Francia ügyészség nyomozást indított az ausztrál Kick videóplatform ellen, miután Raphaël Graven, más néven Jean Pormanove a platformon tartott élő közvetítés közben hunyt el – írja a BBC. A hatóságok azt vizsgálják, hogy a platform tudatában volt-e a tartalom veszélyességének, és eleget tett-e az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló szabályainak.
Raphael Graven, a közösségi médiában Jean Pormanove néven ismert 46 éves férfit múlt héten találták holtan egy Nice közeli ingatlanban. Graven rendszeresen olyan videókban szerepelt, amelyekben látszólagos erőszakot és megaláztatást kellett elszenvednie.
A párizsi ügyészség közleménye szerint a vizsgálat arra terjed ki, hogy a Kick tudatosan sugárzott-e „személyi integritást szándékosan sértő tartalmakat”. A platform szóvivője megerősítette, hogy a cég tisztában van a nyomozással, és jogi tanácsot kér, ugyanakkor együttműködik a hatóságokkal.
A vizsgálat annak felderítésére is kiterjed, hogy a Kick megfelelt-e az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló törvényének, amely előírja a platformok számára, hogy értesítsék a hatóságokat, ha valakinek az élete vagy biztonsága veszélyben van. Clara Chappaz francia digitális ügyekért felelős miniszter külön közleményben jelezte, hogy a kormány a platformot „gondatlanság” miatt perelné, amiért nem blokkolta a „veszélyes tartalmat”.
Gravent augusztus 18-án találták holtan.
Helyi médiumok beszámolója szerint az áldozatot a streamjei során erőszak és alvásmegvonás érte, és végül élő közvetítés közben, álmában halt meg.
A boncolás megállapította, hogy a halál nem traumából vagy harmadik fél cselekedetéből ered. A helyi rendőrség lefoglalta a videókat, és kihallgatott több szemtanút, akik a férfi halálakor jelen voltak. Korábbi rendőrségi beszélgetések alapján Graven tagadta, hogy erőszak áldozata lenne, és azt állította, hogy a történtek a figyelemfelkeltés és a bevételszerzés érdekében előre megrendezett jelenetek voltak.
Az eset kapcsán a hatóságok a platform felelősségét is vizsgálják az illegális tartalmak terjesztésében, valamint azt, hogy a közvetítések során részt vevő társkészítők valós vagy megrendezett erőszakot követtek-e el.
Izraeli erők hatoltak be az al-Dzsazíra televízió épületébe a megszállt Ciszjordániában, Ramallahban vasárnap kora reggel, élő adás közben – írja a BBC. A katonák egy része maszkot viselt, a nézők pedig élőben nézhették, hogy ahogy átadják a műsorszolgáltató 45 napra történő felfüggesztéséről szóló határozatot. A csatorna ciszjordániai irodavezetője, Válid al-Omari élő adásban olvasta fel azt.
Izrael májusban rajtaütött az al-Dzsazíra názáreti és megszállt kelet-jeruzsálemi irodáin, miután a katari székhelyű, a katari kormány által finanszírozott műsorszolgáltatót nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősítette.
„Az újságírók ilyen módon történő célba vételének célja mindig az igazság eltörlése és annak megakadályozása, hogy az emberek meghallják az igazságot” – mondta Omari a munkáltatója által közölt megjegyzésekben.
A katonák elkobozták az utolsó mikrofont és kamerát is, illetve kiszorították Omarit az irodából – mondta Mohammad Al-Száfin, az al-Dzsazíra újságírója.
A rajtaütésről a közösségi médiában posztoló Al-Száfin elmondta, hogy a katonák leszedték Shireen Abu Aqla, a csatorna riporterének plakátját is. Őt az izraeli erők ciszjordániai rajtaütéséről tudósítva öltek meg. A csatorna és szemtanúk szerint a palesztin-amerikai riportert az izraeli erők lőtték le. Izrael kezdetben azzal érvelt, hogy egy palesztin lőtte le, hónapokkal később azonban arra a következtetésre jutott, hogy „nagy a valószínűsége” annak, hogy az egyik katonája ölte meg.
Izrael többször is terroristaszócsőnek bélyegezte a hálózatot, az Al Jazeera a vádat mindvégig tagadta.
AP President and CEO Gary Pruitt says he's "shocked and horrified that the Israeli military would target and destroy the building housing AP’s bureau and other news organizations in Gaza." Pruitt says AP is seeking information from the Israeli government. https://t.co/0s22koImto
Egy újságíró a Szólásszabadság élő adásában ütött meg egy oroszbarát ukrán politikust az Ukrajna elleni orosz agresszióról szóló vita közben – írja az Insider.
A felvételeken az látszik, hogy Jurij Butusov nekiesik az oroszbarát Ellenzéki Platform – Az Életért párt parlamenti képviselőjének, Nesztor Sufricsnak, arcon vágja, majd a fejét fogva leszorítja. A verekedés közel egy percig ment, a többi résztvevő alig tudta lefejteni egymásról a feleket.
A balhé egyébként az Ukraina TV Szólásszabadság című beszélgetőműsorában történt. A műsorban részt vett még a nyugatbarát Arszenyij Jacenyuk volt ukrán miniszterelnök és Petro Porosenko volt elnök is.
A műsorban Sufrics nem volt hajlandó elítélni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, miután Jacenyuk azt kérdezte tőle, hogy „gyilkosnak és bűnözőnek” tartja-e az orosz elnököt. Az oroszbarát politikus azt mondta, hogy ezzel foglalkozzanak az ukrán hatóságok. Erre Porosenko úgy reagált, hogy „Itt van egy orosz ügynök a stúdióban”.
Vele Mostar - Borac match was interrupted in the 82 minute after local fans stormed the pitch, who were furious at the work of referee Sabrija Topalović. After the game, Velez Mostar fans also attacked the car in which 3 referees were traveling and they burned it. pic.twitter.com/SqEygY5cMf
? In Ankara ??, during the events of the Parliamentary Assembly of the Black Sea Economic Community, the representative of Russia ?? tore the flag of Ukraine ?? from the hands of a ?? Member of Parliament.
??Igor Matovič @i_matovic přijel na tiskovou konferenci hnutí #SMER a do reproduktorů říkal fakta o politické straně a jejich členech. Bývalý ministr vnitra Slovenské republiky Robert Kaliňák ho napadl.#Slovensko#MVSRpic.twitter.com/1hVABx1cbH
🇸🇰Igor Matovič @i_matovic přijel na tiskovou konferenci hnutí #SMER a do reproduktorů říkal fakta o politické straně a jejich členech. Bývalý ministr vnitra Slovenské republiky Robert Kaliňák ho napadl.#Slovensko#MVSRpic.twitter.com/1hVABx1cbH
The parliamentary election in Georgia has started and thugs supporting the pro-Russian government are attacking voters and election observers at a number of polling stations.
Élő adásban volt a CNN egyik brazíliai riporternője, amikor egy késsel fenyegetőző hajléktalan kirabolta – adja hírül a LadBible című brit lap nyomán a Mandiner.
Bruna Macedához akkor lépett oda a középkorú férfi, amikor a CNN Brazília riportere éppen az utóbbi napok nagy esőzései miatt megáradt Teté folyóról tudósított Sao Paulóból. A feltehetően hajléktalan férfi késsel kényszerítette a nőt arra, hogy odaadja mindkét telefonját.
Ekkor a stúdióban a hírolvasó beszélt, de a képernyőn a jelenet első része is látszott. Az operatőr azonban gyorsan kapcsolt, és egy üres utcaképet kezdett mutatni. Mire Macedo újra képernyőre került, a rabló elmenekült. A CNN közölte, hogy Bruna Macedo épségben visszatért a stúdióba, és a rablás során nem sérült meg. A támadót egyelőre nem fogták el, azóta is keresi a rendőrség.
?? Fourgon blindé braqué à Lyon : les individus étaient 5 selon la police. Ils ont volé les 9 millions d’euros contenus dans le véhicule, avant de le brûler.pic.twitter.com/oWJaZFVXDP
Увага, друзі!Ми змушені звернутися до вас по допомогу. Цієї неділі було зухвало пограбовано офіс пекарні «Полонинський хліб». Зловмисників не зупинили ані камери, ані сигналізація. Шляхом пошкодження сейфів, за лічені хвилини було викрадено заробітну плату усього колективу. Усі ці дні над справою працюють правоохоронці, однак ми хочемо попросити допомоги і у містян. Цікавлять записи з камер спостереження і автомобільних реєстраторів, які були розміщені по ймовірному шляху відходу зловмисників: від вулиці Семана Ференца, 7, де розміщена пекарня ТМ «Полонинський хліб» і в напрямку багатоповерхівок будівельного комплексу Минай і ресторану «Верховинська рада». Часовий інтервал: 23.00 (17 квітня) – 02.00 (18 квітня). Ми не будемо оцінювати з моральної точки зору дії зловмисників, які напередодні Великодня пограбували величезний колектив хлібопекарської справи, закликаємо усіх бути обережними. І дуже просимо, якщо у когось є якась інформація про цей злочин, можливо хтось впізнає зловмисників з камер, повідомляти нам особисто за номером: +380502071060 або в приватні повідомлення. Земля кругла, усе завжди повертається.*відео в коментарях
Man with knife tries to stab people on the streets of Oslo, Norway as he’s screaming «allahu akbar». Stabs police officer and gets shot dead. pic.twitter.com/ifgpE961vH
Keep hearing of train burglaries in LA on the scanner so went to #LincolnHeights to see it all. And… there’s looted packages as far as the eye can see. Amazon packages, @UPS boxes, unused Covid tests, fishing lures, epi pens. Cargo containers left busted open on trains. @CBSLApic.twitter.com/JvNF4UVy2K
BREAKING: China just had a kindergarten massacre. Of the 9 victims of toddlers & teachers, 3 dead, 6 seriously injured so far. The suspect is still at large
At least 10 people dead in stabbings at multiple scenes across Canada's province of Saskatchewan. Police say they've identified two suspects. https://t.co/GWQhlkQG1S
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Nossas equipes de segurança alcançaram o autor do atentado que, covardemente, atacou duas escolas em Aracruz pela manhã. Decretei luto oficial de três dias em sinal de pesar pelas perdas irreparáveis. Continuaremos apurando as motivações e, em breve, teremos novos esclarecimentos
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
A man killed four children at a private daycare center in Blumenau, a city in the southern state of Santa Catarina, officials say. Another five children, aged 2 and younger, were injured — one of them is in critical condition.pic.twitter.com/x5wsgVCRmP
— The Brazilian Report (@BrazilianReport) April 5, 2023
Major incident ongoing in Dublin City as a number of people are reported to have been stabbed. Gardaí and multiple emergency service personnel are at the scene at Parnell Square East. #Dublinpic.twitter.com/MFnEa9l7zh
🇫🇷 #France Attack at Paris East Railway Station : a "Sentinel" soldier attacked with a knife, the attacker shouting "Allah Akbar". Wounded in the shoulder, his life would not be in danger. pic.twitter.com/AbwIjJ0DvZ
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
BRIDGE COLLAPSE IN BRAZIL KILLS 1, SPILLS SULFURIC ACID INTO RIVER
A tragic event unfolded as a bridge between Maranhao and Tocantins states crumbled, claiming one life and spilling sulfuric acid. The incident involved multiple vehicles, halting rescue due to the spill. pic.twitter.com/O8bwZnjP4E
PRESO FICA ENTALADO! Ao tentar fugir do presídio Francisco de Oliveira Conde, nesta madrugada, o detento Alan Leandro da Silva ficou entalado numa cova que ele havia cavado para fugir. A direção do presídio teve que chamar os Bombeiros para retirá-lo do buraco. É cada uma! pic.twitter.com/uWuFBZSFB2
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
On the night of Tuesday, the 11th day of #COP30 — hundreds of Indigenous people rose in defiance, taking over the Blue Zone where world leaders negotiate. Their message is clear: no more empty promises — our lands, our rights, our future are not for negotiation! ✊🏾… pic.twitter.com/X42rAQK7AK