Ausztráliában a rendőrség kedden vádat emelt egy férfi ellen, aki indonéz kiskorúakat közvetített ki bordélyházaknak szexmunkára, az ügyben az indonéz fővárosban, Jakartában őrizetbe vettek egy nőt, aki az Ausztráliába küldendő áldozatokat toborozta.
Az ausztrál szövetségi rendőrség közölte, hogy a férfit gyermekkereskedelemmel vádolják, amiért 25 év börtönbüntetés is járhat.
A férfi várhatóan kedden jelenik meg egy sydney-i bíróság előtt, mert elősegítette egy 17 éves indonéz fiatal beutazását, hogy szexmunkát végezzen – közölte a hatóság.
A toborzó több indonéz nőt küldött Ausztráliába, és a férfi Sydney bordélyházaiban helyezte el őket – mondta Djuhandhani Rahardjo Puro, az indonéz bűnügyi nyomozóhatóság egyik tisztviselője egy jakartai sajtótájékoztatón.
Az ügyben már 2022 decemberében elkezdődött a nyomozás, miután a hatóságok olyan információkat kaptak, hogy Ausztráliában külföldi állampolgárokat kényszerítettek szexmunkára. A rendőrség májusban Sydney három bordélyházában kilenc nőt talált, akik a vízumszabályokat is megszegve szexmunkát végeztek.
Djuhandhani szerint az emberkereskedő hálózat 2019 óta működött, és mintegy 50 indonéziai nőt toborzott, az ügyben közvetítőnek mintegy 500 millió rúpia ütötte a markát.
Az ausztrál rendőrség nyomozása során lelepleztek egy 35 éves nőt is, aki csalárd módon beíratott diákokat egy sydney-i oktatási intézménybe, hogy meghosszabbítsa ausztráliai tartózkodásukat és azok tovább folytassák a szexmunkát. A nőt is őrizetbe vették.
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
On 23 August 1969, MV Noongah departed Newcastle with 26 crew. Two nights later, the ship was lost. Until now.
This is the story of how we use our ocean exploration capabilities and work with partners to help find and identify long lost shipwrecks. https://t.co/2iCNEFZEEz
Father of 17-year-old shark attack victim Charlize Zmuda speaks Putain que ce doit être difficile pour la famille 🥲
Une Jeune fille est morte dans une attaque de requin au large d'une plage touristique populaire sur la côte est du continent australien. C'est… pic.twitter.com/0zfLuLqcHw
Megvált a magyar köztelevízió saját riporterétől, miután kiderült, hogy B. B., a Kékfény című műsor egyik munkatársa 2021 augusztusa óta bérelt lakásokat, amelyekben prostituáltak végeztek szexmunkát. A rendőrség Budapesten fogta el a férfit.
A rendőrség letartóztatott Budapesten egy 44 éves férfit, aki az ügyben indított nyomozás megállapításai szerint másfél éve, 2021 augusztusa óta országszerte tizenhárom lakást bérelt azzal a céllal, hogy ott biztonságosan tudják prostituáltak áruba bocsátani a testüket.
A férfi a kéjhölgyektől a lakás használatáért naponta 12 és 15 ezer forint közötti összeget kért, ezeket az ott található széfekben kellett elhelyezni. A Mandiner az ügy kirobbanása után megkereste a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA), ahonnan azt a választ kapták, hogy a hivatkozott hírekben nevezett személy – korábban a Kékfény című műsor riportere – már nem a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap alkalmazottja.
Sajtóhírek szerint a gyanúsított meghallgatásán a nyomozási bíró előtt teljes beismerő vallomást tett. Másfél éve alatt több mint 30 millió forintot keresett ezzel a tevékenységével, amelyről a lakások tulajdonosai természetesen semmit sem tudtak.
Mivel a gyanúsított büntetett előéletű, elítélése esetén akár 5 év börtönbüntetést is kaphat.
Németországban bordélyházat üzemeltető bandát számolt fel a rendőrség – közölte honlapján a magyar rendőrség.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság üzletszerűen, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat büntetőeljárást hét ember ellen, a 22 és 38 év közötti gyanúsítottak közül öt nyíregyházi, egy tiszavasvári és egy székelyi lakos.
Forrás: police.hu
A gyanúsítottak 2018-tól 2020. május 7-i elfogásukig Németországban üzemeltettek bordélyházat, ahol az általuk kiszervezett, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar állampolgárságú nők folytattak prostitúciót. A nők keresetének nagyobb részét a bűnszervezet tagjai elvették, abból saját megélhetésüket finanszírozták, esetenként bántalmazták is a nőket.
A gyanúsítottak a tevékenységüket összehangoltan végezték, a lányok beszervezésével, utaztatásával és foglalkoztatásával, valamint a hirdetések feladásával, a bevételeik és kiadásaik vezetésével összefüggő feladatokat egymás között megosztották, és a prostituáltak által megkeresett pénzből ennek megfelelően, mindannyian részesültek.
Forrás: police.hu
A több mint egy évig tartó nyomozást követően május 7-én mintegy 40 rendőr bevetésével valamennyi gyanúsítottat elfogták a nyíregyházi nyomozók. Az egyes helyszíneken majdnem ötmillió forintnyi készpénzt, nagy értékű személygépkocsikat és arany ékszereket foglaltak le.
A bűnszervezet tagjai a németországi bordélyház üzemeltetését megelőzően, az általuk beszervezett lányokat Svájcban, Ausztriában és Belgiumban kényszerítették prostitúcióra. A gyanúsítottakat kihallgatták, N. L. nyíregyházi lakost a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását.
Weitere Details über den Mitarbeiter des #Bamf, der als mutmaßlicher Islamist festgestellt wurde, sind bisher nicht bekannt. Alle Beschäftigen der Behörden sollen einer Sicherheitsüberprüfung unterzogen werden. https://t.co/0U268fsv9I
A California bar owner was arrested on charges that he had sold fake Covid-19 vaccination cards. Undercover agents were able to buy the fraudulent cards for $20 each, the authorities said. https://t.co/1uSn1sy4uW
Yet *another* video of the extreme wind produced by the strong tornado in #Paderborn. The amount of quality footage you get from a sigtor passing through a major population center is (sadly) crazy.#Tornado#Unwetterhttps://t.co/R1R4WCQHeM
60 people injured, sixteen of them seriously in a train derailment which killed at least three say authorities in the south German town of Garmisch. The injured are from all age groups said spokesman. It’s still not clear what caused the derailment & a major operation is ongoing
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
During a photo session with Olaf Scholz, which took place as part of the Open Day, two activists stripped naked and scattered painted bills in front of the German chancellor. ????♂️
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi