Újabb földrengés rázta meg Afganisztánt. Az Egyesült Államok Földtani Főszolgálata szerint az ország északi részén történt földrengés erőssége a Richter-skála szerint 6,3 volt. A helyi egészségügyi hatóságok legalább kilenc halottról és 150 sérültről számoltak be – írta meg a Tagesschau.
Legalább 20 ember életét vesztette, és több mint háromszázan megsérültek, amikor hétfő hajnalban 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Észak-Afganisztánt Mazar-i-Sharif közelében – tájékoztat a BBC.
Az afgán katasztrófavédelmi ügynökség jelentése alapján öt ember halt meg Szamangan tartományban, Balkh tartomány hatóságai pedig négy halálesetről számoltak be.
Az AFP tudósítói szerint a földrengést egészen a fővárosig, a mintegy 300 kilométerre fekvő Kabulig is érezni lehetett.
Mazar-i-Sharifban sokan az utcára menekültek, attól tartva, hogy házaik összeomlanak. Állítólag a földrengés Mazar-i-Sharif szentélyének, a híres kék mecsetnek egy részét is elpusztította – mondta Haji Zaid, Balkh tartomány szóvivője.
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
Augusztus végén egy, a Richter-skála szerinti 6,0-ás erősségű földrengés Kelet-Afganisztánban több mint 2200 ember halálát okozta. Két évvel ezelőtt Herat környékén, az iráni határ közelében történt földrengés, akkor több mint 1500 ember vesztette életét és több mint 63 000 otthon pusztult el.
Az ország, amely két tektonikus lemez ütközésénél fekszik a Hindukus-hegységben, gyakori földrengésekre hajlamos. A Brit Földtani Főszolgálat szerint 1900 óta tizenkét, 7,0-nél nagyobb erősségű földrengést regisztráltak a térségben.
[type] => post [excerpt] => Újabb földrengés rázta meg Afganisztánt. Az Egyesült Államok Földtani Főszolgálata szerint az ország északi részén történt földrengés erőssége a Richter-skála szerint 6,3 volt. A helyi egészségügyi hatóságok legalább kilenc halottról és 150 sérült... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1762178400 [modified] => 1762176417 ) [title] => Hatalmas erejű földrengés volt Afganisztánban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=223518&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 223518 [uk] => 223579 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 223519 [image] => Array ( [id] => 223519 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/foldrenges.webp [original_lng] => 80296 [original_w] => 1600 [original_h] => 900 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/foldrenges-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/foldrenges-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/foldrenges-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/foldrenges-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/foldrenges-1536x864.webp [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/foldrenges.webp [width] => 1600 [height] => 900 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/foldrenges.webp [width] => 1600 [height] => 900 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1762170342:8 [_oembed_6dd62738567c94a6d35f7a3cccc4cfb4] =>
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
A héten már másodszor csaptak össze a pakisztáni és az afgán erők egy távoli északnyugati határvidéken. A pakisztáni állami média azzal vádolta az afgán csapatokat, hogy „indokolatlanul nyitottak tüzet”.
A pakisztáni erők válaszul afgán tankokat és katonai állásokat rongáltak meg – közölték katonai illetékesek a pakisztáni televízióban.
Tahir Ahrar, az afganisztáni Hoszt tartomány rendőrségi szóvivő-helyettese megerősítette az összecsapások tényét, de további részleteket nem közölt.
A pakisztáni hadsereg, amely szombat óta fokozott készültségben van, nem kommentálta az eseményeket, miután a felek több határvidéken is tűzpárbajt vívtak, mindkét oldalon több tucatnyi áldozatot követelve.
Az afgán hadsereg a hétvégén 58 pakisztáni katonát megölt, és rövid időre pakisztáni őrhelyeket foglalt el az afgán–pakisztáni határon, megtorlásul a Kabul ellen a elmúlt héten csütörtökön végrehajtott pakisztáni légicsapásáért.
Iszlámábád már többször a kabuli tálib kormány szemére vetette, hogy támogatja a Pakisztán területén erőszakcselekményeket elkövető Tehrík-i-Talibán Pakisztán (TTP) terrorszervezetet, az afganisztáni tálib vezetés azonban cáfolja ezt. Kabul viszont azt állítja, hogy Pakisztán támogatását élvezi az Afganisztánban terrorcselekményeket elkövető Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű szervezet.
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
Szombat éjjel heves harcok törtek ki a pakisztáni–afgán határon, miután a tálibok több pakisztáni katonai állást támadtak meg – írja a Guardian. A tálib védelmi minisztérium vasárnap azt közölte, a támadás megtorlás volt Pakisztán Kabul elleni légicsapásáért. Pakisztán válaszul lezárta két, Afganisztánnal határos átkelőjét.
A tálibok szerint válaszcsapásaik során elfoglaltak két pakisztáni határposztot Helmand tartományban, amit helyi hatóságok is megerősítettek. Pakisztáni biztonsági források több helyszínen zajló összecsapásokról számoltak be, és közölték: tüzérséggel, harckocsikkal és könnyű-, valamint nehézfegyverzettel válaszoltak.
Afganisztán az ország szuverenitásának megsértésével vádolja Pakisztánt a légicsapások miatt, amit Iszlámábád azóta sem vállalt hivatalosan. Ennek ellenére Pakisztán azt követeli, Kabul ne biztosítson menedéket a pakisztáni tálibok, azaz a Tehreek-e-Taliban Pakistan (Tehrik-i-Talibán, TTP) számára, amely 2021 óta százával ölte meg a pakisztáni katonákat. A pkaisztáni légierő vélhetően a TTP állásait bombázta a hét folyamán.
Katonai szakértők szerint a feszültségek régóta forrtak a két ország között, a mostani eseményeket a határ el nem ismerése és a dezinformációs műveletek tovább súlyosbítanak.
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Több száz újabb holttestet húztak ki a hétfő hajnali földrengés következtében összedőlt házak romjai alól Afganisztán keleti részén, csütörtökre a halálos áldozatok száma hivatalosan 2205-re emelkedett – közölte az afganisztáni tálib kormány szóvivője.
A 6-os erősségű földrengés epicentruma Afganisztán keleti részén, Nangarhar tartomány székhelye, Dzsalálábád közelében volt. A rengéseknek Kunar tartományban volt a legtöbb áldozata, ahol az emberek jellemzően nehezen megközelíthető, magas hegyek között húzódó folyóvölgyekben élnek. A földrengés több falut tett a földdel egyenlővé, több mint 6700 ház dőlt romba, a sérültek száma meghaladja a 3600-at.
Kedden újabb, 5,5-es erősségű földmozgást mértek a régióban. Az újabb rengés sziklaomlásokat okozott és utakat zárt el, ez még tovább nehezítette a térségben folyó mentést, és pánikot váltott ki a helyiek körében.
Hamdullah Fitrat szóvivő elmondta: folytatják a kutatást a túlélők és az eltűntek után, és sátrakat állítottak fel azoknak az embereknek, akik elvesztették az otthonukat, illetve segélyszállítmányok szétosztása is folyamatban van.
A terepviszonyok és a pénzügyi korlátok azonban nehezítik a mentést, segélyszervezetek arra kérik a nemzetközi közösséget, hogy nyújtsanak több támogatást Afganisztánnak. A Vöröskereszt és a Vörös Félhold Szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége szerint mintegy 84 ezer embert érintett közvetve vagy közvetlenül a természeti katasztrófa, és több ezren maradtak fedél nélkül.
„Hatalmas és egyre növekvő humanitárius szükséghelyzet állt elő” – figyelmeztetett a szervezet.
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
Az afganisztáni földrengést követően tovább emelkedhet a halálos áldozatok száma, és még mindig több száz embert eltűntként tartanak nyilván.
Több mint 800 ember meghalt, 2500-an megsérültek az erős földrengés következtében, ami Afganisztán keleti részét sújtotta – írja a The Guardian.
A 6-os erősségű földmozgás vasárnap éjfél körül történt, és négy tartományt érintett. A legnagyobb pusztítás Kunar tartományban következett be, ahol földcsuszamlásokat és áradásokat okozott.
Az éjszaka folyamán és hétfő reggel több utórengés volt, amelyek a több mint 160 kilométerre fekvő fővárosban, Kabulban is érezhetőek voltak. A tálib szóvivő, Zabihullah Mudzsáhid közölte, hogy a halálos áldozatok száma meghaladta a 800-at, és folyamatosak a mentési munkálatok, hogy kiszabadítsák a sár és törmelék alatt rekedt embereket.
A mentőakciókat azonban megnehezíti, hogy a földrengés sok utat tönkretett, vagy a törmelék által eltorlaszolt, a térség hegyvidéki domborzata pedig veszélyes. Tovább rontja a helyzetet, hogy Kunar egy szegény, hegyvidéki régió, ahol a házak elsősorban sárból és kövekből épülnek, és különösen érzékenyek a földrengésekre.
Az afganisztáni halálos áldozatok száma várhatóan jelentősen emelkedni fog, mivel a helyi kórházak arról számoltak be, hogy elárasztják őket a sérültek, és több száz embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván a földrengés után. Az Asadabadban, Kunar tartományban található tartományi kórház orvosai kezelhetetlen krízisként írták le az állapotokat, mivel néhány percenként új sérültek érkeznek – számolt be a Dívány.hu.
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
In Chornomorsk (Odesa Oblast), Russians attacked a local market with attack drones: two people were killed and seven injured, according to local authorities.
Sokszázan meghaltak és megsebesültek a kelet-afganisztáni Kunar tartományban, ahol 6-os erősségű földrengést mértek hétfő hajnalban.
A Bakhtar állami hírügynökség úgy tudja, hogy legalább 250-en életüket vesztették a természeti katasztrófában és 500-an megsérültek.
A rengés epicentruma Afganisztán keleti részén, Nangarhár tartomány fővárosától, Dzsalalábádtól 27 kilométerre északkeletre, nyolc kilométeres mélységben volt.
A földrengést érezni lehetett a fővárosban, Kabulban is, és Afganisztán egyes részein internet-kimaradások voltak.
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
A powerful Earthquake just hit the Bangladeshi capital interrupting in this news broadcast.
No, you’re not imagining it. Earthquakes and volcanoes seem to be happening more frequently and more violently everywhere right now. pic.twitter.com/csOa8FtNZj
Afganisztán nyugati részén súlyos baleset történt: legkevesebb 71 ember, köztük 17 gyermek halt meg, amikor egy Iránból kitoloncolt menekülteket szállító busz ütközött össze egy teherautóval és egy motorkerékpárral, majd lángra kapott – számolt me a Liner.hu.
A szörnyű baleset Herát tartományban történt, és az afgán hatóságok szerint az ok a sofőr hibás döntése és a túlzott sebesség volt. A tartományi kormány szóvivője, Ahmadullah Muttaqi, valamint a helyi rendőrség erősítette meg a halálos áldozatok számát. A heráti rendőrség kedden közölte: a tragédia a busz „túlzott sebessége és gondatlansága” miatt következett be.
Deportáltak voltak az utasok
A jármű utasai nemrég tértek vissza Iránból, ahonnan az utóbbi hónapokban százezreket küldtek vissza Afganisztánba. A busz a főváros, Kabul felé tartott, miután minden utas felszállt az Iszlám Kala határátkelőnél – mondta el Mohammad Yousuf Saeedi tartományi tisztviselő az AFP hírügynökségnek.
Zabihullah Mujahid, a tálib kormány vezető szóvivője a dpa hírügynökségnek szintén megerősítette, hogy az áldozatok Iránból deportált afgánok voltak, ugyanakkor hozzátette: részletesebb információk egyelőre nem állnak rendelkezésre.
A tragédia helyszínén, Herát városának Guzara körzetében a rendőrség arról is beszámolt, hogy a buszon kívül egy teherautó és egy motorkerékpár is részt vett az ütközésben. Az áldozatok többsége a buszon vesztette életét, de két ember meghalt a teherautóban, valamint ketten a motorkerékpáron is életüket vesztették.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint 2025-ben eddig több mint 1,4 millió ember tért vissza vagy kényszerült visszatérni Afganisztánba, elsősorban Iránból és Pakisztánból. Csak Iránból június eleje óta közel 450 ezer ember érkezett vissza, miután Teherán július 6-ra határidőt szabott az okmányok nélküli menekültek távozására.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője kiemelte: 2024 június 1. és július 5. között 449 218 ember lépett be Afganisztánba Irán felől, ami azt jelenti, hogy az előző év teljes adataihoz képest is drámai a növekedés. Egyes napokon 40 ezer ember érkezett a határátkelőknél.
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
Az afgán hatóságok szerdai közlése szerint az ország délnyugati részét sújtó áradások két nap alatt 39 ember, köztük több gyermek halálát okozták.
Abdullah Dzsán Szajeg, a katasztrófavédelem szóvivője azt mondta, az ország legtöbb tartományában napok óta esik vagy havazik, hozzátéve, hogy országszerte 240 összeomlott és 160 részben megrongálódott házról is tudnak – számolt be az Origo.
A nyugati, Iránnal szomszédos Farah térségből 24 halottat jelentettek az áradásokkal összefüggésben és azt közölték, hogy több mint 100 hektárnyi termőföld is megsemmisült.
A déli Hilmend tartományban hatan haltak meg, a vele szomszédos Kandahárban pedig kilenc halottról, köztük három gyerekről adtak hírt.
Afganisztán a világ egyik legszegényebb országa és egyúttal azon államok között van, amelyek a leginkább kiszolgáltatottak az éghajlatváltozás káros hatásainak, így villámárvizeknek és viharoknak.
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
🚨🇦🇫#BREAKING | NEWS ⚠️ CCTV video footage from the Powerful 6.4 ⚡️Magnitude earthquake that has struck Afghanistan and the Hindu Kush region searching for more video and images. pic.twitter.com/P2Da1YDYHJ
Egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az afganisztáni tálib kormány egyik minisztériumának épületénél, aminek következtében a támadó mellett egy ember életét vesztette, további hárman pedig megsérültek – közölte csütörtökön egy kormányzati szóvivő.
A merénylő a kabuli városfejlesztési és lakásügyi minisztérium épületébe próbált behatolni.
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A biztonsági őrök lelőtték, mielőtt bejutott volna, de még működésbe tudta hozni a testére erősített robbanószerkezetet.
A héten ez már a második robbantásos merénylet volt Afganisztánban. Kedden az északi Kunduz tartományban robbantotta fel magát egy támadó egy bankfiók előtt. A detonációban öt ember vesztette életét. Szerdán az Iszlám Állam terrorszervezet jelezte: egyik harcosa követte el a merényletet.
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
Afganisztánban a szélsőséges tálibok 2021. augusztusi hatalomra kerülése óta jelentősen csökkent ugyan az öngyilkos merényletek száma, de az Iszlám Állam továbbra is jelen van, és időről időre elkövet robbantásokat.
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