Az FBI több olyan alkalmazottját bocsátotta el, akiket 2020-ban lefényképeztek térdelve a washingtoni BLM-tüntetéseken, akiket tavasszal előbb más munkakörbe helyeztek majd elbocsájtottak. A pontos létszám nem ismert, de sajtóhírek szerint mintegy húsz fő lehet érintett – írta meg a AP News.
Az ügy az után válhatott kellemetlenné az FBI számára, miután a Washingtonban tartott BLM-tüntetéseken térdelve ábrázoló felvételek kerültek nyilvánosságra az ügynökökről. A háttérben George Perry Floyd Jr. 2020. május 25-i ügye áll, aki Minneapolisban rendőri intézkedés közben vesztette életét. Az eset nyomán erőszakos zavargások is kitörtek több amerikai nagyvárosban, és megerősödött a Black Lives Matter mozgalom, amelynek jelképe a térdelés lett, a gesztus számos sporteseményen is megjelent, a magyar válogatott is magyarázkodásra kényszerült, amiért nem vette át.
Az FBI elbocsátotta azokat az ügynököket, akiket lefényképeztek térdelve egy washingtoni tüntetésen, miután George Floyd 2020-ban minneapolisi rendőrök általi intézkedés során meghalt – áll a közleményben.
Ügynökségi források szerint a döntéshozatal több lépcsőben zajlott, az érintettek előbb áthelyezést kaptak, végül felmentették őket a szolgálat alól. A pontos számot nem közölték, de a források körülbelül húsz elbocsátásról beszélnek.
Összetűzések voltak vasárnap este Bristolban, ahol a feldühödött tömeg rendőrautókra támadt – írta a Mirror.
Több százan vonultak utcára a délnyugat angliai Bristol utcáin a korlátozások ellenére. A Mirror beszámolója szerint az új rendőrségi törvény visszavonását követelték.
A tüntetők ostrom alá vették a rendőrőrsöt, betörték az ablakokat és egy rendőrségi furgont is felgyújtották.
A Sky News jelentése szerint több rendőr is súlyos sérüléseket szenvedett, kar- és bordatörésről érkeztek hírek.
Nigel Farage Facebook-oldalán rövid videót tett közzé. Posztjában ébresztőt fújt.
„Ez már nem a faji igazságosságról szól. Ezek az emberek teljes anarchiát és utcai erőszakot akarnak” – írta, miközben bírálta a rendőrség visszafogott reakcióját az erőszakos tüntetőkkel szemben.
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
3 #policiers blessés hier soir à #Frejus, nous souhaitons de prompts rétablissements, à @PoliceNat83. Le sentiment d'impunité, des caïds en roue libre, des guets-apens sur les #policiers. C'est tous les jours, tant que ça jacassera, ça continuera. Des actes, pas des paroles! pic.twitter.com/HcsbnpDY0j
— Commissaires de Police SICP (@SICPCommissaire) May 9, 2021
Attack on Hindu temple at Bhong City District Rahimyar Khan Punjab. Situation was tense since yesterday. Negligence by local police is very shameful. Chief Justice is requested to take action. pic.twitter.com/5XDQo8VwgI
Attack on Ganesh temple bhong Sharif Rahim Yar Khan Punjab. Highly condemnable act. Culprits must be arrested and punished strictly. pic.twitter.com/p7dy9dDYAQ
A group of men threw Molotov cocktails at a COVID vaccination center in the eastern German state of Saxony and reportedly fled the scene in a red limousine. https://t.co/rkkN9ZrA1z
Preliminary investigations show that the burning of the Vehicle Registration Center in Zubin Potok was intentional. 2 hand grenades were also dropped in Zvecan, but fortunately didn’t explode. pic.twitter.com/dkQtyLgPgk
Vele Mostar - Borac match was interrupted in the 82 minute after local fans stormed the pitch, who were furious at the work of referee Sabrija Topalović. After the game, Velez Mostar fans also attacked the car in which 3 referees were traveling and they burned it. pic.twitter.com/SqEygY5cMf
The attack in Niger was aimed at a military base that countries in the region use to fight militants. Officials said 79 attackers and 29 soldiers were killed.https://t.co/AgDsRqT5ge
Numerous famous moai statues irreparably damaged after a forest grass fire swept through Rapa Nui National park in Chile's Easter Island pic.twitter.com/pA9f20RpRM
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
#RCA : incendie ravage totalement les bâtiments de la délégation de l’Union Européenne à #Bangui, selon l'ambassadeur @UEDouglasCarp qui évoque aucune perte humaine. C'était ce lundi matin autour de 3h . Enquête ouverte mais pour l'instant, piste d'un court-circuit privilégié. pic.twitter.com/8tevsE5TBI
#RDC??: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Zarzuty podpalenia usłyszał 35-latek, który w Radłowie (woj. małopolskie) koło Tarnowa miał podpalić karetkę, która następnego dnia rano miała jechać w konwoju humanitarnym do Ukrainy.https://t.co/XYSX1vpJ1P
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Avenue de la République, les hordes cagoulées tentent désespérément d’obtenir une charge policière. Les CRS se font un peu prier. pic.twitter.com/ycXoWqUKuo
Paris — Chaotic scenes in the city center as masked leftist rioters and Antifa are running through the streets to celebrate the socialist and communist coalition electoral win. An explosive device goes off at the Place de la République. pic.twitter.com/UXvTjh0u6E
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
🚨Ballot drop boxes with completed votes have just been set on fire in Vancouver, WA and Portland, OR. Expect more wild stuff this week. Stay vigilant. pic.twitter.com/qTXHPXZc2h
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Anti-government protesters vandalize the offices of the ruling Serbian Progressive Party in the northern city of Novi Sad as others clashed with police and SNS supporters in the capital, Belgrade https://t.co/Ter74kSSgupic.twitter.com/evATTE0kFC
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Manhattan SoHo nevű elitnegyedének luxusboltjait szervezett bűnbandák rabolják ki, de a biztonsági őrök nem lépnek közbe, mert félnek, hogy ezért rasszizmussal vádolnák meg őket – írja az Origo a New York Post nyomán
Legtöbbször – szintén a rasszizmus vádja miatt – a tulajdonosok részéről később sem születik feljelentés. A rendkívül aggasztó jelenség a radikális baloldali Black Lives Matter (BLM) mozgalommal hozható összefüggésbe. Közben a Yelp nevű, vásárlói beszámolókat monitorozó állami vállalat bejelentette, hogy listázni fogják azokat a cégeket, amelyek a kuncsaftjaik szerint rasszizmussal gyanúsíthatóak.
A szabadrablásra irányuló folyamat nem most kezdődött, hanem május legvégén, már az első New York-i radikális baloldali BLM-megmozdulások mintegy „mellékhatásaként”, amikor a radikális baloldali tömegek megrohamozták és kirabolták a legkülönfélébb boltokat, amelyek sportmárkákat, illetve luxustermékeket árusítottak, mint például Adidas, Louis Vuitton, Guci, Dior és Balenciaga.
Lényegi különbségként az emelhető ki a nyári szabadrablások és a most zajló folyamatok között, hogy jelenleg nem elsősorban radikális baloldali aktivisták törnek be véletlenszerűen a boltokba lopás szándékával, hanem jól szervezett bűnbandák, akik direkt luxustermékekre hajtanak. Elképzelhető, ezeket később a feketepiacon vagy külföldön értékesítik. Az alábbi videón látszik, hogy a tolvajok Rolls-Royce-val érkeznek, ők biztosan nem rászorulók, hanem az alvilág nagyon is tehetős tagjai. Egy ilyen autó ugyanis félmillió dollárba kerülhet.
A New York-i rendőrség (NYPD) szerint profikkal van dolguk, akik főleg Manhattan SoHo elitnegyedében rabolnak.
A boltok tulajdonosai újabb biztonsági őrök alkalmazásával próbálják elejét venni a szervezett rablásoknak, akik fel vannak szerelkezve fegyverekkel és harci kutyákkal, azonban a biztonságiak a rasszizmus vádja miatt nem mernek fellépni a bűnözőkkel szemben.
