Volodimir Zelenszkij elnök meghallgatta Olekszandr Szirszkijnek, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának jelentését, beszélt a fronton kialakult helyzetről és az ukrán csapatok tevékenységéről Oroszország Kurszki és Belgorodi területein – számol be az rbc.ua hírportál az államfőhétfő esti videoüzenetére hivatkozva.
A jelentés szerint Zelenszkij: „Olekszandr Szirszkij főparancsnok ma külön beszámolt a frontról, a kurszki és a belgorodi jelenlétünkről. Továbbra is aktív műveleteket folytatunk az ellenséges területen lévő határ menti területeken, és ez teljesen helyes – a háborúnak vissza kell térnie oda, ahonnan jött.”
Mint az elnök megjegyezte, az ukrán fegyveres erők hadműveletének fő célja az eddigiekhez hasonlóan az ukrán föld, elsősorban Szumi és Harkiv megyék közösségeinek maximális védelme az orosz megszállóktól.
Zelenszkij szerint Szirszkij beszámolt az ukrán egységek tevékenységéről a határ mentén, valamint az úgynevezett szürke zónában és közvetlenül az ellenséges területen. „Fontos, hogy katonáink bátorságának és ellenálló képességének köszönhetően a kurszki régióban, az egész kurszki hadműveletnek köszönhetően sikerült csökkentenünk a nyomást a front más területeire, különösen a donyecki régióra. Feltétlenül fontos, hogy továbbra is megsemmisítsük az orosz felszereléseket és a megszállók által használt logisztikai eszközöket a fronton” – jegyezte meg.
Az államfő köszönetet mondott minden egységnek, amelyek eredményt biztosítanak, veszteséget okoznak a megszállóknak, védik az ukrán állásokat. „És még – a belgorodi régió. Aktív hadműveletek ma – a 225. rohamezred. Jó munkát, fiúk! Büszke vagyok mindenkire, aki Ukrajnáért harcol!” – tette hozzá Volodimir Zeelenszkij.
In Zaporizhzhia, all emergency services are engaged at the site of a Russian strike on a five-story residential building. Tragically, as of now, one person is confirmed dead, and dozens are wounded, including children. Once again, it was a regular apartment building. Overnight,… pic.twitter.com/mYZ2C8WqZ7
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 30, 2025
Szükségállapotot hirdetett Vjacseszláv Gladkov, az oroszországi Belgorod régió kormányzója – írja a Guardian a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
A belgorodi régióban a helyzet továbbra is rendkívül nehéz és feszült. Ezért úgy döntünk, hogy a mai naptól kezdődően a Belgorodi terület egészére kihirdetjük a regionális szükségállapotot – idézték a kormányzó szavait, aki hozzátette azt is: a kormányhoz fordulnak a szövetségi szintű szükségállapot kihirdetése érdekében.
A kormányzó szerint az ukrán drónok Belgorodot is támadás alá vették. Az ukrán fegyveres erők drónjai itt két települést támadtak meg, áldozatokról nem érkezett jelentés.
Belgorod az ukrajnai Harkiv régióval határos, de szomszédos az orosz Kurszk régióval is, ahová Ukrajna nemrégiben meglepetésszerű offenzívát indított.
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
Evakuálják a lakosokat az Oroszország belgorodi régiójában lévő, az ukrán határ mentén fekvő Krasznaja Jaruga-i járásból – jelentette be hétfőn Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója videoüzenetben, amelyet közösségi oldalain tett közzé.
A VKontaktye orosz közösségi oldalon Gladkov kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők egy nap alatt negyvenszer lőtték a belgorodi régió lakott területeit, és 42 dróntámadást indítottak. Közlése szerint hét civil sebesült meg.
A járás – amelyből most a lakosokat evakuálják – a belgorodi régió északnyugati részén található. Központja, Krasznaja Jaruga mintegy 45 kilométerre van a kurszki régióban lévő Szudzsa városától, amelynek környékét augusztus 6-án érték el az Oroszországba behatoló ukrán egységek.
Az orosz hatóságok a kurszki régióban is elrendelték egy újabb terület lakóinak evakuálását. A döntést az előzte meg, hogy orosz híradásokban közzétettek egy videofelvételt, amelyen egy ukrán páncélozott katonai jármű látható, amint áthalad a Kurszki terület Belovszkij járásában lévő Girji falun. A település körülbelül harminc kilométerre délkeletre fekszik Szudzsa városától.
Előbb Nyikolaj Volobujev, a járás vezetője szólította fel a helyi lakosokat az azonnali menekülésre, majd Alekszej Szmirnov, a Kurszki terület megbízott kormányzója a Telegramon közölte, hogy a regionális hadműveleti parancsnokság a járás lakóinak evakuálása mellett döntött.
[type] => post [excerpt] => Evakuálják a lakosokat az Oroszország belgorodi régiójában lévő, az ukrán határ mentén fekvő Krasznaja Jaruga-i járásból – jelentette be hétfőn Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója videoüzenetben, amelyet közösségi oldalain tett kö... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1723537740 [modified] => 1723494788 ) [title] => Újabb oroszországi területekről evakuálják a lakókat, az ukrán csapatok tovább nyomultak előre [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=175106&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 175106 [uk] => 175210 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 175107 [image] => Array ( [id] => 175107 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1.jpg [original_lng] => 352363 [original_w] => 2560 [original_h] => 1438 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-768x431.jpg [width] => 768 [height] => 431 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-1024x575.jpg [width] => 1024 [height] => 575 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-1536x863.jpg [width] => 1536 [height] => 863 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1-2048x1150.jpg [width] => 2048 [height] => 1150 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/k-epa20240513002-1-scaled-1.jpg [width] => 2560 [height] => 1438 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1723548645:8 [_thumbnail_id] => 175107 [_edit_last] => 12 [translation_required] => 1 [views_count] => 2338 [translation_required_done] => 1 [_oembed_c4cdbdea7401afd34d5406fa5c02355b] =>
🇫🇷 ALERTE - Un homme torse nu a été aperçu en train d'escalader la tour Eiffel, juste au-dessus des anneaux olympiques. Le monument a été évacué. (AP) #Paris2024pic.twitter.com/ZrsHdiFAXt
#UPDATE A volcano in eastern Indonesia erupted overnight, killing at least 10 people as it spewed fireballs and ash on surrounding villages, officials said Monday as they raised the alert status to its highest levelhttps://t.co/aImkmCg4LApic.twitter.com/fZvhYRNmvW
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
Támadás érte az ukrán határhoz közeli Belgorodi régióban található Grajvoron várost. Az információk alapján egy halottja és négy sérültje van a támadásnak Oroszországban.
Az operatív szolgáltatások segítséget nyújtanak az embereknek – írta a város polgármestere, Valentin Demidov. Kiemelte, hogy a lövöldözés során közvetlen találat ért egy mozgó autót. A sofőr a helyszínen életét vesztette – jegyezte meg a városvezető Telegram csatornáján, egyben kifejezve részvétét a az áldozat családjának.
Demidov azt is elmondta, hogy a városban öt civil lakóépület sérült meg: kerítések, homlokzatok, tetőfedés és melléképületek.
Légvédelmi rendszerünk hatékonyan működött a régióban, összesen 8 légi célpontot lőttek le a város felé közeledve – mondta az orosz belgorodi régió kormányzója, Vjacseszlav Gladkov. Hozzátette, hogy az operatív szolgálatok még jelenleg is dolgozzák fel az információkat a következményekről.
A belgorodi régió településeit rendszeresen érik támadások, de más orosz területek is érintettek. Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint szerdára virradó éjjel hat oroszországi régióban összesen 58 ukrán drónt semmisítettek meg. Egy ukrán drón egy olajfinomítóra zuhant a Rjazanyi területen, az incidensnek legalább két sérültje volt.
