Nem hagyhatja el a börtönt Beke István, miután szabadon bocsátási kérelmét elutasította a Konstanca Megyei Törvényszék – írja az MTI híre alapján a Magyar Nemzet.
A terrorizmus vádjával elítélt férfi társa, Szőcs Zoltán február elsején kapott hasonló elutasító döntést. A székelyföldi férfiak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi és erdélyi vezetői, akiket megkérdőjelezhető eljárás során ítélt öt-öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság.
Második alkalommal utasították el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két bebörtönzött székelyföldi vezetőjének szabadon bocsátási kérelmét. A székelyföldi férfiak börtönbüntetésük egy részének letöltésére és jó magaviseletükre hivatkozva már kétszer kérvényezték szabadlábra helyezésüket, azonban jogerősen mindkét alkalommal elutasították kérésüket. A Brassó Megyei Törvényszék egy korábbi indoklása szerint
Szőcs Zoltán „még nem fogta fel a bűnei súlyát”, Beke István esetében pedig „még nem telt el annyi idő, hogy megjavuljon”.
A két székelyföldi aktivistát 2018. július 4-én ítélték el jogerősen terrorista cselekmények és ezekre való felbujtás miatt. A bukaresti legfelsőbb bíróság lehallgatott beszélgetések és a Beke István lakásán talált, legálisan tartható petárdák alapján hozta meg ítéletét. A romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) feltételezése szerint Beke és Szőcs házi készítésű bombát akart robbantani Kézdivásárhelyen 2015. december elsején egy román katonai parádén.
Tiltólistán
Az eljárás során nemcsak a két vármegyés vezető elítélése volt a cél, hanem a HVIM romániai tevékenységének betiltása is. A 2001-ben Szegeden alapított szervezet az egész Kárpát-medencében aktívan részt vesz a határon túli magyar közösségek érdekvédelmében. Tevékenységük nyomán Szerbiában betiltották működésüket, és több magyarországi tagjukat is kitiltották Romániából. Ukrajnában a Karpatszka Szics nevű ukrán félkatonai szervezet a HVIM tagjainak „likvidálását” helyezte kilátásba, ha az ország területére lépnek. Toroczkai Lászlót, a mozgalom alapítóját korábban öt évre kitiltották Szlovákiából, miután a Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig ügyében tartott sajtótájékoztatót Pozsonyban.
В Москве задержали шутника, разыгравшего в метро приступ коронавируса. Полиция попросила Черемушкинский суд столицы арестовать молодого человека. pic.twitter.com/fmT17RUijQ
The Ortega-Murillo regime in #Nicaragua has sentenced Bishop Rolando Alvarez of Matagalpa to serve 26 years and 4 months in prison, for committing acts that "undermine the independence, sovereignty and self-determination of the people". These lies will never overcome Justice. pic.twitter.com/pZkE2BL0MO
A former #Sevenoaks resident who subjected a child to a campaign of sexual abuse during the 1990s has been sentenced to 18 years in prison. Stefan Farbrother was convicted of a string of offences, including multiple rapes, over a period spanning 5 years.https://t.co/qb06eteVQOpic.twitter.com/7OZ2AXYgSo
A Brassó megyei törvényszék jogerősen elutasította szerdán a terrorizmus vádjával börtönbüntetésre ítélt Beke István feltételes szabadlábra helyezési kérését – adta hírül a Krónika online.
A határozat kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A törvényszék megalapozatlannak ítélte Beke fellebbezését a Brassói Bíróság május közepén hozott elutasító ítélete ellen. A terrorizmus vádjával elítélt másik kézdivásárhelyi férfi, Szőcs Zoltán feltételes szabadon bocsátási kérelmét május 27-én utasította el a Brassói Bíróság. Fellebbezését június 16-án tárgyalják másodfokon.
A két székelyföldi férfi a börtönben tanúsított jó magaviseletére és a ledolgozott napok után járó kedvezményekre hivatkozva kérte a feltételes szabadon bocsátást. Amint korábban a Háromszék napilap írta: Beke június 23. után nyújthat be újabb, hasonló kérést.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte öt–öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnöke ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság soraiban, hiszen az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből, és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén. Az erdélyi magyar közvélemény az első pillanattól fogva úgy tekintette, hogy koncepciós eljárás folyik a kézdivásárhelyi fiatalok ellen. Letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen. Jogerős elítélésük után több rendkívüli perújítási kérelmet nyújtottak be, de ezek mindegyikét elutasították a romániai bíróságok.