A tulajdonosok pedig a legtöbbször utólag sem jelentik fel a bűnözőket, mivel félnek, hogy őket is rasszizmussal fogják megvádolni. Egy neve elhallgatását kérő tulajdonos azt nyilatkozta a New York Postnak, hogy sokan már a közösségi médiában sem merik feltölteni a bűncselekményekről készült felvételeket, mert amiatt (is) rasszizmussal bélyegeznék meg őket és általuk a teljes termékcsaládot, ez pedig azt eredményezné, hogy jóval kevesebb vásárlójuk lenne, így inkább a betöréses lopásokat kénytelenek elviselni.
Helyszíni jelentések szerint a bűnözők túlnyomó többsége színes bőrű, főleg fekete. A politikai korrektség miatt tehát már a bűnözéssel szemben sem lehet hatékonyan fellépni a demokraták által irányított New Yorkban.
A helyzet pedig október 9-től még reménytelenebb lett, ugyanis aznap a Yelp nevű, vásárlói beszámolókat monitorozó állami kereskedelmi vállalat bejelentette, hogy azoknak a cégeknek, amelyeket rasszizmussal vádolnak a vevőik, a Yelp-oldalukon hamarosan meg fog jelenni a konkrét vád, ez pedig vonatkozik a rendőrségi bejelentésekre is, nemcsak a rasszista nyelvezetre vagy szimbólumokra. A cégek a potenciális színes bőrű kuncsaftjaik elvesztése miatt pedig rettegnek attól, hogy belekerüljenek ebbe az adatbázisba. A Yelp alelnöke, Noorie Malik a vállalat honlapján közzétett írásában a listázást azzal indokolta, hogy „az Egyesült Államokban rendszerszintű rasszizmus uralkodik, az adatbázis létrehozására pedig azért van szükség, mert ezt jelezték feléjük a vásárlók”, szerinte „csupán segíteni akarják az embereket, hogy jobban informálódjanak, mielőtt egy adott cégnél elköltik a pénzüket”.
A keletkezett károk igen jelentősek, csak a Celine nevű luxusboltból a BLM fellépése óta másfélmillió dollár értékben loptak termékeket, legutóbb szeptember 30-án rabolták ki, aznap 37 ezer dollár értékben.
A SoHo szívében lévő Monclert (ahol egy kabát átlagára 2 ezer dollár) október elsején pedig két alkalommal is kirabolták, így aznap 50 ezer dolláros veszteség keletkezett. A rablók pontos számát nem lehet tudni, de szemtanúk szerint 16-20-an lehettek, majd egy fehér Jaguárral és egy fekete Audival hajtottak el. Egyébként a Monclert szeptember 25-én is kirabolták.
A legtöbb érintett nem kívánt nyilatkozni, a Louis Vuitton managere viszont azt mondta a NY Post megkeresésére reagálva, hogy meg fogják védeni a boltjaikat, de ennek módjáról nem adott ki információt, mint ahogy arról sem, hogy ők eddig milyen összegű veszteséget könyvelhetnek el a betörések miatt.
A New York-i rendőrség szóvivője, Al Baker – konkrétumok részletezése nélkül – röviden azt közölte, hogy a hatóságok fel fognak lépni a bűnözőkkel szemben, és hangsúlyt helyeznek a megelőzésre is.
Поліція затримала озброєного зловмисника та його спільника, які скоїли розбійний напад на будинок закарпатця ?Сьогодні, 1 жовтня, ранком до поліції надійшло повідомлення про напад на помешкання жителя Ужгородщини. Заявник повідомив, що у будинку на момент злочину перебувала його 18-річна донька. Оперативно прибувши за викликом, поліцейські встановили, що близько 9:00 ранку, до приватного будинку у селі Циганівці проник невідомий. Озброєний пістолетом чоловік, погрожуючи зброєю, незаконно заволодів наявною в будинку готівкою у сумі близько 50 тисяч гривень та втік з місця злочину. За описом дівчини, зловмисник був у темному спортивному костюмі, масці та рукавичках. Також, з її слів, у нього був спільник, який привіз нападника.Працівники кримінальної поліції Ужгородщини одразу ж склали орієнтування та розпочали пошуки зловмисників. Невдовзі у мікрорайоні Горяни поліцейські помітили чоловіка схожого за описом на нападника. Побачивши правоохоронців, останній почав утікати через поле. Двоє поліцейських переслідували його півтора кілометри та у підсумку затримали. У цей час оперативники Головного управління поліції Закарпаття спільно з колегами з району, встановили місце перебування спільника, який дочікував свого товариша в машині у попередньо визначеному місці.Особи фігурантів встановлено. Йдеться про 29-річного жителя села Розівка Ужгородського району та 40-річного мешканця обласного центру Закарпаття. Обидва неодноразово судимі за вчинення майнових злочинів. Наразі поліцейські затримали чоловіків у порядку статті 208 КПК України та помістили до ізолятора тимчасового тримання.За фактом злочину слідчі відкрили кримінальне провадження за ч. 3 ст. 187 Кримінального кодексу України, тобто розбій, вчинений групою осіб, із погрозою застосування насильства та поєднаний з проникненням у житло. Під час огляду у фігурантів виявлено та вилучено зброю, гроші та залізний ломик.За скоєне затриманим загрожує до 12 років позбавлення волі з конфіскацією майна.
Увага, друзі!Ми змушені звернутися до вас по допомогу. Цієї неділі було зухвало пограбовано офіс пекарні «Полонинський хліб». Зловмисників не зупинили ані камери, ані сигналізація. Шляхом пошкодження сейфів, за лічені хвилини було викрадено заробітну плату усього колективу. Усі ці дні над справою працюють правоохоронці, однак ми хочемо попросити допомоги і у містян. Цікавлять записи з камер спостереження і автомобільних реєстраторів, які були розміщені по ймовірному шляху відходу зловмисників: від вулиці Семана Ференца, 7, де розміщена пекарня ТМ «Полонинський хліб» і в напрямку багатоповерхівок будівельного комплексу Минай і ресторану «Верховинська рада». Часовий інтервал: 23.00 (17 квітня) – 02.00 (18 квітня). Ми не будемо оцінювати з моральної точки зору дії зловмисників, які напередодні Великодня пограбували величезний колектив хлібопекарської справи, закликаємо усіх бути обережними. І дуже просимо, якщо у когось є якась інформація про цей злочин, можливо хтось впізнає зловмисників з камер, повідомляти нам особисто за номером: +380502071060 або в приватні повідомлення. Земля кругла, усе завжди повертається.*відео в коментарях
These are not Palestinian terror supporters. These are actual terrorists on the streets of New York City. Attacking diners for one reason. They’re Jewish. pic.twitter.com/mVrhIh8mCc
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
Keep hearing of train burglaries in LA on the scanner so went to #LincolnHeights to see it all. And… there’s looted packages as far as the eye can see. Amazon packages, @UPS boxes, unused Covid tests, fishing lures, epi pens. Cargo containers left busted open on trains. @CBSLApic.twitter.com/JvNF4UVy2K
Currently numerous authorities and emergency personnel have been deployed following a collision involving a double-decker tour bus and a MTA city bus in… pic.twitter.com/4UeSNJAk4Z
I am declaring a State of Emergency across New York City, Long Island, and the Hudson Valley due to the extreme rainfall we’re seeing throughout the region.
Please take steps to stay safe and remember to never attempt to travel on flooded roads.
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
At approximately 3:30 PM, there was a partial collapse of a six-story residential building in the Morris Heights section of the Bronx ⁰We have not confirmed any fatalities at this time. ⁰I want to thank our first responders who were on site as quickly as possible. pic.twitter.com/zJNHlWfvKy
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
#BREAKING Hundreds of pro-palestine protesters STORM Brooklyn Museum, climb through barricades and drop banners of the roof while others occupy space inside the museum for "Flood Brooklyn Museum for GAZA" Protest. pic.twitter.com/EmIIXPyqAO
— Oliya Scootercaster 🛴 (@ScooterCasterNY) May 31, 2024
BREAKING: Hundreds of Jews and allies have taken over Trump Tower chanting “We want justice, you say how. Bring Mahmoud home now!” and “Fight Nazis, not students.”
The civil disobedience is spawned by the ICE arrest of Palestinian student Mahmoud Khalil. pic.twitter.com/eQLLfhrfmU
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
⚠️🇫🇷 Le musée du Louvre restera fermé aujourd'hui pour raisons exceptionnelles. ∴ ⚠️🌍 The Musée du Louvre will remain closed today for exceptional reasons. pic.twitter.com/bFY1hRaW5k