Fiatalkorú bérgyilkosokat alkalmazó svéd bűnszervezetet számoltak fel Spanyolországban – közölték szerdán a helyi hatóságok.
A keleti fekvésű Alicante városában a banda több tagját is sikerült őrizetbe venni, köztük egy házaspárt és a házaspár kiskorú fiát is.
A banda a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül bérelt fel Svédországban és Dániában fiatalkorúakat bérgyilkosságok, illetve robbantásos merényletek elkövetésére.
A többi között fegyver- és drogkereskedelemmel, illetve pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet a svéd és dán hatóságok közreműködésével sikerült őrizetbe venni az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol, valamint az igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust irányítása alatt.
Az őrizetbe vételek egyikét a YouTube videómegosztón tették közzé. A felvételen látható, amint egy férfit az utcán fényes nappal üldöznek, majd rászegezett fegyverrel elfogják, földre teperik és megbilincselik.
A hatóságok tájékoztatása szerint a nyomozás idén májusban indult, miután egy svéd fiút őrizetbe vettek az andalúziai Benalmádena településen. A fiatalkorút korábban a banda beszervezte és Spanyolországba vitette, hogy meggyilkolja egy rivális motoros banda egyik tagját. A gyilkosságot sikerült megakadályozni.
Az akkor elfogott fiú elmondta, hogy a közösségi médián keresztül bérelték fel, hogy megöljön valakit Spanyolországban.
A helyi rendőrség szerint a bűnszervezet egy rohamkarabélyt adott volna a bérgyilkosnak, szökését pedig egyebek mellett egy elektromos roller segítségével szervezték volna meg.
Párhuzamosan Dániában is őrizetbe vettek két svéd fiatalkorút, akiket szintén beszerveztek a bűnözők egy ottani gyilkosság elkövetésére. A fiataloknál szintén lőfegyvereket foglaltak le.
„A nyomozások azt eredményezték, hogy bűnszervezethez egy házaspár és annak kiskorú fia tartozott, aki az apával együtt kulcsszerepet játszott a gyilkosságok elkövetésére toborzott fiatalkorúak beszervezésében és kifizetésében” – ismertette a rendőrség.
The Spanish people are furious with Prime Minister Sanchez after having been abandoned by the authorities during and after the recent flooding disaster that has claimed more than 200 lives.
As he visited the flooded areas today, the people chased him & his team away. pic.twitter.com/JaPqu3PquU
Me ha gustado hoy el rey: templado y valiente, aguantando y dando la cara mientras Sánchez se largaba y a Mazón, como es bajito, no se le veía. Lo que no comprendo es cómo se ha presentado allí acompañado de esa gentuza. pic.twitter.com/YbFZvGAjYg
🇪🇸 A crowd of furious flood survivors threw mud and shouted insults at the Spanish King, Felipe VI, as he visited a devastated town in Spain’s Valencia region.
Los vecinos indignados, destrozan el coche del Presidente socialista Pedro Sánchez cuando huía de Paiporta, Valencia
Mientras el Rey y la Reina dan la cara con los vecinos y hacen suyas sus reivindicaciones, necesidades y sobre todo su tremendo dolor e impotencia por lo sucedido pic.twitter.com/RUGHdgNawL
Las cámaras de Aragón Televisión captan como los vecinos de Paiporta le dicen a la reina Letizia que el enfado no es con ella o el Rey sino con Sánchez: ‘Por ustedes, por ustedes no es" Luego se abraza con una vecina mientras llora desconsolada. El pueblo ha dictado sentencia. pic.twitter.com/2rSWNTMuCg
— Capitán Gral de los Tercios/Virrey de las Américas (@capTercio) November 3, 2024
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
Esta noche es un día terrible para la historia de Talavera. Nuestro puente viejo o “romano” acaba de derrumbarse una parte. Una avenida de agua terrible para la ciudad. Gracias que lo cerramos para el paso ciudadano Hoy mi corazón como alcalde sufre por esta pérdida patrimonial pic.twitter.com/Un0t9LIRRD
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
Mientras tanto en la Sexta dicen que los vecinos de Torre Pacheco son una banda de ultraderechistas organizados, extremistas y racistas, y que los marroquíes que la están liando solo se están defendiendo. Es increíble su manipulación y odio hacia los españoles.#XplicaCrispadospic.twitter.com/l19uByWjc2
— Capitán General de los Tercios (@capTercio) July 12, 2025
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
Ukrajna Biztonsági Szolgálata megtalálta Tarasz Poznyakov, a BlaBlaCar 2016-ban meggyilkolt sofőrjének holttestét, számolt be a Biztonsági Szolgálata sajtószolgálata.
A múlt héten a rendőrség megkapta az áldozatot azonosító vizsgálat eredményeit. A Biztonsági Szolgálatnak bizonyítékai vannak, hogy a bérgyilkosságról van szó, és kivizsgálja ezt a verziót. Az elkövetőt már elítélték, de nem árulta el, hová temette el a holttestet.
Nem volt könnyű megtalálni a holttestet, mert a temetkezési helyen tragédia óta a földterületet többször értékesítették, azon építési munkálatokat végeztek, és rögtönzött szemétlerakó is megjelent. A holttest felkutatásához a rendvédelmi szervek a Honvédelmi Minisztérium speciális felszerelését vették igénybe.
A lembergi Tarasz Poznyakov 2016. április 4-én tűnt el, miközben Lembergből Kijevbe utazott. Az autóban ketten utaztak vele. Később kiderült, hogy ők a Jobb Szektor egykori harcosai, az ukrán Dmitro Holub és az orosz állampolgárságú Luan Kingisepp, akik az év elején tértek vissza Kijevbe a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleti övezetből.
A rendőrség megállapította, hogy Luan Kingisepp fiókja és profilja alapján egy kitalált női névre két személy utazását regisztrálta. Dmitro Holub saját magát regisztrálta. Vonattal érkeztek Lembergbe, és a sofőrrel utaztak Kijevbe.
Később a Zsitomir–Kijev közúton, Buzova és Gurivscsina falvak között (Kijev közelében) Luan Kingisepp lelőtte a sofőrt, majd a másik utas segítségével elásták a holttestét, a kommunikációs berendezéseket megsemmisítette.
A férfiak az Audi A6-ost később egy ismerősük garázsában rejtették el Kijev megyében. Néhány nappal később a rendőrök azonosították az utasokat, de nem sikerült őrizetbe venni őket. Dmitro Holubot 2016 augusztusában vették őrizetbe. Kingisepp 2019 márciusában, miközben körözés alatt állt, felrobbant egy robbanószerkezeten, miközben születésnapját ünnepelte egy kijevi bérelt lakásban, sérülései végzetesek voltak.
2019. május 28-án a Kijevo-Szvjatosinszkij Járási Bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Holubot, aki nem árulta el a nyomozóknak a bűncselekmény körülményeit és azt, hogy hol keressék Tarasz Poznyakov holttestét. 2021-ben a Fellebbviteli Bíróság helybenhagyta az ítéletet, december 7-én pedig a Legfelsőbb Bíróság végleg pontot tett az ügyre.
The four-time world champion in kickboxing, Vitaliy Merinov, died in hospital last night from the wounds he sustained in battle against the Russian Army.
He volunteered for the army on the first day of the war.
🕯️Dmytro Hubanov, multiple winner of the Ukrainian Rowing Championship, bronze medallist of the European U-19 Championship and finalist of the World U-23 Rowing Championship, died in the fight against the Russian occupiers...