A Nepálban második napja tartó heves esőzések kiterjedt földcsuszamlásokat és villámárvizeket okoztak a hegyvidéki térségekben. Az ítéletidő autóutakat zárt el, hidakat sodort el, és legalább 47 ember életét követelte – jelentette az Al Jazeera.
„A heves esőzések által kiváltott földcsuszamlások és árvizek legalább 47 ember halálát okozták” – áll a közleményben.
A rendőrség közlése szerint 35 ember halt meg földcsuszamlások következtében az ország keleti részén, Ilam körzetben, amely India határán fekszik. Kilencen az árvizekben, hárman pedig villámcsapás miatt vesztették életüket Nepál más részein – közölte Kalidas Dhaubodzi, a rendőrség szóvivője.
„A mentési munkálatok és az eltűntek keresése továbbra is folyamatban van” – mondta Shanti Mahat, a Nemzeti Katasztrófavédelmi Hivatal szóvivője.
A rossz időjárás miatt Nepál belügyminisztériuma hétfőt és keddet munkaszüneti nappá nyilvánította az egész országban.
A Reuters korábban arról számolt be, hogy 19 ember halt meg földcsuszamlások következtében az ország keleti részén – 18 Ilam körzetben és 1 Udayapurban. Három ember a déli térségben vesztette életét villámcsapások miatt.
Emellett 11 embert eltűntként tartanak nyilván – őket szombaton sodorta el az áradás, a keresésük folyik.
Az esőzések által kiváltott árvizek és földcsuszamlások súlyosan megrongálták a főbb autópályákat és kisebb utakat, emiatt százak rekedtek útközben, és zavarok támadtak a légiközlekedésben is.
„A belföldi repülőjáratok nagyrészt leálltak, de a nemzetközi járatok zavartalanul közlekednek” – közölte Rinji Sherpa, a kathmandui Tribhuvan repülőtér szóvivője.
Nepál délkeleti részén a Kosi folyó vízszintje – amely szinte minden évben halálos árvizeket okoz a szomszédos indiai Bihar államban – a veszélyes szint kétszeresére emelkedett. A katasztrófa elkerülése érdekében mind a 56 vízleeresztő zsilipet megnyitották (általában csak 10–12-t szoktak), és felkészülnek a nehézjárművek forgalmának tilalmára a gát hídján.
A hegyekkel körülvett fővárosban, Katmanduban több folyó is elöntötte az utakat és a házakat, gyakorlatilag elszigetelve a várost az ország többi részétől.
A meteorológusok előrejelzése szerint a heves esőzések hétfőig folytatódnak, a hatóságok pedig minden lehetséges intézkedést megtesznek a katasztrófa sújtotta lakosok megsegítésére.
Nepálban éppen a monszunidőszak vége felé járnak, amely általában június közepétől szeptember közepéig tart, és minden évben földcsuszamlásokat és árvizeket okoz, több száz ember halálát követelve.
Indiában, a dzsammui Vaisno Devi szentély közelében a heves esőzések okozta földcsuszamlás zúdult a településre, amely több tucat embert temetett maga alá. A mentőalakulatok folyamatosan kutatnak túlélők után, miközben számos személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván – számolt be az Origo.
Leomlott és egy zarándokútra zúdult a hegyoldal egy híres zarándokhely, a Vaisno Devi szentély közelében, a földcsuszamlás legkevesebb 34 halálos áldozatot követelt az ANI indiai hírügynökség szerdai jelentése szerint, mintegy húsz embert kórházba szállítottak.
Fotó: TAUSEEF MUSTAFA / AFP
Még keresik a földcsuszamlás lehetséges túlélőit
A mentőegységek szerdán eltűntek után kutattak a zarándokútra zúdult kövek, sziklák és sár között. Az Észak-India egyik legnépszerűbb zarándokhelyére vezetőt utat lezárták a szerencsétlenség miatt.
Három ember megáradt folyókban vesztette életét alacsonyabban fekvő térségekben.
A himalájai régióban, a kasmíri Kistvarban a felhőszakadások okozta természeti katasztrófában a múlt héten hatvanan haltak meg, és mintegy kétszázan eltűntek. A közeli Dzsammuban az Indiai Meteorológiai Hivatal közlése szerint kedden 368 milliméter csapadék hullott. Az előrejelzés szerint a hegyvidéki Ladakh régióban, Himácsal Pradesben, Dzsammuban és Kasmírban további erős viharokra és heves esőzésre kell számítani.
Har Ki Pauri temple in #Jammu, famous for its large idols completely submerged in Tawi River.
Dzsammu, Himácsal Prades és Pandzsáb államok számos részén elrendelték az iskolák zárva tartását. A hatóságok igyekeznek helyreállítani a telekommunikációs szolgáltatásokat – mondta el Omar Abdullah, Dzsammu és Kasmír főminisztere.
Dzsitendra Szingh indiai tudományos és technológiai miniszter az X közösségi platformon számolt be arról, hogy folyamatosan dolgoznak az áramszolgáltatás, a vízellátás és a mobilszolgáltatások helyreállításán. Szingh arról is írt, hogy szerdán reggel a Madhopur-híd is súlyos károkat szenvedett az áradás miatt.
A televízióban lejátszott felvételeken látható, hogy járművek esnek le az összeomlott hídról.
A Dzsammut India többi részével összekötő főútvonalak közül is megrongálódott néhány.
A szomszédos Pakisztán Pandzsáb tartományában az áradások miatt mintegy 150 ezer embert telepítettek ki az elmúlt hetekben. Június vége óta mintegy 800-an vesztették életüket Pakisztánban az áradások következtében.
🇳🇬 Más de 40 desaparecidos tras el naufragio de un barco en Sokoto, #Nigeria 📍 🚤Embarcación llevaba a más de 50 personas rumbo al mercado de Goronyo; solo 10 fueron rescatadas ⚠️Autoridades investigan posible sobrecarga ⛈️Accidentes así son frecuentes en temporada de lluvias pic.twitter.com/vuL7724Ucc
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
Yet another road collapse in 'Double Engine' Madhya Pradesh. Yet another reminder that citizens bear the cost of governance that exists more in rhetoric than reality.
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
Dél-Koreában az elmúlt öt napban rendkívül heves esőzések pusztítottak: mintegy 13 000 ember kényszerült elhagyni otthonát, miközben az áradatok autókat ragadtak magukkal, házakat romboltak le, valamint sárlavinákat és földcsuszamlásokat idéztek elő – számolt be az Euronews.
A Dél-Koreát öt napon át sújtó özönvízszerű esőzéseknek 17 halottja és 11 eltűntje van – közölte a kormány vasárnap.
A belügyi és biztonsági minisztérium szerint egy ember meghalt, miután háza a heves esőzések során összedőlt, egy másik személyt pedig holtan találtak, miután egy megduzzadt patak elsodorta a Szöultól északkeletre fekvő Gapjong városában.
A minisztérium közölte, hogy a hétvégén a déli Szancsong városában 10 embert holtan találtak és négy másikat eltűntként jelentettek, miután a heves esőzések földcsuszamlásokat, házak összeomlását és hirtelen áradásokat okoztak.
A minisztérium jelentése szerint egy ember meghalt a déli Gwangju városában. A jelentés szerint hét másik személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
A múlt hét elején egy ember szintén meghalt, amikor autóját beton és föld temette maga alá, miután a Szöultól délre fekvő Oszanban egy felüljáró támfala összeomlott a heves esőzések során. Három másik személyt egy víz alá került autóban, egy megduzzadt patakban és egy elárasztott pincében találtak holtan Dél-Csungcsong tartomány déli részén.
Helyi idő szerint vasárnap délután 4 óráig mintegy 2730 embert evakuáltak otthonából – áll a minisztériumi jelentésben. Az eső azóta Dél-Korea nagy részén elállt, és az egész országban feloldották a heves esőzésekre vonatkozó riasztást.
A minisztériumi jelentés szerint szerda óta a déli régiókban mintegy 600-800 milliméternyi eső esett.
Lee Jae Myung elnök mély együttérzését fejezte ki azoknak, akik elvesztették szeretteiket és anyagi kárt szenvedtek. Lee elmondta, hogy a kormány szorgalmazni fogja, hogy a felhőszakadások által súlyosan érintett területeket különleges katasztrófaövezetekké nyilvánítsák, ami nagyobb pénzügyi és egyéb helyreállítási támogatást biztosítana számukra a kormány részéről.
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
Nyugat-Ukrajnát rossz időjárás sújtja, Lembergben és Luckban utcák kerültek víz alá a heves esőzések nyomán, több megyében házakat és autókat öntött el az ár – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint csütörtök reggel a mostoha időjárás sújtotta Lemberget és környékét. A heves esőzések miatt a város egyes utcáit elöntötte a víz, egyes területeken pedig a forgalom nehézkes vagy teljesen leállt.
Az Ukrán Hidrometeorológiai Központ heves esőzésekre figyelmeztetett Ukrajna nyugati régióiban. A legrosszabb helyzet a következő megyékben van: Kárpátalja, Lemberg, Ivano-Frankivszk, Csernyivci, Ternopili megyék. Az időjárás-előrejelzők szerint viharfelhők közelednek Voliny, Rivne, Hmelnickij, Zsitomir és Vinnyica megyék felé is.
Makszim Kozickij, a Lemberg Megyei Katonai Adminisztráció OVA vezetője ma reggel közölte, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt Lemberg megye 192 településén nincs áram. 10:10 órákor úgy tudni, hogy az intenzív esőzések miatt a Zubra folyó és a Lemberg közelében található Scsirka kilépett a medréből, ami árvízveszélyt okozott a város egy részén.
Egyes helyeken a víz már a három méter magasságot is elérte a felszín felett. A városi hatóságok arra kérték a lakosokat, hogy a pincékből a lehető leghamarabb vigyék biztonságos helyre a holmijukat, és távolítsák el az autókat a földalatti parkolókból és az elárasztott területekről.
Az előzetes adatok szerint Lembergben ma éjjel a havi csapadékmennyiség több mint 115%-hullott le. A városban forgalomkorlátozásokat vezettek be.
Legkevesebb nyolc ember életét vesztette, és többeket még mindig keresnek a hatóságok Dél-Kínában, ahol a péntek óta tartó heves esőzések földcsuszamlásokat és villámárvizeket idéztek elő – számolt be az Index.
Szombaton a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területének helyi hatóságai jelentették be, hogy három ember meghalt, egy pedig eltűnt, miután pénteken és szombaton özönvízszerű felhőszakadások sújtották a térséget.
Lunglin megye Jencsa településén is eltűnt négy ember, akiket egy hegyoldalban lévő ideiglenes menedékhelyről sodort el az árvíz. A helyi katasztrófavédelmi dolgozók később hármukat megtalálták egy szakadékban, egy hegyi patakban, de már nem tudtak segíteni rajtuk.
A hatóságok jelentése szerint vasárnap reggel hét óra körül az esőzések földcsuszamlásokat váltottak ki a dél-kínai Kuangtung tartományban található Pingtoukang faluban, hét ember csapdába esett a lezúdult földtömegben. Közülük hatot sikerült kimenteni, de ketten a sürgősségi ellátás ellenére meghaltak. A másik négy áldozat kórházi kezelés alatt áll.
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
At 4 p.m. on November 11, the Hongqi Bridge in Ma'erkang, Sichuan collapsed due to a large-scale landslide. Fortunately, the bridge was closed in advance after inspection personnel discovered cracks the day before, and no casualties were reported. pic.twitter.com/FCuJQ4DksI
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
Legalább három ember életét vesztette Észak-Olaszországban az elmúlt napok heves esőzései miatt – számolt be róla a DPA hírügynökség. Az özönvízszerű esők súlyos közlekedési fennakadásokat okoztak, az Ausztria, Olaszország és Svájc közötti összeköttetések is akadoztak. Számos folyó kilépett a medréből, több térségben árvíz alakult ki.
A legsúlyosabban érintett régiók közé tartozik Piemont, Dél-Tirol és Lombardia.
Egy apa és fia életét vesztette, amikor autójukat elragadta az árvíz Valdagno közelében, Velence és a Garda-tó között. Egy 92 éves férfit holtan találtak otthonában Torino mellett, csütörtökön, április 17-én.
Bár péntekre enyhülést vártak, több folyó újra kilépett a medréből, újabb áradásokat okozva.
A hatóságok április 18-án, pénteken megerősítették a legalább három halálos áldozatot. A mentőszolgálatok több tucat embert szállítottak biztonságos helyre, néhol az áramszolgáltatás is szünetel.
A húsvéti ünnepek előtti napokban a közlekedés szinte megbénult: az esőzések nemcsak Olaszországot, hanem a szomszédos Svájcot is érintették. Ott több helyen fél méternél is több friss hó esett csütörtökön. A népszerű síparadicsom, Zermatt áram nélkül maradt.
A hatóságok szerint fontos közlekedési útvonalak, mint a Simplon-hágó és a Nagy Szent Bernát-alagút továbbra is zárva vannak.
[type] => post
[excerpt] => Legalább három ember életét vesztette Észak-Olaszországban az elmúlt napok heves esőzései miatt – számolt be róla a DPA hírügynökség. Az özönvízszerű esők súlyos közlekedési fennakadásokat okoztak, az Ausztria, Olaszország és Svájc közötti összekö...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1745157960
[modified] => 1745143211
)
[title] => Legalább három halálos áldozata van Olaszországban a heves esőzéseknek
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=201772&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 201772
[uk] => 201687
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 201688
[image] => Array
(
[id] => 201688
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/1744997593-2419-large.webp
[original_lng] => 164572
[original_w] => 1300
[original_h] => 974
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/1744997593-2419-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/1744997593-2419-large-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/1744997593-2419-large-768x575.webp
[width] => 768
[height] => 575
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/1744997593-2419-large-1024x767.webp
[width] => 1024
[height] => 767
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/1744997593-2419-large.webp
[width] => 1300
[height] => 974
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/1744997593-2419-large.webp
[width] => 1300
[height] => 974
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/1744997593-2419-large.webp
[width] => 1300
[height] => 974
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1745132412:5
[_thumbnail_id] => 201688
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2075
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c18ed7292f72146b5e3b66ba96351395] =>
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Brazen early-morning robbery on December 1, targeting a Sicurtransport armored van on Italy's A2 highway near Bagnara Calabra, where ~10 masked gunmen fired Kalashnikov rounds, burned two cars to block the road, and scattered nails, escaping with ~2 million euros and no… pic.twitter.com/ryN76ssWJA
Hatalmas esőzésekkel csapott le Nagy-Britanniára a Bert vihar. A hirtelen lezúduló víz hatására Birmingham környékén iskolák zártak be, utak váltak járhatatlanná, és a vasúti közlekedés is megbénult. Tenbury Wells városát másodpercek alatt árasztotta el a Kyre Brook folyó, miután az azt körülvevő fal nem bírta a terhelést.
Lecsapott Nagy Britanniára a Bert vihar. Az esőzések okozta áradások következtében iskolák zártak be, főutak váltak járhatatlanná. A tűzoltók felhívták a lakosok figyelmét arra, hogy az áradások alatt ne induljanak útnak autóval. A sínekre zúduló víz miatt Birmingham környékén leállították a vasúti forgalmat, írja a BBC.
A legsúlyosabb áradás azonban Tenbury Wellsben volt, amikor a Kyre Brook folyó körüli fal a hatalmas terhelés következtében összeomlott, így a várost pillanatok alatt elöntötte a víz.
David Chambers, Tenbury képviselője elmondta, hogy a folyó vízszintje a fal tetejéig emelkedett, mielőtt az összeomlott. Hozzátette, hogy a csatornák megteltek, és az áradás miatt a szennyvíz a Market Streetre folyt.
Volt egy kis pánik, mert nem tudtuk, hogy a víz mekkora területet fog elönteni a fal leomlása miatt – mondta. Hozzátette, hogy voltak, akik még az üzleteikben tartózkodtak, ahol az árvíz ellen próbáltak védekezni, néhányukat a tűzoltóknak kellett biztonságos helyre segíteniük.
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
A közösségi médiában hatalmas felháborodást keltett az a videó, amiben egy traktor áthalad az elárasztott utcán, a jármű által generált hullámok pedig több üzlet kirakatát megrongálták.
Louise Preston, a Tenburyben található Pitter Potter fazekasbolt tulajdonosa elmondta, hogy az üzlet kirakatát betörte a víz, amikor a traktor elhaladt mellette. Hozzátette, hogy a hullámok más üzletek kirakatait is betörték.
A Környezetvédelmi Ügynökség mintegy 30 árvízvédelmi figyelmeztetést, és több mint 45 árvízriasztást adott ki West Midlands, Herefordshire, Worcestershire és Shropshire területén. Az érintett területeken a vízszint továbbra is magas marad, ezért a víz elleni védekezés folyamatos.
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
The Spanish people are furious with Prime Minister Sanchez after having been abandoned by the authorities during and after the recent flooding disaster that has claimed more than 200 lives.
As he visited the flooded areas today, the people chased him & his team away. pic.twitter.com/JaPqu3PquU
Me ha gustado hoy el rey: templado y valiente, aguantando y dando la cara mientras Sánchez se largaba y a Mazón, como es bajito, no se le veía. Lo que no comprendo es cómo se ha presentado allí acompañado de esa gentuza. pic.twitter.com/YbFZvGAjYg
🇪🇸 A crowd of furious flood survivors threw mud and shouted insults at the Spanish King, Felipe VI, as he visited a devastated town in Spain’s Valencia region.
Los vecinos indignados, destrozan el coche del Presidente socialista Pedro Sánchez cuando huía de Paiporta, Valencia
Mientras el Rey y la Reina dan la cara con los vecinos y hacen suyas sus reivindicaciones, necesidades y sobre todo su tremendo dolor e impotencia por lo sucedido pic.twitter.com/RUGHdgNawL
Las cámaras de Aragón Televisión captan como los vecinos de Paiporta le dicen a la reina Letizia que el enfado no es con ella o el Rey sino con Sánchez: ‘Por ustedes, por ustedes no es" Luego se abraza con una vecina mientras llora desconsolada. El pueblo ha dictado sentencia. pic.twitter.com/2rSWNTMuCg
— Capitán Gral de los Tercios/Virrey de las Américas (@capTercio) November 3, 2024
Esta noche es un día terrible para la historia de Talavera. Nuestro puente viejo o “romano” acaba de derrumbarse una parte. Una avenida de agua terrible para la ciudad. Gracias que lo cerramos para el paso ciudadano Hoy mi corazón como alcalde sufre por esta pérdida patrimonial pic.twitter.com/Un0t9LIRRD
Legalább ötvenen vesztették életüket a Valencia térségét elárasztó özönvízben. Sokan eltűntek, őket hatalmas erőkkel keresik. Spanyolország déli részén járhatatlanok az utak, nincs vonatközlekedés, a helyieket arra kérik, ne menjenek az utcákra.
A legfrissebb jelentések szerint 51 ember halt meg a kedden Spanyolország déli és keleti részén lezúduló özönvízszerű esőzések következtében. Az áradat több városon söpört végig, utakat és vasútvonalakat zárt le, településrészeket tett megközelíthetetlenné – számolt be a The Guardian.
A valenciai kormány vészhelyzeti koordinációs központja közölte, hogy a rendőrségi és mentőszolgálatok által regisztrált első adatok szerint 51 az áldozatok száma, megkezdik az azonosításukat.
Valencia regionális elnöke szerda reggel mindehhez hozzátette, hogy még túl korai lenne végleges adatokat mondani a halálos áldozatok számáról. Nagy erőkkel folytatják a kutatást az eltűntek után.
A helyzetet úgy értékelte: „sokkos állapotban vagyunk”.
A regionális önkormányzat arra is felszólította a helyieket, hogy ne menjenek az elárasztott vagy elzárt utakra, egyrészt ne akadályozzák a mentőszolgálatok munkáját, másrészt lehet, hogy még több víz felgyülemlik a térségben és ez fokozottan veszélyes.
A spanyol katasztrófaelhárító egységek több mint 1000 katonáját vezényelték már a térségbe.
A spanyol televízió képei azt mutatták, hogy kedden a keleti Albacete tartományban lévő Letur városán keresztül örvénylő, iszapos víz hömpölygött, és autókat sodort magával az utcákon.
„Csapdába estünk, mint a patkányok. Autók és szemetes konténerek özönlöttek az utcákon. A víz 3 méter magasra emelkedett” – mondta a polgármester.
Spanyolország központi kormánya válságbizottságot hozott létre a mentési munkálatok koordinálására. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az X-en kérte a lakosságot: legyenek nagyon óvatosak és kerüljék a felesleges utazásokat. Felipe király is felajánlotta támogatását a halottak és eltűntek családjainak.
Szerda délelőtt 10 órára az esőzések Valenciában alábbhagytak. A spanyol nemzeti meteorológiai szolgálat azonban csütörtökre további viharokat jelzett előre, eszerint az esőzések az Ibériai-félsziget északkeleti része felé vonulnak majd.
Spanyolországban az elmúlt években is voltak hasonló őszi viharok, de semmi sem hasonlítható az elmúlt két nap pusztításaihoz.
A tudósok szerint a szélsőséges időjárási formák, például a hőhullámok és a viharok egyre gyakoribbakká és erősebbekké válnak a klímaváltozás miatt.
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Colaboramos en las tareas de auxilio tras un accidente en la estación de esquí de Astún (Huesca) donde se ha descolgado una línea de telesilla de 15 metros de altura. Participan guardias civiles del Grupo de Rescate e Intervención en Montaña, Servicio Aéreo y Seguridad Ciudadana… pic.twitter.com/weioCLGGOc
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
Esta noche es un día terrible para la historia de Talavera. Nuestro puente viejo o “romano” acaba de derrumbarse una parte. Una avenida de agua terrible para la ciudad. Gracias que lo cerramos para el paso ciudadano Hoy mi corazón como alcalde sufre por esta pérdida patrimonial pic.twitter.com/Un0t9LIRRD
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
Mientras tanto en la Sexta dicen que los vecinos de Torre Pacheco son una banda de ultraderechistas organizados, extremistas y racistas, y que los marroquíes que la están liando solo se están defendiendo. Es increíble su manipulación y odio hacia los españoles.#XplicaCrispadospic.twitter.com/l19uByWjc2
— Capitán General de los Tercios (@capTercio) July 12, 2025
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
Japánban legalább három ember eltűnt, miután soha nem látott esőzések sújtották az Ishikawa prefektúra középső részén fekvő Noto régiót. Erről a Kyodo News számolt be.
Ishikawa prefektúra képviselői szerint Suzu, Wajima és Noto településeken tíz embert sodortak el a folyók áramlatai, mindannyiukat eltűntnek nyilvánították. Suzuban is van egy halott, a térségben lakóépületeket is elöntött a víz, több mint 5200 háztartás maradt áram nélkül.
Vadzimában óránként több mint 120 mm csapadék hullott. Ez a legsúlyosabb felhőszakadás ezen a területen a megfigyelések történetében.
Az eső miatt a JR East vasúttársaság több járatot is felfüggesztett. Az autópályákat és az utakat több helyen lezárták.
A Japán Meteorológiai Hatóság előrejelzése szerint a Tohoku és Hokuriku térségében napközben akár 150 mm eső is eshet a mai napon.
[type] => post
[excerpt] => Japánban legalább három ember eltűnt, miután soha nem látott esőzések sújtották az Ishikawa prefektúra középső részén fekvő Noto régiót.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1726997460
[modified] => 1726955038
)
[title] => Japánban a heves esőzések következtében tíz ember tűnt el
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=179880&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 179880
[uk] => 179856
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 179857
[image] => Array
(
[id] => 179857
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66ee9b47262a0.jpeg
[original_lng] => 68904
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66ee9b47262a0-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66ee9b47262a0-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66ee9b47262a0.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66ee9b47262a0.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66ee9b47262a0.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66ee9b47262a0.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/66ee9b47262a0.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1726944238:5
[_thumbnail_id] => 179857
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2616
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5ba5bf63ac2cf514a9deb639f5acae00] =>
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
A hosszan tartó esőzések és áradások miatt természeti katasztrófát hirdettek Ausztriában. Az országban számos települést és az egyik börtönt is elöntötte a víz. Erről az ORF osztrák közszolgálati televízió számolt be.
„Alsó-Ausztriában, a szélsőséges időjárási viszonyok által leginkább érintett területen az árvízi helyzet tovább romlik. Egész települések vannak víz alatt. Höllersdorf városában egy börtön is megrongálódott. A mentőszolgálat szerint az első gátak átszakadtak, köztük Gadersdorfban és Pottenbrunnban. A lakosságot evakuálják, a segítség helyenként csak helikopterekekl lehetséges” – áll az üzenetben.
Alsó-Ausztriában mintegy 10 000 katasztrófavédelmi dolgozó vesz részt a mentési munkálatokban. Kimenekítik az embereket a tetőkről, vizet pumpálnak a helyiségekből és megtisztítják az utakat a kidőlt fáktól. Körülbelül 2400 katonát is kivezényeltek a segítségnyújtásra, és a katonai helikopterek segítségével homokzsákokat dobnak le a gátakra.
A válságközpont ülése után Karl Neghammer kancellár az X közösségi oldalon kommentálta a térség helyzetét.
„A helyzet továbbra is súlyos, és a helyzet – különösen Alsó-Ausztriában – rendkívül nehéz. Több ezer tűzoltó és más mentőszolgálat küzd az árvízzel” – olvasható az üzenetben.
Az előrejelzések szerint Ausztria keleti részén a heves esőzések keddig tartanak.
[type] => post
[excerpt] => A hosszan tartó esőzések és áradások miatt természeti katasztrófát hirdettek Ausztriában. Az országban számos települést és az egyik börtönt is elöntötte a víz.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1726503300
[modified] => 1726500237
)
[title] => Ausztriában az árvíz két gátat rombolt le, egy börtönt elöntött a víz
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=179330&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 179330
[uk] => 179241
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] =>
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1726489438:5
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2774
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5587e3e309f2568cfd9b37e3dfe0f4f0] =>
❗️🌊🇦🇹 - A stationary storm brought more than 80 l/m² of rain to Sankt Anton am Arlberg in Tyrol, village in Austria, a flash flood has just swept away parts of the city. pic.twitter.com/AynS4IRBKb
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
A school shooting took place around 10 a.m. Tuesday at the BORG school on Dreierschützengasse in Graz’s Lend district. Eight people have been confirmed dead, and the number of seriously injured is in the double digits.
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS