Az ukrán 123. területvédelmi dandár beszámolója szerint a hadtörténetben először hajtottak végre olyan harci bevetést, amelyben egy pilóta nélküli tengeri jármű szállított partra egy szárazföldi drónt az orosz megszállás alatt álló Kinburn-földnyelven – jelentette a Kyiv Independent.
A dandár közösségi médiában közzétett bejegyzése alapján az autonóm vízi eszköz az ellenséges partoknál tette le a szárazföldi robotrendszert, amely sikeresen partra szállt, majd végrehajtotta a kijelölt harci feladatot. A katonai vezetés szerint ez a hadviselés egy teljesen új megközelítését jelenti, hiszen a legveszélyesebb küldetéseket immár emberek helyett gépek végzik el.
A bejegyzéshez mellékelt videófelvételen látható, amint a szárazföldi eszköz legördül a hordozó vízi járműről a Kinburn-földnyelv partján, majd tüzet nyit a kijelölt célpontra. Az akció által okozott károkról és az ellenséges veszteségekről egyelőre nem közöltek részletes információkat.
A szárazföldi drónok egyre fontosabb szerepet játszanak az ukrán hadviselésben, mivel hatékony segítséget nyújtanak az utánpótlás szállításában, a sebesültek kimenekítésében és az aknamentesítésben, emellett közvetlen harci feladatokat is ellátnak a katonák életének kockáztatása nélkül.
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026
A Kinburn-földnyelv egy keskeny, homokos félsziget Dél-Ukrajnában, amely a Dnyeper–Bug-limán és a Fekete-tenger között fekszik. A nagyjából 40 kilométer hosszú terület közigazgatásilag a Mikolajivi területhez tartozik, ahova az orosz csapatok még 2022 márciusában, az akkor már megszállt Herszon megyei területek felől nyomultak be.
A földnyelv kiemelt stratégiai jelentőségét a fekvése adja, ugyanis az ellenőrzésével az orosz erők korlátozni tudták a Fekete-tenger érintett szakaszaihoz való hozzáférést, mivel a herszoni és mikolajivi kikötőkből induló kereskedelmi és hajózási útvonalak a közelben futnak össze. Az ukrán déli parancsnokság június 25-én jelentette be, hogy az orosz csapatok visszavonulását követően az ukrán katonák ismét kitűzték a nemzeti lobogót a Kinburn-földnyelven.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán 123. területvédelmi dandár beszámolója szerint a hadtörténetben először hajtottak végre olyan harci bevetést, amelyben egy pilóta nélküli tengeri jármű szállított partra egy szárazföldi drónt az orosz megszállás alatt álló Kinburn-földnye...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1784213400
[modified] => 1784203996
)
[title] => Ukrajna olyan partraszállást hajtott végre, amilyet eddig még senki
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=251125&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 251125
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 251126
[image] => Array
(
[id] => 251126
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468.jpg
[original_lng] => 827744
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/ukran-dron-a-frontvonal-kozeleben-841468.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1784193196:12
[_oembed_e39907e55b9e1778a27d896e654d1ee8] =>
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026
Az orosz külügyminisztérium jelentései szerint ismét egy megfélemlítési kísérlet történt a stockholmi nagykövetség épületénél. A jelentések szerint drónok zuhantak a diplomáciai képviselet területére, az egyikre vörös festéket, míg a másikra egy élethűnek kinéző robbanószerkezet utánzatot rögzítettek.
Moszkva élesen bírálta a svéd hatóságokat, amelyek állításuk szerint már a sokadik ilyen eset után sem tették meg a kellő lépéseket. A drónok ugyan nem robbantak fel, azonban az incidens súlyos biztonsági kockázatot jelent – írja az Anadolu Hírügynökség az orosz külügyminisztérium közleményére hivatkozva.
Az egyik drón egy vörös festékkel teli tartályt dobott le a diplomáciai képviselet területére. Egy második drón, amelyhez egy rögtönzött robbanószerkezet utánzata volt rögzítve, (látszólag nem véletlenül) a területünkre zuhant, az orosz nagykövetség épületének közvetlen közelében – írja a külügyminisztérium közleményében.
A közleményben Moszkva hangsúlyozta, hogy nem ez volt az első hasonló incidens, amely egyértelműen a diplomáciai képviselet dolgozóinak a megfélemlítésére szolgál. A külügyminisztérium ennek kapcsán nehezményezte, hogy az ezt megelőző, „több tucat incidens” kivizsgálásával sem léptek előre a svéd hatóságok.
Moszkva ezzel együtt megvádolta Svédországot, hogy nem tesz eleget a az 1961-es bécsi diplomáciai kapcsolatokról szóló egyezménynek, amely értelmében köteles lenne védelmet biztosítani minden, az országban található külképviselet számára.
A svédek hatóságok egyébként eddig érdemben nem reagáltak a történtekre, Moszkva azonban már jelezte, hogy Svédországnak a továbbiakban vállalnia kell a felelősséget az orosz diplomáciai képviselet elleni további támadásokért és azok lehetséges következményeiért.
Kustbevakningen har i dag bordat ytterligare ett fartyg som misstänks ingå i den ryska skuggflottan.
Fartyget heter Jin Hui och misstänks för att segla under falsk flagg. Det finns frågor kring bristande sjöduglighet och avsaknad av försäkringar. Jin Hui står på EU:s,… pic.twitter.com/e9h8ApwBpB
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026
Az orosz hadsereg két ballisztikus rakétával és 221 csapásmérő, valamint álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat csütörtökre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban többen megsebesültek, infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg – jelentették katonai és helyhatósági források.
Az előzetes adatok szerint a légvédelem 195 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 9 helyszínen mindkét Iszkander–M típusú ballisztikus rakéta és 21 csapásmérő drón célba talált, 8 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették – tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadásakor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.
Az éjszakai légitámadás következtében három civil – két nő és egy férfi – megsebesült a Zaporizzsjai járási Novomikolajivka településen, valamint több családi ház is megrongálódott – tette közzé Ivan Fedorov katonai kormányzó Telegram-bejegyzése alapján az Ukrinform hírügynökség. Az ellenség irányított légibombákat vetett be – fűzte hozzá a megyevezető.
Június 11-én kora reggel orosz támadás érte a Szumi megyei Konotop város infrastruktúráját – jelentette Artem Szemenyihin polgármesterre hivatkozva az Ukrinform. A város egy részében szünetel a gáz- és az áramszolgáltatás, több lakóépület is megrongálódott. A polgármester felszólította a lakosságot, hogy a lehetőségekhez képest tartalékoljanak elegendő vizet, mivel a szolgáltatás csak szakaszosan biztosított.
Az ukrán hírügynökség Olekszandr Hanzsa Dnyipropetrovszk megyei katonai kormányzóra hivatkozva azt közölte, hogy 12-re nőtt a tegnap kora este Pavlohrad városát ért légicsapás sebesültjeinek száma. Korábban az Ukrinform a város önkormányzatának információi alapján beszámolt arról, hogy a frontvonaltól 50 kilométerre fekvő településen drón csapódott egy ötszintes épületbe, ezenkívül egy iparvállalatot is találat ért.
На Київщині після атаки дронів горить об’єкт інфраструктури.
У Бориспільському районі внаслідок російського удару постраждав працівник підприємства. Рятувальники продовжують ліквідацію пожежі. pic.twitter.com/EVdovBGxkI
❗️Russia struck a Nova Poshta terminal in Dnipro: hundreds of parcels that people across the country were waiting for came under attack.
Fortunately, no employees were reported injured. Emergency services and police worked at the scene to deal with the aftermath of the strike. pic.twitter.com/VZuPE8ie9x
Egy ukrán katonatiszt szerint a Fire Point cég által gyártott drónok, amelyeket állami pénzből szereztek be, tizenkétszer drágábbak, mint más gyártók hatékonyabb eszközei.
Jurij Kaszjanov őrnagy, az ukrán fegyveres erők egykori drónegységparancsnoka ezt a Verhovna Rada ideiglenes vizsgálóbizottságának ülésén jelentette ki, ahol a védelmi szektor lehetséges törvénysértéseit vizsgálják.
A katona a Sztrana cikke szerint elmondta: 2023-ban az általa fejlesztett, Moszkváig repülni képes repülőgép típusú drón darabja körülbelül 4500 dollárba került, míg a Fire Point azonos kategóriájú eszköze már akkor is mintegy 55 ezer dollárt kóstált. Kaszjanov, aki mérnöki végzettséggel rendelkezik és mintegy 20 dróntípust fejlesztett, hangsúlyozta, hogy a két eszköz alkatrészei nagyrészt megegyeznek, sőt saját elektronikai komponensei esetenként drágábbak voltak.
Szerinte a Fire Point drónjaiban az egyetlen valóban költséges elem egy mintegy 5000 dolláros német motor, ám még ezt is beleszámítva az eszköz reális ára legfeljebb 10 ezer dollár körül kellene legyen, ami jelentősen alacsonyabb az 55 ezer dollárhoz viszonyítva.
[type] => post
[excerpt] => Egy ukrán katonatiszt szerint a Fire Point cég által gyártott drónok, amelyeket állami pénzből szereztek be, tizenkétszer drágábbak, mint más gyártók hatékonyabb eszközei.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1778230200
[modified] => 1778194141
)
[title] => Tizenkétszeres áron szerezhette be az ukrán állam a drónokat a Fire Point cégtől
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=243445&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 243445
[uk] => 243468
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 243446
[image] => Array
(
[id] => 243446
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/jurij-kasjanov-nameknul-92-main.jpeg
[original_lng] => 38907
[original_w] => 751
[original_h] => 422
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/jurij-kasjanov-nameknul-92-main-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/jurij-kasjanov-nameknul-92-main-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/jurij-kasjanov-nameknul-92-main.jpeg
[width] => 751
[height] => 422
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/jurij-kasjanov-nameknul-92-main.jpeg
[width] => 751
[height] => 422
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/jurij-kasjanov-nameknul-92-main.jpeg
[width] => 751
[height] => 422
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/jurij-kasjanov-nameknul-92-main.jpeg
[width] => 751
[height] => 422
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/05/jurij-kasjanov-nameknul-92-main.jpeg
[width] => 751
[height] => 422
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1778226709:2
[_thumbnail_id] => 243446
[_edit_last] => 12
[views_count] => 685
[_oembed_b2fc345e94fd718fb76e4845f2ff123a] =>
[_oembed_time_b2fc345e94fd718fb76e4845f2ff123a] => 1778219402
[_algolia_sync] => 915011608001
[_oembed_e39907e55b9e1778a27d896e654d1ee8] =>
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026
Az ukrán védőknek drónok és földi robotkomplexumok segítségével sikerült átvenniük az irányítást a megszállók állása felett, a gyalogság nem vett részt a hadműveletben – jelentette ki hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök, számolt be az rbc.ua hírportál az Elnöki Hivatal sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az ukrán államfő megjegyezte, hogy a jövő „már a csatatéren van”, és Ukrajna megteremti azt. „A háború történetében először kizárólag pilóta nélküli platformok és drónok foglalták el az ellenség állásait. A megszállók megadták magukat, és ezt a hadműveletet gyalogság részvétele nélkül, a mi oldalunkon veszteségek nélkül hajtották végre” – mondta.
Az elnök szerint az ukrán Ratel, Termit, Ardal, Linksz, Zmij, Protektor, Volja és más robotok több mint 22 ezer küldetést teljesítettek mindössze 3 hónap alatt. „Más szóval, több mint 22 ezer emberéletet mentettek meg – egy robot ment a legveszélyesebb zónákba egy katona helyett. Ez a legmagasabb szintű technológiáról szól a legmagasabb érték – az emberi élet – védelmében” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
Maternity ward in Odesa. Again. The hardest was evacuating newborn twins on ventilators. When Russian Shaheds attacked, doctors moved 33 pregnant women and 19 newborns to safety in a bomb shelter. Then helped put out the fire. pic.twitter.com/KZyubJ0Rrh
Az oroszok péntekre virradó éjjel és reggel az egyik legnagyobb kombinált csapást hajtotta végre Ukrajna ellen, mintegy 579 légi harci eszköz repült egyszerre az ország különböző régióiba – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők légierejére hivatkozva.
A jelentés szerint a légvédelem 541 célpontot lőtt le vagy térjtett el – 26 rakétát és 515 különféle típusú drónt. Összesen 579 légi támadó légi eszközt regisztráltak: 10 darab Iszkander-M ballisztikus rakétát; 25 db X-101 cirkálórakétát; 2 Iszkander-K cirkálórakétát; 542 db Shahed, Gerbera, Italmasz és más típusú drónt indítottak.
A délután 14:00 órai előzetes adatok szerint a következőket lőtték le és semlegestették: 24 db X-101 cirkálórakétát; 2 db Iszkander-K cirkálórakétát; 515 különféle típusú drónt.
A támadás során 11 rakéta és 27 drón becsapódását jegyezték fel 20 helyszínen. A lelőtt drónok törmeléke további 22 helyszínen hullott a földre.
Russia bombarded the city with drones for most of the night. Damage to infrastructure has been reported, according to the local military administration.
An air raid alert is currently in effect in the city, and residents are being asked to…
🔴 BREAKING: Russian forces targeted a bus in Kherson, killing two people and injuring at least seven, according to the local authorities. pic.twitter.com/FsybZ8BaAY
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
A hatóságok nagyszabású, több régióra kiterjedő bűnszövetkezetet lepleztek le, amelynek a résztvevői a Drónhadsereg projekt keretében a hadseregnek szállított drónokat tulajdonítottak el és adtak el, az ügyben őrizetbe vették az ukrán fegyveres erők egyik egységének parancsnokát – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a Legfőbb Ügyészség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy a parancsnok 2024 novembere és 2026 márciusa között megszervezte a katonai egységeknél regisztrált, a frontvonalon harci feladatokat teljesítő pilóta nélküli légi rendszerek szisztematikus illegális selejtezését. Olyan drónokról van szó, amelyeket a Drónhadsereg projekt részeként szállítottak az egységekhez. A rendszer egyszerre több régióban működött, és Donyeck, Harkiv, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk, valamint Ukrajna más megyéinek területét fedte le.
A drónokat illegálisan törölték a regisztrációból, majd civil bűntársaknak adták át további értékesítésre speciális online platformokon keresztül, anonim fiókok használatával. A drónokat lakó- és kereskedelmi helyiségekben, valamint a postai szolgáltató telephelyén tárolták. A csoport tagjait több mint 343 különféle típusú drón elsikkasztásával vádolják. Az elsikkasztott vagyon teljes értéke a nyomozás szerint 15 233 439 hrivnya. Külön megállapították, hogy a bűncselekményből származó pénzt ingatlanok, járművek és ékszerek vásárlására használták fel.
Ezenkívül a nyomozás megállapította, hogy az egységparancsnok 2025 folyamán több mint 10,7 millió hrivnya értékű illegális vagyonra tett szert, ami jelentősen meghaladja a legális jövedelmét. A vagyon eredetének elrejtése érdekében az ingatlanokat és a járműveket a nyomozás szerint közeli személyek – felesége és édesanyja – nevére regisztrálta.
Lakások, járművek és nem lakáscélú helyiségek átkutatása során a következőket foglalták le:
DJI Matrice 4T és DJI Mavic 4 Pro quadkopterek; UAV testek alkatrészekkel, útlevelekkel és tanúsítványokkal; csomagolás és matricák sorozatszámmal; Toyota Land Cruiser 200 és Mercedes-Benz GL 350 CDI autók, valamint az Audi Q7 és a Mercedes-Benz G-osztály dokumentumai; 1 483 700 hrivnya készpénzben; pénzeszközök 50 000 dollár értékben (a bűncselekmény dokumentálására); ingatlanügyi dokumentumok (lakások Odessza megyében, házak Dnyipropetrovszk és Zaporizzsja megyékben); tervezetnyilvántartások és mobiltelefonok.
A gyanúsítottak cselekményeit az ukrán büntetőtörvénykönyv 410. cikkelyének 4. része – katonai vagyon sikkasztása hadiállapot alatt – alapján minősítették. Külön az egység parancsnokát az ukrán büntető törvénykönyv 368-5. cikkelyének 1. része – illegális vagyonszerzés – alapján gyanúsították meg. A bűnüldöző szervek jelenleg az érintettek teljes körét azonosítják, beleértve más katonai személyeket is. A gyanúsítottakat megelőző intézkedésként őrizetbe vették.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A hatóságok nagyszabású, több régióra kiterjedő bűnszövetkezetet lepleztek le, amelynek a résztvevői a Drónhadsereg projekt keretében a hadseregnek szállított drónokat tulajdonítottak el és adtak el, az ügyben őrizetbe vették az ukrán fegyveres er...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1775069400
[modified] => 1775068479
)
[title] => Egy katonai egység parancsnoka 15 millió hrivnya értékben lopott és adott el drónokat, a pénzből luxusautókat vásárolt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=239347&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 239347
[uk] => 239360
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 239348
[image] => Array
(
[id] => 239348
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/photo-2026-04-01-11-58-12.jpg
[original_lng] => 187792
[original_w] => 750
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/photo-2026-04-01-11-58-12-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/photo-2026-04-01-11-58-12-300x240.jpg
[width] => 300
[height] => 240
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/photo-2026-04-01-11-58-12.jpg
[width] => 750
[height] => 600
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/photo-2026-04-01-11-58-12.jpg
[width] => 750
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/photo-2026-04-01-11-58-12.jpg
[width] => 750
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/photo-2026-04-01-11-58-12.jpg
[width] => 750
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/photo-2026-04-01-11-58-12.jpg
[width] => 750
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1775062646:8
[_thumbnail_id] => 239348
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1402
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5de6417f5a38c88a7f962840b2ce530c] =>
A Russian Ka-52 is burning on the ground after an emergency landing caused by a strike from an FPV drone of the 59th Separate Assault Brigade. pic.twitter.com/QY2n8Vu2G0
Maternity ward in Odesa. Again. The hardest was evacuating newborn twins on ventilators. When Russian Shaheds attacked, doctors moved 33 pregnant women and 19 newborns to safety in a bomb shelter. Then helped put out the fire. pic.twitter.com/KZyubJ0Rrh
❗️Ukraine’s 123rd Territorial Defense Brigade has carried out the first known mission of its kind.
