Tovább fokozódik a feszültség a dél-franciaországi Nimes városában. A helyi önkormányzat hétfőtől ideiglenes kijárási tilalmat vezet be a 16 éven aluliak számára, miután egymást érik a lövöldözések és a bandák közötti leszámolások.
Az intézkedés este 9 órától reggel 6-ig lesz érvényben két héten át, a kisváros veszélyeztetett kerületeiben. A kijárási tilalom azonban szükség esetén meghosszabbítható – jelezte közleményében az önkormányzat, amely szerint a cél a kísérő nélküli kiskorúak védelme, valamint annak megelőzése, hogy erőszakos közegbe kerüljenek. A döntés közvetlen előzménye a Pissevin nevű negyedben történt csütörtöki lövöldözés, amely szerencsére nem követelt áldozatokat, ám golyó ütötte nyomokat találtak egy liftajtón és egy épület falán.
A nimes-i hatóságok szerint a döntésre a „lövöldözések, leszámolások és bandák közötti feszültségek” sorozata miatt volt szükség. Június vége óta több véres incidens is történt a város Valdegour, Mas de Mingue és Pissevin negyedeiben, amelyek közül több esetben is kiskorúak voltak az áldozatok. Június 27-én hat ember – köztük négy kiskorú – sérült meg egy nappali lövöldözésben, majd július 10-én újabb halálos támadás rázta meg a Mas de Mingue negyedet.
Az erőszak spirálja múlt kedden tetőzött, amikor egy 19 éves férfi részben megégett holttestét találták meg Nimes környékén – az ügyészség szerint ez a gyilkosság is kapcsolatban áll a városban elharapózó bűnözéssel.
A helyzet annyira súlyossá vált, hogy Jean-Paul Fournier polgármester már kábítószerterroristák fegyveres akcióiról beszélt, hozzátéve: ezek a félelem és a terror légkörét teremtették meg a városban. A rendőrség szerint a térségben alkalmazott módszerek egyre inkább emlékeztetnek Marseille gyakorlatára, ahol kábítószerbandák gyakran toboroznak kiszolgáltatott helyzetű kiskorúakat más régiókból dílernek.
Megerősítik a rendőri jelenlétet
A Gard megyei prefektus, Jérome Bonet jelezte: a kijárási tilalom mellett további rohamrendőröket is vezényelnek a leginkább érintett kerületekbe. Ezek a rendfenntartók az országos közszolgáltatások képviselőinek rendelkezésére állnak majd, hogy biztosítani tudják a közintézmények – köztük a tűzoltóság, a posta és az önkormányzat – működését.
Pénteken egyeztetést is tartottak a prefektus vezetésével, amelyen részt vett a város, az agglomeráció, valamint a közintézmények több képviselője.
A megbeszélés célja az volt, hogy közös biztonsági protokollokat dolgozzanak ki a veszélyeztetett kerületekben működő hivatalok számára. A kijárási tilalom tehát nem csupán egy rendkívüli intézkedés, hanem egy komplexebb biztonsági stratégia része, amelynek célja, hogy visszaszorítsák a bandák által gerjesztett erőszakot, és megóvják a legkiszolgáltatottabbakat – a gyermekeket – a további tragédiáktól.
Mexikóban hétfőn ismét megmutatkozott a kartellek közti erőszak súlyos valósága. Culiacánban, Sinaloa állam fővárosában lefejezett holttesteket találtak egy autópálya hídjáról lelógatva. A hatóságok szerint ez a brutális eset egy olyan mészárlássorozat része, amely kevesebb, mint 24 óra alatt közel 20 ember életét követelte.
Culiacán a Sinaloa kartell két rivális frakciója, a Los Chapitos és a La Mayiza közötti kegyetlen hatalmi harc központjává vált. A tavaly kirobbant belső konfliktus óta a várost állandó félelem és erőszak jellemzi. Az utcákon gyakran hevernek holttestek, házak falait golyónyomok tarkítják, sok üzlet zárva tart, az iskolák pedig rendszeresen bezárnak az erőszakhullámok idején. A főbb utcákon álarcos, motoros bandatagok járőröznek, rettegésben tartva a lakosságot.
A Sinaloa állami ügyészség hétfőn megerősítette, hogy a városból kivezető autópálya hídján négy holttestet találtak lelógatva, fejük külön, egy műanyag zacskóba csomagolva hevert a közelben.
Ugyanezen az autópályán egy fehér furgonban további 16 lelőtt férfi holttestére bukkantak, egyik áldozatnak szintén levágták a fejét – írja a The Guardian.
A hatóságok szerint a tetemek mellett egy üzenetet is hátrahagytak, amely valószínűleg az egyik kartellfrakció fenyegetése, de a pontos tartalmát nem hozták nyilvánosságra.
Feliciano Castro, Sinaloa állam kormányszóvivője elítélte az öldöklést, és kijelentette, hogy a hatóságoknak újra kell gondolniuk a szervezett bűnözés elleni stratégiájukat, tekintettel az erőszak „mértékére”. „A katonai és rendőri erők közösen dolgoznak a teljes béke helyreállításán Sinaloában” – mondta Castro.
A nyugat-mexikói állam lakosságának többsége azonban úgy látja, hogy a hatóságok elvesztették az ellenőrzést az erőszak felett.
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
Őrizetbe vettek egy fiatalkorút a svédországi Uppsala központjában történt hármas gyilkosság kapcsán. A keddi lövöldözést követően a rendőrség széles körű hajtóvadászatot indított, majd szerdán megerősítette, hogy a feltételezett elkövető még nem töltötte be a 18. életévét, a Sky News beszámolója szerint 16 éves.
A svéd rendőrség szerdán közölte, hogy őrizetbe vettek egy fiatalkorút az uppsalai fodrászszalonban elkövetett hármas gyilkosság kapcsán. A lövöldözés, amely három fiatal életét követelte, kedden rázta meg a várost – a gyanúsított ezt követően robogón menekült el a helyszínről – számolt be a hirado.hu.
Erik Akerlund regionális rendőrfőnök egy sajtótájékoztatón megerősítette: az elfogott személy még nem töltötte be a 18. életévét – írja a BBC. Az áldozatok 15 és 20 év közötti fiatalok voltak, bár pontos személyazonosságukat még nem véglegesítették.
A nyomozás jelenlegi állása szerint a gyilkosság összefügghet Svédországot sújtó bandaháborúkkal.
A svéd sajtó úgy értesült, hogy az egyik áldozat ismert volt a rendőrség számára, mivel korábban felmerült a neve egy olyan ügyben, amely egy ismert bűnbanda – a hírhedt Ismail Abdo által vezetett csoport – családtagja elleni tervezett támadáshoz kapcsolódott, de a vádakat ejtették ellene.
Az országban azonban újabb bandaháborúk okozta erőszakhullám kezdődött, miután tavaly meggyilkolták Ismail Abdo édesanyját a saját otthonában, szintén Uppsalában.
A svéd társadalmat így egyre inkább aggasztja a fiatalkorúak növekvő részvétele a szervezett bűnözésben. Az állam válaszul jogszabály-módosítást javasol, amely lehetővé tenné már a 15 év alatti gyermekek lehallgatását is – akár konkrét bizonyíték hiányában. Gunnar Strömmer igazságügyi miniszter szerint ezek az intézkedések szükségesek ahhoz, hogy megakadályozzák a gyerekek toborzását a bűnbandák soraiba.
A kedd esti támadás árnyékot vetett az Uppsala városában tartandó Valborg tavaszünnepre is, amelyet minden évben nagyszabású hallgatói rendezvények, piknikek és máglyagyújtás kísér. A rendőrség megerősítette jelenlétét a városban, de arra figyelmeztetett:
semmi nem garantálja, hogy ne történhessen újabb erőszakos cselekmény.
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP
A franciaországi Poitiers-ben csütörtökön egy lövöldözést követően 4-600 ember csapott össze, amelyben öten súlyosan megsérültek. Az esetről a francia belügyminiszter is nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy ezek az események már nem Dél-Amerikában, hanem Franciaországban zajlanak. A belügyminiszter korábban Rennes-be készült látogatni, ahol október 26-án egy ötéves kisfiút fejbe lőttek. A kábítószer-kereskedelem mára az egész országban elterjedt – számolt be az Index.
Franciaország nyugati részén, Poitiers-ben egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos lövöldözés csütörtök este verekedéssé fajult, amelyben akár hatszázan is részt vehettek a francia hatóságok közlése alapján. Az incidensben öten súlyosan megsérültek, egyikük egy 15 éves fiú, akit kritikus állapotban szállítottak kórházba − írta meg a BBC.
Bruno Retailleau francia belügyminiszter az incidenst az országban elharapózó, kábítószerrel kapcsolatos erőszak riasztó jelének nevezte. Az elmúlt héten Rennes-ben történt hasonló eset, amelyben egy ötéves fiú halt meg.
