A közelmúltban egy rejtélyes, krimibe illő eset történt Kárpátalján, amelyben medvék, határőrök és erdészek szerepelnek. Április 16-án a nagybereznai térségben lévő Domafalva közelében a helyiek találtak egy magára maradt medvebocsot. A vadállatot, rehabilitáció céljából, átadták a Szinevéri Nemzeti Park gondozóinak. Eddig ez egy szép történetnek tűnik. Viszont az esetet követően a közösségi hálón egyre többen kezdtek érdeklődni az anyamedve holléte felől, hiszen a vadonban egy medvebocs mindig az édesanyja mellett tartózkodik és soha nem megy magától az emberek közelébe. Két nappal a medvebocs megtalálása előtt a Csapi Határrendészeti Egység arról számolt be, hogy a Patkófalui körzetben a határőrök láttak egy anyamedvét és két medvebocsot. Ez 7-8 kilométerre volt attól a helytől, ahol később rátaláltak az árva medvebocsra. Két héttel a medvebocs megtalálása után, Vladiszlav Kamenca, az Uzsoki Nemzeti Park munkatársa azt az információt osztotta meg egy online felületen, hogy a határőrök által közzétett videón látható medvebocs és a Domafalva közelében talált árva mackó – ugyanaz az állat. Viszont a férfi közzétett egy fényképet is, amelyen az látható, hogy a határőrök egy felnőtt medve teteme mellett pózolnak. A fotóhoz fűzött bejegyzésében pedig arra vonatkozó feltételezés is szerepelt, hogy ez az anyamedve volt, amelyet maguk a határőrök vadásztak le. A határőrség cáfolta az információt, miszerint a munkatársaik ölték volna meg az anyamedvét. Mint fogalmaztak, az online felületen közzétett felvétel valódi, de 60 kilométerrel a szóban forgó helyszíntől készült. Állításuk szerint a fotón látható medve hím volt és már holtan találtak rá az erdőben. Az állat teteme mellett készült felvételen látható egyik katona elmondta, hogy a medve tetemét a szolgálati kutyájuk találta meg. A fényképet pedig nem azért készítették, hogy büszkélkedjenek a trófeájukkal, hanem azért, mert még sohasem találkoztak medvével. A határőr azt is elmondta, hogy ezt követően értesítették az esetről a feletteseiket és az erdészetet is. Akkor a helyszínre, a körülmények tisztázása céljából kiérkeztek az Állami Fogyasztóvédelmi Szolgálat, valamint a helyi erdészet és vadvédelem munkatársai is, akik megvizsgálták a tetemet és megállapították, hogy hím medvéről van szó. Erről jegyzőkönyvet is készítettek, amit 5 tisztviselő írt alá. Ugyanakkor a helyszínen vizsgálatot végző szakértők nem hívták ki az Állami Ökológiai Felügyelet képviselőit, holott nekik is jelen kellett volna lenniük, hiszen a barnamedve védett állat, és minden egyes példány elpusztulását nekik is fel kell jegyezni. A helyszíni vizsgálóbizottság nem tüntette fel a jegyzőkönyvben, hogy a tetemet a határőrség képviselői találták meg, és azt sem, hogy pontosan hol találtak rá. Mindemellett egyetlen fotó- vagy videó-felvételt sem készítettek a helyszínen. Vladiszlav Kamenca, az Uzsoki Nemzeti Park munkatársa, aki közzétette a tetemmel pózoló határőrök fényképét a közösségi oldalra, úgy fogalmazott, hogy a jegyzőkönyvvel kapcsolatban sok kérdés merül fel. Az esettel kapcsolatban a rendőrség büntetőjogi eljárást indított, a tényeket pedig a speciális ügyészség vizsgálja. A rejtélyes körülmények között elpusztult állat tetemét az elmúlt hét folyamán úgy nem is hantolták ki. A medve ügy közvetlen szereplői pedig továbbra sem tudnak pontos magyarázattal szolgálni arra vonatkozóan, hogy mi történt az anyamedvével, melynek a bocsát még április közepén találták. A határőrség állítása szerint a holtan talált medve hím volt, és az eset nem áll összefüggésben a medveboccsal és az anyamedve eltűnésével. Viszont a nemzeti park képviselője nem hisz a határőrök állításának. A rendőrség azt ígéri, hogy a végére jár a történteknek. Mindaddig pedig a határőrség arra készül, hogy rágalmazás vádjával bírósághoz fordul Vladiszlav Kamencával szemben. A férfi a maga részéről kijelentette, hogy kész bíróságon bizonyítani az igazát.
