A pakisztáni hadsereg sikeresen kiszabadított több mint 300 túszt egy fegyveres csoport által március 11-én elfoglalt vonatról. Az akció során 33 fegyveres életét vesztette – számolt be a hirado.hu.
Több mint 300 túszt szabadított ki a pakisztáni hadsereg arról a személyvonatról, amelyet kedden fegyveresek foglaltak el – írja a BBC. A katonai szóvivő szerint 33 fegyveres halt meg a művelet során.
Mint ismert a Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg (BLA) vállalta a felelősséget a kedden Pakisztánban történt vonatrablásért, és azt állítja, hogy hat biztonsági tisztet megölt, miközben több száz embert túszul ejtett. A szeparatista csoport 48 órás ultimátumot adott a pakisztáni államnak, hogy engedje szabadon a beludzs politikai foglyokat és az eltűnt személyeket.
Passengers rescued by security forces from a passenger train attacked by insurgents arrive at a railway station in Quetta, Pakistan, Wednesday, March 12, 2025. (AP Photo/Arshad Butt)
Pakisztán biztonsági erői 155 utast mentettek ki abból a vonatból, amelyet egy szeparatista csoport térített el kedden, miközben az a délnyugati Beludzsisztán tartomány fővárosából, Quettából az északnyugati Pesavar felé tartott.
8 Days 4 Terror attack. Our 3 Soldiers Martyred & 2 Porters Killed. Now Gulmarg. Mother of Terrorists Pakistan again started terror launch in our Indian soil. It's killing people from all Religions. Soon Kashmiris understand this better for the Nation.#gulmarg#terrorattackpic.twitter.com/exoxnVZC8J
🔥 Massacre🔥 In the holy month of Ramadan , 12 innocent Muslim Pashtuns including women and children were mercilessly killed by a drone strike of Pakistan Military in Mardan, Khyber, Pakistan
Három nappal a meglepetésszerű offenzívájuk után a szíriai ellenzéki erők behatoltak az ország második legnagyobb városába, Aleppóba – ez először történt meg azóta, hogy a kormányerők 2016-ban visszafoglalták a várost, írja a CNN.
Az Aszad-rezsim elleni felkelők szerdán öt éve nem látott méretű offenzívába kezdtek Szíriában. Az egykor az al-Káida szíriai alvállalkozójának számító Hajat Tahrír as-Sám dzsihadista szervezet és Törökország gyámsága alatt álló iszlamista milíciák az ország északnyugati részén található Aleppó és Idlíb tartományokban intéztek támadást a kormányerők ellen, akik korábban légicsapásokkal akarták elrettenteni ellenségeiket. Helyi források szerint a harcokban péntekre már 242 ember vesztette életét.
Péntek estére a lázadók elérték Aleppó központját, és egy a CNN által megszerzett felvételen már az látható, amint ellenzéki milíciák a saját zászlóikat lengetik egy központi téren. Egy másik videón Bassel al-Aszad, Aszad elnök elhunyt testvérének szobránál láthatók harcosok. A kétmilliós Aleppó sokáig a szíriai ellenzék fellegvára volt, a kormányerők éveken át tartó harcok során orosz segítséggel foglalták vissza. Az elfoglalt város így most a radikális dzsihadista Hajat Tahrír as-Sám uralma alá kerülhet.
Az újonnan alakult fegyveres ellenzéki koalíció, a Katonai Műveleti Parancsnokság azt közölte, hogy a rezsim erőivel és az iráni milíciákkal folytatott heves összecsapások után elfoglalták a szíriai kormány katonai tudományos kutatóközpontját Aleppó külvárosában. Korábban tüzérségi lövedék csapódott be az Aleppói Egyetem diákszállójába, a támadásban négy ember meghalt.
Hunderte, möglicherweise sogar Tausende Syrer strömen derzeit zur Wiener Oper. Später soll es am Ring eine Marschkundgebung geben.
Die Polizei ist vor Ort und sichert die Versammlung mit Kräften der Ordnungsdiensteinheit und der Landesverkehrsabteilung ab.#w0812pic.twitter.com/rKY2SPo0SL
Négyszázezer embert fenyeget éhhalál az észak-etiópiai Tigré tartományban dacára az egyoldalúan kihirdetett tűzszünetnek – közölte Rames Radzsaszingam, a Humanitárius Ügyek Koordinálásáért Felelős ENSZ-hivatal (OCHA) ügyvivő igazgatója a világszervezet Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén pénteken New Yorkban.
„Becslések szerint több mint 400 ezer ember lépte át az éhínség küszöbét, míg további 1,8 millióan közel járnak ehhez” – fogalmazott Radzsaszingam. Az OCHA ügyvivő igazgatója szerint továbbra is kétmillió menekültet tartanak nyilván az ország forrongó északi részében. Hozzátette, hogy 5,2 millió ember szorul humanitárius segélyre a régióban, többségében nők és gyerekek.
A Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) nyolc hónapnyi harcokat követően a héten visszafoglalta Tigré tartomány székhelyét, Mekelét. Az etióp kormány egyoldalú tűzszünetet hirdetett, amelyet a TPLF „viccnek” nevezett. Beszámolók szerint egyes helyszíneken folytatódnak az összecsapások, miközben a felekre egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a nemzetközi közösség részéről, hogy hagyjanak fel a harcokkal.
A segélyszállítmányok célbajutását nagyban hátráltatja a biztonsági helyzet, a nehézkes bürokrácia, illetve a térségben megszakadt áram-, internet- és telefonszolgálatatás. Nemrég a Tekeze folyón át vezető – humanitárius szempontból fontos – híd is megsemmisült Tigrében.
Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) egyébként pénteken közölte, hogy újrakezdte a segélyszállítmányok bejuttatását a konfliktus sújtotta észak-etiópiai régióba.
The Oromo celebrations in Addis Ababa this morning turned into a protest against Colonel Abiy, demanding the release of Jawar Mohamed, Bekele Gerbe & all #Oromo prisoners.
ENSZ-békefenntartók szállnak szembe a választásokat megzavarni akaró fegyveres lázadókkal Közép-afrikai Köztársaságban.
Csapaterősítést vezényelt az ENSZ békefenntartó kontingense (MINUSCA) a Közép-afrikai Köztársaság fővárosa, Bangui közelében utakat és városokat elfoglaló fegyveres lázadók elűzésére, akik a december 27-re kitűzött általános választások megzavarásával fenyegetnek. A MINUSCA péntek esti közleményében jelentette be a csapaterősítést, melyet a civil lakosság védelmével, valamint az elnök- és parlamenti választások biztosításával indokolt.
A feszültség azóta nőtt meg a választások küszöbén, hogy az afrikai ország legfelsőbb bírósága elutasította Francois Bozize volt elnök jelöltségét. Bozizét 2013-ben muzulmán lázadók űzték el a hatalomból, ami a keresztény milíciák válaszcsapását váltotta ki, és az országot polgárháborúba taszította.
Az ENSZ-békefenntartókat 2014 óta telepítették a köztársaságba. A misszió közlése szerint a fegyveres lázadó csoportok, amelyek közül több egymás ellen is harcolt a polgárháborúban és azután is, és nagy felelősségük van a folyamatosan ingatag belpolitikai helyzetért, a főváros közelében két települést elfoglaltak. A békefenntartók elűztek egy fegyveres milíciát, amely a fővárostól északkeletre elzárt egy főútvonalat, miközben az északi Bossangoában más békefenntartók megakadályozták, hogy motorkerékpáros fegyveresek elhagyják a várost. Az ENSZ-misszió közlése szerint az elmúlt hetekben a lázadók tucatnyi támadást hajtottak végre választási kampányrendezvények ellen.
Értesülések szerint a volt gyarmattartó Franciaország és az újraválasztásáért küzdő távozó elnököt, Faustin-Archange Touaderát támogató Oroszország dezinformációs kampányokat folytatnak a szavazók megtévesztésére, és megpróbálják befolyásolni a választásokat.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken külön közleményben ítélte el az egyre jobban elharapódzó erőszakot, dezinformációs kampányt, gyűlöletbeszédet és erőszakra való felbujtást.
These are not Palestinian terror supporters. These are actual terrorists on the streets of New York City. Attacking diners for one reason. They’re Jewish. pic.twitter.com/mVrhIh8mCc
Insane video out of Argentina—a man points what appears to be a gun at embattled Vice President Cristina Fernández de Kirchner amid political chaos over corruption case against her. More here: https://t.co/nxn1Wgds1lpic.twitter.com/23spEVbAaY
#RCA : incendie ravage totalement les bâtiments de la délégation de l’Union Européenne à #Bangui, selon l'ambassadeur @UEDouglasCarp qui évoque aucune perte humaine. C'était ce lundi matin autour de 3h . Enquête ouverte mais pour l'instant, piste d'un court-circuit privilégié. pic.twitter.com/8tevsE5TBI