Kilenc év szabadságvesztésre ítéltek egy 42 éves odesszai férfit, aki több mint egy kilogramm kokaint szállított, és közben 10 éves lányát használta „fedezékként”.
A nyomozás szerint a férfi taxival érkezett egy odesszai bárhoz, miközben kislánya is vele utazott. A gyermeket az autóban hagyta egy hátizsákkal, amelyben a kokaint kukoricás snack csomagolásába rejtve tárolta, ő pedig egy feltételezett vevővel találkozott. A rendőrök akkor fogták el, amikor visszatért a járműhöz.
Az autó átvizsgálásakor több mint 500 gramm kokaint találtak a gyermek hátizsákjában, további fél kilogrammot pedig a férfi otthonában foglaltak le. A hatóságok emellett digitális mérleget és a kábítószer adagolásához használt eszközöket is lefoglalták.
A bíróság különösen nagy mennyiségű kábítószer birtoklása, szállítása és értékesítési célú tárolása miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat. A férfit kilenc év börtönbüntetésre, valamint teljes vagyonának elkobzására ítélték.
Az Egyesült Királyságban a bíróság 13,5 év szabadságvesztésre ítélte a 40 éves Jakub Jan Konkel nevű kamionsofőrt, aki jelentős mennyiségű kokaint próbált becsempészni egy ruhaszállítmányba rejtve.
A brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség közlése szerint a kábítószert egy 28 raklapnyi, Skims márkájú fehérnemű- és ruhaszállítmányba rejtették, amely Hollandiából érkezett. A szállítmányt Essex megyében állították meg a határőrök.
A hatóságok szerint összesen 90 kilogramm kokain volt elrejtve a rakományban, amelyet 1 kilogrammos csomagokra osztottak, és a teherautó hátsó ajtójánál kialakított rekeszben helyeztek el.
A vizsgálat megállapította, hogy a legális ruhaszállítmány sem az exportőr, sem az importőr részéről nem volt érintett a csempészetben.
A férfi beismerte, hogy 4500 euróért vállalta a kábítószer szállítását.
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Spanyolország eddigi legnagyobb drogfogásában több mint 30 tonnányi kokaint foglaltak le a hatóságok – derült ki a központi büntetőbíróság csütörtökön nyilvánosságra hozott határozatából, amelyben 23 embert helyezett előzetes letartóztatásba az akció nyomán.
A spanyol csendőrség a múlt hétvégén fogta el a gyanúsítottakat egy, az Atlanti-óceánon feltartóztatott teherhajón, amely Sierra Leonéból Líbiába tartott, Comore-szigeteki zászló alatt hajózva.
A kapitány csak a 17 fős legénységről tájékoztatta a fedélzetre felszálló csendőröket, de a hajó átvizsgálásakor még hat fegyveres személyt találtak elbújva, akiknek a feladata az elrejtett drog őrzése volt.
A teherhajón rejtekhelyet alakítottak ki a kokainnak, amelyet 1279 bálába csomagolva találtak meg. Összértéküket 812 millió euróra becsülték.
A lefoglalt kokain mennyiség több mint kétszerese a korábbi spanyolországi rekordnak, az Algecirasban tavaly banánba rejtve megtalált 13 tonnának, és öt tonnával nagyobb az eddigi európai rekordnál, a Hamburgban 2024 júniusában elfogott 25 tonnás szállítmánynál.
A nyomozók szerint a teherhajó logisztikai platformként működhetett a nyílt tengeren, innen oszthatták szét a szállítmányt kisebb motorcsónakokba, amelyek aztán eljuttatták a drogot a különböző célállomásokra. Erre utal az is, hogy nagy mennyiségű, 43 ezer liter benzin is volt fedélzeten 30 literes kannákban.
A hatóságok úgy vélik, hogy a drogfogás a Mocro maffia nevű – főként Hollandiában és Belgiumban tevékenykedő, marokkói, antillai és holland származású bűnözőkből álló – bűnszervezethez köthető.
A nyomozásban a spanyol rendőrség különleges műveleti egysége (UCO) mellett az Egyesült Államok Kábítószerellenes Hivatala (DEA) és a holland rendőrség hírszerző és intervenciós egysége is részt vesz. Az eljárást titkosították.
Huszonkét Srí Lanka-i szerzetest tartóztattak le vasárnap az ország fő nemzetközi repülőterén. A buddhista szerzetesek csomagjaiban hatalmas mennyiségű drogot találtak a hatóságok. Az ügy a kábítószer mennyisége miatt különösen súlyosnak tűnik.
Buddhista szerzetesek kerültek őrizetbe Srí Lankán, miután hatalmas mennyiségű drogot találtak a csomagjaikban. A letartóztatás vasárnap történt az ország fő nemzetközi repülőterén.
Huszonkét Srí Lanka-i buddhista szerzetest tartóztattak le vasárnap az ország fő nemzetközi repülőterén, miután hatalmas mennyiségű drogot találtak a csomagjaikban. A csoport Thaiföldről tért haza, ahol a hatóságok szerint négynapos bangkoki nyaraláson vettek részt.