Az Állami Nyomozó Iroda munkatársai két erdőgazdasági munkatárs ellen is eljárást indított Kárpátalján.
A beregszászi erdőgazdaság vezetője nem végzett kellő ellenőrzést a területen, így a vállalat 215 köbméternyi erdőt vesztett el 1,1 millió hrivnya értékben. A vádlott teljes mértékben fedezte a kárt, átutalta az 1,1 millió hrivnyát a vállalat számlájára.
A kőrösmezei erdőgazdaság munkatársai 88 lucfenyőt vágott ki illegálisan, mellyel közel 800 ezer hrivnyás kárt okozott az államkasszának. Ez ügyben még folynak a vizsgálatok.
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
A Florida highway was temporarily closed after a semitrailer carrying cases of Coors Light crashed and turned the roadway into a silver sea of beer cans. https://t.co/7HMhhXKa8lpic.twitter.com/pay87q9grL
The helicopter was a Pakistan Army Aviation Corps Bell 412EP helicopter. We are retracting the line “the crash was due to a technical malfunction” from our earlier report. An investigation is ongoing to determine the cause of crash during an operational anti-terrorist mission. https://t.co/rrtubbqPcwpic.twitter.com/CBeN4fqZWb
Anatoly Gerashchenko, scientist and ex-rector of the Moscow Aviation Institute, died after falling down the stairs at the institute pic.twitter.com/iXoJZc41SM
#Tutak'ta Yolcu Otobüsü,Tır ve Tankerin Karıştığı Feci Kazada 7 Kişi vefat etti. 2' si Ağır 11 Yaralının Olduğu Kazada Vefat Edenlere Allah'tan Rahmet Yaralılara da EŞ-ŞAFİİ İsmiyle Acil Şifalar Diliyorum. pic.twitter.com/M1RA60lEUJ
#Video|| Del momento en el que rescatan al conductor prensado, tras el accidente de la Línea 3 del Metro de la Ciudad de México, en la estación La Raza.
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
In Rostov-on-Don, a bleacher near the rowing channel collapsed. A woman died and 7 children were injured.
In 2018 the sports complex, where the bleacher was located, was opened after reconstruction for more than 800 million rubles. pic.twitter.com/HvM9jdrgCn
Der Fahrer eines Kameramotorrads beim „Ironman“ in Hamburg ist nach einem Zusammenstoß gestorben. Das Motorrad und ein Radfahrer krachten bei der Veranstaltung ineinander - letzterer ist schwerverletzt. https://t.co/TMrFeXxyia
Se accidentaron dos aviones de entrenamiento T-27 Tucano de la Fuerza Aérea a las 5:30pm en Apiay. El Teniente Coronel Mario Andrés Espinoza falleció. Todo nuestro apoyo a la familia. pic.twitter.com/CKhejJSOoE
— Steph Bates Prensa (@StephBatesPress) July 2, 2023
A fighter jet crashed into a parking lot during an airshow in Michigan, with crew members ejecting before the aircraft went down. No serious injuries have been reported. https://t.co/Z9YmLN3ncXpic.twitter.com/zLmdazMBf9
Accident with a NATO armored car in Covasna. The combat vehicle knocked down the fence of a house and ended up in the yard. The army is now investigating. pic.twitter.com/UjM30pI3Jm
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
A United Airlines flight lost one of its tires during takeoff from San Francisco on Thursday, causing the Japan-bound plane to be diverted to Los Angeles, where the flight landed safely without incident, the airline said. https://t.co/Gi83tyIrxmpic.twitter.com/wgi4YCBEq2
#BREAKING United Airlines Flight UAL35 lost a tire during takeoff from SFO.
UAL35 is currently in the air, diverting to LAX. One or two tires are missing from the aircraft. Landing gear has damaged multiple cars at SFO (in video from @Julian61865944) pic.twitter.com/2GiRanJQZK
Мини-грузовик с мороженым сорвался с горы и сбил 29 детей на республиканском празднике в Сузакском районе в Кыргызстане. Об этом пишет агентство «Кабар».
В больнице остаются 18 детей и подростков: семеро из них в реанимации, трое в тяжелом состоянии.
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
waiting for my train at embankment and a ton of these fireworks started going off by the millennium bridge? does anybody know what that's about?? pic.twitter.com/s5aZYLB9dF
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc