Alberto Fernandez volt argentin elnök ellen családon belüli erőszak vádjával vizsgálat indult, jelentette szerdán a helyi TN hírtelevízió igazságügyi forrásokra hivatkozva.
Az illetékes argentin ügyész az ügyben beidézett több szemtanút és követelte az elnöki rezidencia biztonsági kameráinak felvételeit, valamint bekért egészségügyi iratokat is.
Fabiola Yanez egykori first lady azzal vádolja a volt elnököt, hogy hivatali ideje alatt (2019–2023) több alkalommal is bántalmazta. Yanez Argentína madridi konzulátusán kedden több órán át tett tanúvallomást az ügyben. Azt állította, hogy Fernandez ütlegelte, illetve legalább egy alkalommal torkon ragadta, illetve kapcsolatuk kezdetén abortuszra késztette.
Fernández tagadja az ellene megfogalmazott vádakat.
Fernandez és Yanez 2016 óta voltak párkapcsolatban, nem voltak házasok, s időközben már külön élnek. Van egy közös gyermekük. Yanez már Fernández hivatali idejének 2023 decemberi vége előtt nem sokkal átköltözött a spanyol fővárosba.
A mostani egy másik vizsgálatot követően indult, amelynek során lefoglalták Fernández volt titkárnőjének mobiltelefonját. A helyi sajtó arról cikkezett, hogy a csevegőalkalmazásokban olyan felvételeket találtak, amelyeken Yanez monoklival, illetve karján zúzódásokkal látható.
Argentína volt elnöke, Alberto Fernandez tagadta a volt felesége, Fabiola Yanez erőszakkal kapcsolatos vádjait – írja a DW.
Fernandez az X közösségi platformon elmondta, hogy a vádakról a média tudósításaiból értesült, és azt tervezi, hogy a bíróság előtt bizonyítékokkal bizonyítja ártatlanságát.
„Csak azt mondom el, hogy ez nem igaz, és amivel vádol, az meg sem történt. Bizonyítékokat fogok szolgáltatni és tanúskodni fogok a bíróságon, hogy megmutassam, mi is történt valójában” – áll a bejegyzésben.
Yanez színésznő, újságíró és Fernandez oknyomozó újságírás közben ismerkedtek meg 2013-ban, majd egy évvel később egy pár lettek.
Yanez, aki jelenleg Madridban él kétéves fiával, korábban nemi alapú erőszakkal és lelki bántalmazással, valamint telefonos zaklatással vádolta Fernandezt.
Tüntetők dobálták meg az argentin elnök autóját és betörték két hátsó ablaküvegét Patagóniában, ahol Alberto Fernández az egy emberéletét és több száz lakóhely ellehetetlenülését okozó erdőtüzek pusztítását tekintette épp meg. Az emberek amiatt tüntettek, mert a kormány a nyílt aknabányászat újraindítását tervezi Chubut tartományban.
#Argentine President Alberto Fernandez and members of his cabinet were attacked by a mob of angry protesters Saturday, as demonstrators gathered to protest against a large-scale mining project. See the video here. pic.twitter.com/9iUYW5mLg5
Az incidens után az elnök és kísérete befejezte látogatását, és helikopterrel távozott Buenos Aires felé. Közel hétezer hektár erdő vált lángok martalékává az Andok lábainál nemrég, és összesen 300 lakóház égett le.
Szándékos gyújtogatást gyanítanak a rendőrök, mivel a lángok egyidőben csaptak fel hat helyen. Nyomozást rendeltek el.
Argentínában nem ritka, hogy állattenyésztők erdőtüzek révén terjesztik ki a legelők területét, de előfordul, hogy aszály miatti keletkezik tűz.
#Argentine President Alberto Fernandez and members of his cabinet were attacked by a mob of angry protesters Saturday, as demonstrators gathered to protest against a large-scale mining project. See the video here. pic.twitter.com/9iUYW5mLg5
Eigentlich sollte der Bundeskanzler von seinem Sicherheitsteam vor ungewollten Kontakten bewahrt werden. Doch am Flughafen in Frankfurt kam es jetzt zu einer Panne. Ein Mann konnte Olaf #Scholz umarmen - seine Personenschützer reagierten zu spät.https://t.co/p0oqfsCRVu
A woman dressed in Ukrainian colours pours fake blood on herself on the steps of the Palais des Festivals during the screening of the film 'Acid', before being removed by security staff pic.twitter.com/v7hAz1zetW
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. ? Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
#Argentine President Alberto Fernandez and members of his cabinet were attacked by a mob of angry protesters Saturday, as demonstrators gathered to protest against a large-scale mining project. See the video here. pic.twitter.com/9iUYW5mLg5
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
Pursued by demonstrators, a national police officer draws his gun. This happened in Paris, France during the protest against police violence. pic.twitter.com/bsHCbHsdCJ
#Manifestation23septembre : au final ➡️ attaque d'une banque sur le parcours ➡️ attaque d'un véhicule de police à coup de barres de fer. 🔴 Je condamne fermement ces attaques et apporte mon soutien aux policiers agressés et blessés.pic.twitter.com/MHjmBXvIfX
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
🇬🇪Security forces in Tbilisi used a water cannon against protesters near the presidential palace; demonstrators are starting to be dispersed — Tbilisi life, "Echo of the Caucasus"#GeorgiaProtestspic.twitter.com/zCz1Z4dbfB
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK