Kimerült és kihűlt állapotban találtak rá a rahói hegyi mentők egy kijevi férfira az. A férfi négy napig bolyongott a Kárpátokban.
Szeptember 30-án 19:10-kor a mentőszolgálat hívást kapott egy 40 éves fővárosi lakostól, aki a Hoverla megmászása közben eltévedt, és segítséget kért.
Kiderült, hogy a férfi a turistautat Vorohtából (Ivano-Frankivszk megye) indította a Hoverla felé, ám útközben eltévedt. A negyedik napon rájött, hogy nincs ereje önállóan visszatérni, ezért felhívta a mentőket.
A megadott koordinátáknak köszönhetően a keresési művelet kevesebb mint másfél órát vett igénybe. A férfit megtalálták, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak.
Carolina Wilga 26 éves német utazóként járta Ausztráliát, amikor egy autólerobbanás után nyom nélkül eltűnt a nyugat-ausztráliai vadonban. A túlélés a vadonban számára nemcsak fizikai, hanem mentális próbatétel is volt – 12 napon és 11 éjszakán át küzdött az életben maradásért, míg végül megmentették.
A fiatal nő 24 kilométeren át gyalogolt a semmi közepén, barlangokban húzta meg magát, és pocsolyákból ivott vizet. Végül Tania Henley, egy arra járó ausztrál nő vette észre őt egy távoli út mentén, integetve segítségért – számolt be a Bild.
Carolina jelenleg egy kórházban lábadozik, és üzenetben köszönte meg mindazoknak, akik részt vettek a keresésben. Azt írta: a túlélés a vadonban csak az emberek támogatásának és az összefogásnak köszönhetően sikerült.
Háláját külön is kifejezte megmentőjének, valamint a rendőröknek, orvosoknak és minden támogatónak – Ausztráliában és otthon, Németországban egyaránt.
[type] => post [excerpt] => Carolina Wilga 26 éves német utazóként járta Ausztráliát, amikor egy autólerobbanás után nyom nélkül eltűnt a nyugat-ausztráliai vadonban. A túlélés a vadonban számára nemcsak fizikai, hanem mentális próbatétel is volt – 12 napon és 11 éjszakán át... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1752604200 [modified] => 1752549056 ) [title] => 11 napot élt túl az ausztrál vadonban egy német nő [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=211473&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 211473 [uk] => 211432 ) [trid] => vik3255 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 211434 [image] => Array ( [id] => 211434 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4q2qdf-c1536x864x0sx333s-b609450e93b1c36c0c78d471541f2b3d.webp [original_lng] => 69250 [original_w] => 1312 [original_h] => 738 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4q2qdf-c1536x864x0sx333s-b609450e93b1c36c0c78d471541f2b3d-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4q2qdf-c1536x864x0sx333s-b609450e93b1c36c0c78d471541f2b3d-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4q2qdf-c1536x864x0sx333s-b609450e93b1c36c0c78d471541f2b3d-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4q2qdf-c1536x864x0sx333s-b609450e93b1c36c0c78d471541f2b3d-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4q2qdf-c1536x864x0sx333s-b609450e93b1c36c0c78d471541f2b3d.webp [width] => 1312 [height] => 738 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4q2qdf-c1536x864x0sx333s-b609450e93b1c36c0c78d471541f2b3d.webp [width] => 1312 [height] => 738 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/4q2qdf-c1536x864x0sx333s-b609450e93b1c36c0c78d471541f2b3d.webp [width] => 1312 [height] => 738 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1752538259:12 [_thumbnail_id] => 211434 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1964 [_oembed_3738027b8e14ec83ddcac28e2c85b162] =>
4 Février 2025
Father of 17-year-old shark attack victim Charlize Zmuda speaks Putain que ce doit être difficile pour la famille 🥲
Une Jeune fille est morte dans une attaque de requin au large d'une plage touristique populaire sur la côte est du continent australien. C'est… pic.twitter.com/0zfLuLqcHw
Azonosították egy ausztrál testvérpár és egy amerikai férfi holttestét, akik kempingezésre és szörfözésre érkeztek Alsó-Kaliforniába. A turisták furgonját elrabolták és felgyújtották a mexikói határ közelében, a kartellek ellenőrzése alatt álló térségben.
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
A mexikói hatóságok három eltűntként nyilvántartott turista kútba dobott, fejlövésekkel teli holttestét találták meg vasárnap. Meggyilkolásukkal három mexikói állampolgárt gyanúsítanak, akiket egyelőre emberrablás gyanújával tartóztattak le – írja a CNN.
Az amerikai Jack Carter Rhoad és az ausztrál testvérpár, Jake és Callum Robinson hozzátartozói genetikai vizsgálatok elvégzése nélkül azonosították a holttesteket – közölte vasárnap Alsó-Kalifornia állam főügyészsége.
Mexikó népszerű turisztikai célpontjai is veszélyesek
A három barát szörfözni és kempingezni érkezett a Tijuana határváros közelében fekvő Ensenadába, azonban április 29-én eltűntek, és a hatóságok szerint feltételezhetően meggyilkolták őket egy járműrablási kísérlet alatt.
A szörfösök autóját, egy kiégett, fehér pick-upot egy Santo Tomasban található farmon találták meg, mintegy 60 kilométerre a holttestektől.
Fotó: REUTERS/Francisco Javier Cruz/File Photo
A mexikói külügyminisztérium vasárnap közleményben fejezte ki részvétét.
Miközben Mexikó egyes részei népszerű turisztikai célpontok, az erőszakos bűncselekmények, köztük a drogkartellek által végzett emberrablás és emberkereskedelem az ország egyes vidékein – különösen a határ menti területeken – nagy problémát jelentenek. Mexikó gyilkossági rátája a világ legmagasabbjai között van, több mint 100 ezer embert tartanak nyilván eltűntként az országban.
[type] => post [excerpt] => Azonosították egy ausztrál testvérpár és egy amerikai férfi holttestét, akik kempingezésre és szörfözésre érkeztek Alsó-Kaliforniába. A turisták furgonját elrabolták és felgyújtották a mexikói határ közelében, a kartellek ellenőrzése alatt álló té... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1715033220 [modified] => 1715006620 ) [title] => Mexikó: 3 fejbe lőtt turista holttesttét találták meg egy kútban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=156124&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 156124 [uk] => 156201 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 156125 [image] => Array ( [id] => 156125 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2024-05-04t192730z-677482507-rc29j7arcpoi-rtrmadp-3-mexico-missing-tourists-1024x662-1.jpg [original_lng] => 267632 [original_w] => 1024 [original_h] => 662 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2024-05-04t192730z-677482507-rc29j7arcpoi-rtrmadp-3-mexico-missing-tourists-1024x662-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2024-05-04t192730z-677482507-rc29j7arcpoi-rtrmadp-3-mexico-missing-tourists-1024x662-1-300x194.jpg [width] => 300 [height] => 194 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2024-05-04t192730z-677482507-rc29j7arcpoi-rtrmadp-3-mexico-missing-tourists-1024x662-1-768x497.jpg [width] => 768 [height] => 497 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2024-05-04t192730z-677482507-rc29j7arcpoi-rtrmadp-3-mexico-missing-tourists-1024x662-1.jpg [width] => 1024 [height] => 662 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2024-05-04t192730z-677482507-rc29j7arcpoi-rtrmadp-3-mexico-missing-tourists-1024x662-1.jpg [width] => 1024 [height] => 662 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2024-05-04t192730z-677482507-rc29j7arcpoi-rtrmadp-3-mexico-missing-tourists-1024x662-1.jpg [width] => 1024 [height] => 662 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/2024-05-04t192730z-677482507-rc29j7arcpoi-rtrmadp-3-mexico-missing-tourists-1024x662-1.jpg [width] => 1024 [height] => 662 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1715073934:3 [_oembed_81842c167a3f1306b7e28049c4c1ebe4] =>
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
A Nyugati-Tátra szlovákiai részén már negyedik napja keresik azt az 59 éves lengyel turistát, aki egyedül indult útnak és eltűnt.
A hírt az RMF24 közölte.
A férfi szerdán indult el, azonban csütörtökön már nem jelentkezett a családtagoknál. A turistát a lengyel és a szlovák mentőosztag is keresi, egyelőre azonban csak a hátizsákját találták meg.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3