A dán sörgyár oroszországi leányvállalata, a Baltika júliusban lett az orosz állam tulajdona „átmenetileg”, a két orosz vezető pedig menteni próbálta ami menthető: a Carlsberg Kazahstan és a Vista BWay társaságot igyekeztek kiszervezni a Szentpéterváron bejegyzett vállalkozásból.
„Döbbenetes, hogy az orosz állam, amely elvette cégünket, immár odáig jutott, hogy ártatlan alkalmazottainkat le is tartóztatta” – fogalmazta meg álláspontját a Carlsberg dániai központja azt követően, hogy hírt kaptak orosz leányvállalata, a Baltika vezérigazgatójának és jogi igazgatójának az őrizetbevételéről Oroszországban. Gyenyisz Serstennyikovot és Anton Rogacsevszkijt azzal gyanúsítják az orosz hatóságok, hogy két, korábban a Baltikahoz tartozó cég szellemi tulajdonjogát megpróbálták kimenteni a katasztrófából, amelyet a cég lenyúlása jelentett.
Maga Putyin elnök írta alá az okmányt a Baltika „átvételéről”. A Carlsberg főnöke ezt nemrég úgy minősítette, hogy „az orosz állam ellopta a cégünket”. Az üggyel ezek után a moszkvai külügy is foglalkozott: Marija Zaharova szóvivő azt állította, hogy „az orosz állam csak átmenetileg vette át a Baltika részvényeit.” Akkor még szó sem volt a Baltika vezetőinek letartóztatásáról.
Most Szentpéterváron a helyi ügyészség azt állítja, hogy a két orosz vezető 295 millió rubellel károsította meg az orosz államot, mert két céget, amely korábban a Baltikahoz tartozott, kiszervezett. Ez a két cég rendelkezik a Carlsberg sörök gyártási és árusítási jogával Fehéroroszországban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Mongóliában, Tadzsikisztánban, Türkmenisztánban és Üzbegisztánban.
A dán Carlsberg az egyik legismertebb sör az egykori Szovjetunió területén, a Baltikának 8400 alkalmazottja van Oroszországban. Ezért is nem akart azonnal kivonulni a Carlsberg Oroszországból rögtön azután, hogy sok nyugati cég szedte a sátorfáját Putyin Ukrajna elleni agresszióját követően. Tavaly a Baltika megkétszerezte a profitját Oroszországban, ahol a Carlsberg, Kronenbourg és Tuborg sörök igen népszerűek, ily módon a dán cég piacvezetőnek számított.
A „barátságtalan államok” cégei kisajátíthatóak Oroszországban. Putyin ezzel a törvénnyel akarta zsarolni a nyugati cégeket, amelyek még megmaradtak a szankciók után is Oroszországban. A Carlsberg lázasan keresett vevőt a törvény megjelenése után, és talált is. Ekkor azonban kiderült, hogy az orosz államnak „elővételi joga” van, vagyis lefoglalhatja a céget minden ellenszolgáltatás nélkül. A Carlsberg igyekezett kulturáltan távozni, és azt közölte a Baltikaval és az orosz hatóságokkal októberben, hogy immár megszünteti minden gyártási és értékesítési licencét, kivéve a megmaradt árukészletet, amelyet a Carlsberg még április elsejéig értékesíthet Oroszországban.
[type] => post
[excerpt] => A dán sörgyár oroszországi leányvállalata, a Baltika júliusban lett az orosz állam tulajdona „átmenetileg”, a két orosz vezető pedig menteni próbálta ami menthető: a Carlsberg Kazahstan és a Vista BWay társaságot igyekeztek kiszervezni a Szentpéte...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1700259900
[modified] => 1700230674
)
[title] => Nemcsak lenyúlta Putyin a Carlsberget, de lecsukatta két orosz vezetőjét is
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=137464&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 137464
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 137465
[image] => Array
(
[id] => 137465
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/carlsberg-sor.jpg
[original_lng] => 76073
[original_w] => 800
[original_h] => 370
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/carlsberg-sor-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/carlsberg-sor-300x139.jpg
[width] => 300
[height] => 139
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/carlsberg-sor-768x355.jpg
[width] => 768
[height] => 355
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/carlsberg-sor.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/carlsberg-sor.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/carlsberg-sor.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/carlsberg-sor.jpg
[width] => 800
[height] => 370
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1700223474:12
[_thumbnail_id] => 137465
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3012
[_oembed_9c3c5679d190b59488c761acef769d8a] =>
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
❗️Police Fire Tear Gas & Rubber Bullets, Students Break Through Barricade at Istanbul University 🇹🇷
Massive demonstrations are taking place in Turkiye's largest city after the mayor, Ekrem Imamoglu, was arrested. Many see him as President Erdogan's main rival. pic.twitter.com/k5DaOlnluW
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5