Elhunyt az észak-macedóniai diszkótűz hatvanadik áldozata, a szórakozóhely menedzsere – számolt be róla pénteken az MTI a szkopjei Vesti.mk hírportálra hivatkozva.
Alekszandar Karadakoszkit a baleset óta Litvániában ápolták.
Az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben mind ez idáig 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek, az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs. Az egész épület tele volt gyúlékony anyagokkal, emellett engedély nélkül használtak pirotechnikai eszközöket zárt térben.
Tragic disaster in North Macedonia — dozens of young people burned alive in a nightclub fire
A fire broke out at a nightclub in the city of Kočani. At least 50 people have died, most likely very young.
A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció” tették lehetővé. Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.
Az üggyel összefüggésben letartóztatták Kocsani korábbi polgármestereit, de a koncert főszervezőjét is, aki a belügyi tárca vezetője szerint közvetlen módon tehető felelőssé a tragédiáért, míg a 34 gyanúsított között szerepel egy korábbi illetékes államtitkár, valamint a védelemért felelős igazgatóság korábbi vezetője és néhány munkatársa, illetve hét rendőr is.
Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök leszögezte: mindazok, akiknek bármilyen módon is részük volt abban, ami történt, felelni fognak, függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartoznak, milyen nemzetiségűek vagy milyen vallásúak. „Mindenki, akinek a felelősségét megállapítják, felelni fog” – mondta.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
🔥 Massacre🔥 In the holy month of Ramadan , 12 innocent Muslim Pashtuns including women and children were mercilessly killed by a drone strike of Pakistan Military in Mardan, Khyber, Pakistan
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
Lamentamos profundamente la tragedia ocurrida en la discoteca Jet Set. Hemos seguido el caso minuto a minuto desde que ocurrió. Todos los organismos de socorro han brindado la asistencia necesaria y están trabajando incansablemente en las labores de rescate. Nuestras oraciones…
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
Egyhetes gyászt hirdetett az Észak-Macedón kormány vasárnap azt követően, hogy az éjszaka folyamán tűz ütött ki egy éjszakai szórakozóhelyen, aminek következtében 59-en meghaltak és 155-en megsérültek.
A kormány az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók biztonsági átvizsgálását is elrendelte a vasárnapi, rendkívüli ülésén.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Thousand-year-old Unramsa Temple on Cheondeungsan Mountain South Korea, was completely destroyed by a forest fire yesterday. It quickly spread due to strong winds, burning down both the main building and its outbuildings.
Initial reports of several killed and over a dozen injured, after an SUV plowed into a closed-off street filled with people celebrating the Lapu Lapu Festival in Vancouver, Canada. pic.twitter.com/cLQQPfOMCq
Kocani város egyik éjszakai klubjában vasárnap hajnalban keletkezett tűzben, sajtóértesülések szerint, több tucatnyi ember halt meg.
Az észak-macedóniai Kocani városában egy éjszakai klubban kitört tűzben több tucat ember meghalt és többen is megsérültek – derült ki a helyi sajtóértesülésekből.
A Reuters cikke szerint a tüzet a koncert közben használt pirotechnikai eszközök okozhatták, ahogy felcsaptak a lángok, felfutottak a plafonig és a szórakozóhely tetejéig, ami rendkívül gyorsan égett.
A Magyar Nemzet szemléje szerint a családtagok a közösségimédia-oldalakon keresik azokat a hozzátartozóikat, akik vélhetően a klubban voltak a tűz kitörésekor.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Sajtóértesülések szerint Kocaniban letartóztatták a koncertszervezőket. A hatóságok vizsgálják a katasztrófa okait, miközben a kihallgatások folytatódnak. Legalább harminc sérültet a helyi kórházba szállítottak, és további hatvanan részesültek kezelésben Stipben.
Az ügyészség és a hatóságok a helyszínen vannak, és várhatóan Hristijan Mickoski miniszterelnök is megérkezik.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 Massacre🔥 In the holy month of Ramadan , 12 innocent Muslim Pashtuns including women and children were mercilessly killed by a drone strike of Pakistan Military in Mardan, Khyber, Pakistan
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/6DEKpQ8LaB
Incendio devora varios rascacielos residenciales en Hong Kong
Según informes, 4 personas, incluido un bombero, han muerto y al menos otras tres resultaron heridas. Un feroz incendio arrasó este miércoles varios edificios de un complejo residencial del distrito de Tai Po. pic.twitter.com/b22m8l0jIb
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
Az Észak-Macedón rendőrség először tartóztatott le egy macedón állampolgárt, aki azzal a szándékkal kívánt csatlakozni az orosz hadsereghez, hogy harcoljon Ukrajna ellen.
A férfi állítólag az interneten kapcsolatba lépett egy személyel, aki az orosz hadsereg toborzójaként mutatkozott be, és aki 3000 eurót ígért a katonai szolgálatra való belépést.
A férfi, aki csatlakozni kívánt egy újonnan alakult egységhez, októberben Moszkvába utazott.
Visszatérése után elismerte, hogy „alá kívánta írni a szerződést az orosz hadsereghez, és elvitték volna egy kiképzőtáborba, ahol felkészítik őt a harcokra Ukrajnában”.
Észak-Macedónia, amely 2020 óta a NATO tagja és elkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, szankciókat vezetett be Oroszország ellen, és fegyverekkel támogatta Ukrajnát.
[type] => post [excerpt] => Az Észak-Macedón rendőrség először tartóztatott le egy macedón állampolgárt, aki azzal a szándékkal kívánt csatlakozni az orosz hadsereghez, hogy harcoljon Ukrajna ellen. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1733174760 [modified] => 1733152104 ) [title] => Észak-Macedóniában letartóztattak egy férfit, aki a háborúban Oroszország oldalán kívánt harcolni Ukrajna ellen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=187973&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 187973 [uk] => 187928 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 187929 [image] => Array ( [id] => 187929 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/630-360-1514815647-8581.jpg [original_lng] => 70081 [original_w] => 630 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/630-360-1514815647-8581-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/630-360-1514815647-8581-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/630-360-1514815647-8581.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/630-360-1514815647-8581.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/630-360-1514815647-8581.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/630-360-1514815647-8581.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/630-360-1514815647-8581.jpg [width] => 630 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1733144905:5 [_thumbnail_id] => 187929 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2448 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_d7ac3f603f39aa5007d9c9145f668913] =>
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
Észak-Macedónia segítséget kért az Európai Uniótól a tomboló erdőtüzek megfékezéséhez. A hőség és a szél következtében a tüzek gyorsan terjednek, és már a szomszédos Görögországban is szükség volt a tűzoltók beavatkozására. Észak-Macedóniában eddig egy ember vesztette életét a tűz miatt – számolt be az Origo.
Kedden további segítséget kért az Európai Unióról Észak-Macedónia a gyorsan és kezelhetetlenül tomboló erdőtüzek miatt, amik már átterjedtek a szomszédos Görögországba is. Sztojancse Angelov, az ország Válságkezelési Központjának vezetője úgy nyilatkozott, hogy a magas hőmérséklet és a szél miatt gyorsan terjed és a tűz, és újak is gyulladnak, amik nagyban nehezítik az oltási munkákat.
Az ország egyes részein hatalmas pusztítást végeztek az erdőtüzek, több otthon megsemmisült és embereket kellett evakuálni a környékről. A fővárostól, Szkopjétól nagyjából 60 kilométerre, egy faluban meghalt egy idős férfi, az eddigi információk szerint füstmérgezésben.
A tűz átjutott Görögországba is, ahol helikopterek és repülők is segítették a tűzoltók munkáját, így el tudták kerülni, hogy a tűz tovább terjedjen a Dorian-tó partján. Athén közelében, az Evia szigetén is tűz tombolt, ott 13 repülő vett részt az oltásban. A tűzoltók közül két embert kellett ellátni égési sérülések miatt – írja az AP News.
A hőhullámok miatt a balkáni régió több országán is pusztítanak az erdőtüzek, köztük Bulgária és Albánia is kapott már segítséget az EU-tól.
