Megállapodást kötött a német igazságszolgáltatással a Volkswagen, hogy hajlandó fizetni 9 millió eurót, hogy cserébe lezárulhasson a jogi eljárás a cég elnöke és vezérigazgatója ellen az elmúlt évtized legnagyobb autóipari botrányában, a dízelautók kibocsátási adatainak meghamisítása ügyében.
Herbert Diesst, a vállalat vezérigazgatóját és Hans Dieter Pötschöt, a társaság elnökét azzal vádolta a braunschweigi bíróság, hogy jelentős piaci hatással levő információkat tartottak vissza a meghamisított tesztekkel kapcsolatban.
A Volkswagen 2015 őszén ismerte be, hogy illegális szoftverek használatával meghamisították a cég által gyártott dízelautók károsanyag-kibocsátási mutatóit.
Az ügyészség szerint Diess és Pötsch erről nem tájékoztatta időben a cég befektetőit.
A cég üdvözölte, hogy a bíróság elfogadta a megállapodási javaslatot. Egyúttal hozzátették, hogy sem Diess, sem Pötsch nem sértett törvényt, és a vállalattal szembeni kötelezettségeiket sem szegték meg. A botrány idején Diess volt a Volkswagen márka vezetője, Pötsch pedig pénzügyi igazgatója.
A Volkswagen a botrány miatt már mintegy 30 milliárd euró kártérítést és bírságot volt kénytelen kifizetni, főleg az Egyesült Államokban.
[type] => post [excerpt] => Megállapodást kötött a német igazságszolgáltatással a Volkswagen, hogy hajlandó fizetni 9 millió eurót, hogy cserébe lezárulhasson a jogi eljárás a cég elnöke és vezérigazgatója ellen az elmúlt évtized legnagyobb autóipari botrányában, a dízelautó... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1589986800 [modified] => 1589978562 ) [title] => Dízelbotrány: Alkut kötött a német bírósággal a Volkswagen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=13291&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 13291 [uk] => 13408 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 13292 [image] => Array ( [id] => 13292 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/w.jpg [original_lng] => 143034 [original_w] => 1440 [original_h] => 810 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/w-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/w-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/w-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/w-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/w.jpg [width] => 1440 [height] => 810 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/w.jpg [width] => 1440 [height] => 810 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/w.jpg [width] => 1440 [height] => 810 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1590072275:8 [_thumbnail_id] => 13292 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 5075 [translation_required_done] => 1 [_oembed_5125d983a3635dbeb144fe94301cc3af] =>
A California bar owner was arrested on charges that he had sold fake Covid-19 vaccination cards. Undercover agents were able to buy the fraudulent cards for $20 each, the authorities said. https://t.co/1uSn1sy4uW