Felszólították az újságírókat, hogy ne lopkodjanak szuveníreket Joe Biden amerikai elnök hivatalos repülőgépéről.
Joe Biden amerikai elnök februári, az Egyesült Államok nyugati partján tett látogatását követően az Air Force One leltárellenőrzése során kiderült, hogy számos tárgy hiányzik a sajtóosztályról.
Márkás párnahuzatok, poharak és aranyperemű tányérok voltak a tárgyak között, amelyek állítólag eltűntek a repülőgépről – írja a BBC.
A Fehér Házi Tudósítók Szövetsége figyelmeztetett, hogy tilos a repülőgépről tárgyakat elvinni. A múlt hónapban a szövetség e-mailben fordult a riporterekhez, hogy az ilyen viselkedés rossz fényt vet a média munkatársaira, az elnökkel együtt utazó újságírók csoportjára, ezért véget kell vetni neki.
Az Air Force One, amelyet a Fehér Ház az elnök égi irodájának nevez, összesen 372 négyzetméter alapterületű, három szinten.
A lenyűgöző felszereltséghez tartozik többek között egy nagy lakosztály az elnök számára, egy orvosi állomás műtőasztallal, egy konferencia- és étkezőterem, két főzőkonyha, amely egyszerre 100 embert tud ellátni, valamint kijelölt területek a sajtó, a VIP-k, a biztonsági és a titkársági személyzet számára.
A repülőgép fejlett védelmi rendszere révén az Air Force One katonai repülőgépnek minősül, amelyet úgy terveztek, hogy ellenálljon egy potenciális légitámadásnak.
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
A Volodimir Zelenszkij elnököt Moldovába szállító repülőgép a fővárost beburkoló sűrű köd miatt nem tudott leszállni a chisinaui repülőtéren, ezért visszafordították Odesszába – adta hírül az rbc.ua hírportál pénteken odesszai forrásra hivatkozva.
A jelentés szerint az Airbus A319 elnöki repülőgép péntek reggel az odesszai repülőtéren szállt le. Ugyancsak a dél-ukrajnai nagyváros légikikötőjében landolt a törökországi Antalyából Chisineuba tartó repülőgép.
Mint a hírportál emlékeztetett rá, Zelenszkij a tervek szerint ma részt vesz a Moldova függetlenségének napja alkalmából Chisineuban tartott ünnepi rendezvényeken.
▪️На Одещині на контрольному посту прикордонники спільно з ТрО виявили в таксі 26-річного українця. Мандрівник у жіночому вбранні планував потрапити до Молдови. При собі також мав тимчасове посвідчення військовозобов’язаного. pic.twitter.com/TvsHQ0e0m3
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
😡As a result of a Russian missile strike on Dnipro, eight people were killed and around 70 others were injured
Among the wounded are two children — a 13-year-old girl and a 16-year-old boy — who have been hospitalized, according to Serhii Lysak, head of the regional military… https://t.co/IDFmEldmEspic.twitter.com/iIsHm1yABj
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov