Több tízmilliárd dollár értékű katonai segítség érkezett eddig Ukrajnába, a jelek szerint pedig bőven kerülhetett a feketepiacra is a fegyverekből, több európai ország is érintett lehet, erről beszélt egy rádióműsorban a finn főnyomozó – írja a V4NA.
Bár a tengerentúlon eddig csak elvétve foglalkoztak a fegyverkereskedelem felszámolásával, az ügy nyilvánosságra kerülése után hirtelen az amerikai külügyminisztérium szükségét érezte annak, hogy átfogó vizsgálatot indítson.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma a napokban jelentette be, hogy fokozott ellenőrzést végeznek az Ukrajnának szállított fegyverek nyomon követésére. A külügyminisztérium átfogó vizsgálata – amelyet a védelmi tárcával, a kereskedelmi tárcával, az igazságügyi tárcával, a belbiztonsági tárcával és más kormányzati szervekkel koordinálnak – a fejlett amerikai fegyverrendszerekre összpontosít. Az ember által hordozható légvédelmi rendszerek és a páncéltörő rakéták különös jelentőséget kapnak, ezeknek az útját egyébként könnyebb monitorozni.
Az igazán nagy kihívás azonban a kézifegyvereket, például a puskát és a lőszerek sorsa, amit jóval nehezebb nyomon követni.
Az amerikai külügyi tárca hangsúlyozta ugyan, hogy eddig nem tártak fel konkrét esetet, azt azonban óvatosan megjegyezte, hogy akár előfordulhat, hogy rossz kezekbe kerülnek a fegyverek.
Az ukrán kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy megfelelően őrzi és elszámol az átadott amerikai eredetű védelmi felszerelésekkel, bár elismerjük, hogy a harcok kaotikus jellege ezt megnehezítheti – olvasható a közleményben, amely azt is írja, hogy a háborúk lehetőséget teremthetnek arra, hogy a fegyverek magánkézbe kerüljenek lopás vagy tiltott eladás révén, olykor feketepiacot teremtve a fegyverek számára, amelyek évtizedekig fennmaradnak. Számos bűnöző és nem állami szereplő kísérelhet meg fegyvereket szerezni ukrajnai forrásokból a konfliktus során vagy azt követően, amint az az 1990-es évek balkáni háborúi után történt.
A minisztérium bejelentése éppen egybeesett azzal a nyilatkozattal, amelyet Christer Ahlgren, a finn Nemzeti Nyomozóiroda főnyomozója adott az Yle helyi rádióadónak. Úgy véli, erős a gyanú, hogy Svédországban, Dániában és Hollandiában is felbukkantak már Ukrajnának szánt fegyverek, és az ehhez szükséges csempészútvonalakat már kialakították.
Ahlgren szerint részben a nemzetközi motorosbandákon keresztül zajlik a csempészet, a Bandidos MC nevű bandának például minden nagyobb ukrán városban vannak emberei, így elvileg sokkal könnyebb a csempészet. Finnországba elsősorban a kikötőkön keresztül jutnak be a fegyverek, mert ezeken a pontokon sokkal gyengébb az ellenőrzés, mint például a repülőtereken, ahol könnyebben lebuknak a csempészek. A főnyomozó azt is felidézte, hogy a délszláv háború idején nagyon hasonló volt a helyzet, hiszen Jugoszláviából is rengeteg fegyvert csempésztek különféle országokba.
Az Europol – amely segítséget nyújt a tagállamok bűnüldöző hatóságainak a súlyos nemzetközi bűncselekmények és a terrorizmus elleni fellépésben – nemrég már jelezte, hogy fennáll a veszélye annak, hogy bűnszervezetek kezére kerülnek az Ukrajnának szánt fegyverek, de a NATO és az EU is riasztást adott ki nyáron az ukrajnai fegyvercsempészet miatt.
A hatóságok először nyomkövető rendszerekkel akarták felszámolni a feketepiac ezen részét.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, hogy az Interpol arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajnába küldött fegyverek a bűnszervezetekhez juthatnak és ezek a csoportok erősödni fognak, ahogy egyre több fegyver érkezik Ukrajnába.
(v4na.com)
[type] => post
[excerpt] => Több tízmilliárd dollár értékű katonai segítség érkezett eddig Ukrajnába, a jelek szerint pedig bőven kerülhetett a feketepiacra is a fegyverekből, több európai ország is érintett lehet, erről beszélt egy rádióműsorban a finn főnyomozó – írja a V4...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1667386080
[modified] => 1667384002
)
[title] => Ukrajnának szánt fegyverek kerülhettek a feketepiacra
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=100194&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 100194
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 100196
[image] => Array
(
[id] => 100196
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/loszer.jpg
[original_lng] => 133777
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/loszer-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/loszer-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/loszer-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/loszer-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/loszer.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/loszer.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/loszer.jpg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1667376803:12
[_thumbnail_id] => 100196
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2885
[_oembed_7ff1ef2102c61f83dca3a00acef2d5f7] =>
106 arrested in an operation against online fraud. #Europol supported @policia and @poliziadistato to dismantle this criminal group linked to the Italian mafia.
Az orosz invázió miatt Ukrajnába küldött fegyverek a világ árnyékgazdaságába és bűnözők kezébe kerülnek a háború után – jelentette ki Jürgen Stock, az Interpol főtitkára csütörtökön egy lapinterjúban, közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Stock a The Guardian című brit lapnak nyilatkozva úgy vélte, amikor a háború véget ér, a nehézfegyver-hullám el fogja árasztani a nemzetközi piacot. Ezért felszólította az Interpol tagállamait, különösen azokat, amelyek a fegyvereket szállítják, hogy működjenek együtt a fegyverek nyomon követésében. „Amint a fegyverek elhallgatnak Ukrajnában, megjelennek az illegális fegyverek. Ezt sok más konfliktusszíntér példájából tudjuk. A bűnözők még most is, amikor beszélünk, rájuk összpontosítanak” – emlékeztetett.
Mint az interpolos vezető rámutatott a bűnözői csoportok megpróbálják kihasználni ezeket a kaotikus helyzeteket és a fegyverek elérhetőségét, még a hadsereg által használt fegyvereket is, beleértve a nehézfegyvereket. „Ezek elérhetőek lesznek a bűnözői piacon, és kihívást jelentenek. Ezt egyetlen ország vagy régió sem tudja egyedül kezelni” – figyelmeztetett.
„Kapcsolatban állunk a tagállamokkal, és ösztönözzük őket, hogy használják az Interpol adatbázisát. A bűnözők minden típusú fegyver iránt érdeklődnek, mert alapvetően minden hordozható fegyver felhasználható bűncselekmények elkövetésére” – mutatott rá Jürgen Stock.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Megközelítőleg 10 millió euró értékű illegális fegyverszállítmánnyal üzérkedő nemzetközi csempészhálózatra csaptak le a hatóságok. A spanyol rendőrség és a vámügyi hivatal az Európai Rendőrségi Hivatallal közös akciójában kerítette kézre az ukrán, spanyol és lett származású bűnözőkből álló szervezetet – írja az Europol jelentése alapján a Világgazdaság.
A hatóságok összesen 7 gyanúsítottat tartóztattak le, és 10 millió euró értékben foglaltak le illegális fegyvereket és robbanószereket.
November 12-én a spanyol rendőrség (Policía Nacional), vámügyi hivatal (Agencia Tributaria) és az Europol együttműködésében párhuzamosan Barcelona, Valencia és Alicante tartományokban csaptak le a bűnszervezetre több egyidejű rajtaütéssel.
A bűnözők olyan orosz fegyvereket és robbanószereket csempésztek kereskedelmi hajókon Ukrajnából főként Észak-afrikai és a Közel-keleti konfliktuszónákba, melyek nemzetközi embargó alá esnek.
Az illegális rakományt teherhajók fedélzetén teljesen törvényesen szállított más fegyverek közé rejtve próbálták átszöktetni az országokon amikor az európai hatóságok közbeavatkoztak.
A bűnszervezet egyébként már egy ideje a fegyveres szolgálatok látóterében állt, különösen azután, hogy egy korábban Görögországban szintén fegyvercsempészetért elítélt hajókapitányt már megszöktettek a börtönből.
"Full House" star Lori Loughlin is released from prison after serving two months for her role in the college admissions scandal https://t.co/FwJZtmHos5
#Rwanda: Paul Rusesabagina has been slammed a 25-year jail term. "Court hereby convicts Rusesabagina to crimes of creating and committing acts of terrorism, and thereby sentences him to 25 years in prison,” the judge ruled. pic.twitter.com/6bsHlETuza
En medio de fuertes medidas de seguridad, trasladamos a Bogotá a alias ‘Otoniel’, el narcotraficante asesino de policías, soldados, líderes sociales y reclutador de menores. Con su captura se marca el final del Clan del Golfo. #ElQueLaHaceLaPagapic.twitter.com/hhda3b5Zgz
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnewspic.twitter.com/QDbaFrLLmd
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s