Ukrainian operators remotely guided an unmanned maritime platform across the Black Sea, carrying a machine-gun-equipped ground robot. They landed the robot on the occupied Kinburn… pic.twitter.com/wKncXttJqb
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) July 13, 2026
Két drón csapódott be vasárnap a Finnország déli részén fekvő Kouvola közelében – közölték a finn védelmi tárca az MTI szerint. A kormányfő szerint oroszországi célok ellen indított, célt tévesztett ukrán pilóta nélküli repülő szerkezetekről lehet szó.
Drónok hatoltak be finn területre. Ezt nagyon komolyan vesszük – jelentette ki Antti Hakkanen védelmi miniszter közleményében, hozzátéve, hogy a helyszínre vezérelték a biztonsági erőket.
Petteri Orpo miniszterelnök az Yle közszolgálati televíziónak kijelentette, hogy „feltehetően ukrán drónokról lehet szó, de ezt a vizsgálatnak kell megállapítania”. Elmondta, hogy Ukrajna az elmúlt napokban drónokkal támadott orosz létesítményeket a finn határhoz közeli övezetekben, és elképzelhető, hogy az orosz zavaró állomások eltérítették a két drónt eredeti pályájáról.
„A történtek ügyében folyik a vizsgálat, és részletesebb információkat akkor közlünk, ha ellenőriztük őket” – jelentette ki Antti Hakkanen.
A védelmi tárca szerint „több, alacsonyan és nagy sebességgel repülő tárgyat észleltek a finn légtérben, tengeri övezetben és az ország délkeleti részén vasárnap reggel”.
A tárca szerint a légierő azonosítási feladattal elindított egy F/A Hornet vadászgépet.
„Egy drón Kouvolától északra, egy másik pedig a várostól keletre csapódott be. A rendőrség lezárta az övezeteket a vizsgálat idejére” – tette hozzá a védelmi minisztérium.
[type] => post
[excerpt] => Két drón csapódott be vasárnap a Finnország déli részén fekvő Kouvola közelében – közölték a finn védelmi tárca az MTI szerint. A kormányfő szerint oroszországi célok ellen indított, célt tévesztett ukrán pilóta nélküli repülő szerkezetekről lehet...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1774821660
[modified] => 1774820911
)
[title] => Drónok csapódtak be Finnország területén, azonnal vadászgépet küldtek a helyszínre
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=238965&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 238965
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 228422
[image] => Array
(
[id] => 228422
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/a005398-russian-drone-crashes-in-turkiyes-izmit-province-near-istanbul-amid-escalation-3211615-20251219172851-20251219172851.jpg
[original_lng] => 127245
[original_w] => 625
[original_h] => 416
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/a005398-russian-drone-crashes-in-turkiyes-izmit-province-near-istanbul-amid-escalation-3211615-20251219172851-20251219172851-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/a005398-russian-drone-crashes-in-turkiyes-izmit-province-near-istanbul-amid-escalation-3211615-20251219172851-20251219172851-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/a005398-russian-drone-crashes-in-turkiyes-izmit-province-near-istanbul-amid-escalation-3211615-20251219172851-20251219172851.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/a005398-russian-drone-crashes-in-turkiyes-izmit-province-near-istanbul-amid-escalation-3211615-20251219172851-20251219172851.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/a005398-russian-drone-crashes-in-turkiyes-izmit-province-near-istanbul-amid-escalation-3211615-20251219172851-20251219172851.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/a005398-russian-drone-crashes-in-turkiyes-izmit-province-near-istanbul-amid-escalation-3211615-20251219172851-20251219172851.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/a005398-russian-drone-crashes-in-turkiyes-izmit-province-near-istanbul-amid-escalation-3211615-20251219172851-20251219172851.jpg
[width] => 625
[height] => 416
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1774810111:12
[_thumbnail_id] => 228422
[_edit_last] => 12
[views_count] => 587
[_oembed_5de6417f5a38c88a7f962840b2ce530c] =>
A Russian Ka-52 is burning on the ground after an emergency landing caused by a strike from an FPV drone of the 59th Separate Assault Brigade. pic.twitter.com/QY2n8Vu2G0
Maternity ward in Odesa. Again. The hardest was evacuating newborn twins on ventilators. When Russian Shaheds attacked, doctors moved 33 pregnant women and 19 newborns to safety in a bomb shelter. Then helped put out the fire. pic.twitter.com/KZyubJ0Rrh
Oroszország újabb nagyszabású, éjszakai dróntámadást hajtott végre Ukrajna ellen, összesen 273 drón bevetésével. Az ukrán légvédelem 252-t megsemmisített, de 21 célba ért. A támadások következtében legalább öt ember meghalt és legalább 16-an megsérültek.
A legsúlyosabb helyzet Odesszában alakult ki, ahol mintegy 60 drón támadta a várost a kora hajnali órákig. A csapások lakóépületeket, infrastruktúrát és egy szülészeti kórházat is érintettek. A mentőalakulatok folyamatosan kutatnak a romok között; a hivatalos adatok szerint eddig két halálos áldozatot találtak, és legalább 14 ember megsérült, köztük egy gyermek. A támadás jelentős károkat okozott a városban, és komoly terhelést rótt a helyi mentési és egészségügyi rendszerekre – írja a The Kyiv Independent.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a történteket „tiszta terrornak” nevezte, kiemelve, hogy a lakosságot és létfontosságú infrastruktúrát célzó csapások azt bizonyítják, Oroszország nem törekszik a háború lezárására.
Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi nyomás fenntartása kulcsfontosságú, és az emberek védelmét szolgáló összehangolt intézkedések erősítik Ukrajna védekezését és diplomáciai helyzetét.
Maternity ward in Odesa. Again. The hardest was evacuating newborn twins on ventilators. When Russian Shaheds attacked, doctors moved 33 pregnant women and 19 newborns to safety in a bomb shelter. Then helped put out the fire. pic.twitter.com/KZyubJ0Rrh
Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha is elítélte a támadást, különösen a szülészeti osztály elleni csapást, barbár cselekedetnek nevezve azt. Észt kollégája, Margus Tsahkna „a tiszta embertelenség” példájaként beszélt az esetről, hangsúlyozva, hogy a támadások a legkiszolgáltatottabbakat – anyákat és újszülötteket – is érintették.
A támadássorozat több más ukrán régiót is érintett. Krivij Rihben, az elnök szülővárosában két ember meghalt és kettő megsérült, valamint egy ipari létesítmény találatot kapott, ami tüzekhez vezetett. Poltava megyében lakóházakat és egy ipari objektumot ért csapás, amely egy ember halálát okozta.
2/3 Yet again, Russia hit a maternity hospital during the attack on Odesa. Here is a video from inside the buidling.
A frontvonal menti térségekben az elmúlt 24 órában további két civil vesztette életét és 17-en megsérültek.
Zaporizzsja megyében rendkívül intenzív, összesen 760 csapás történt; ezek egy ember halálát és két sérülést okoztak, valamint jelentős károkat okoztak lakóépületekben, járművekben és infrastruktúrában.
Donyeck megyében egy civil meghalt és hatan megsérültek. Herszon megyében civil célpontok elleni támadások során hat ember sérült meg, és öt lakost evakuáltak a térségből.
Szumi megyében különösen elhúzódó volt a helyzet: a légiriadó 20 órán át tartott, miközben több mint 90 támadást hajtottak végre. Itt két ember sérült meg, és a hatóságok a nap folyamán 17 embert telepítettek ki biztonsági okokból.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország újabb nagyszabású, éjszakai dróntámadást hajtott végre Ukrajna ellen, összesen 273 drón bevetésével. Az ukrán légvédelem 252-t megsemmisített, de 21 célba ért. A támadások következtében legalább öt ember meghalt és legalább 16-an megsé...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1774778400
[modified] => 1774778600
)
[title] => Drónokkal és rakétákkal támadtak az oroszok: szülészetet ért támadás Odesszában – videó
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=238900&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 238900
[uk] => 238896
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 238901
[image] => Array
(
[id] => 238901
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tuz-talalat-karok.webp
[original_lng] => 160492
[original_w] => 1200
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tuz-talalat-karok-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tuz-talalat-karok-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tuz-talalat-karok-768x576.webp
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tuz-talalat-karok-1024x768.webp
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tuz-talalat-karok.webp
[width] => 1200
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tuz-talalat-karok.webp
[width] => 1200
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/03/tuz-talalat-karok.webp
[width] => 1200
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1774767816:12
[_oembed_40cd2d82495f2a3ff2878759ccf2b747] =>
Maternity ward in Odesa. Again. The hardest was evacuating newborn twins on ventilators. When Russian Shaheds attacked, doctors moved 33 pregnant women and 19 newborns to safety in a bomb shelter. Then helped put out the fire. pic.twitter.com/KZyubJ0Rrh
Russia bombarded the city with drones for most of the night. Damage to infrastructure has been reported, according to the local military administration.
An air raid alert is currently in effect in the city, and residents are being asked to…
Уночі РФ атакувала Одещину і Сумщину, є загиблі та травмовані.
Як повідомив начальник Одеської ОВА Олег Кіпер, унаслідок масованої атаки на півдні області зазнали значних руйнувань лікарня та житлові будинки, виникла пожежа на території Дунайського біосферного заповідника.… pic.twitter.com/KJUjWqpeVc
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
🔴 BREAKING: Russian forces targeted a bus in Kherson, killing two people and injuring at least seven, according to the local authorities. pic.twitter.com/FsybZ8BaAY
На Київщині після атаки дронів горить об’єкт інфраструктури.
У Бориспільському районі внаслідок російського удару постраждав працівник підприємства. Рятувальники продовжують ліквідацію пожежі. pic.twitter.com/EVdovBGxkI
❗️Russia struck a Nova Poshta terminal in Dnipro: hundreds of parcels that people across the country were waiting for came under attack.
Fortunately, no employees were reported injured. Emergency services and police worked at the scene to deal with the aftermath of the strike. pic.twitter.com/VZuPE8ie9x
Fordulat az ukrajnai légiháborúban: filléres drónok semmisítik meg Moszkva méregdrága harci gépeit. Az orosz védelmi rendszerek tehetetlennek tűnnek − írja a Portfolio.
Két nap alatt két súlyos veszteség érte az orosz légierőt. Pénteken Pokrovszknál egy ukrán FPV-drón a levegőben vadászott le egy modern Ka-52 „Alligator” harci helikoptert − erről videófelvétel is készült. Szombat virradóra egy Mi-8-as gép is hasonló sorsra juthatott, miután az orosz FighterBomber csatorna újabb gépveszteséget jelentett.
A bukás okai:
Technológiai sokk: az orosz helikopterek elektronikai zavarórendszerei nem látják a kisméretű drónokat
Dávid és Góliát: a 15 millió dolláros helikoptereket alig pár száz dolláros eszközökkel semmisítik meg
Ez a taktikai váltás azt jelenti, hogy az orosz légierőnek radikálisan át kell értékelnie a frontvonal közeli repüléseket, mivel a drónok immár a levegőben is közvetlen veszélyt jelentenek.
A Russian Ka-52 is burning on the ground after an emergency landing caused by a strike from an FPV drone of the 59th Separate Assault Brigade. pic.twitter.com/QY2n8Vu2G0
A Russian Ka-52 is burning on the ground after an emergency landing caused by a strike from an FPV drone of the 59th Separate Assault Brigade. pic.twitter.com/QY2n8Vu2G0
❗️Комбінована атака на Кривий Ріг тривала майже 25 годин — місто безупинно накривали 70 дронів-камікадзе та балістичні удари
Через обстріли в шахтах опинилися заблокованими понад 90 гірників — рятувальна операція тривала більше 10 годин, усіх уже підняли на поверхню. Внаслідок pic.twitter.com/cRgxc8GgXi