Előzetes letartóztatása helyeztek a dél-franciaországi Marseille-ben egy 14 éves fiút, akit egy, a múlt héten elkövetett emberöléssel vádolnak.
A marseille-i ügyészség tájékoztatása szerint a francia bűnszervezetek által valaha toborzott egyik legfiatalabb bérgyilkost vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték egy helyi börtön fiatalkorúak számára fenntartott részlegében. A 13. életévüket betöltő fiatalkorúak bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba kerülhetnek Franciaországban.
A tinédzsert azzal gyanúsítják, hogy pénteken Marseille-ben megölt egy 37 éves kétgyerekes családapát. A fiú beismerte a bűncselekményt, de azt mondta, hogy véletlenül lőtt a férfira.
A Le Parisien című napilap értesülése szerint a fiút egy kábítószer-kereskedő banda a közösségi oldalakon toborozta 50 ezer euróért.
Egy szállodai szobában ismertették vele a feladatát, s egy 358-as Magnum revolvert adtak neki a küldetése végrehajtásához. A tinédzser egy másik, vele egykorú fiúval együtt hívott egy taxit, majd megölte a jármű vezetőjét, amikor az nem állt meg a megjelölt helyszínen a két fiatal erősködése ellenére sem.
A gyilkosság feltételezett felbujtója egy 23 éves férfi, aki már őrizetben volt a bűncselekmény elkövetésekor, ő adta meg a bérgyilkos nevét és tartózkodási helyét a rendőrségnek.
Az ügy hátterében Nicolas Bessone marseille-i ügyész tájékoztatása szerint a DZ maffia és a Feketék klánja elnevezésű kábítószerkereskedő bandák közötti klánháború áll, amely a marseille-i drogkereskedő területek ellenőrzéséért folyik.
A pénteki gyilkosságot megelőzően a korábban bebörtönzött 23 éves férfi, aki a DZ maffia tagjának vallotta magát, a közösségi oldalakon toborzott egy 15 éves kiskorút kétezer euróért, akinek az volt a küldetése, hogy a Feketék klánja egyik tagjának lakására rálőjön, majd felgyújtsa azt, miközben filmezi a jelenetet.
A fiút a helyszínen azonban többen feltartóztatták és megmotozták, s miután megtalálták nála a fegyvert, ötvenszer megszúrták és élve elégették. Az ügyész szerint a „példátlanul kegyetlen jelenet” nyomán szervezett csoportos gyilkosság miatt indult nyomozás. A DZ maffia tagját azonban mindez nem riasztotta el a bosszútól, és ezt követően toborozta a 14 éves fiút, hogy ölje meg a rivális klán tagjait.
A „kegyetlenül lelőtt sofőrnek semmi köze a kábítószer-kereskedelemhez, ő csak a munkáját végezte” – mondta sajtótájékoztatóján az ügyész.
A feltételezett elkövető elrejtőzött, majd segítséget kért a megbízójától, aki viszont a Le Parisien szerint úgy döntött, hogy megadja a rendőrségnek a bérgyilkos nevét és pontos tartózkodási helyét, nem messze a bűncselekmény helyszínétől. A tinédzsert a rendőrség ezt követően letartóztatta, s ellene és a megrendelő ellen is emberölés gyanúja miatt indult eljárás.
A marseille-i ügyészség szerint a kábítószer-kereskedelemben és azzal kapcsolatos bűncselekményekben egyre fiatalabbak vesznek részt. Az ügyész elítélte a megdöbbentő dilettantizmust, amely három nap alatt két halálesethez vezetett a városban, ahol az év eleje óta 17-en veszették életüket a klánok közötti leszámolásokban.
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025