Elérhette a negyedmilliót az ukrajnai hadszíntéren elesett orosz katonák száma – áll a brit katonai hírszerzés csütörtökön ismertetett helyzetértékelésében.
A londoni védelmi minisztérium által közzétett hírszerzési összefoglaló szerint az orosz reguláris haderő háborús halottainak száma valószínűleg 200-250 ezerre, a sebesülteké és az elesett katonáké együttesen 900 ezerre tehető.
A brit katonai hírszerzés szerint Oroszország a második világháború óta nem szenvedett ilyen súlyos emberveszteséget.
A szolgálat megfogalmazása szerint Vlagyimir Putyin és az orosz hadvezetés „nagy valószínűséggel” a kitűzött hadműveleti célok elérésének nagyobb fontosságot tulajdonít, mint az orosz katonák életének, és csaknem biztos, hogy mindaddig készek tolerálni a folyamatosan magas veszteségrátát, amíg ez nem befolyásolja kedvezőtlenül a háború támogatottságát a lakosság és az elit körében, illetve amíg a veszteségeket pótolni tudják.
A brit katonai hírszerzés szerint az orosz vezetés sokkal kevesebbre tartja az elszegényedett térségekből származó etnikai kisebbségek tagjainak életét, tekintve, hogy a toborzás következetesen és aránytalan mértékben ezekre az országrészekre összpontosul.
Hírszerzési jelentést tett közzé pénteken a brit védelmi minisztérium az ukrajnai konfliktusról, ezúttal a drónháború számairól.
A jelentés szerint Oroszország januárban összesen 2400 drónt indított útnak, miközben tavaly decemberben még csak 1700-at.
A célkeresztben elsősorban az energetikai infrastruktúra és a katonai célpontok voltak.
Októberben és novemberben ugyanakkor a januárihoz hasonló volt az összes útnak indított drón száma.
Ez arra utal, hogy Oroszország 2025-ben is átlag 2000 drónnal fogja támadni Ukrajnát havonta.
Ukrajna ugyanakkor január 26-án és február 6-án is sikeresen támadott olyan orosz célpontokat, ahonnan drónokat működtetnek.
Ezek a támadások ismét megmutatják, hogy Oroszország képtelen megvédeni katonai létesítményeit az ukrán dróncsapásoktól – írja a brit védelmi minisztérium.
A háború kezdete, azaz 2022 februárja óta az orosz veszteség – halottak és sebesültek – teljes száma valószínűleg elérte az 500 ezer főt – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a brit védelmi minisztérium Twitter-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint 2024-ben Oroszország veszteségei továbbra is magas szinten maradtak, májusban pedig az orosz állomány átlagos vesztesége meghaladta a napi 1200 főt, ami a legmagasabb adat a háború kezdete óta.
A brit hírszerzés szerint az áldozatok számának növekedése nagy valószínűséggel Oroszország kimerítő széles frontoffenzíváját tükrözi. Valószínű, hogy a legtöbb orosz élőerő csak korlátozott kiképzésben részesül, és nem alkalmas összetett támadó műveletek végrehajtására. Ennek eredményeként Oroszország kis léptékű, de drága hullámtámadásokkal próbálja meggyengíteni Ukrajna védelmét.
„Oroszország további erőket toboroz, hogy támogassa ezt a megközelítést. A frontvonalbeli állomány folyamatos utánpótlásának szükségessége azonban szinte biztosan továbbra is korlátozza Oroszország lehetőségét a nagyobb potenciállal rendelkező egységek létrehozására” – jegyezte meg a brit védelmi minisztérium.
