A kábítószer-kereskedők tevékenysége a múlt héten egy 10 éves gyermek és egy 18 éves fiatal életét követelte.
Az RFI jelentése szerint Gérald Darmanin francia belügyminiszter pénteken a déli Nîmes városába utazott, hogy foglalkozzon a kábítószer-bűnözéssel, mely a múlt héten egy 10 éves gyermek és egy 18 éves férfi életét követelte.
Miután részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, Darmanin megerősítette, hogy legalább az év végéig egy 60 fős különleges rohamrendőrség (CRS) egységet telepítenek Gard megyébe a kábítószer-kereskedők elleni fellépés érdekében.
Ezen felül 15 további igazságügyi rendőrt is küldenek Nîmes-be, hogy felgyorsítsák a nyomozást. Darmanin hozzátette, Nîmes-ben egy tárcaközi nyomozószolgálat (GIR) is helyet kapna, amely kifejezetten a kábítószer-kereskedelemből származó pénzek tisztára mosása ügyében nyomozna.
A miniszter a lakossághoz intézett beszédében azt is megosztotta, hogy nyitott egy önkormányzati rendőrőrs létrehozására a Pissevin negyedben, ahol a héten két halálos lövöldözés is történt. Ennek kapcsán megjegyezte, ez lesz az a város, ahol a lakosság számához mérten a legtöbb nyomozó tevékenykedik majd.
Ugyanakkor utalást tett a kábítószer-fogyasztókra is, mondván, hogy nekik is közös felelősségük van a kérdésben:
„Ha nem lenne fogyasztás, nem lennének eladók sem. Aki kábítószert fogyaszt, az rendkívül erőszakos bűnszövetkezeteket finanszíroz, amelyek gyilkolnak, különösen gyerekeket.”
Az AFP francia hírügynökség szerint az év eleje óta 37 ember halt meg a bandaháborúban, ami hat emberrel több, mint 2022 egészében. Ennek okán a lakosság is egyre jobban aggódik, s úgy érzik, hogy a hatóságok magukra hagyták őket.
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées. 🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées
Oroszország megkezdte hadserege elit egységeinek, közte ejtőernyősöknek a bevetését Bahmutban, mivel a Wagner magánhadsereg legénységi állománya hatalmas veszteségeket szenvedett – közölte vasárnap Szerhij Cserevatij, a Kelet hadműveleti csoport sajtószóvivője egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Cserevatij az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Az a tény, hogy ott megjelentek az ejtőernyősök, nem erősítés. A Wagner nagyon súlyos veszteségeket szenved, ezért kénytelen a reguláris hadsereg további egységeit – ejtőernyősöket és gépesített gyalogságot – bevetni a csoport ilyen irányú feltöltése érdekében.”
A szóvivő hozzátette, hogy a Bahmutba küldött orosz ejtőernyős egységek is veszteségeket szenvedtek, mozgósítottakkal pótolták őket. Szerinte az oroszok naponta mintegy száz embert veszítettek Bahmutban, ezenkívül vannak sebesültek és súlyos sebesültek is. „Nagyon súlyos veszteségeik vannak, főleg most, hogy az oroszok börtönökből való kiáramlás nem nagyon folytatódik. Ez a legagresszívabb csoport, a Wagner, amely a legtöbb agresszivitást, a támadások legnagyobb dinamikáját mutatta, veszít a képességeiből” – hangsúlyozta Szerhij Cserevatij.