A washingtoni székhelyű Institute for the Study of War (ISW) arról írt legutóbbi jelentésében, hogy miként zajlik az oroszok támadása Avdijivka térségében.
A minap a Fehér Ház is elismerte, hogy ezen a frontszakaszon egy új orosz offenzíva indulhatott. A kutatóintézet szerint a frontról érkező jelentésekből arra lehet következtetni, hogy Oroszország a szokásosnál nagyobb mértékben vont össze páncélozott járműveket a térségben végzett műveletekhez.
A földrajzilag ellenőrzött felvételek alapján úgy fest, hogy október 12-én és 13-án az orosz csapatok kisebb mértékben előre tudtak nyomulni egy ponton, Avdijivkától északra. Szintén földrajzilag ellenőrzött felvételek igazolták azt, hogy október 14-én a várostól délre nyomultak előre. Egyes orosz források azonban elismerték, hogy a térségben erős ukrán védállásokba ütköznek, mások pedig arról írtak, hogy a helyi orosz csapatok nem kapnak megfelelő egészségügyi ellátást, mert egyszerűen nincs elég orvos.
Mindeközben az ISW arról is beszámolt, hogy egy másik frontszakaszon az ukrán csapatok haladtak előre.
A kutatóintézet szerint azt is földrajzilag ellenőrzött felvételek bizonyítják, hogy a Donyeck városától nyugatra fekvő Marinkánál az ukránok nyomultak előre. Orosz és ukrán katonai bloggerek szerint az ukrán Bahmuttól délre is támadásokat indítottak az orosz állások ellen, valamint egy hadiblogger szerint kismértékben Rabotine térségében (a Zaporizzsjai területen) is előrenyomultak.
Last night, during shelling of #Kherson, the warehouse of the Kherson regional organization of the @RedCrossUkraine was destroyed. The fire, resulting from the direct impact, wiped out the #humanitarianAid stocks designated for the Kherson region's residents stored. pic.twitter.com/8QVlFceskT
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
⚡️Russia terrorizes Ukraine with mass missile, drone attack on Christmas morning.
Explosions were reported in Kharkiv, Dnipro, and Kremenchuk on Dec. 25, as Russia launched a mass aerial attack against Ukraine. At least one civilian was hospitalized.https://t.co/w3Mv0MPnLL
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
Az oroszok Avdijivka közelében már elvesztettek egy zászlóaljnyi páncélozott járművet, de komoly taktikai sikert nem értek el, hiába állítja az orosz katonai vezetés – jelentette az amerikai Háborús Tanulmányok Intézetének.
Mint az ISW megjegyzi, az orosz csapatok fokozták támadásaikat Avdijivka térségében, ami arra készteti az elemzőket, hogy felülvizsgálják azt az értékelésüket, miszerint a város körüli orosz támadások kizárólag az ukrán erők leszorítására irányuló helyi erőfeszítések.
Ugyanakkor egyelőre nem állnak készen arra, hogy felmérjék az orosz erőfeszítések pontos céljait és várható eredményeit ezen a területen.
A jelentés azt is megállapítja, hogy az orosz csapatok október 12-ig nem biztosítottak komoly áttörést Avdijivka közelében, és nem valószínű, hogy azonnal elvágják az ukrán erőket a városban – közölte az Unian ukrán hírügynökség.
[type] => post
[excerpt] => Az oroszok Avdijivka közelében már elvesztettek egy zászlóaljnyi páncélozott járművet, de komoly taktikai sikert nem értek el, hiába állítja az orosz katonai vezetés – jelentette az amerikai Háborús Tanulmányok Intézetének.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1697200200
[modified] => 1697195632
)
[title] => ISW szerint már egy zászlóaljnyi orosz jármű semmisült meg Avdijivkánál
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=133306&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 133306
[uk] => 133329
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 133307
[image] => Array
(
[id] => 133307
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-tamadas.jpg
[original_lng] => 611511
[original_w] => 1300
[original_h] => 867
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-tamadas-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-tamadas-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-tamadas-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-tamadas-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-tamadas.jpg
[width] => 1300
[height] => 867
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-tamadas.jpg
[width] => 1300
[height] => 867
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ukran-tamadas.jpg
[width] => 1300
[height] => 867
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1697190275:8
[_thumbnail_id] => 133307
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2212
[_oembed_8f3c4e856ca41a47d0d0afe1ee3cf6dd] =>
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
Last night, during shelling of #Kherson, the warehouse of the Kherson regional organization of the @RedCrossUkraine was destroyed. The fire, resulting from the direct impact, wiped out the #humanitarianAid stocks designated for the Kherson region's residents stored. pic.twitter.com/8QVlFceskT
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.