Harkivban hozzávetőleg 900 holttestet kell újra eltemetni a tömegsírokból, és némelyiküknél DNS-tesztet is el kell végezni, közölte Ihor Terehov polgármester a Bábel kiadványnak adott interjújában.
„Ha kapnánk engedélyt, már újratemettük volna a holttesteket, de be kell tartani az Oroszországi Föderáció bűneinek dokumentálására vonatkozó eljárást. Van egy jogszabály, amit figyelembe kell vennünk” – mondta.
Terehov kifejtette: az amerikai partnerek ragaszkodtak ahhoz, hogy a dokumentálás a nemzetközi jog keretein belül történjen, mert az is bizonyítéka lesz az orosz bűncselekményeknek.
A hatóságok nem tudják azonosítani azt a mintegy háromezer ukrán halottat, akiket Ukrajna-szerte fedeztek fel tömegsírokban, mivel nincs összevethető DNS-minta. A törvényszéki szakértők eddig csaknem háromezer megölt ukrán állampolgárt tudtak azonosítani.
Makszim Cuckiridze, az ukrán nemzeti rendőrség helyettes vezetője elmondta, hogy a törvényszéki szakértők mobil DNS-laboratóriumokat használnak a halott ukránok azonosítására. Elmondása szerint egy helyszínen egyszerre legfeljebb két mobil laboratórium dolgozik. Az egyik az áldozatoktól, míg a másik a hozzátartozóktól vesz mintát. Ezt követően a rendelkezésre álló anyagot percek alatt összehasonlítják, és ha egyezést találnak, azonosítják az illetőt – tette hozzá.
A rendőrségnek jelenleg nyolc ilyen mobil laboratóriuma van. Azonban azt szeretnék, hogy minden régiót elláthassunk ilyen berendezésekkel, hogy jelentősen javítsák a törvényszéki nyomozók hatékonyságát. Ezért tárgyalásokat folytatunk az Egyesült Államokkal ezek megvásárlásáról – fogalmazott Makszim Cuckiridze a Korrespondent beszámolója szerint.
[type] => post [excerpt] => A hatóságok nem tudják azonosítani azt a mintegy háromezer ukrán halottat, akiket Ukrajna-szerte fedeztek fel tömegsírokban, mivel nincs összevethető DNS-minta. A törvényszéki szakértők eddig csaknem háromezer megölt ukrán állampolgárt tudtak azon... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1678372860 [modified] => 1678363504 ) [title] => Mintegy háromezer ukrán halottat nem lehet beazonosítani [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=111115&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 111115 [uk] => 111118 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 111116 [image] => Array ( [id] => 111116 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/tomegsirok.jpg [original_lng] => 109615 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/tomegsirok-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/tomegsirok-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/tomegsirok.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/tomegsirok.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/tomegsirok.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/tomegsirok.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/tomegsirok.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1678356304:12 [_thumbnail_id] => 111116 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3560 [_oembed_b43e0e74c152cfad3c47d5c796ec6b9a] => {{unknown}} [_oembed_7f66f1f8b2d6c0e596ad57b3f42d8fb2] =>
⚡️The Mi-8 helicopter crashed in the Sosniv district of the Cheliabinsk region. 3 crew members died, the emergency services of the russian federation reported.
The previous cause of the accident was equipment failure. russian media reports that it was an FSB helicopter.
Libya resmi haber ajansı LANA, Derne şehrinde selde hayatını kaybedenlerin sayısının 5 bin 300'e yükseldiğini, binlerce kişinin de kayıp olduğunu duyurdu https://t.co/FqvXdS9Hiapic.twitter.com/sqD9HcQGEM
A mai napig több mint 2000 halottat nem tudtak azonosítani Ukrajnában, mert kevés törvényszéki laboratórium áll rendelkezésre – közölte Meri Akopjan belügyminiszter-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a helyette belügyi tárcavezető elmondta, hogy Ukrajnában nagy figyelmet fordítanak a DNS-szakértelemre és a törvényszéki laboratóriumok fejlesztésére. Mint beszámolt róla, az amerikai kormány biztosította az első és eddig egyetlen mobil laboratóriumot, amely lehetővé teszi, hogy az események helyszínére, a tömegsírokhoz menjen, például Harkiv megyében, és ott azonnal vizsgálatokat és DNS-elemzéseket végezzen. A nyomozó egységek és egy igazságügyi szakértő a helyszínen végzi a munkáját – tette hozzá.
A miniszterhelyettes azt is közölte, hogy Németország 80 ezer reagens- és vegyszermintát bocsátott Ukrajna rendelkezésére csaknem kétmillió euró értékben, amelyeket DNS-vizsgálatokhoz használnak fel. Egyúttal megjegyezte, hogy Ukrajnának több tucat ilyen laboratóriumra lenne szüksége. „Ez lehetővé tenné az idejében történő reagálást és az elemzések gyorsabb elvégzését” – mutatott rá Meri Akopjan.
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU