Meghalt egy hadköteles Ternopil megyében, miután néhány napot töltött a területi toborzási és szociális támogatási központban (TCK), az elhunyt epilepsziás férfi testén zúzódásokat és véraláfutásokat találtak – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a nyugat-ukrajnai regionális ügyészség Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az elhunyt testén zúzódásokat és véraláfutásokat találtak, az illető epilepsziában is szenvedett. „Egy 49 éves férfi meghalt a Ternopil megyei Bucsacs városban miután több napot töltött a TCK-ban. Azt jelentették, hogy epilepsziás volt, a testén zúzódások és véraláfutások voltak” – jelezte az ügyészség.
Az előzetes adatok szerint a férfi február 25-én érkezett a TCK-ba, hogy egyeztesse a katonai nyilvántartási adatait és katonaorvosi vizsgálaton essen át. Alkoholmérgezésben szenvedett, ezért nem engedték az orvosi bizottság elé.
Február 27-én, amikor a férfi a TCK területén tartózkodott, rosszabbodott az állapota.
„17 óra körül a toborzóközpont területén a hadköteles egészségi állapota megromlott, görcsölni kezdett. Ennek következtében a földre esett és beütötte a fejét” – írta az ügyészség.
Az orvosok megerősítették a halál beálltát, a melynek oka koponyaalapi sérülés volt. A Ternopili Szakosított Ügyészség büntetőeljárást indított hatásköri túllépés miatt a csortkivi járási TCK munkatársai ellen. Ennek a törvényi szankciója 8-tól 12 évig terjedő szabadságvesztés.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Meghalt egy hadköteles Ternopil megyében, miután néhány napot töltött a területi toborzási és szociális támogatási központban (TCK), az elhunyt epilepsziás férfi testén zúzódásokat és véraláfutásokat találtak.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1709298060
[modified] => 1709300884
)
[title] => A Ternopil megyei hadkiegészítőben meghalt egy epilepsziás hadköteles, akit meg is verhettek – az ügyben eljárás indult
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=149055&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 149055
[uk] => 149061
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 149056
[image] => Array
(
[id] => 149056
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/roman-grinkevich-foto-vitalii-nosach-rbk-ukrai-na-11-c4034aef8ca075adb920cc406d606276-650x410-1.jpg
[original_lng] => 38027
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/roman-grinkevich-foto-vitalii-nosach-rbk-ukrai-na-11-c4034aef8ca075adb920cc406d606276-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/roman-grinkevich-foto-vitalii-nosach-rbk-ukrai-na-11-c4034aef8ca075adb920cc406d606276-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/roman-grinkevich-foto-vitalii-nosach-rbk-ukrai-na-11-c4034aef8ca075adb920cc406d606276-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/roman-grinkevich-foto-vitalii-nosach-rbk-ukrai-na-11-c4034aef8ca075adb920cc406d606276-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/roman-grinkevich-foto-vitalii-nosach-rbk-ukrai-na-11-c4034aef8ca075adb920cc406d606276-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/roman-grinkevich-foto-vitalii-nosach-rbk-ukrai-na-11-c4034aef8ca075adb920cc406d606276-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/roman-grinkevich-foto-vitalii-nosach-rbk-ukrai-na-11-c4034aef8ca075adb920cc406d606276-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1709293685:12
[_thumbnail_id] => 149056
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2793
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c0675dbafbfbf48dfb230df659d2b535] =>
[_oembed_time_c0675dbafbfbf48dfb230df659d2b535] => 1709281852
[_oembed_0d4ac0a95db899ca9133a16c414df2d3] =>
[_oembed_time_0d4ac0a95db899ca9133a16c414df2d3] => 1719953605
[_oembed_fe338bd1c1315ecaf41f9df20279f5bc] =>
[_oembed_time_fe338bd1c1315ecaf41f9df20279f5bc] => 1725005829
[_algolia_sync] => 1202912811001
[_oembed_d1b20578f6871c7725d4bd5d8b09516e] =>
[_oembed_time_d1b20578f6871c7725d4bd5d8b09516e] => 1759303578
[_oembed_7aa8ae268be9f137c0e5cca283a77c05] =>
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.