Az európai uniós agrárszabályok ellen tiltakozva belga gazdálkodók zárták le az uniós intézményeknek is otthont adó Schuman teret és az oda vezető utakat Brüsszelben, a rendőrség vízágyút és a könnygázt is bevetett oszlatásukra, hogy biztosítsa az EU-tagországok agrárminisztereinek bejutását keddi találkozójukra.
A belga főváros uniós negyedének forgalmát kora reggel óta legkevesebb 300 traktoros gazda akadályozza, a tiltakozók a nap folyamán szalmabálákat és gumiabroncsokat égettek el, valamint petárdákat gyújtottak.
Az uniós negyed több metróállomása zárva van, a szerelvények ezeken az állomásokon nem állnak meg. Az uniós intézményekhez vezető utakat lezárták úgy az autós, mint a gyalogosforgalom elől.
A belgiumi gazdálkodók a csökkenő bevételeik, romló gazdasági kilátásaik mellett a bonyolult jogszabályok és a termelést is akadályozó adminisztrációs munka miatt tiltakoznak. Elítélnek továbbá több, túlzónak tartott belga és uniós környezetvédelmi intézkedést, valamint az uniós szabadkereskedelmi megállapodások kockázataira hívják fel a figyelmet.
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács keddi ülésén a tagállamok agrárminiszterei egyebek mellett jóváhagyták a közös uniós agrárpolitika (KAP) célzott felülvizsgálatára vonatkozó javaslatot, amely egyszerűsíteni és csökkenteni kívánja a gazdák adminisztratív terheit, és nagyobb rugalmasságot biztosít bizonyos környezetvédelmi feltételeknél.
Elfogadták azt a jogszabályt, mely kibővíti a környezeti bűncselekmények fogalmát, és szigorúbb szankciókat vezet be ilyen bűncselekmények elkövetése estén.
Elfogadták továbbá a borokra, szeszes italokra és mezőgazdasági termékekre vonatkozó földrajzi árujelzők és egyéb minőségrendszerek oltalmának mind online, mind offline javításáról, valamint a földrajzi árujelzők bejegyzési eljárásának egyszerűsítéséről szóló rendeletet is.
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Citizens of this country wished the police a Happy New Year 2025, sending them a little warmth on this chilly European night.🔥 pic.twitter.com/zuBmzkqFHe
🚨‼️🇧🇪 #BELGIUM: Manhunt Underway in Brussels Following Shooting Near Clémenceau Metro Station:
➡️ Following a shooting, one person has died tonight (Saturday) at around 9.30 p.m. local time near to the Clemenceau metro station, in Anderlecht, Brussels. The perpetrators are… pic.twitter.com/cKuWYfk2XA