Tálib szélsőségesek fejeztek le Kabul környékén egy afgán férfit, aki korábban fordítóként működött együtt az amerikai hadsereggel – írja a CNN. A szélsőségesek mindenkire vadásznak az országban, aki az amerikaiakat segítette.
A 32 éves Sohail Pardis még május 12-én tűnt el, amikor éppen a nővére házához hajtott kabuli otthonából. Út közben, egy sivatagi szakaszon álló ellenőrzési ponton tálib harcosok tartóztatták fel.
A férfi mindössze napokkal ezelőtt vallotta be egy barátjának, hogy halálos fenyegetéseket kap a táliboktól, akik rájöttek, hogy az Egyesült Államok hadseregének dolgozott.
“Azt mondták neki, hogy az amerikaiak kémje, az amerikaiak szeme, hogy hitetlen, és ezért meg fogják ölni a családjával együtt” – mondta Pardis kollégája, Abdulhaq Ayoubi a CNN-nek. Szemtanúk szerint a tálibok ezután rálőttek a férfi autójára, majd kirángatták őt belőle és még a helyszínen lefejezték.
“Nem tudunk itt lélegezni, a tálibok nem kegyelmeznek nekünk” – tette hozzá Ayoubi, a 18 ezer afgán egyike, akik korábban az amerikai hadseregnek dolgoztak. Az egykori munkatársak most speciális vízumot igényelhetnek az Egyesült Államokba – ám a jelentkezők mintegy felét így is elutasították.
Pardis egy kilencéves kislányt hagyott maga után, akit most a fordító testvére, Najibulla Sahak nevel. A férfi és a gyerek azonban rettegésben élnek, hiszen ők lehetnek a következők:
“Nagyon aggódom a családom biztonsága miatt. Nincs sok munkalehetőség ebben az országban, és a közbiztonság rettenetes” – mondta Sahak, aki nem fél a nevét nyilvánosságra hozni, mivel az a tálibok előtt már egyébként is ismert.
Pardis csak egy volt az amerikaiaknak dolgozó többezer afgán közül, akikre az országban egyre nagyobb teret hódító tálibok vadásznak. Sahak szerint az egyetlen esélyük a túlélésre, ha a nemzetközi sajtó figyelmét is felhívják a helyzetükre. A Fehér Ház július 14-én jelentette be, hogy menedéket nyújt mindazoknak a tolmácsoknak és fordítóknak, akik korábban a hadseregnek dolgoztak, és akiknek most kockán forog az élete. Július utolsó hetében evakuálják azokat, akiknek már folyamatban van a vízumkérelme. Az Egyesült Államok eközben több országgal is tárgyal, amelyek átmeneti oltalmat nyújthatnak a menekülőknek, mielőtt megkapják a vízumot.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
[type] => post
[excerpt] => Tálib szélsőségesek fejeztek le Kabul környékén egy afgán férfit, aki korábban fordítóként működött együtt az amerikai hadsereggel - írja a CNN. A szélsőségesek mindenkire vadásznak az országban, aki az amerikaiakat segítette.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1627058700
[modified] => 1627041268
)
[title] => Lefejeztek a tálibok egy afgán fordítót, aki az amerikai hadseregnek dolgozott
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=54728&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54728
[uk] => 54897
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 54729
[image] => Array
(
[id] => 54729
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/lefejezett-fordito.png
[original_lng] => 1004864
[original_w] => 1004
[original_h] => 586
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/lefejezett-fordito-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/lefejezett-fordito-300x175.png
[width] => 300
[height] => 175
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/lefejezett-fordito-768x448.png
[width] => 768
[height] => 448
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/lefejezett-fordito.png
[width] => 1004
[height] => 586
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/lefejezett-fordito.png
[width] => 1004
[height] => 586
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/lefejezett-fordito.png
[width] => 1004
[height] => 586
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/lefejezett-fordito.png
[width] => 1004
[height] => 586
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1627135268:8
[_thumbnail_id] => 54729
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3022
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ac232770c725bd29a3da09767766e949] =>
1/2 Until all foreign forces completely withdraw from our homeland, the Islamic Emirate will not participate in any conference that shall make decisions about Afghanistan.
Today, a large number of people are marching in front of the entrance of the Presidential Palace ARG in Kabul Jan, in which a large number of women and youth are participating, chanting slogans in favor of their country and national flag.#IndependenceDayAfghanistanpic.twitter.com/wTIoQ2N0Kc
Emergency hospital in Kabul says that so far nine injured people have been transferred to the hospital from today’s explosions.#TOLOnewspic.twitter.com/BszuCwL7mo