Kis híján lenyelt egy kajakost egy bálna a chilei partoknál. Az eset a Magellán-szorosban lévő San Isidro világítótorony közelében történt.
Kis híján lenyelt egy kajakost egy bálna a chilei partoknál – írja az AP News. Az esetről felvétel is készült, amely gyorsan bejárta az internetet. Az eset a Magellán-szorosban lévő San Isidro világítótorony közelében történt, ahol egy apa és fia kajakoztak, amikor egy hosszúszárnyú bálna bukkant fel, és néhány másodpercre elnyelte a kajakot és a fiatalembert, mielőtt elengedte volna. Az apa rögzítette az eseményeket.
„Azt hittem, meghaltam, azt hittem, megevett, lenyelt” – mondta a szerencsétlenül járt kajakos.
„Amikor feljöttem, és elkezdtem lebegni, féltem, hogy apámmal is történhet valami, hogy nem érünk ki időben a partra, vagy hogy hipotermiát kapok” – tette hozzá.
Két halász kimentett egy púpos bálnát, amelyet a Skye partjainál találtak halászhálóba gabalyodva.
A púpos bálna farka körül akadt bele a kötélbe. A halászok kibogozták a zsinórokat, és meggyőződtek arról, hogy a bálna minden kötéltől megszabadult – írja a BBC.
Ellie MacLennan, a Glasgow-i Egyetem SEA projektkoordinátora elmondta:
Ez remek példája volt annak, hogy a halászok milyen fontos szerepet játszhatnak és játszanak is az ilyen jellegű problémákban, és hogy mennyire fontos, az érintett állatok, valamint a halászeszközök és a halászterület ismerete egyaránt.
Mindkét férfi túlélte a bálnatámadást, amely hajójukat érte New Hampshire állam partjainál. Az esetről készült videón látható, ahogy a bálna kitör a vízből, a hajó megdől, és két ember a vízbe zuhan.
Két hajós az Atlanti-óceánba zuhant, amikor egy bálna kitört a vízből és a hajójuk hátuljának csapódott. A parti őrség szerint önzetlen segítőknek köszönhetik az életüket. A két csónakos életben maradt, a majdnem katasztrófával végződő szokatlan eseményt a hajósok megmentői lekamerázták. A felvételen az látszik, hogy a tengeri állat kitör a vízből, a hajó megborul és két ember az óceánba repül.
Az incidens az USA-ban, a New Hampshire állambeli Rye-ban található Odiorne Point State Park közelében történt – írta a parti őrség az X-en, akik megnyugtatásul közölték, hogy nem történt sérülés.
Colin Yager, aki a videót rögzítette, kedden azt mondta az NBC Newsnak, hogy miután a bálna kitört, testvérével együtt kimentették a pórul járt hajósokat.
„Hálásak vagyunk a jó szamaritánusoknak, hogy ilyen gyorsan cselekedtek a két személy megmentése érdekében” – áll a parti őrség közleményében.
A parti őrség portsmouthi állomásának legénysége azt jelentette, hogy a bálna sértetlennek tűnt és a csónakot is sikerült megmenteni.
A Somerset, Kentucky man -- Jesse Kipf -- was sentenced to 81 months in prison for illegally accessing the Hawaii Death Registry System to fake his own death to avoid paying child support. pic.twitter.com/JPblsYAr3x
✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
🥞 PASS THE SYRUP: Have you ever seen ICE PANCAKES on Lake Michigan?! ❄️ Chicago's getting hit with heavy snow today – possibly the biggest storm of the winter so far! Up to an inch an hour is falling, with 3-6" expected. https://t.co/ownUHIVgyIpic.twitter.com/zO2mbnt2n3
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Egy férfi életét vesztette, amikor egy bálna nekik ütközött Ausztráliában szombaton. Egy másik férfi pedig kórházba került, aki szintén a halászhajón tartózkodott, amikor nekik ment a bálna, majd felborította a hajót.
A rendőrség beszámolója szerint az egyik férfit eszméletlenül húzták ki a Sydney partjainál lévő Botany-öbölből, viszont később meghalt. A másik férfit stabil állapotban szállították kórházba, amiről ugyancsak a rendőrség adott jelentést.
A CNA azt írja, hogy az állami katasztrófavédelmi miniszter szerint egy véletlen baleset történt. Egyelőre nem azonosították a bálnát, hogy az melyik fajhoz is tartozik, de valószínűleg nagyon közel lehetett a hajóhoz, amikor kitört a vízből.
Ausztrália partvidékén 10 nagy és 20 kisebb bálnafaj él. Míg a bálnák által okozott emberi halálesetek a régióban nem gyakoriak, addig Ausztráliában és a szomszédos Új-Zélandon a bálnák tömegesen vetődnek partra.
UPDATE: At 1am the #Whale was towed a mile up stream from #Richmond where it came loose from its inflatable casing in the middle of the river around Isleworth.
Agencies said they will try and relocate and assess the whale today but want to stress it is not in best health. pic.twitter.com/zICCBjzuVo

A nyílt tengerbe dobják az ausztráliai Tasmaniában partra vetődött és elpusztult mintegy kétszáz gömbölyűfejű delfin tetemét, mert oszlásuk a szárazföldön túl sokáig tartana – tájékoztatott az ABC ausztrál hírcsatorna a helyi hatóságokra hivatkozva pénteken.
Ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy a tetemeket a hullámok később partra mossák, egészen a kontinentális talapzat széléig kell szállítani őket. Ez a parttól mintegy negyven kilométerre van. Az elpusztult állatokat hajókhoz erősített kötelekkel vontatják el.
A hatóságok akkoriban nem szállították el a tetemeket a partról. Azonban a bomlási folyamat a vártnál sokkal tovább tartott, így sokáig elviselhetetlen volt a bűz a környéken – mondta el Brendon Clark helyi illetékes.
Szerdán mintegy 230 gömbölyűfejű delfin feneklett meg a Macquarie-öböl partjainál. Aznap az állatok fele még életben volt, de másnap reggel már csak harminckettőt sikerült megmenteni az esetenként 2,5 tonnás cetek közül.
A megmentett delfinek közül kettő elpusztult, miután nyolc társukkal együtt visszatértek a sekély vízbe. Ez a mentést nehezítő viselkedés tipikusnak mondható a gömbölyűfejű delfineknél, amelyek nagyon szociális lények. Tömeges partra vetődéseknél gyakran előfordul, hogy a túlélők visszaúsznak hátrahagyott társaikért.
UPDATE: At 1am the #Whale was towed a mile up stream from #Richmond where it came loose from its inflatable casing in the middle of the river around Isleworth.
Agencies said they will try and relocate and assess the whale today but want to stress it is not in best health. pic.twitter.com/zICCBjzuVo
Több száz bálna vetődött partra Tasmánia nyugati partvidékén, Strahan város közelében, alig egy nappal azután, hogy a King-szigetről jelentettek tömeges partravetődést – számolt be az Index.
A tasmániai természeti erőforrások és környezetvédelmi minisztérium megerősítette, hogy körülbelül 230 bálna vetődött partra Ocean Beach településnél, néhány állatra pedig a Macquarie kikötőben lévő homokpadon bukkantak.
Az emlősállatok mintegy fele életben van a környezetvédelmi minisztérium szerint. Egy bálnamentő csapatot küldtek ki a partra, hogy a tengeri vadvilág szakértői értékeljék a helyzetet, és megtervezzék a megfelelő válaszlépéseket. A Tasmániai Parkok és Vadvilág Szolgálat és a tasmán rendőrség munkatársai is segítenek.
Sam Gerrity, a Strahanban működő Southwest Expeditions munkatársa elmondta: néhány egyed még a kikötőben életben van, többségük pedig fent az Ocean Beachen van. Elmondása szerint a körülbelül 200 bálna fele él. „Megkezdjük a mentési erőfeszítéseinket – speciális takarókra helyezzük őket, hogy kezelni tudjuk őket. A legnagyobbak több mint két-három tonnásak. A kisebbeket most osztályozzuk” – mondta a szakértő.
Az időjárási körülmények nyugodtak, és néhány bálna morgását és kattogását lehetett hallani.
Több forrás is megerősítette a Guardiannek, hogy az Ocean Beachre és a Macquarie Headsre vezető utakat lezárták. Egy szóvivő elmondta, hogy a tasmán rendőrség jelen van a területen, és segít a biztonság fenntartásában.
UPDATE: At 1am the #Whale was towed a mile up stream from #Richmond where it came loose from its inflatable casing in the middle of the river around Isleworth.
Agencies said they will try and relocate and assess the whale today but want to stress it is not in best health. pic.twitter.com/zICCBjzuVo
Michael Packardot egészben kapta be egy hosszúszárnyú bálna. A hihetetlen történetről saját maga számolt be az 56 esztendős amerikai búvár, aki a massachusetts állembeli Provincetown közelében ereszkedett a vízbe homárokért, amikor „óriási lökést érzett, majd minden elsötétült”.
Először attól tartott, hogy egy cápa harapta meg, ám utána ráébredt, hogy nem voltak fogak, nem érez fájdalmat, valószínűleg egy bálna szájában van. Mivel a búvárfelszerelését továbbra is viselte, tudott lélegezni, ám kétségbeesésében már a halálra készült, feleségére és gyermekeire gondolt. Ám ekkor szerencséjére az állat a felszínre úszott, és kiköpte őt. A halász úgy becsülte, nagyjából 30-40 másodpercet tölthetett a bálna szájában.
Michael Packard történetének szemtanúi is voltak, más halászok mentették ki a vízből és szállították kórházba. Úgy tűnik, csodával határos módon szinte sértetlenül megúszta a kalandot, csak a térde ficamodott ki.
A hosszúszárnyú bálnák akár 15 méteresre is megnőhetnek, súlyuk elérheti a 36 tonnát. A World Wildlife Fund szerint már csak kevés maradt belőlük, populációjuk 60 ezer körül lehet a világon. A CNN által megkérdezett szakértők egyetértettek abban: egészen szokatlan, hogy egy bálna bekapjon egy embert. Úgy vélték, az állat legalább annyira meglepődhetett, mint a búvár: minden bizonnyal baleset történt, étkezés közben véletlenül sodródhatott a férfi a szájába. Arra is emlékeztettek, hogy bár a bálnák szája hatalmas, a torkuk valójában szűk, így az a veszély nem fenyegette a halászt, hogy lenyelik. Azt persze nem vitatták, hogy ettől még óriási veszélyben forgott az élete.
UPDATE: At 1am the #Whale was towed a mile up stream from #Richmond where it came loose from its inflatable casing in the middle of the river around Isleworth.
Agencies said they will try and relocate and assess the whale today but want to stress it is not in best health. pic.twitter.com/zICCBjzuVo
Két barázdásbálna tetemét találták meg a múlt hétvégén a San Diegóban dokkoló HMAS Sydney ausztrál hadihajó mellett, miután leváltak a hajótestről. Minden jel arra utal, hogy a 146 méter hosszú, a vízfelszín alá 7 méterre benyúló hajótestű romboló elgázolta a 20 és 7 méteres bálnákat.
A tengeri emlősök méreteiből arra lehet következtetni, hogy egy anya és borja esett áldozatul az ember építette tengeri monstrumnak.
A közönséges barázdásbálna a világ második legnagyobb testű emlőse a kék bálna után. A bálnavadászok mintegy 3200 egyedre csökkentették az Egyesült Államok nyugati partjainál élő populációt, ezért felkerültek a veszélyeztetett fajok listájára. Manapság azonban nem a vadászat jelenti rájuk a legnagyobb veszélyt, hanem az, hogy elüti őket egy hajó.
Mindazonáltal egyelőre érthetetlen, hogyan gyűrte maga alá a két bálnát a hadihajó, ugyanis a tengeri óriások elkerülik a járműveket, különösen a középfrekvenciájú és a nagy teljesítményű alacsony frekvenciájú szonárral bíró naszádokat. Az ausztrál hadihajót azonban magas frekvenciájú hanglokátorral szerelték fel.
UPDATE: At 1am the #Whale was towed a mile up stream from #Richmond where it came loose from its inflatable casing in the middle of the river around Isleworth.
Agencies said they will try and relocate and assess the whale today but want to stress it is not in best health. pic.twitter.com/zICCBjzuVo
.@forsvaretdk følger rutinemæssigt to iranske krigsskibe i dansk farvand. Det drejer sig om det ombyggede tankskib MAKRAN ved Femern Bælt og fregatten SAHAND ved Bornholm. Det forventes, at de er på vej til den årlige flådeparade i Sankt Petersborg. #dkforsvar Foto: Flyvevåbnet pic.twitter.com/wlvdpaeS2f
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
Súlyos sérüléseket szerzett a Temze zsilipjében elakadt bálnaborjú, az állatorvos vizsgálata után az elaltatása mellett döntöttek.
A Temze egyik zsilipjéből kellett kiszabadítani a fiatal csukabálnát, de az állatorvos vizsgálata szerint a csaknem 4 méter hosszú borjú több sérülést is szenvedett a Richmondig vezető útján és azt követően.
A bálna menthetetlennek tűnő állapotba került, így a szakemberek és a mentést végző szervezet az elaltatása mellett döntött – írja az Independent.
A londoni állatkert állatorvos munkatársai nagy dózisú altatószerrel vetnek véget a fiatal csukabálna életének. Julia Cable, a British Divers Marine Life Rescue munkatársa elmondta, hogy a borjúnak nem fog fájdalmat okozni az altatás.
A csukabálnák a legkisebb méretű bálnák közé tartoznak, felnőtt korukra körülbelül 10 méter hosszúságúra nőnek. A Csendes-óceán és az Atlanti-óceán vizeiben lehet velük találkozni a leggyakrabban.
2019-ben három bálnát találtak holtan a Temzében, közöttük egy csukabálnát és egy hosszúszárnyú bálnát.
UPDATE: At 1am the #Whale was towed a mile up stream from #Richmond where it came loose from its inflatable casing in the middle of the river around Isleworth.
Agencies said they will try and relocate and assess the whale today but want to stress it is not in best health. pic.twitter.com/zICCBjzuVo
UPDATE: At 1am the #Whale was towed a mile up stream from #Richmond where it came loose from its inflatable casing in the middle of the river around Isleworth.
Agencies said they will try and relocate and assess the whale today but want to stress it is not in best health. pic.twitter.com/zICCBjzuVo
Viszonylag könnyen feljutott a folyón a még alig 4 méteres fiatal bálna, ám elakadt egy csónakok kihúzásához használt rámpán. A bajbajutott tengeri emlőst a mentőcsapat érkezéséig folyamatosan locsolták.
Az fiatal állat még alig 4 méteres, ezért viszonylag könnyen feljutott a folyón, azonban egy csónakok kihúzásához használt rámpán elakadt. A mentőcsapat érkezéséig folyamatosan locsolták a bajbajutott tengeri emlőst.
Az állatot egészségügyi vizsgálatnak vetik alá, mielőtt szabadon engedik. A kutatók szerint az állat egy csukabálna, amely felnőtt korában akár 10 méteresre is megnőhet.