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Last night, at least 4 (according to official data) or more than a dozen (according to eyewitness accounts) unidentified drones attacked the city of Dzerzhinsk, 370 kilometers east of Moscow. Their target appears to be the Sverdlov Plant, which is part of Russia's… pic.twitter.com/sW3bXRZ7nd
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
And another Russian oil depot area was targeted tonight. The one which is located near Dedilovo station in the Tula region of Russia. 335km from the frontline. (54.0238075, 38.0436448) https://t.co/K0JvcUxPQ4pic.twitter.com/u5AFNtvWSs
Braking News Ukraine have been fireing Drones at Russian Federation Oil Refinary in Ryazan for the Second night Distroying loads of Equipement & Oil Starasge Tanks. https://t.co/OUmxZzH9dQ
— 🇬🇧🇺🇸🇪🇺🇺🇦🇮🇱 Miss Jessica Martina Winfield (@Jessica72351918) January 26, 2025
‼️‼️‼️🇺🇦🇷🇺 Ukrainian forces have eliminated Major General Mikhail Gudkov, a Hero of the Russian Federation and former commander of the 155th Naval Infantry Brigade, in Korenevo, Kursk Oblast. pic.twitter.com/Oilr5rhdi4
Once again, NATO’s reckless proxy war hits home. Ukrainian drones, armed and financed by Western backers, brazenly struck Borisoglebsk Airbase deep inside Russia’s Voronezh Oblast. Despite Russia’s… pic.twitter.com/3jLXI3op2w
— Henri Josué 🇫🇷 The opinion 🇩🇰 (@ThetruthDW) July 5, 2025
❗ Ο Ουκρανικός Στρατός χτύπησε στο πλοίο MPSV07 του ρωσικού στόλου της Μαύρης Θάλασσας. Το συγκεκριμένο πλοίο καθελκύστηκε το 2015. Το κόστος του είναι περίπου 60 εκ. USD. Ως αποτέλεσμα της επίθεσης, ο εξοπλισμός του πλοίου καταστράφηκε, και το πλοίο τέθηκε εκτός λειτουργίας. pic.twitter.com/ZIgH3hYjCU
Reports about Ukrainian drone attack in the Russian town of Kopyesk, Chelyabinsk Oblast, located over 1,600km from the border with Ukraine. pic.twitter.com/OWY3LhQ7Lf
— Status-6 (Military & Conflict News) (@Archer83Able) October 22, 2025
В Саратове атакован НПЗ - Саратовский нефтеперерабатывающий завод — одно из старейших нефтеперерабатывающих предприятий россии. По состоянию на 2023 год объем переработки нефти составлял 4,8 млн тонн.💥🔥 pic.twitter.com/uK6CCFWsrT
A határmenti régiót egyre hevesebb ukrán támadások érik, és a Putyin-ellenes orosz milíciák is aktívak a térségben. A kormányzó arra kéri a lakosságot, hogy maradjon otthon.
Vjacseszlav Gladkov, a régió kormányzója a Telegram-csatornáján közölte, hogy minden plázát bezárnak a régióban – jelenti az AFP hírügynökség. A kormányzó szerint 10, Belgorod városa felé közeledő légi eszközt is lelőttek, ugyanakkor egy lövedék eltalált egy autót és egy nő életét vesztette. A támadásoknak továbbá három sebesültje is van.
A belgorodi régió településeit rendszeresen érik támadások, de más orosz területek is érintettek.
Az elmúlt napokban nem csak dróntámadásokról érkeztek hírek a határmenti régióból, de a Putyin-ellenes, orosz disszidensekből álló Szabad Oroszország Légió és más hasonló szervezetek szárazföldön is intéztek támadásokat a térségben.
😞 Kulsary, #Kazakhstan. About 500 residential buildings and infrastructure buildings were flooded. Social facilities, the central stadium, as well as the city akimat and retail outlets were also under water. More than 86,000 people live in Kulsary. The evacuation continues. pic.twitter.com/u7tzkkkTr5
The Yangtze River, China's longest river, has seen the water level of its section in Wuhan, the capital of central China's Hubei Province, exceed its warning mark for the first time in almost four years. #GLOBALinkpic.twitter.com/oLEbyffoBJ
🇫🇷 ALERTE - Un homme torse nu a été aperçu en train d'escalader la tour Eiffel, juste au-dessus des anneaux olympiques. Le monument a été évacué. (AP) #Paris2024pic.twitter.com/ZrsHdiFAXt
Last night, at least 4 (according to official data) or more than a dozen (according to eyewitness accounts) unidentified drones attacked the city of Dzerzhinsk, 370 kilometers east of Moscow. Their target appears to be the Sverdlov Plant, which is part of Russia's… pic.twitter.com/sW3bXRZ7nd
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
Yunanistan’ın Santorini Adası çevresinde başlayan sismik hareketlilik devam ediyor. Bölgede 26 Ocak'tan bu yana deprem fırtınası yaşanıyor. Son deprem ise bu sabah saatlerinde meydana geldi. AFAD saat 06.36'da meydana gelen depremin büyüklüğünü 4,5 olarak duyurdu. Yunanistan ise… pic.twitter.com/sZ1y3vE7LL
⭕ BREAKING HARD: South Carolina wildfires spread—evacuations ordered as flames engulf 600+ acres! 🔥🚨
🔸 Horry County hit hardest, with neighborhoods near Carolina Forest evacuated. 🔸 Firefighters battling blazes near Lewis Ocean Bay Preserve—some areas contained. 🔸… pic.twitter.com/17Uy1PRaOW
🇺🇦 #Ukraine - 🇷🇺 #Russia: Following last night’s major exchange of drones and missiles between Russia and Ukraine, Kyiv launched a targeted drone strike on a critical oil depot in Saratov, Russia.
The facility, located near Engels 2 Airbase, a major hub for Russia’s strategic… pic.twitter.com/HLpk9sT9X4
Once again, NATO’s reckless proxy war hits home. Ukrainian drones, armed and financed by Western backers, brazenly struck Borisoglebsk Airbase deep inside Russia’s Voronezh Oblast. Despite Russia’s… pic.twitter.com/3jLXI3op2w
— Henri Josué 🇫🇷 The opinion 🇩🇰 (@ThetruthDW) July 5, 2025
‼️‼️‼️🇺🇦🇷🇺 Ukrainian forces have eliminated Major General Mikhail Gudkov, a Hero of the Russian Federation and former commander of the 155th Naval Infantry Brigade, in Korenevo, Kursk Oblast. pic.twitter.com/Oilr5rhdi4
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
❗ Ο Ουκρανικός Στρατός χτύπησε στο πλοίο MPSV07 του ρωσικού στόλου της Μαύρης Θάλασσας. Το συγκεκριμένο πλοίο καθελκύστηκε το 2015. Το κόστος του είναι περίπου 60 εκ. USD. Ως αποτέλεσμα της επίθεσης, ο εξοπλισμός του πλοίου καταστράφηκε, και το πλοίο τέθηκε εκτός λειτουργίας. pic.twitter.com/ZIgH3hYjCU
В Саратове атакован НПЗ - Саратовский нефтеперерабатывающий завод — одно из старейших нефтеперерабатывающих предприятий россии. По состоянию на 2023 год объем переработки нефти составлял 4,8 млн тонн.💥🔥 pic.twitter.com/uK6CCFWsrT
Holtan találták Belgorodban Mihail Konopicint, az orosz Nyomozó Bizottság tisztjét, akivel a december 30-i ukrán bombázások végeztek – írja az RBC-Ukrajna.
December 30-án az ukrán hadsereg az oroszok katonai célpontjaira mért csapást Belgorodban, a 27 éves főhadnagy ebben a légitámadásban veszítette életét. A férfit 2023 novemberében küldték Belgorodba, hogy az Oroszországi Föderáció Nyomozó Bizottságának katonai nyomozóosztályán dolgozzon. Ezt megelőzően Ukrajna ellen harcolt, egy tüzérezredhez tartozó páncéltörő szakasz parancsnokaként.
December 30-án, szombaton reggel számolt be az orosz média Belgorod városának ágyúzásáról. A jelentések szerint több mint 40 épület és 60 jármű sérült meg.
Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
6 people died, 14 injured in a gas explosion caused by a vehicle crash in #Ulaanbaatar, #Mongolia today morning😔 A truck carrying 60 tons of liquified natural gas collided with a car & exploded killing 3 in the fire & 3👨🚒 died fighting the fire. My sincere condolences🙏 pic.twitter.com/uu5p7umHO3
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
BREAKING: 7 ang patay, 10 ang nawawala at 2 ang sugatan sa landslide sa Brgy. Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro kaninang tanghali (Jan.18).
Ayon sa Monkayo-LGU, tigil muna angvsearch and rescue operations dahil sa posibilidad ng bagong landslide. @News5PH (🎥John Laurito) pic.twitter.com/d8WuLMPOMD
BREAKING: 7 ang patay, 2 ang sugatan, at nasa 10 pa ang nawawala dahil sa landslide sa isang mining area sa Purok 20, Pag-asa, Barangay Mt. Diwata, Monkayo, Davao de Oro bandang 12 ng tanghali nitong Huwebes, Enero 18.
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
Aristegui Noticias - Extraditan a Estados Unidos a 'El Nini', ex jefe de seguridad de 'Los Chapitos' https://t.co/7NgJZkztM8 se actua contra la mafia de la drog creada por los gobiernos noliberales anteriores
— Eva Guzman Guzman (@EvaGuzmanGuzman) May 25, 2024
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
Az oroszországi Belgorod belvárosa elleni szombati ukrán rakétatámadásban a legfrissebb adatok szerint 14-en meghaltak, köztük 2 gyermek, 108-an – közülük 15-en gyerekek – pedig megsérültek, és jelentős károk keletkeztek épületekben és járművekben – közölte az rbc.ua hírportál különböző forrásokra hivatkozva.
A jelentés szerint a várost rakétákkal és valószínűleg drónokkal is támadták. A belgorodi hatóságok az ukrán hadsereget vádolták a támadással.
A közzétett fotók és videók alapján a városban jelentős a pusztítás. Autók égtek, lakóépületek rongálódtak meg, és az egész várost füst borította.
Belgorodban a helyi hatóságok szerint több mint 40 épület és 60 jármű rongálódott meg. A városban a támadás során szóltak a légószirénák.
Az orosz hadsereg ugyanakkor a légvédelem sikeres működéséről, drónok lelövéséről számolt be.
At night, a missile strike was carried out on an industrial enterprise in Slavyansk, Donetsk region, and one of the workshops was completely destroyed.
Last night, a Russian attack drone with a high-explosive warhead struck the shelter protecting the world from radiation at the destroyed 4th power unit of the Chornobyl Nuclear Power Plant.
This shelter was built by Ukraine together with other countries of Europe and the world,… pic.twitter.com/mLTGeDYgPT
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) February 14, 2025
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
In Zaporizhzhia, all emergency services are engaged at the site of a Russian strike on a five-story residential building. Tragically, as of now, one person is confirmed dead, and dozens are wounded, including children. Once again, it was a regular apartment building. Overnight,… pic.twitter.com/mYZ2C8WqZ7
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 30, 2025
Пока ВСУ уничтожают средства позволяющие агрессору вести войну, российские п#дорасы в Украине бьют по жилым домам, как этой ночью по Запорожью и Киеву. С¥ки и мр@зи -других названий для нет. pic.twitter.com/0WASPSifvw
🇺🇦 In Zaporizhzhia, Russian attacks killed one person and injured 22 others, including three children, — Regional Administration. 💥 At least 12 strikes hit the city. Private houses were destroyed, apartment buildings, cafes, auto service centers, and an industrial facility were… pic.twitter.com/DBygg0k2Wc
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
A Lengyel Önkéntes Hadtest harcosai bejelentették, hogy segítik az orosz lázadókat az Oroszország területén folytatott hadműveletekben – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál az Orosz Önkéntes Hadtest közleményére hivatkozva.
A jelentés szerint az Orosz Önkéntes Hadtest tagjai kijelentették, hogy lengyel önkéntesekkel együtt részt vettek az ukrajnai harcokban, elsősorban az Orihovo, Zaporizzsja és Bahmut irányban folytatott hadműveletekben. Az Orosz Önkéntes Hadtest megerősítette, hogy a lengyelek segítenek nekik az oroszországi hadműveletekben.
A lengyel önkéntesek azonban a csak a foglyok kísérésével, a katonai és egészségügyi logisztikával kapcsolatos feladatokat látnak el, és kizárólag Ukrajna határain belül. „Az ilyen korlátok ellenére továbbra is őszintén köszönjük nekik a közös ügyhöz való felbecsülhetetlen hozzájárulásukat, és mindig bevonjuk őket a tervezésbe, és megosztjuk velük a hadizsákmányainkat” – áll a közleményben.
