Kenyában 67-re nőtt a tagjait halálra éheztető szekta halálos áldozatainak száma a The Guardian című brit lap szerint, az ország elnöke hétfőn terrortámadáshoz hasonlította a tragédiát.
Mark Ruto azonnali és átfogó vizsgálatot sürgetett, hangsúlyozva, hogy az ügy büntetőjogi kategória, és semmi köze a valláshoz, az őrizetbe vett szektavezért, Paul Makenzie Nthengét pedig hamis pásztornak nevezte.
Az államfő egyúttal határozottabb fellépést ígért „a terrorista szekták” ellen.
„A terroristák a vallást használják fel borzasztó tetteik igazolására. A Makenzie-he hasonlók is a vallást használják éppen ilyen dolgokhoz” – fogalmazott.
A rendőrség közlése szerint hétfőn 11 újabb holttestet exhumáltak, előtte pedig vasárnap 26-ot az ország északi partjainál lévő Malindini körzet erdős részén.
A hatóságok esetleges túlélők és további holttestek után kutatnak a környéken – tették hozzá.
A kenyai vöröskereszt úgy tudja, több mint 110 embert keresnek.
A kenyai hatóságok több mint egy hete mentették meg a szekta mintegy tucatnyi tagját, akikről megtudták, hogy a „Jézussal való találkozás” és az üdvözülés reményében éheztek egy erdei magánbirtok házaiban. Akkor négy szektatag holttestét találták meg az erdőben.
Beszámolók szerint a zárt közösség a Good News International Church nevű szektához tartozott. Helyi sajtóértesülések szerint a vezetőn kívül a szekta hat tagját is őrizetbe vették.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Kenyában 67-re nőtt a tagjait halálra éheztető szekta halálos áldozatainak száma a The Guardian című brit lap szerint, az ország elnöke hétfőn terrortámadáshoz hasonlította a tragédiát.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1682430300
[modified] => 1682422556
)
[title] => Tovább emelkedett a halálra éheztető kenyai szekta áldozatainak a száma – az elnök terrortámadáshoz hasonlította az ügyét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=115180&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115180
[uk] => 115227
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 115181
[image] => Array
(
[id] => 115181
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[original_lng] => 644509
[original_w] => 642
[original_h] => 428
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found-300x200.png
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/paul-makenzie-nthenge-bodies-found.png
[width] => 642
[height] => 428
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1682424662:3
[_thumbnail_id] => 115181
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1853
[_oembed_b515d9039902d8a542f7c0226de66a39] =>
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
🚨#WATCH: As a Massive Explosion at Gas Plant Leaves Numerous Dead and Injured⁰⁰ 📌#Nairobi | #Kenya
A significant explosion has occurred at a gas plant in Nairobi, Kenya, resulting in huge fireballs and fires raging close to blocks of flats in the Embakasi region. A… pic.twitter.com/LxCfyyhgdt
WATCH: A metallic object, likely space junk, crashed in Kenya's Mukuku village. The massive ring, weighing approximately 1100 lbs and about 8 feet in diameter, is believed to be from a rocket launch vehicle. The Kenya Space Agency is investigating its origin and impact pic.twitter.com/MJgSbw0ZTh
Huszonhat újabb holttestet exhumáltak egy tömegsírból Kenyában, egy olyan vallási szekta tagjait, akik feltehetően az üdvözülés reményében halálra éheztették magukat – közölte a rendőrség vasárnap.
A három nap alatt feltárt halottak száma így elérte a negyvenhetet – tette hozzá Charles Kamau, Malindi körzet bűnügyi nyomozó osztályának a vezetője.
A holttestek kiemelését pénteken kezdték meg a hatóságok egy erdőben a tengerparti Kilifi megyében, és tovább folytatják a keresést.
Múlt héten a kenyai hatóságok megmentették és kórházba szállították a szekta tizenegy tagját, akikről megtudták, hogy a „Jézussal való találkozás” és az üdvözülés reményében éheztek egy erdei magánbirtok házaiban. Akkor négy szektatag holttestét találták meg az erdőben, és a szekta vezetőjét, Makenzie Nthengét őrizetbe vették.
Beszámolók szerint a zárt közösség a Good News International Church nevű szektához tartozott. Helyi sajtóértesülések szerint a vezetőn kívül a szekta hat tagját is őrizetbe vették.
Az erdőben még a szekta több tagja rejtőzködik. A hatóságok vasárnap bukkantak rá egy kidülledt szemű nőre, aki elutasította, hogy táplálékot vegyen magához, mielőtt mentővel elszállították.
A Nemzeti Rendőrség munkatársai befejezték a holttestek exhumálását a Donyeck megyei Limanban felfedezett tömegsírnál.
A hírt a hatóságok sajtószolgálata közölte.
Az információk szerint a tömegsírban 34 holttestet találtak, mindannyiuk az ukrán fegyveres erőknél szolgált. További 120 civil holttest exhumálása még folyamatban van, a rendőrség minden halálesetet kivizsgál.
Security Service officers discovered a place of illegal detention of people in liberated Sviatohirsk, Donetsk region. The torture chamber was set up in a recreation boarding house near Sviatohirsk Lavra. pic.twitter.com/odmHcOlJHJ
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
Valerij Marcsenko polgármester elmondta, miként folyik a holttestek exhumálása Izjumban. Elmondása szerint még mindig vannak olyan tömegsírok a városban, amelyeket nem találtak meg.
Hozzátette, az exhumálás legalább két hétig tart majd, a testeket Harkivba szállítják. A polgármester szerint a szeptember 18-i adatok szerint 15 ezer lakos maradt Izjumban, és az emberek kezdenek visszatérni a városba.
„Jelenleg 13 000-15 000 lakos maradt Izjumban, február 24-ig pedig több mint 45 000 lakosa volt a városnak. Bár most nem tömegesen, de az emberek kezdenek visszatérni. Nem mindenki jön vissza, sokuknak nincs hol lakniuk – lakásaikat és házaikat lebombázták és lerombolták. Közeleg a tél. Legfeljebb két hét múlva lesz csak áramszolgáltatás városban, jelenleg a város gázellátás helyreállítási munkálatai folynak, de nagyrészt magánházaknál. Egy hónap múlva 25-30 ezer ember lesz Izjumban” – mondta el.
Human remains have been found in suitcases, bought as part of an auction for abandoned goods, in a storage unit in Auckland, New Zealand. pic.twitter.com/4rAcUZvE3l
This was told by the head of the investigative department Sergey Bolvinov.
Zelenskyy also spoke about mass graves in the city in an evening address. He noted that "all the necessary investigative actions" have already begun in Izyum. pic.twitter.com/nmXnFSHFXs
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3