A bangladesi kormány vasárnap meghosszabbította az eddig legalább 114 halálos áldozatot követelő erőszakos tüntetések miatt a főváros Dakkában és más városokban két napja elrendelt kijárási tilalmat.
A rendelet szerint a kijárási tilalom a legfelsőbb bíróságnak a tüntetéseket kiváltó, a kormányzati álláskvótákról szóló aznapi meghallgatásáig van érvényben, majd egy kétórás szünetet követően „bizonytalan ideig” folytatódik – jelentette a helyi média.
Az országban június eleje óta tartanak a tüntetések a kormányzati állások 30 százalékát a háborús veteránok rokonai számára fenntartó kvóta megszüntetését követelve. A több mint 170 milliós országban közel 32 millió fiatal munkanélküli vagy nem rendelkezik szakképzettséggel, és a tiltakozók szerint a kvótarendszer az országot 2009 óta vezető, 76 éves Vazed Haszina miniszterelnököt támogató csoportok rokonainak kedvez.
Haszina kormánya 2018-ban ugyan eltörölte a kvótarendszert, de egy bíróság a múlt hónapban visszaállította.
A bangladesi legfelsőbb Bíróság a kormány fellebbezését követően felfüggesztette a döntést, és az ügyben augusztus 7-re tervezett meghallgatást előre hozva, most vasárnap tárgyalta az ügyet.
Most hozott döntésével a grémium hatályon kívül helyezte a korábbi bírósági határozatot és eltörölte kormányzati állásokra vonatkozó, a tüntetéseket kiváltó kvóták nagy részét. Ennek értelmében a kormányzati pozíciók 93 százalékát a jelöltek ezentúl pusztán érdemeik, nem pedig a kormányzathoz fűződő rokoni kapcsolataik alapján tölthetik be.
A tüntetések erőszakos összecsapásokba torkolltak a tüntető diákok, valamint a rendőrök és ellentüntetők között, amelyekben kedd óta legkevesebb 114-en meghaltak, több százan pedig megsebesültek.
A bangladesi kormány pénteken katonai egységeket irányított Dakkába és a nagyobb városokba a polgári hatóságok megsegítésére.
Csütörtök óta Bangladesben felfüggesztették az internet- és SMS-szolgáltatást, az egyetemek és főiskolák már szerdától zárva tartanak.
Nearly 5 million people are impacted by floods in Bangladesh, triggering a nationwide volunteering effort with people arriving from Dhaka and other parts of the country to lend a hand with rescues and delivering aid.
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
🚨 BREAKING: Bangladesh Air Force plane crashes near Milestone College, Uttara Diabari. Rescue operations underway. More details soon... pic.twitter.com/s3t5qmlRDg
— Defence research forum DRF (@Defres360) July 21, 2025
Súlyos rendbontásokba torkollottak szombat este Rómában a tüntetések, amelyeken a koronavírus-járvány miatt újonnan bejelentett intézkedések és az oltási kampány ellen tiltakoztak.
Hírügynökségi jelentések szerint több ezer tiltakozó vonult végig Róma utcáin, és többször összetűzésbe került a rendőrökkel. Néhol a helyszínre vezényelt rendőrök gumibotokkal, paprikaspray-vel és vízágyúkkal próbálták megfékezni a feldühödött tömeget. A demonstrálók megpróbáltak áttörni a rendőrségi kordonokon, bútordarabokkal és petárdákkal dobálták meg a rendőröket.
A kora esti órákban a tüntetők megrohamozták a legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL római székházát, botokkal és zászlórudakkal támadták meg az őröket és a rendőröket, majd benyomultak az épületbe. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a tüntetéseken négy ember őrizetbe vettek.
Mario Draghi miniszterelnök elítélte az erőszakcselekményeket, és hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek a demokrácia és a munkavállalók jogainak a biztosítékai, és szigorúan kell büntetni minden ellenük irányuló megfélemlítési kísérleteket. Maurizio Landini, a CGIL főtitkára szervezett fasiszta cselekedetnek, a demokrácia és az üzleti világ elleni támadásnak nevezte a történteket, és azt mondta, hogy senki sem fordíthatja vissza az országot a fasiszta korszakba.
Október 15-től Olaszországban védettségi igazolással kell rendelkeznie az állami és a magánszektor munkavállalóinak. Ennek hiányában felfüggesztetik őket az állásukból bérkifizetés nélkül, de nem bocsáthatják el őket. Az új intézkedés bírálatokat váltott ki, holott a hétfőtől életbe lépő enyhítések miatt van szükség rá.
Hétfőtől feloldják a nézőszám korlátozását a mozikban és színházakban, valamint a sportlétesítményekben is enyhítik az óvintézkedéseket a járványmutatók kedvező alakulásának köszönhetően, annak ellenére, hogy a lakosság több mint 15 százaléka még egyetlen oltásban sem részesült.
A mozik, színházak és koncerttermek ismét teljes kapacitással működhetnek ugyan, de a nézőknek kötelező a védettségi igazolás felmutatása. Továbbra is viselniük kell a szájmaszkot, de megszűnik az egymás közötti legalább egyméteres biztonsági távolság betartása. A nyitott stadionokban az ülőhelyek 75 százalékát foglalhatják el a nézők, a zárt sportcsarnokok befogadóképességük 60 százalékával működhetnek. A diszkók zárt termeiben a lehetséges vendégszám ötven százalékát fogadhatják, szabadtéri szórakozóhelyeken 75 százalékot. Utóbbiakban is kötelező a védettségi igazolás. A diszkókban a szájmaszkot csak tánc és fogyasztás közben lehet levenni, a szórakozóhelyeken biztosítani kell a megfelelő levegőcserét. Szabálysértés esetén első alkalommal az üzemeltetőt pénzbírsággal sújtják, második szabálysértéskor tíznapos bezárást kockáztat.
A #Roma un incendio devasta il #pontedellindustria tra Ostiense e Marconi. Le fiamme divorano la struttura e alcune parti crollano. Il vasto incendio avrebbe interessato anche una conduttura del gaspic.twitter.com/GmIQOwmvQj
"Cinecittà": Per l'incendio divampato questo pomeriggio all'interno degli studi cinematografici romani che, secondo prime informazioni, avrebbe interessato la scenografia di Firenze rinascimentalepic.twitter.com/L8tLfHeXL8
— Perché è in tendenza? (@perchetendenza) August 1, 2022
?ITALY ?? | A #fire ravaged an 8-storey building in east of #Rome (Colli Aniene district) killing one person and wounding at least 9, Italian officials said. Rome Firefighters managed to control the flames and an investigation is open. More than 100 residents are now homeless. pic.twitter.com/IdNtQlX6Vr
🔴ITALY 🇮🇹 | A #fire ravaged an 8-storey building in east of #Rome (Colli Aniene district) killing one person and wounding at least 9, Italian officials said. Rome Firefighters managed to control the flames and an investigation is open. More than 100 residents are now homeless. pic.twitter.com/IdNtQlX6Vr
Polgárháborús állapotok jellemzik Kolumbiát és a kormánynak eddig nem sikerült kezelnie a feldühödött tömeget, ezért Iván Duque kolumbiai elnök bejelentette pénteken, hogy kormánya további hétezer katonát vezényel az erőszakos tüntetések fő helyszínére Valle del Cauca tartományba – tájékoztat róla az MTI.
Az Index korábban többször beszámolt róla, hogy a dél-amerikai országban már több mint egy hónapja forradalmi események követik egymást, ami egy országos sztrájkból fajult erőszakhullámá.
A hivatalos adatok szerint pénteken újabb négy ember halt meg, ezzel legkevesebb negyvenhat ember vesztette életét április vége óta a zavargásokban.
Azonban a sztrájkbizottság szerint a halottak számamár ötven fölött van, és több mint ötszázan eltűntek. A védelmi minisztérium szerint eddig mintegy ezerhétszázan sérültek meg, köztük a biyottsági erők több mint kilencszáz tagja.
Az események leginkább Valle del Cauca tartomány fővárosában, Caliban váltak kezelhetetlenné, ezért is rendelt el Clara Luz Roldan, a tartomány kormányzója kijárási tilalmat a városban.
Eredetileg békés tüntetések egy adóreform ellen irányultak, amelyet azóta visszavontak, ám az azóta az erőszak napról-napra csak fokózódik.
A tüntetők találtak maguknak újabb „témákat”, mint például a tervezett egészségügyi reform, illetve akormány és gerillák közötti megállapodás, melyet 2016-ban egy békemegállapodás zárt le. Az ötven évig tartó konfliktusban a hivatalos becslések szerint több mint kétszázhatvanezren haltak meg, hatvanezren sebesültek meg és 6,9 millióan menekültek el otthonukból.
#Colombia: During the protest against far-right President IvanDuque, on Wednesday, the Misak indigenous people overthrew the statue of the genocidal conqueror Sebastián de Belalcázar in Cali.#Paro28A Via @marthaperaltaepic.twitter.com/7knGOU2LH5
#Atención | Así quedó el helicóptero en el que iba el presidente Iván Duque, tras ser impactado seis veces. El atentado ocurrió en Sardinata, Norte de Santander.
Two months have passed since Colombians rose to protest the Duque government’s neoliberal policies. Today, they continue to resist riot police oppression.
Human rights organizations have reported 4687 cases of police brutality and at least 74 deaths. pic.twitter.com/kATCJzgLqn
Se intensifica en #Necoclí el represamiento de migrantes en tránsito hacia #Panamá. El Defensor Carlos Camargo ha indicado que hay cerca de 19.000 personas, la mayoría haitianas, esperando seguir hacia la zona del #Darién.
En medio de fuertes medidas de seguridad, trasladamos a Bogotá a alias ‘Otoniel’, el narcotraficante asesino de policías, soldados, líderes sociales y reclutador de menores. Con su captura se marca el final del Clan del Golfo. #ElQueLaHaceLaPagapic.twitter.com/hhda3b5Zgz
Terrifying video emerging from Colombia tonight where a grandstand collapsed during a bullfight in El Espinal, with local reports of several deaths and possibly hundreds injured (from WRadioColombia) pic.twitter.com/Whn8Fz7ugn
Vecinos del Batallón Pedro Nel Ospina, en Bello se trabaron “a lo pajarito” por cuenta de la quema de 1.600 kilos de marihuana al aire libre, por parte de la @PoliciaMedellin ? pic.twitter.com/3KuxVIj4De
Integrantes de mi equipo de seguridad hallaron un artefacto con más de 7 kilos de material explosivo en la vía que conduce a mi residencia familiar en la vereda de Yolombó, en Suarez, Cauca. El mismo fue destruido de manera controlada por personal anti explosivos de la SIJIN. pic.twitter.com/gUpYQVOfFD
#Galería ?Los diferentes organismos de emergencias de varios municipios, trabajan contra reloj para poder rescatar más mineros que se encuentran atrapados en las colmenas de la mina de #Sutatausa. pic.twitter.com/wOTxCjZhqs
?? | URGENTE: Helicóptero del Ejército de Colombia, que cumplía labores de abastecimiento, se precipitó en Quibdó. El presidente Petro ordenó a las autoridades "desplazarse a la zona para atender la emergencia e investigar las causas de lo sucedido". pic.twitter.com/LonsEGRDP6
The plane — a Cessna 206 — was carrying seven people on a route between Araracuara, in Amazonas province, and San Jose del Guaviare, a city in Guaviare province, when it issued a mayday alert due to engine failure in the early hours of May 1 3/5 pic.twitter.com/ZtWLBMYK4Q
Se accidentaron dos aviones de entrenamiento T-27 Tucano de la Fuerza Aérea a las 5:30pm en Apiay. El Teniente Coronel Mario Andrés Espinoza falleció. Todo nuestro apoyo a la familia. pic.twitter.com/CKhejJSOoE
— Steph Bates Prensa (@StephBatesPress) July 2, 2023
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
Con nuestras unidades de PONALSAR hacemos presencia en el kilómetro 17 en la vía que conduce de Quibdo a Medellín, se realiza el traslado de heridos a centros asistenciales más cercanos y se continúa con la búsquedad de víctimas y recuperación de cuerpos pic.twitter.com/9bISciCC9P
— Departamento de Policía Chocó (@PoliciaChoco) January 13, 2024
La policía nacional incauta 8,2 toneladas de cocaína en el puerto de Buenaventura.
Es una de las mayores incautaciones de cocaína en la historia de Colombia. En lo que va del mes la policía nacional ha incautado 24 toneladas. pic.twitter.com/d2w1FvaAyS