Minden induló és érkező járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér egyik frissen földet ért repülőgépen elhelyezett robbanóanyagról szóló bejelentés miatt – írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál kedden. A beszámoló szerint 11 óra után jelentett bombafenyegetést a budapesti fapados járatokat is kiszolgáló Charleroi légikötő, amely szerint robbanóanyagról érkezett bejelentés a Ryanair Portóból érkező repülőgépének fedélzetén. A repülőgép nem sokkal a bejelentés előtt szállt le a légikikötőben.
„A repülőgépet a légikikötő egy távoleső területére vontatták. A kifutópályát lezárták, és 500 méteres biztonsági körzetet alakította ki” – mondta Nathalie Pierard, a repülőtér szóvivője.
A repülőtér minden érkező és induló járatot felfüggesztett, mivel a lezárás érinti a kifutópályát is. A terminált egyelőre nem ürítették ki, mivel nem esik a repülőgép 500 méteres körzetén belülre. – mondta.
A repülőgépen tartózkodó mintegy 166 utast a rendőrség utasításai alapján evakuálták. Az illetékes biztonsági hatóságok a helyszínen vannak, jelenleg biztonsági átvilágítást végeznek.
A repülőtér vezetése a vizsgálat eredményének ismeretében határozza majd meg, hogy mikor indulhat újra a légi forgalom. Addig minden érkező járatot egy közeli repülőtérre, Brüsszel, Liege, vagy Lille légikikötőjébe irányítanak – tájékoztatott a szóvivő.
A dolgozók sztrájkja miatt csütörtökön megbénult Belgium második legnagyobb utasforgalmú repülőtere, a charleroi-i repülőtér, minden járatot töröltek – írta az RTBF közszolgálati média.
A szakszervezeti akció 30 ezer utast és mintegy 200 járatot érint. Több légitársaság hajnali 1 óra körül figyelmeztette utasait, hogy járataikat törlik, de sokan a helyszínen értesültek erről.
A magánszektorban alkalmazottak nemzeti szakszervezete (CNE) szerda este közölte, hogy a dolgozók képviselői nem tettek hivatalos sztrájkfelhívást. A repülőtér vezetőség elítélte a „vad akciót”, amelyet nem jelentettek be időben, és úgy véli, hogy „a szakszervezetek nem tartják tiszteletben a társadalmi béke iránti elkötelezettségüket.”
A vita középpontjában a munkakörülmények állnak, a sztrájkolók szerint a munkaterhelés kibírhatatlanná vált részben a munkaerőhiány miatt. A munkavállalók képviselői az „agresszív vezetési politikát” is bírálják.
A charleroi-i repülőtér több mint 190 célállomást szolgál ki, évi nyolcmilliós utasforgalommal.