Horvátország középső részén, egy kisvárosban több tucat embernek kellett elhagynia az otthonát erdőtűz miatt.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Észak-Macedóniában már két hete, Bulgáriában hetedik napja küzdenek az erdőtüzek megfékezésével. Portugáliában egy lovardát veszélyeztettek a lángok.
Legalább 14 sérültje van egy portugáliai erdőtűznek, a sérültek többsége tűzoltó, már valamennyiüket kiengedték a kórházból. A lángok hétfőn, a déli órákban csaptak fel Lisszabon egyik elővárosában, Cascaisban és egy lovardát veszélyeztettek. A tűzoltók 30 lovat menekítettek ki a helyszínről.
Észak-Macedóniában még mindig hét helyen ég az erdő. A helyzet az ország déli részén, Stip és Negotino között a legsúlyosabb, ahol 30 kilométeres körzetben pusztítanak a lángok. A hatóságok közölték, hogy az utóbbi két hétben 22 erdőtüzet sikerült eloltani vagy megállítani a terjedését.
Bulgáriában, a török határ menti Bolyarovo területén már hetedik napja küzdenek az erdőtüzek megfékezésével. A környező települések nincsenek veszélyben, de egyre újabb és újabb helyeken csapnak fel a lángok. A tűz 18 ezer hektárt érint. A rászorulókat konténerekben helyezik el.
California: What everyone feared was coming, has arrived. #cawx#cafire#wildfire#weather The Mountain Fire is being fueled by incredibly strong Santa Ana winds in Ventura County, California. In just a couple hours it has grown to over 10,400 acres and continues to burn… pic.twitter.com/ZMNRUUYIsJ
Ellopott rákgyógyszerek miatt robbant ki botrány Észak-Macedóniában, hétfő este százak tüntettek a fővárosban, Szkopjéban igazságot követelve az áldozatoknak.
Az ügyészség korábban közölte, hogy a rendőrség pénteken házkutatást tartott a szkopjei rákklinikán, az ország legnagyobb kórházában. A gyanú szerint a kórházban évek óta lopják a rákgyógyszereket, hogy a feketepiacon értékesítsék tovább őket. Az ügyben bűnbandák is érintettek.
Dimitar Kovacsevszki észak-macedón kormányfő valódi vizsgálatot követelt, és hangsúlyozta, minden érintettet felelősségre kell vonni.
Thousands of people have protested in North Macedonia's capital, Skopje, over allegations that patients at a state cancer hospital missed life-saving treatment because staff were stealing the expensive drugs to sell on the black market. https://t.co/NADWB7kSGW
Észak-Macedónia egészségügyi ellátórendszere már régóta az összeomlás szélén áll a gyógyszer-, a személyzet- és a felszereléshiány miatt. A fővárosba, Szkopjéba sokan érkeznek vidékről, illetve a szomszédos Koszovóból gyógykezelésre.
Thousands of people have protested in North Macedonia's capital, Skopje, over allegations that patients at a state cancer hospital missed life-saving treatment because staff were stealing the expensive drugs to sell on the black market. https://t.co/NADWB7kSGW
Thousands of people have protested in North Macedonia's capital, Skopje, over allegations that patients at a state cancer hospital missed life-saving treatment because staff were stealing the expensive drugs to sell on the black market. https://t.co/NADWB7kSGW
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Észak-Macedóniában rendőrség fokozta a biztonsági intézkedéseket, mivel az országban és Bulgáriában egy 19. századi forradalmárra emlékeznek, akit mindkét szomszédos ország saját hősének tart – számolt be a Reuters.
A két balkáni állam viszonya 2020 óta feszült, amikor Bulgária, az Európai Unió tagállama történelmi és nyelvi viták miatt megakadályozta az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával.
A rendőrség körülvette a szkopjei Szent Üdvtemplom környékét, ahol észak-macedón tisztviselők koszorúkat helyeztek el Gotse Delcsev, a forradalmár születésének 151. évfordulója alkalmából, akit mindkét ország nemzeti hősének tekint az oszmán uralom alóli felszabadulásért folytatott harcban.
Ortodox papok vallási szertartást tartottak Delcsev sírjánál, akinek földi maradványait exhumálták, és 1946-ban a bolgár fővárosból, Szófiából Szkopjéba szállították.
A bolgár delegáció érkezésére is számítanak, 2019 óta először esik meg, hogy mindkét ország köztisztviselői együtt méltatják Delcsev emlékét.
Tavaly nyáron a két ország elfogadta a francia kompromisszumos megállapodást vitáik rendezésére, amelynek értelmében Észak-Macedónia beleegyezett abba, hogy módosítsa alkotmányát a bolgár kisebbség elismerése érdekében, Bulgária pedig feloldotta vétóját Észak-Macedónia EU-csatlakozási tárgyalásaival szemben.
Bár mindkét ország nacionalistái ellenezték az alkut, a két állam viszonya javult januárig, amikor is egy csoport megvert egy bolgár lakost Észak-Macedóniában. Ez az eset arra kényszerítette Szófiát, hogy rövid időre visszahívja szkopjei nagykövetét. Az észak-macedóniai hatóságok bejelentették, hogy kivizsgálják a támadást.
Az előzetes Delcsev megemlékezések békések voltak, de egyes politikai elemzők szerint az esemény potenciális forró ponttá vált idén, mivel mindkét országban gyenge kormány van hatalmon, amely nem tud széles körű támogatást szerezni.
Bulgáriában áprilisban, két éven belül az ötödik parlamenti választást tartják.
Thousands of people have protested in North Macedonia's capital, Skopje, over allegations that patients at a state cancer hospital missed life-saving treatment because staff were stealing the expensive drugs to sell on the black market. https://t.co/NADWB7kSGW
Thousands of people have protested in North Macedonia's capital, Skopje, over allegations that patients at a state cancer hospital missed life-saving treatment because staff were stealing the expensive drugs to sell on the black market. https://t.co/NADWB7kSGW
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Észak-Macedónia lakosságának többsége nem ért egyet Franciaország azon javaslataival, amelyek teljesítése az ország uniós tagságának feltételei lennének. Úgy vélik, hogy azok semmibe veszik a nyelvüket és a nemzetüket, ezért továbbra is tartanak a tüntetések.
AP Photo/Boris Grdanoski
Ez a férfi azt mondja, ő macedón, a bolgár pedig bolgár. Ha Bulgária azt akarja, hogy a bolgárok szerepeljenek Észak-Macedónia alkotmányában, akkor a macedónok szerepeljenek kisebbségként Bulgária alkotmányában.
A tüntetők kedden rohamozták meg a parlament körüli utcákat. Több mint negyven rendőr megsérült, néhány tüntetőt őrizetbe vettek. Ezután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Szkopjéba utazott, hogy meggyőzze Észak-Macedóniát a javaslat elfogadásáról.
A demonstrálók azt mondják, elegük van abból, hogy meg kell változtatniuk a nevüket, a kultúrájukat, a történelmüket. Csalódtak Bulgáriában és más uniós országokban. Európa nem a megfelelő út számukra.
Ez a nő azt mondja, országa harminc éve vár arra, hogy bekerüljön az Európai Unióba. Nem kapták meg a segítséget a szervezettől, hogy a tagországok között legyenek. Szerinte ez nem igazságos.
A tavaly júniusi EU-csúcson folytatott tárgyalások középpontjában a francia javaslat állt . Az uniós kompromisszumot néhány nappal később a bolgár parlament is jóváhagyta. Ez kimondja, hogy az észak-macedón állam határán belül létezik egy bolgár etnikai csoport.
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
It's a simple idea: We demand the govt scrap the energy price rises and deliver affordable energy for all. We will build a million pledges and by Oct 1st if the govt and energy companies fail to act we will cancel our direct debits. Read more here: https://t.co/NPF8VQXcHDpic.twitter.com/E4gPenIXiL
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Braća u Gruziji se trenutno bore za slobodu svoje zemlje od pro-ruske vlasti koja nameće diktatorske zakone! Rusija nema šanse za još jedno ratište jer je sve svoje snage koncentrisala na Ukrajinu. Ovo je pravi geopolitički trenutak da Gruzija izađe iz ralja Rusije. #EU#Georgiapic.twitter.com/k8jKskRYee
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
Thousands of people have protested in North Macedonia's capital, Skopje, over allegations that patients at a state cancer hospital missed life-saving treatment because staff were stealing the expensive drugs to sell on the black market. https://t.co/NADWB7kSGW
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
A hivatalos adatok szerint 47 rendőr megsebesült Észak-Macedónia fővárosában, amikor összecsaptak egy kormányellenes tüntetés résztvevőivel.
A kedd este kitört összecsapásban két rendőr súlyosan megsebesült. A tiltakozók a kormány, a külügyminisztérium és a parlament épületében is kárt okoztak. Tizenegy tüntetőt elfogtak. Az észak-macedóniai belügyminisztérium tájékoztatása szerint a tiltakozók kövekkel, Molotov-koktélokkal, tojással és más tárgyakkal dobálták meg a rendőröket.
A tiltakozások már negyedik napja tartanak, és az váltotta ki őket, hogy a szkopjei kormány elfogadta azt a francia javaslatot, amely pontot tenne Bulgária és Észak-Macedónia évek óta tartó vitájának végére, de jelentős engedményeket adna Bulgáriának.
A tiltakozók szerint Észak-Macedónia önállósága a tét Dimitar Kovacsevszki miniszterelnök kedden az országba látogató Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének azt mondta, Észak-Macedónia hajlandó a változtatásra az uniós előrelépés érdekében.
A tiltakozók szerint ez veszélybe sodorja Észak-Macedónia önállóságát. Bulgária azt követeli, hogy a kétmilliós Észak-Macedóniában élő, mintegy 3500 tagú bolgár nemzeti kisebbség jogainak védelmét az alkotmányba foglalva garantálja Szkopje.
Az uniós csatlakozási tárgyalásokra váró Észak-Macedóniát a közös történelem és a nyelvhasználat körüli viták miatt akadályozta eddig Bulgária. A kormányellenes tiltakozást az ellenzéki Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért (VMRO–DPMNE) kezdeményezte. A francia javaslatot Bulgária már elfogadta, de az északmacedón parlamentnek is jóvá kell hagynia.
? BREAKING: Bombing attack in the Capital of Israel - Jerusalem.
Two bombs exploded in Jerusalem - one near the Central Bus Station and the second in Ramot. There are at least 18 people injured. Please keep Jerusalem in your prayers. pic.twitter.com/94N9v3e8Sv
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
- Manifestações pacíficas, na forma da lei, fazem parte da democracia. Contudo, depredações e invasões de prédios públicos como ocorridos no dia de hoje, assim como os praticados pela esquerda em 2013 e 2017, fogem à regra.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Thousands of people have protested in North Macedonia's capital, Skopje, over allegations that patients at a state cancer hospital missed life-saving treatment because staff were stealing the expensive drugs to sell on the black market. https://t.co/NADWB7kSGW
Šest je gledatelja ozlijeđeno, ali su izvan životne opasnosti nakon što se u njih u nedjelju poslijepodne na 31. Osijek Street Raceu zabio natjecateljski automobil, doznaje se od osječko-baranjske policije. pic.twitter.com/cm22QydZdT
Dozens of people, mostly women, have been killed in northern India after a stampede at a religious event. The incident took place in Hathras district in Uttar Pradesh state. Many others are reportedly injured. pic.twitter.com/qyKxAGv4d0
A deadly fire erupted at a huge military ammunition depot in Chad’s capital N’Djamena, sending powerful explosions into the night sky and shaking buildings miles from the blast.… pic.twitter.com/4W9qpHMVE3
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
Suasana di sebuah kawasan sibuk di Inner West, Sydney, gempar apabila seorang lelaki melepaskan sehingga 100 das tembakan secara rawak. https://t.co/ssi0W9CqXn