Mint hírportálunk 2024. február 25-én beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök a sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Ukrajna az Oroszország elleni háborúban 31 000 katonát veszített, de minden ukrán élet elvesztése nagy tragédia.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A háború kezdete, azaz 2022 februárja óta az orosz veszteség – halottak és sebesültek – teljes száma valószínűleg elérte az 500 ezer főt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1717188600
[modified] => 1717183164
)
[title] => A brit hírszerzés szerint az oroszok vesztesége 500 ezer fő az ukrán–orosz háború kezdete óta
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=158909&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 158909
[uk] => 158912
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 158910
[image] => Array
(
[id] => 158910
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/vesztesegek-halalos-aldozatok.jpg
[original_lng] => 71097
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/vesztesegek-halalos-aldozatok-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/vesztesegek-halalos-aldozatok-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/vesztesegek-halalos-aldozatok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/vesztesegek-halalos-aldozatok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/vesztesegek-halalos-aldozatok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/vesztesegek-halalos-aldozatok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/vesztesegek-halalos-aldozatok.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1717172611:2
[_thumbnail_id] => 158910
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2358
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fd185cdf57563eb63ed1d518eda6e038] =>
Child in serious condition after being SHOT in London alongside 3 adults.
An assailant on a motorbike driving through Hackney carried out a drive by shooting, leaving the 4 victims with gunshot wounds.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria. Some students are trapped inside the collapsed building . Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Az Egyesült Királyság védelmi hírszerzése rávilágított az orosz védelmi minisztérium struktúráin belül meghonosodott korrupcióra, és ezzel kapcsolatban várakozását fejezte ki, hogy újabb letartóztatások várhatóak a minisztériumon belül – derült ki a brit védelmi minisztérium szombati X-bejegyzéséből.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, az elmúlt hónapban több tábornokot tartóztattak le Oroszországban, köztük Timur Ivanov védelmiminiszter-helyettest, Jurij Kuznyecovot, a katonai tárca személyzeti osztályának vezetőjét és Ivan Popovot, a déli katonai körzet 58. hadseregének volt parancsnokát. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő elmondta, hogy nem kampányról van szó, hanem a bűnüldöző szervek korrupció elleni következetes harcáról, amely az állami intézményrendszer minden szintjén folyik.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 25 May 2024.
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) May 25, 2024
A korrupció mélyen gyökerezik az orosz védelmi minisztériumban, és valószínű, hogy további letartóztatások lesznek – áll a britek szombati jelentésében.
Legutóbb május 23-án az orosz vezérkari főnök helyettesét, Vagyim Samarint vették őrizetbe vesztegetés gyanújával. A hírszerzés megjegyezte, hogy az őrizetbe vett Samarin 2021 óta vezette az orosz védelmi minisztérium kommunikációs igazgatóságát, és egyik elődje, Halil Arszlanov ellen is korrupció miatt indult eljárás ezen a poszton.
Az Ukrajna elleni két éve tartó, teljes körű háború során Oroszország ugyanannyi személyi állományt és katonai technikát veszített, mint amennyivel 2022. február 24-én megkezdte invázióját, áll a brit védelmi minisztérium X-en közzétett hírszerzési jelentésében.
A hírszerzés adatai szerint Oroszország hozzávetőleg 130 taktikai csoportot vetett be Ukrajna megszállására, ami 1300 harckocsit, több mint 5000 gyalogsági harcjárművet és páncélozott szállítójárművet valamint legkevesebb, mint 100 000 főt foglal magában.
„A konfliktus két éve alatt az orosz veszteségek megegyeztek, és sok esetben meg is haladták annak kezdeti mértékét. A megerősített orosz veszteségek több mint 2700 tankot, valamint 5000 harcjárművet és páncélozott szállítójárművet foglalnak magukban. A halottak és sebesültek száma Oroszországban valószínűleg megközelítőleg 350 000” – áll a jelentésben.
Az Oroszországi Föderáció ezeket a veszteségeket a termelés mozgósításával és növelésével kompenzálta – magyarázták a brit hírszerzők.
„Jelenleg az orosz csapatok száma Ukrajnában nagyobb, mint a háború elején. Most már képes támogatni a frontvonal mentén végrehajtott támadásokat, és végrehajtani az ukrán erők kimerítésének stratégiáját” – értékeli a brit hírszerzés.
[type] => post
[excerpt] => Az Ukrajna elleni két éve tartó, teljes körű háború során Oroszország ugyanannyi személyi állományt és katonai technikát veszített, mint amennyivel 2022. február 24-én megkezdte invázióját, áll a brit védelmi minisztérium X-en közzétett hírszerzés...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1708861440
[modified] => 1708845302
)
[title] => A brit hírszerzés felmérte az orosz veszteségeket az Ukrajna elleni kétéves háború során
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=148552&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 148552
[uk] => 148516
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 148517
[image] => Array
(
[id] => 148517
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/image-16.jpg
[original_lng] => 21524
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/image-16-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/image-16-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/image-16-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/image-16-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/image-16.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/image-16.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/image-16.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1708838103:12
[_thumbnail_id] => 148517
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1715
[_oembed_59fc2d6a94237c8c9e8e7d34c37d4b64] =>
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 4 December 2023.
A napokban az orosz hadsereg hadjáratot indított Ukrajna energetikai infrastruktúrájának rakétacsapásokkal történő megsemmisítésére. A hírt a brit hírszerzés közölte.
„2023. december 7-én éjjel, 2023. szeptember 21. óta először, az orosz légierő erőteljes csapáshullámot indított Kijev és Közép-Ukrajna ellen nehézbombázó flottájával” – közölték.
Az elemzők úgy vélik, hogy a rakéták annak az arzenálnak a részét képezik, amelyet a megszállók szándékosan felhalmoztak az Ukrajna elleni téli támadásokhoz.
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
Érzékeny veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni Oroszország, amely nagy jelentőséget tulajdonít csúcstechnológiás, nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerinek – számoltak be a brit védelmi minisztérium szakértői.
A hírszerzési jelentésből kiderül, hogy az orosz hadsereg legalább négy nagy hatótávolságú felszíni légvédelmi rakéta indítóállást veszített el az ukrán légicsapások miatt az elmúlt héten.
Ezek vélhetően a fejlett technikájú Sz–400-as (NATO kód: SA-21) rendszerek részei voltak. Az eszközök a csapások következtében használhatatlanná váltak.
A veszteségek azért is érinthetik kellemetlenül Moszkvát, mert orosz katonai stratégiában fontos szerepet játszanak a nagy hatótávolságú high-tech légvédelmi rendszerek.
A közelmúltbeli veszteségek azonban rávilágítanak arra, hogy az orosz integrált légvédelmi rendszer továbbra is küszködik a modern precíziós csapásmérő fegyverekkel szemben, ami egyre nagyobb terhet róhat a rendszer többi elemére is.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 02 November 2023.
A jelentés szerint reális esély van arra, hogy miközben Oroszország Ukrajnában lecseréli a megsemmisített rendszereket, más műveleti területeken gyengülni fog a légvédelme.
Az Sz–400 Triumf légvédelmi rakétarendszert a kilencvenes években fejlesztettek ki, és 2007 óta áll hadrendben az orosz fegyveres erőknél. Hadászati és taktikai repülőgépek, ballisztikus rakéták, hiperszonikus célpontok, különféle légi eszközök elsősorban elektronikus úton való megsemmisítésére szolgál.
Korábban élénk vitákat váltott ki, hogy Moszkva és Ankara 2017-ben szerződést írt alá két ilyen rakétarendszer szállításáról. Az Egyesült Államok többször aggodalmát fejezte ki az ügylet miatt, attól tartva, hogy Oroszország a rendszereket a legújabb generációs amerikai F–35-ös vadászbombázókról való információgyűjtésre használhatja fel.
Chongar bridge ❗ (connected the mainland Ukraine with Crimea) After yesterday's attack ?? it is reported that the occupiers are forced to look for new detours in order to supply the army of the Russian Federation with ammunition, equipment and supplies. Just in other words...… pic.twitter.com/y02h82VeW7
— Lew Anno Suport #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) July 30, 2023
Az orosz erők kénytelenek egyetlen „hosszú” útvonalra támaszkodni logisztikájukhoz az ideiglenesen megszállt Krímben, miután súlyos csapások érték a pontonhidakat a csongári és a genicseszki ellenőrzőpontokon – számolt be a brit védelmi minisztérium legfrissebb hírszerzési jelentésében.
A jelentés szerint az orosz hadsereg folytatja a pontonhidak felállítását a dél-ukrajnai és a megszállt Krím határán.
Azok után az erőteljes csapások után, amelyeket az ukrán fegyveres erők augusztus közepén hajtottak végre a fent említett hidakon, nem valószínű, hogy ez az infrastruktúra képes lesz ellenállni annak a jelentős mennyiségű nehéz felszerelésnek és lőszernek, amelyet Oroszország megpróbál átcsoportosítani – tette hozzá a jelentés.
Mint írták, szűk keresztmetszetek alakultak ki a Krímben. Ez azt jelenti, hogy az orosz erők részben az Armanszkon átvezető hosszú útra támaszkodnak. Ez további nehézségeket okoz Oroszország logisztikai hálózatának déli részén – áll a jelentésben.
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
Ukrán haditengerészeti drónok fenyegetik Oroszország katonai utánpótlási útvonalait a Fekete-tengeren. Ukrajnának sikerült megtalálnia az oroszok gyenge pontját. Ezt a brit védelmi minisztérium jelentette be a Twitteren.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 09 August 2023.
„2022. február 28-a óta az orosz hadihajók nem tudnak áthaladni a Boszporuszon, így a Szíriában és a Földközi-tengeren tartózkodó orosz haderő nagymértékben függővé vált az olyan polgári hajóktól, mint a Sig és a Sparta IV, és néhány másik. A támadások bebizonyították, hogy a tengeri drónműveletek a modern tengeri hadviselés egyre fontosabb elemekké válnak, és bevethetők az orosz tengeri logisztika leggyengébb pontjai ellen” – közölte a brit védelmi minisztérium.
2023 májusában Oroszország több mint 300 dróntámadást indított Ukrajna ellen az iráni Shahedek felhasználásával – áll a brit védelmi minisztérium által közzétett brit hírszerzési jelentésben.
Oroszországnak valószínűleg nem sikerült elérnie célját, hiszen Ukrajna a drónok legalább 90%-át semlegesítette. „Oroszország azonban a helytelen irányítási műveletei miatt még mindig nagyon nem hatékony az ilyen jellegű dinamikus, nagy hatótávolságú célpontok elérésében” – jegyzi meg a brit védelmi minisztérium.
Schäden an mehreren Gebäuden in der Nähe des ?? DoD in #Moskau. Von mindestens 3 Explosionen ??? ist jetzt die Rede. Waren wohl doch ein paar mehr AFU ?? Beaver Drohnen als man zugeben will. Auch die ?? Flugabwehr muss nahezu komplett versagt haben.
Russia: Drone attack on Moscow. A drone struck a skyscraper on Zagorodnoye Highway. Drones were also shot down on Komsomolsky Avenue in Moscow, near the Russian Ministry of Defence. pic.twitter.com/iFobofBLZo
?? Trīs lidrobotu uzlidojums Maskavai. Viens no tiem ietriecies būvējamā debesskrāpī "Moscow City" (tajā pašā rajonā, kur visi iepriekšējie). Divi nogāzās Maskavas apgabalā Himki rajonā.#Moscow#Maskava#krievija#Ukraina Uzlidojuma laikā tika traucēta avio satiksme. pic.twitter.com/NBNRdwl2rU
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
A drone hit and severely damaged an official vehicle of the IAEA on the road to Ukraine's Zaporizhzhya Nuclear Power Plant today, in what @RafaelMGrossi condemned as an "unacceptable" attack on Agency staff working to prevent a nuclear accident during the military conflict. pic.twitter.com/XsqImDjISF
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) December 10, 2024