Ma, vasárnap az Oroszország Szabadsága Légió és az Orosz Önkéntes Hadtest harcosai bejelentették, hogy beléptek Sebekino külvárosába (körülbelül 10 km-re az ukrán határtól). Videókat tettek közzé a csatákról, a belgorodi térség helyi sajtóorgánumai pedig beszámoltak a robbanásokról és a légvédelmi rendszerek működéséről.
Később az Orosz Önkéntes Hadtest felhívást tett közzé, és megmutatta az orosz hadsereg elfogott katonáit. A lázadók tárgyalásra hívták Belgorod megye kormányzóját.
❗Сильный пожар на электроподстанции вспыхнул в Белгороде. По словам губернатора, пожар не связан с СВО, все дело в перенапряжении pic.twitter.com/1gjOjnVypF
A Weapons Depot is on fire as a result of Explosions in the Western Russian city of Belgorod, Russian Air Defenses were reported to have been Active over the City earlier. @spook_infopic.twitter.com/OIBcBmRqEZ
❗Сильный пожар на электроподстанции вспыхнул в Белгороде. По словам губернатора, пожар не связан с СВО, все дело в перенапряжении pic.twitter.com/1gjOjnVypF
Az oroszországi Belgorod megye kormányzója, Vjacseszlav Gladkov közölte, hogy a térségben már törölték a terrorellenes hadművelet rezsimjét.
Gladkov a következő szöveget tette közzé a Telegramon: „Döntés született a terrorelhárító hadművelet jogi rendszerének törléséről Belgorod megye területén”. Bejegyzéséhez a vonatkozó dokumentumot is csatolta.
Arról viszont nem árult el semmit, hogy a lakók, akik elhagyták otthonaikat, mikor térhetnek vissza, és a térség határ menti településeinek helyzetéről sem nyilatkozott.
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
RUSSIAN MEDIA: Prominent Russian economist Valentina Bondarenko was found dead today in front of her Moscow-area apartment building after "falling out of the window accidentally." pic.twitter.com/Wr0NraCUxu
A court in Yekaterinburg has convicted Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich of espionage and sentenced him to 16 years in a high security penal colony. The trial has been dismissed as a ‘sham’ by US officials & the WSJ. pic.twitter.com/1tSodId4pR
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Egy rosszul kezelt gránát miatt hárman meghaltak és tizenhárman megsérültek az Ukrajnával határos oroszországi Belgorodi területen – írja a Sky News. A hatóságok közleménye szerint a robbanás egy kulturális központban történt, ahol lőszereket tároltak.
Az orosz rendvédelmi szervekkel kapcsolatban álló 112 és Baza Telegram-csatornákon azt közölték, hogy a halottak és a sebesültek orosz sorkatonák voltak, akiket a tavaly szeptemberben bejelentett orosz mozgósítási akció keretében hívtak be az ukrajnai harcokra.
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
Our friend Pete Reed was killed yesterday at Bakhmut, doing what he always did - saving lives and helping humanity. Dedicated, generous, selfless, funny, hero. Rest easy, brother. Russia will pay. #petereedpic.twitter.com/zECRxrqf6r
Wimbledon MP @S_Hammond says a major incident has been declared at the Study Prep School in Wimbledon Common. @MPSMerton say "We are aware of several casualties."
Officer tells our reporter the Air Ambulance is on the scene and are "still trying to get casualties out." pic.twitter.com/gSIZsHTGSB
Typhoon #EgayPH (DOKSURI) Issued at 8:00 AM, 26 July 2023 Valid for broadcast until the next bulletin at 11:00 AM today. TYPHOON EGAY WOBBLES OVER THE WATERS NEAR FUGA ISLAND pic.twitter.com/1pSXOs4GAO
— Bayanihan Today ?? (@BayanihanToday) July 26, 2023
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
A deadly fire erupted at a huge military ammunition depot in Chad’s capital N’Djamena, sending powerful explosions into the night sky and shaking buildings miles from the blast.… pic.twitter.com/4W9qpHMVE3
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG