 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig. A betegségben 39 536-an vesztették életüket és 1 475 556-an gyógyultak fel a kórból. Az elmúlt nap során 14 984 új esetet regisztráltak. Az országban eddig 8 915 393 PCR-tesztet végeztek el.
Április 16. folyamán:
4100 személyt szállítottak kórházba;
440-an vesztették életüket a kórban;
9736-an gyógyultak fel a fertőzésből;
105215 tesztvizsgálatot végeztek el (45875 PCR-tesztet, 20127 IFA-tesztetés 20127 SARS-CoV-2 antigén gyorstesztet).
Az új fertőzöttek száma megyékre bontva:
Kijev – 1112eset;
Vinnicja megye – 344 eset
Voliny megye – 342 eset;
Dnyipropetrovszk megye – 1169 eset;
Donyeck megye – 741 eset
Zsitomir megye – 439 eset;
Kárpátalja – 187 eset;
Zaporizsja megye – 666 eset;
Ivano-Frankivszk megye – 147 eset;
Kijev megye – 965 eset;
Kirovohrad megye – 214eset;
Luhanszk megye – 248 eset;
Lemberg megye – 793 eset;
Mikolajiv megye – 432 eset;
Odessza megye – 1097eset;
Poltava megye – 745 eset;
Rivne megye – 518 eset;
Szumi megye – 586 eset;
Ternopil megye – 378 eset;
Harkiv megye – 1386eset;
Herszon megye – 294 eset;
Hmelnickij megye – 644 eset;
Cserkaszi megye – 695 eset;
Csernyivci megye – 248 eset;
Csernyihiv megye – 594eset.
Az adatok nem tartalmazzák a Donyeck és Luhanszk megye megszállt részein, a Krím-félszigeten és a Szevasztopolban regisztrált betegeket.
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023