Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MjY1MjIzO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 125352
[content] =>
Mintegy 20 ezer sertést kellett eddig már leölni Szerbiában a térségben jelen levő afrikai sertéspestisjárvány miatt. Az illetékes minisztérium szerint azonban dolgoznak a járvány megfékezésén. Ennek ellenére már több mint ezer gazdaságban, csaknem negyven közigazgatási egységben regisztrálták a fertőzés megjelenését. A nagy farmokra egyelőre nem került be a kórokozó, de attól tartanak, hogy a jövőben ez is megtörténhet, a folyamat oda vezethet, hogy – a borúlátó jóslatok szerint – az utolsó sertést is le kell majd ölni Szerbiában.
Az ottani tenyésztőket azonban nem csak a járvány sújtja. Az állatállomány ezt megelőzően is folyamatosan csökkent. 2000-ben még 1,27 millió szarvasmarha volt Szerbiában, a szám már egymillió alá, csökkent.

Sertésből 2000-ben még mintegy négymillió volt, 2019-ben már csupán 2,7 millió, most még ennél is kevesebb van.
Csak a birkák száma nőtt, aminek oka a támogatások bevezetésével magyarázható. 2000-ben 1,6 millió, 2019-ben pedig 1,77 millió birkát tartottak Szerbiában.
Az állatállomány csökkentésének számos oka van. Szerbiában például még a közelmúltban is komoly gondokat okozott klasszikus sertéspestis is, ami afrikai variánsa, pontosabban „névrokonával” ellentétben védőoltással megelőzhető. Ez a betegség azonban csak a nevében hasonló, de nem azonos az afrikai sertéspestissel. A klasszikus sertéspestis esetében sokáig érvényben volt egy rendelet, amely kötelezővé tette a sertések védőoltással történő immunizációját. Az EU területére viszont nem exportálhatók az ilyen vakcinával beoltott sertések.
Arra figyelmeztetnek a szakemberek Szerbiában, hogy ha nem sikerül megfékezni a betegség terjedését, a vágóhidak, hentesüzletek többsége lakatot tehet a kapukra, az üzletekben pedig importtermékeket lehet majd csak kapni.
De jelentős költségekkel jár azoknak a sertéseknek a leölése is, amelyek a betegséget regisztráló hely közelében vannak, ami az egyetlen megoldás a betegség leküzdésére, mert nincs rá gyógymód. Az állati tetemek szakszerű, biztonságos megsemmisítése, valamint a tulajdonosok kártalanítása – amit a kormányzati szervek megígértek – szintén sok pénzbe kerülhet.
[type] => post
[excerpt] => Mintegy 20 ezer sertést kellett eddig már leölni Szerbiában a térségben jelen levő afrikai sertéspestisjárvány miatt. Az illetékes minisztérium szerint azonban dolgoznak a járvány megfékezésén.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1691088240
[modified] => 1691063197
)
[title] => Az afrikai sertéspestis miatt a teljes állomány veszélyben forog Szerbiában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=125352&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 125352
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 125353
[image] => Array
(
[id] => 125353
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/rofik.jpg
[original_lng] => 105645
[original_w] => 1000
[original_h] => 662
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/rofik-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/rofik-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/rofik-768x508.jpg
[width] => 768
[height] => 508
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/rofik.jpg
[width] => 1000
[height] => 662
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/rofik.jpg
[width] => 1000
[height] => 662
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/rofik.jpg
[width] => 1000
[height] => 662
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/rofik.jpg
[width] => 1000
[height] => 662
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1691052397:12
[_thumbnail_id] => 125353
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2089
[_oembed_7f281a14eecb11a7f31f9d7e2c96e12f] =>
[_oembed_time_7f281a14eecb11a7f31f9d7e2c96e12f] => 1691052399
[_oembed_f90c50dc5a1d9b9dd7c00fe404e982ec] => 🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
— DD Geopolitics (@DD_Geopolitics) December 24, 2023
[_oembed_time_f90c50dc5a1d9b9dd7c00fe404e982ec] => 1704529764
[_oembed_422a2abfe2e7a671474719960b9313af] => Dramatic scenes in front of the Assembly of Belgrade as the protesters destroy glass on the windows and doors.#Serbia#Belgrad pic.twitter.com/AuWDAMi4Cl
— Politics World Wide Web (@PetrosVarelas) December 24, 2023
[_oembed_time_422a2abfe2e7a671474719960b9313af] => 1704529764
[_oembed_3e983c3f0ce86e3f6d273402d4fd000a] =>
[_oembed_time_3e983c3f0ce86e3f6d273402d4fd000a] => 1706359449
[_oembed_62bda339fffe4eb88962f291665ad14f] =>
[_oembed_time_62bda339fffe4eb88962f291665ad14f] => 1716667424
[_oembed_22f2ddad6c20f99b9c40625590066afe] =>
[_oembed_time_22f2ddad6c20f99b9c40625590066afe] => 1719564521
[_oembed_3fac4022ac117040b2d6c3e16b27edcc] =>
[_oembed_time_3fac4022ac117040b2d6c3e16b27edcc] => 1719564521
[_oembed_c86e94a308fdbac036376ea2f65726ac] => 🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
— DD Geopolitics (@DD_Geopolitics) December 24, 2023
[_oembed_time_c86e94a308fdbac036376ea2f65726ac] => 1719564521
[_oembed_e77b0b18afbd7e618b24d9ea80fe0fad] => Dramatic scenes in front of the Assembly of Belgrade as the protesters destroy glass on the windows and doors.#Serbia#Belgrad pic.twitter.com/AuWDAMi4Cl
— Politics World Wide Web (@PoliticsWWWeb) December 24, 2023
[_oembed_time_e77b0b18afbd7e618b24d9ea80fe0fad] => 1719564521
[_oembed_693d8cb735321c9d15b49b6b84616fcb] =>
[_oembed_time_693d8cb735321c9d15b49b6b84616fcb] => 1740860551
[_oembed_6b0a84859b2f4957d6b175f8f679308a] => Serbian students from Belgrade completed their 2-day 80km walk to Novi Sad and were welcomed by a large crowd pic.twitter.com/vH5wpZyjjv
— curious side of 𝕏 (@curioXities) February 1, 2025
[_oembed_time_6b0a84859b2f4957d6b175f8f679308a] => 1741342404
[_oembed_3352ef393588801f6a76a858dab04bfb] => #BREAKING #Serbia JUST IN: The blockade of the Varadin Bridge in Novi Sad has begun.https://t.co/OcmcFdXjMr pic.twitter.com/sodib1Whce
— The National Independent (@NationalIndNews) February 1, 2025
[_oembed_time_3352ef393588801f6a76a858dab04bfb] => 1741342405
[_algolia_sync] => 508265111000
[_oembed_a3eb7c1867b037e204e066606fbc1d06] => Šta se dogodilo tokom protesta u Valjevu u 60 sekundi 👇
Više o protestima:
👉https://t.co/KZlooz8bRh
👉https://t.co/0UQfkDKrrw
👉https://t.co/PJ5ODYyxqI pic.twitter.com/zTDErSmPDl
— BBC NEWS na srpskom (@bbcnasrpskom) August 17, 2025
[_oembed_time_a3eb7c1867b037e204e066606fbc1d06] => 1756473995
[_oembed_296a123ab8d9526317ba243ee68c5163] => Vanredna situacija, pucnjava, gori vatra, vatrogasci gase, a Marina Raguš ne prekida glasanje!
Nadrealno https://t.co/9r92KAHO25
— Biljana Đorđević (@Bibislav) October 22, 2025
[_oembed_time_296a123ab8d9526317ba243ee68c5163] => 1761562576
[_oembed_252de615242f09c6e389393ded2e075c] =>
[_oembed_time_252de615242f09c6e389393ded2e075c] => 1761562576
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 51780
[1] => 265223
[2] => 7193
)
[tags_name] => Array
(
[0] => afrikai sertéspestis
[1] => állatállomány
[2] => Szerbia
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 265223
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 265223
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)