„Ezek a lövöldözések nem Dél-Amerikában történnek, hanem Rennes-ben, Poitiers-ben, Nyugat-Franciaországban” − mondta Bruno Retailleau a BFMTV televíziónak.
„Fordulóponthoz érkeztünk, és ma az általános mozgósítás vagy az ország mexikanizálódása között kell választanunk” − nyilatkozta a belügyminiszter, utalva a Mexikóban drogkartellek által elkövetett erőszakra. Poitiers polgármestere „a környék számára elfogadhatatlan erőszak újabb epizódjának” nevezte a történteket.
Egy arra járó autóból lövések dördültek el, amelyek több fiatalt megsebesítettek – közölte a francia rendőrség, megjegyezve, hogy ez válthatta ki a rivális csoportok közti bandaháborút. Ebben a küzdelemben vehetett részt 4-600 ember Bruno Retailleau szerint.
A tervek szerint pénteken Rennes-be látogatott volna az október 26-i lövöldözés után, amelyben egy autóban ülő ötéves kisfiút lőttek fejbe. A hatóságok megerősítették, hogy az a lövöldözés is drogbandák közötti leszámolás volt.
A franciaországi kábítószer-kereskedelem központjának régóta a déli kikötőváros, Marseille számít, ahol az év eleje óta legalább 17, kábítószerrel kapcsolatos gyilkosságról számoltak be. Szakértők szerint azonban a franciaországi kábítószer-kereskedelem befolyása az elmúlt években vidéki településekre is kiterjedt.
[type] => post [excerpt] => A franciaországi Poitiers-ben csütörtökön egy lövöldözést követően 4-600 ember csapott össze, amelyben öten súlyosan megsérültek. Az esetről a francia belügyminiszter is nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy ezek az események már nem Dél-Amerikában, ha... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1730480580 [modified] => 1730480094 ) [title] => Bandaháború Franciaországban: százak estek egymásnak egy lövöldözés után [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=184632&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 184632 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 184633 [image] => Array ( [id] => 184633 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/drug-shooting-sparks-a-massive-street-fight-in-france-750x375-1.jpg [original_lng] => 68117 [original_w] => 750 [original_h] => 375 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/drug-shooting-sparks-a-massive-street-fight-in-france-750x375-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/drug-shooting-sparks-a-massive-street-fight-in-france-750x375-1-300x150.jpg [width] => 300 [height] => 150 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/drug-shooting-sparks-a-massive-street-fight-in-france-750x375-1.jpg [width] => 750 [height] => 375 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/drug-shooting-sparks-a-massive-street-fight-in-france-750x375-1.jpg [width] => 750 [height] => 375 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/drug-shooting-sparks-a-massive-street-fight-in-france-750x375-1.jpg [width] => 750 [height] => 375 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/drug-shooting-sparks-a-massive-street-fight-in-france-750x375-1.jpg [width] => 750 [height] => 375 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/drug-shooting-sparks-a-massive-street-fight-in-france-750x375-1.jpg [width] => 750 [height] => 375 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1730472895:5 [_oembed_2c2a7956cb48dafb59000fd8d708fb39] =>
Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées. 🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées
A fight broke out at @Chicago O'Hare Airport, wet floor signs were used as weapons. The cause of the brawl remains unclear. Also, it's unknown if there was any arrest.
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
Július óta több száz mexikói volt kénytelen menedéket keresni a szomszédos Guatemalában a drogkartellek „kényszertoborzása” miatt – jelentette ki pénteken a mexikói külügyminiszter.
Alicia Barcena sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az ország legdélibb államában, Chiapasban található Amatenango városából július 23-a óta mintegy négyszáz ember menekült el. Ezeknek az embereknek a mintegy fele még mindig a guatemalai Cuilco településen tartózkodik.
Elmondása szerint a helyi családokat az aggasztja a legjobban, hogy a bűnözői csoportok elkezdtek fiatalokat toborozni. Hozzátette, ezek az erőszakos toborzási kísérletek a két fegyveres banda közötti „folyamatos összecsapások” keretében történtek.
Chiapas államban a Jalisco Nueva Generación és a Sinaloa kartell, Mexikó két legnagyobb bűnszövetkezete közötti rivalizálás miatt fokozódott az erőszak. Június végén legalább 19 ember vesztette életét ebben az államban a kartellek közötti összecsapások során.
A kartellekkel kapcsolatos erőszaknak Mexikóban 2006 óta mintegy 450 ezer halottja és több mint százezer eltűntje van.
Tizennyolc éve Felipe Calderon akkori mexikói elnök (2006–2012) a hadsereget vetette be a kábítószer-kereskedelem leküzdése érdekében.
Júniusban a mexikói hatóságok több mint négyezer embert helyeztek el, akik a La Concordiától mintegy száz kilométerre északra fekvő Tula városból menekültek el a szervezett bűnözéssel összefüggő, többnapos erőszakos cselekmények miatt.
Az elmúlt időszakban nem ez volt az egyetlen véres leszámolás mexikói drogkartellek között, ugyanis május közepén irtózatos mészárlást végeztek drogbandák. Akkor tizenegyen haltak meg ugyancsak Chiapas államban egy heves lövöldözésben.
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
Legalább 19 ember, köztük négy guatemalai halt meg Mexikóban két drogkartell összecsapásában a déli Chiapas államban – közölte hétfőn a biztonsági minisztérium. Az események múlt pénteken történtek La Concordia városában, néhány órányi autóútra a guatemalai határtól. Az első vizsgálatok szerint
„összecsapás” történt a Sinaloa-kartell, valamint a Chiapas- és Guatemala-kartellként azonosított rivális frakció között.
Beavatkozás közel félmillió halottal A hatóságok rámutattak, hogy a két bűnözői csoport „a határvidék ellenőrzéséért harcol”, és a közlemény szerint megállapítást nyert, hogy az elhunytak közül legalább négynek guatemalai személyi igazolványa volt. A kartellekkel kapcsolatos erőszakos cselekményeknek mintegy
450 ezer halottja és több mint százezer eltűntje van Mexikóban 2006 óta, amikor Felipe Calderon elnök katonai csapatokat vetett be a kábítószer-kereskedelem ellen.
Aristegui Noticias – Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
Júniusban a mexikói hatóságok több mint négyezer embert helyeztek el, akik a La Concordiától mintegy száz kilométerre északra fekvő Tula városból menekültek el a szervezett bűnözéssel összefüggő, többnapos erőszakos cselekmények miatt.
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
Tizenegyen haltak meg a Mexikó déli részén lévő Chiapas államban helyi idő szerint kedden kitört lövöldözésben – jelentette be az állam ügyészsége.
Az incidens a kábítószer- és emberkereskedelem tranzitútvonalán elhelyezkedő Chicomuselo városánál tört ki.
Bár a térségben a hét elején a rivális kábítószerbandák között is összecsapások robbantak ki, úgy tudni, a keddi lövöldözésnek több civil áldozata is van.
A Guatemalával határos Chiapas államban a Sinaloa és a Jalisco kartell állandó harcot vív a területekért. A bűnbandák folyamatosan próbálják erőszakkal beszervezni a helyi lakosokat, felügyelni az ember-, kábítószer- és fegyvercsempész útvonalakat, ezért több ezer ember kényszerült elhagyni lakhelyét.
Az összetűzések miatt több ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat.
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
Hrvatski nogometni savez je u utorak najoštrije osudio incident koji se dogodio u Osijeku gdje je propucan automobil kojim se koristi sportski direktor NK Osijek Jose Boto.👇https://t.co/dIczyugfKo
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
ISRAEL: TERROR: One person was killed Hy'd and eight others were wounded in a terror stabbing attack at the Beersheba central bus station. The Palestinian terrorist was shot and killed by security forces. pic.twitter.com/iJZi6tJnqN
Spirit Airlines flight NK951 attempting to land in Haitian capital Port-au-Prince has been struck by gunfire, forcing it to be diverted to the Dominican Republic.
At least one person, a flight attendant, was grazed by a bullet, a source said.
#BREAKING#Montenegro JUST IN: Mass Shooting in Cetinje, Montenegro: 7 Dead, Including Children
An armed attacker opened fire in Cetinje, Montenegro, leaving seven people dead, including children. Authorities report that the suspect is still at large.
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
Öt megégett holttestet talált a rendőrség Mexikóban, miután két helyi drogbanda között összetűzés tört ki. A rendőrség jelenleg nyomozást folytat a mészárlás ügyében.
Fotó: AP
Csütörtökön jelentették a rendőrségnek, hogy a Familia Michoacana drogkartell drónokkal és fegyveresekkel támadást hajtott végre Guerrero Államban.
A támadás több halálos áldozatot követelt, és legalább hat ember megsebesült – közölte szombaton egy helyi emberi jogi csoport.
A helyi média arról számolt be, hogy legkevesebb 30 ember halt meg a támadás következtében.
A hatóságok közölték, hogy az öt holttestet egy kiégett járműre halmozva találták meg pénteken Buenavista de los Hurtadóban.
A közösségi médiában terjedő felvételeken az látható, amint katonai ruhába öltözött, erősen felfegyverzett férfiak egy piros, golyó ütötte kisteherautó hátuljára halmoznak fel holttesteket. Az áldozatnak hiányoznak a végtagjai, vagy a feje, némelyiken pedig nincs ruha.
A Minerva Bello Központ emberi jogi szervezet igazgatója elmondta, hogy a támadás után mintegy 80 helyi lakos kényszerült elhagyni otthonát, a közösség több tagja pedig eltűntként van nyilvántartva.
Guerrero állam szóvivője szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy a Familia Michoacana tagjai a Los Tlacos nevű rivális csoportot támadták meg, nem pedig a közösséget – írja az ABC News.
Mexico massacre: Five burned bodies found by police investigating potential cartel attack https://t.co/mS3gADM5vU
A rendőrség egyelőre vizsgálja ezeket a felvételeket.
A nyomozók szerint a falusiak elutasították a DNS-minták átadását, amelyek lehetővé tennék a maradványok azonosítását és a nyomozás előrehaladását – írja a Sky News.
Popocatepetl volcano, situated in Mexico, has initiated an eruption. A yellow alert level has been declared, prompting authorities to evacuate residents from surrounding areas. pic.twitter.com/oDPHNIDejG
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
A haiti fővárosban, Port-au-Prince-ben kiürítettek egy kórházat a bandaháborúk miatt.
Az intézmény igazgatója szerint több mint 100 beteget kellett elszállítani a Fontaine Kórházi Központból. Az áthelyezett betegek között gyermekek is voltak.
A kórház Cite Soleil nagy nyomornegyedében található, ahol az elmúlt napokban zavargások voltak egy bandavezér halálát követően.
A kórházigazgató úgy fogalmazott: a bandaháború a kórház környékén zajlik. A kórház körüli házakat felgyújtották, így sokan menekülésre kényszerültek. Volt, aki a hatóságok segítségét kérte ehhez, köztük egy nő, aki egy nappal korábban császármetszéssel szült. A kórház vezetője azt mondta: „Mindenkit sikerült biztonságba helyeznünk.”
A bandaháború után nagyon gyorsan történt minden, néhány óra alatt került veszélybe a kórház. A befolyásos bandavezért, Iskar Andrice-t megölték Cite Soleilben, ezután kezdődtek a zavargások és az erőszakos cselekmények.
Haitiben egyre több problémát okoznak a törvénytelenségek. A bandák egyre inkább átvették az irányítást Port-au-Prince-ben azóta, hogy az ország elnökének 2021-es meggyilkolása politikai válságba sodorta az országot.
Az ENSZ legfrissebb adatai szerint több ezer haiti lakos menekült el otthonából, több mint 2400-an pedig meghaltak.
Kenya közölte, hogy 1000 rendőrt küld Haitire, hogy segítsen helyreállítani a rendet. Ezt a lépést az ENSZ is támogatta.
Video: A fire has started at Cowboy Cookout BBQ Restaurant in Frontierland. Disneyland Paris Fire Rescue is on the scene and addressing the situation. The land is being evacuated. pic.twitter.com/IIMldHIBd1
In #Kharkiv Oblast, #Russian aerial bombs hit the territory of a civilian hospital.
38 people were evacuated, five of them were employees of the facility, and four were given first aid on the spot. The facade of the building, windows, and roof were damaged. pic.twitter.com/WBnrhi2tRd
😞 Kulsary, #Kazakhstan. About 500 residential buildings and infrastructure buildings were flooded. Social facilities, the central stadium, as well as the city akimat and retail outlets were also under water. More than 86,000 people live in Kulsary. The evacuation continues. pic.twitter.com/u7tzkkkTr5
The Yangtze River, China's longest river, has seen the water level of its section in Wuhan, the capital of central China's Hubei Province, exceed its warning mark for the first time in almost four years. #GLOBALinkpic.twitter.com/oLEbyffoBJ
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
🇫🇷 ALERTE - Un homme torse nu a été aperçu en train d'escalader la tour Eiffel, juste au-dessus des anneaux olympiques. Le monument a été évacué. (AP) #Paris2024pic.twitter.com/ZrsHdiFAXt
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
#UPDATE A volcano in eastern Indonesia erupted overnight, killing at least 10 people as it spewed fireballs and ash on surrounding villages, officials said Monday as they raised the alert status to its highest levelhttps://t.co/aImkmCg4LApic.twitter.com/fZvhYRNmvW
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
Yunanistan’ın Santorini Adası çevresinde başlayan sismik hareketlilik devam ediyor. Bölgede 26 Ocak'tan bu yana deprem fırtınası yaşanıyor. Son deprem ise bu sabah saatlerinde meydana geldi. AFAD saat 06.36'da meydana gelen depremin büyüklüğünü 4,5 olarak duyurdu. Yunanistan ise… pic.twitter.com/sZ1y3vE7LL
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
Svédországban bandaháború dúl, amelyben a gyerekek nemcsak áldozatok, hanem elkövetők is. A bűnbandák tizenéves fiatalokat szerveznek be, akiket gyilkosságokért és drogok értékesítéséért is megfizetnek. Egyes bandatagok szerint így egy hónap alatt akár tízezer eurót is lehet keresni, egy gyilkosságért pedig akár százezer eurót is lehet kapni.
A helyzet odáig fajult, hogy a svéd kormány már a hadsereg segítségét kéri. A Svédország déli részén található Helsingborgban pedig helyi aktivisták próbálnak tenni az ellen, hogy a bűnbandák még több fiatalt szervezzenek be. A Deutsche Welle riportja.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök szeptember végén arról beszélt, hogy a rendőrség „nem képes egyedül elvégezni az összes feladatot”. A hadsereg bevonása a bűnüldözésbe nagyon szokatlan lépésnek minősül Svédországban.
„Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire komoly a helyzet. Svédország még soha nem látott ehhez hasonlót, de egyetlen más európai országban sem látni ilyet” – mondta tévébeszédében Ulf Kristersson. Így folytatta a Financial Times tudósítása szerint: „idáig vezetett minket a politikai naivitás és a tanácstalanság. Idáig vezetett minket a felelőtlen bevándorláspolitika és a sikertelen integrációs erőfeszítések. A kirekesztés és a párhuzamos társadalmak létrejötte táplálja ezeket a bűnbandákat: könyörtelenül tudnak így toborozni gyerekeket, hogy kiképezzék őket a jövő gyilkosaivá.”
In Wien-#Floridsdorf immBereich Fultonstrasse wurden vier Personen auf offener Straße angeschossen. Die Täter flohen in Autos, die Polizei nahm bisher vier Verdächtige fest. pic.twitter.com/K0a4gPSoVp
Swedish Police announced a suspicious, dangerous object is found near the Israeli embassy in Stockholm. The national bomb squad & swat team is on its way to investigate the matter. pic.twitter.com/PcJGsQxumB
#BREAKING: FAILED TERRORIST PLOT AT ISRAELI EMBASSY IN STOCKHOLM. GRENADE FOUND ON GROUNDS FAILS TO DETONATE; SWEDISH BOMB SQUADS NEUTRALISE THREAT. ISRAEL'S AMBASSADOR LABELS INCIDENT AN ATTEMPTED ATTACK. POLICE INVESTIGATE "SUSPICIOUS DANGEROUS OBJECT." #TerrorAttack#Israel… pic.twitter.com/Qc7dQULm1h
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
Hemskt att de kan ha en rättighet att kunna bestämma över någon annans liv! Att skicka ut en 18 åring i ett främmande land? De förstår inte att Ukraina är i krig och kriget kommer att pågå några år till! Blir så ledsen att man ska behöva lämna hela sin familj och hela sitt liv över att någon individ bestämmer att man inte är tillräckligt ”svensk”. Ska liksom ta stundenten till sommaren och sedan börja jobba inom vården direkt efter studenten + det är just där det är brist på personal också! Helt sjukt hur snabbt livet kan vändas upp och ner! #xyzbca#fyp#foryoupage#foryou#migrationssverket#sjuktsorligt#utvisad
#breaking#sweden#Gothenburg Eight people have been injured after a tram drove into a street food stall in central Gothenburg. The tram was making a high speed left turn and derailed over the intersection. It then went for a distance further on the asphalt and into a pizzeria,… pic.twitter.com/psFMBzZ71i
Dos personas resultaron heridas en un tiroteo cerca de una mezquita en Orebro, Suecia, informaron las autoridades. La policía pidió a la población que se mantenga alejada del lugar mientras se busca al autor del ataque. Según los medios locales, una de las víctimas fue alcanzada… pic.twitter.com/XApjBVsKmP