Már 45 katonai összecsapás történt kedden kora délutánig az ukrajnai frontvonalakon, az orosz erők kilenc irányból támadtak, a legfeszültebb helyzet továbbra is a Donyeck megyei Pokrovszk környékén van, ahol három település közelében verték vissza az orosz támadást – írta az ukrán vezérkar Facebook-oldalán délután közzétett harctéri helyzetjelentésében.
A katonai vezetés közlése szerint az orosz erők a nap folyamán hét légicsapást hajtottak végre kilenc irányított légibomba felhasználásával és 656 támadást az ukrán katonai állások ellen különféle fegyverekkel. Ezenfelül 43 kamikaze drónt is bevetettek.
A vezérkar kiemelte, hogy Pokrovszk térségében az orosz csapatok a nap eleje óta mintegy száz embert veszítettek, az ukrán erők kilenc ellenséges páncélozott harcjárművet és két egyéb katonai járművet semmisítettek meg.
Szerhij Liszak, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy a légvédelem megsemmisített egy orosz Sahíd drónt a régió légterében.
Az állami katasztrófavédelmi szolgálat arról tett bejelentést, hogy az orosz hadsereg dróncsapást mért a déli, mikolajivi régióban lévő Ocsakiv településre, és eltalált egy használaton kívüli kétszintes épületet, ahol egy üzlet és egy fitneszterem található.
A támadás következtében tűz ütött ki az épületben, de senki sem sérült meg.
Az ukrán légierő reggel arról számolt be, hogy Oroszország az éjszaka három csapásmérő Sahíd drónnal támadta Ukrajnát, de a légvédelem valamennyit a levegőben megsemmisítette. A drónokat a keleti országrészben Zaporizzsja és Dnyipropetrovszk megyék, valamint az Ukrajna középső részében lévő Cserkaszi megye légterében lőtték le.
Vadim Filaskin, Donyeck megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az elmúlt nap alatt a régióban egy helybeli vesztette életét, és három sebesült meg orosz ágyúzások következtében.
[type] => post
[excerpt] => Már 45 katonai összecsapás történt kedden kora délutánig az ukrajnai frontvonalakon, az orosz erők kilenc irányból támadtak, a legfeszültebb helyzet továbbra is a Donyeck megyei Pokrovszk környékén van, ahol három település közelében verték vissza...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1716971400
[modified] => 1716978362
)
[title] => Ukrán vezérkar: most Pokrovszknál a legsúlyosabb a helyzet
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=158565&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158565
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 158566
[image] => Array
(
[id] => 158566
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/k-epa20240525177-1-scaled-1.jpg
[original_lng] => 540987
[original_w] => 2560
[original_h] => 1438
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/k-epa20240525177-1-scaled-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/k-epa20240525177-1-scaled-1-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/k-epa20240525177-1-scaled-1-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/k-epa20240525177-1-scaled-1-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/k-epa20240525177-1-scaled-1-1536x863.jpg
[width] => 1536
[height] => 863
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/k-epa20240525177-1-scaled-1-2048x1150.jpg
[width] => 2048
[height] => 1150
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/k-epa20240525177-1-scaled-1.jpg
[width] => 2560
[height] => 1438
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1716967562:12
[_thumbnail_id] => 158566
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2539
[_algolia_sync] => 831788549002
[_oembed_da2a9646e35517b4a11ddecec1bece88] =>
New. Hearing Ukraine's military intelligence is conducting a daring counter-offensive near Pokrovsk to reopen key logistics lines. Videos shared with me purport to show a heli drop in areas Russia claims to hold. *Have not been able to verify vids independently. pic.twitter.com/ZGyYfjUD2S
▪️росія завдала масованого удару дронам по Сумах. Відомо про щонайменше 6 постраждалих. Пошкоджені багатоповерхівки, авто. Ще один БпЛА влучив на територію лікувального закладу.
▪️Пошкоджений енергооб'єкт на Чернігівщині. Знеструмлені 54 тисячі абонентів у Ніжинському районі 1/2 pic.twitter.com/zhcXe9RBHS
Meghalt 11 ember orosz rakétatámadásban a kelet-ukrajnai Pokrovszkban – írja a Reuters Vadim Filaskin, a Donyecki terület kormányzójának bejelentése alapján.
Egy orosz rakétacsapás 11 embert ölt meg szombaton a kelet-ukrajnai Pokrovszk városában – közölte a kormányzó a Telegram-oldalán szombat délután, hozzátéve, hogy az áldozatok közül öt gyermek.
Pokrovszk ukrán ellenőrzés alatt álló területen fekszik, mintegy 80 kilométerre északnyugatra Donyecktől, a régió orosz ellenőrzés alatt álló központjától.