A Srí Lanka-i vámhatóság közlése szerint a szerzetesek bőröndjeiben összesen 242 fontnyi, vagyis csaknem 110 kilogramm Kush nevű, erős kannabiszfajtát találtak.
A drogot nem egyszerűen a csomagokba tették: a hatóságok szerint a kábítószert a bőröndök álrekeszeibe rejtették. Egy szóvivő azt mondta, mindegyik szerzetes nagyjából öt kilogramm kábítószert vitt magával.
A letartóztatottak többsége fiatal szerzetestanuló volt Srí Lanka különböző templomaiból. Az utazást a beszámolók szerint egy üzletember finanszírozta. A vámhatóság szerint ez volt a legnagyobb egyszeri Kush-fogás az ország fő repülőterén.
A szerzeteseket átadták a rendőrségnek, és várhatóan bíróság elé állítják őket – számol be a CBS News.
Ismét csapást intézett az amerikai hadsereg a venezuelai partok mentén egy hajóra, amelyen információik szerint kábítószercsempészek tartózkodtak, a támadásban négy ember meghalt – közölte pénteken Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter.
„Négy kábítószercsempész meghalt egy hajó fedélzetén a csapásban, (…) amelyet Venezuela partjai mentén, nemzetközi vizeken hajtottak végre; a hajó jelentős mennyiségű kábítószert szállított az Egyesült Államokba, hogy mérgezze a lakosságunkat” – közölte Pete Hegseth az X közösségi portálon közzétett üzenetében.
Ez volt a negyedik hajó, amelyet az Egyesült Államok az elmúlt hetekben célba vett a drogkartellek elleni háború keretében.
„Ezek a csapások addig folytatódnak, amíg meg nem szűnnek az amerikai nép elleni támadások” – írta Hegseth az üzenetben, amelyben egy videófelvételt is közzétett az égő hajóról.
Egy, az amerikai sajtóban megjelent dokumentum szerint Donald Trump amerikai elnök nemrég kinyilvánította, hogy az Egyesült Államok fegyveres konfliktusban áll a drogbandákkal.
A Kárpátaljai Megyei Ügyészség helyettes vezetője, Andrij Turbar közlése szerint a Munkácsi Városi- és Járási Bíróság bűnösnek találta azt a török állampolgárt, aki Ukrajnában bűnszervezetet hozott létre a heroin és más „kemény” drogok csempészete céljából.
Az ügyész bizonyította, hogy a férfi személyesen vásárolt meg 374 kg heroint, melyet az Európai Unióba akart átcsempészni. Fedésként saját cégét használta, amely ipari áruk exportjával foglalkozó közvetítői szolgáltatásokat nyújtott. Kijevben, egy bérelt raktárban a heroin kilogrammos csomagokba lett adagolva, majd rétegelt lemezlapokba rejtették.
A csempészárut szállító teherautót 2019 novemberében állították meg az ungvári határon, amikor az elhagyta volna Ukrajnát. Összesen 374 kg drogot foglaltak le, amely 188 rétegelt lemezlapba volt rejtve. A szakértői vizsgálat szerint a tiszta hatóanyag mennyisége több mint 221 kg, feketepiaci értéke meghaladja a 6 millió eurót.
A bűnszervezet vezetőjét 2020 márciusában, Odesszában tartóztatták le, ahol a nyomozás elől bujkált. A bíróság előtt eleinte tagadta bűnösségét, de az ítélethirdetés előtt beismerő vallomást tett. Letartóztatása óta folyamatosan a kárpátaljai büntetés-végrehajtási intézetben volt őrizetben.
A bíróság 9 év szabadságvesztésre és vagyonelkobzásra ítélte a férfit. Az ítélet még nem jogerős, a törvényben előírt határidőn belül fellebbezhető.
A nyomozást a SZBU kárpátaljai kirendeltsége végezte.
Az ír bíróság nyolc férfit ítélt el – köztük három ukránt – a legnagyobb kábítószer-csempészeti ügy kapcsán, amelyet az ország történetében valaha feltártak. Az elítéltek a Nagy-Britanniából, a Fülöp-szigetekről, Ukrajnából, Hollandiából és Iránból származnak, és összesen 2,2 tonna kokain becsempészésében vettek részt, amelynek értéke meghaladja a 157 millió eurót.
A kábítószert 2023 szeptemberében találták meg az MV Matthew nevű, panamai zászló alatt hajózó teherhajón, Írország partjainál. A hajó Curaçaóról, Venezuela közeléből indult, és az Atlanti-óceánon átkelve érkezett meg Írország vizeire.
A rendőrség hat férfit fogott el közvetlenül a hajón, míg további kettőt akkor tartóztattak le, amikor megpróbálták átrakodni a kábítószert egy másik hajóra az Ír-tengeren. Mindannyian beismerték bűnösségüket a bíróság előtt.
A három ukrán vádlott – Mihajlo Havrik, Vitalij Vlaszoj és Vitalij Lapa – 14, 16,5, illetve 14,5 év börtönbüntetést kapott.
[type] => post [excerpt] => Az ír bíróság nyolc férfit ítélt el – köztük három ukránt – a legnagyobb kábítószer-csempészeti ügy kapcsán, amelyet az ország történetében valaha feltártak. Az elítéltek a Nagy-Britanniából, a Fülöp-szigetekről, Ukrajnából, Hollandiából és Iránbó... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1751799960 [modified] => 1751736152 ) [title] => Írországban három ukrán állampolgárt ítéltek el minden idők legnagyobb kokaincsempészeti ügyében [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=210224&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 210224 [uk] => 210173 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 210174 [image] => Array ( [id] => 210174 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4333806.jpg [original_lng] => 80395 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4333806-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4333806-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4333806.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4333806.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4333806.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4333806.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4333806.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1751725353:5 [_thumbnail_id] => 210174 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2516 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 219606690002 [_oembed_5fb2bf64c1ee177c46c218817c695741] => [_oembed_time_5fb2bf64c1ee177c46c218817c695741] => 1754995113 [_oembed_e02fd36e000cc7aa9572f722f98c900a] => [_oembed_time_e02fd36e000cc7aa9572f722f98c900a] => 1756655064 [_oembed_f62b6575c020af901fcdf5b4006597a5] => [_oembed_time_f62b6575c020af901fcdf5b4006597a5] => 1758043288 [_oembed_9d8c713ee35f5574f9a6024cde72bd9e] =>
🚨BREAKING: Large crowds of angry locals hurl glass bottles at Gardaí by outside Citywest Hotel in Saggart, Co Dublin.
Fireworks continue to be launched at officers defending the entrance to the hotel.
Immigration choisie :Viol d’une fillette irlandaise par un (ingénieur...) migrant: Dublin s’embrase
Plusieurs milliers de manifestants se sont rassemblés à Saggart, banlieue de la capitale, et incendié au moins un fourgon de police. Des renforts etun canon à eau ont été déployés pic.twitter.com/QoxSKhM0MJ
— Ana19587 la Liberté n'a pas de prix🍾🇨🇵 (@anouk1818) October 22, 2025
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
A görög rendőrség leleplezett egy bűnbandát, amely kokaint rejtett bőrdarabok, és azokat konténerszállító hajókkal szállították Bolíviából Görögországba.
Erről pénteken, július 4-én számoltak be a hatóságok – írja a Reuters hírügynökség.
A görög hatóságok elmondása szerint a banda által alkalmazott módszer arra utal, hogy változnak a Dél-Amerikából Európába irányuló kábítószercsempészet technikái.
Eddig tizenegy személyt tartóztattak le, köztük bolíviai és spanyol állampolgárokat. Az elfogásokra több hónapos megfigyelés után került sor, amely az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) információinak köszönhetően indult.
A jelentés szerint a bűnbanda laboratóriumot rendezett be Athénban, ahol kivonták a kokaint a sóval kezelt, kiszárított bőrből.
A hatóságok legalább 300 csomagot foglaltak le, amelyek só és kokain keverékét tartalmazták, és a laboratóriumban található kábítószer teljes mennyiségét több mint 800 kilogrammra becsülték.
Az amerikai parti őrség mintegy 4536 kilogramm kokaint talált egy halászhajón az Atlanti-óceánon, amelynek becsült értéke eléri a 74 millió dollárt – számolt be az Origo.
A kábítószer lefoglalására április közepén került sor, miután az amerikai parti őrség Calhoun nevű hajója azonosított egy, a hatóságok szerint gyanús halászhajót Las Palmastól mintegy 1930 kilométerre nyugatra, a Kanári-szigeteknél – írja a CBS News.
A nemzetközi vizeken haladó hajó gyanút keltett, ezért a parti őrség egy kis hajót küldött a hajó elfogására, és végül megtalálták a fedélzeten a csempészárut.
Öt gyanúsított csempészt tartóztattak le, akik jelenleg amerikai őrizetben vannak – közölte a parti őrség.
COCAINE SEIZE: The U.S. Coast Guard has seized 10,000 pounds of cocaine worth $74 million from a fishing boat in Atlantic Ocean.
A parti őrség tagjai az elmúlt héten pedig körülbelül 8571 kilogramm kokaint foglaltak le San Diegóban, miután február és április között hat embercsempész hajót fogott el Mexikó, Közép-Amerika és Dél-Amerika partjainál, a szövetségi tisztviselők szerint.
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
Lengyelországban lefoglaltak egy konténert, amely egy Kanadából érkezett hajón érkezett, és amelyben környezetbarát fa padlóburkolatok között 20 millió zloty (kb. 5,2 millió dollár) értékű kábítószert találtak. Erről az RMF24 számolt be.
A lengyel Nemzeti Adóigazgatóság munkatársai foglalták le a konténert, amely Gdańskba érkezett a kanadai hajóval.
A címzett egy lengyel cég volt. A konténert röntgenvizsgálatnak vetették alá, majd részletes ellenőrzésre küldték.
Az információk szerint marihuánáról van szó, közel egy tonnányit találtak a rakományban.
Initial reports of several killed and over a dozen injured, after an SUV plowed into a closed-off street filled with people celebrating the Lapu Lapu Festival in Vancouver, Canada. pic.twitter.com/cLQQPfOMCq
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025