Az ENSZ emberi jogi főbiztosa genfi közleményében „azonnali humanitárius tűzszünetet” sürgetett a Gázai övezetben, és „bátor döntések” meghozatalára szólította fel az izraeli-palesztin konfliktusban érintett vezetőket.
„Az első lépésnek az azonnali humanitárius tűzszünetnek kell lennie, amelynek révén civilek életét lehet megmenteni a humanitárius segélyek gyors és hatékony eljuttatásával” – áll Volker Türk hétfő éjjel kiadott közleményében. „Az emberségnek kell az első helyen állnia” – hangsúlyozta az emberi jogi főbiztos, kiemelve, hogy „túl sok civil, köztük sok gyermek vesztette már életét mindkét oldalon”.
Emlékeztetett arra, hogy a Gázai övezetbe, ahol 2,4 millió palesztin zsúfolódik össze, csak szombat óta érkezik ismét nemzetközi segély Egyiptomon keresztül, és az ENSZ szerint egyelőre nagyon elégtelen mennyiségben.
Türk arra figyelmeztetett, hogy ha a következő napokban vagy akár órákban nem érkezik több üzemanyag, gyógyszer, élelmiszer és víz a gázaiaknak, akkor még több ember fog éhen vagy szomjan halni vagy az orvosi ellátás hiánya miatt meghalni. Hangoztatta: mélységesen aggódik a gázaiak túlélését illetően, köztük saját munkatársai és más ENSZ-alkalmazottak életéért is.
A legfrissebb adatok szerint több mint 1400 embert öltek meg izraeli területen a Hamász palesztin iszlamista szervezet harcosai október 7-e óta, emellett 222 túszt raboltak el, izraeli és külföldi állampolgárokat. Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a Hamász mintegy ezerötszáz fegyverese halt meg az ellentámadásban, amely lehetővé tette Izrael számára, hogy visszaszerezze az ellenőrzést a megtámadott területek felett.
A Gázai övezetben a Hamász-kormányzat egészségügyi minisztériumának közlése szerint több mint ötezer palesztin, főként polgári lakos halt meg az izraeli hadsereg megtorlásként végrehajtott bombázásaiban.
Volker Türk felszólította a feleket, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a nemzetközi jog tiszteletben tartása érdekében, és emlékeztetett arra, hogy a háborúkban is vannak jogszabályok a civilek védelmére, és aki ezeket megsérti, annak felelnie kell tetteiért.
„A palesztin fegyveres csoportok által elhurcolt és fogva tartott valamennyi civilt azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni. A túszejtést és fogva tartásukat a nemzetközi jog tiltja” – mondta Türk.
Az orosz védelmi minisztérium illetékese vasárnap este gyakorlatilag egy ultimátumot intézett az ukránokhoz, akik a kikötővárost védik. Moszkvai idő szerint hétfőn 10 órakor megnyitják a humanitárius folyosókat a városból, de ehhez az ukrán félnek hajnali 5 óráig kellene választ adnia, amiben fegyverletétel is szerepel. Mihail Mizincev vezérezredes, az Orosz Nemzeti Védelmi Irányítási Központ igazgatója a védelmi minisztérium közleményében arra szólítja fel Mariupol védőit, hogy tegyék le a fegyvert.
Szörnyű humanitárius katasztrófa alakult ki.
Akik leteszik a fegyvert, azok számára garantált a biztonságos kiutazás Mariupolból – fogalmazott. Azt is hozzátette, hogy hétfőn, moszkvai idő szerint délelőtt 10 órakor nyitják meg a civilek számára a humanitárius folyosókat Mariupolból kelet és nyugat felé (ez magyar idő szerint reggel 8 órát jelent).
Az üzenet lényeges eleme továbbá, hogy Ukrajnának moszkvai idő szerint hajnali 5 óráig van ideje válaszolni a humanitárius folyosókal és a fegyverletétellel kapcsolatban.
Az orosz felhívásról beszámoló Reuters hírügynökség kitér arra is, hogy Mariupol az ukrán városok közül a legsúlyosabb bombázást szenvedte az oroszok február 24-i bevonulása óta. 400 000 lakosa közül sokan továbbra is a városban rekedtek, alig van élelem, víz és áram.
Az elmúlt hetekben a különböző ukrajnai városokból kivezető humanitárius folyosókon rendszeresek voltak a támadások, azonban mindkét fél egymást tette felelőssé ezekért.
Mizincev most arról is szólt bizonyítékok benyújtása nélkül, hogy az ukrán „banditák”, „neonácik” és nacionalisták „tömegterrort” folytattak, és gyilkosságsoroaztba kezdtek a városban. Volodimir Zelenszkij elnök szombaton úgy fogalmazott, hogy Mariupol ostroma „olyan terror, amelyre évszázadokig emlékezni fognak” a világon.
Az orosz katonai vezető a vasárnap esti közleményében azt hangoztatta, hogy Oroszország nem használ nehézfegyvereket Mariupolban. Azt is megjegyezte, hogy az oroszok 59 304 embert evakuáltak a városból, de 130 000 civilt túszként tart ott az ukrán fél.
Forrás: portfolio.hu
[type] => post
[excerpt] => Az orosz védelmi minisztérium illetékese vasárnap este gyakorlatilag egy ultimátumot intézett az ukránokhoz, akik a kikötővárost védik. Moszkvai idő szerint hétfőn 10 órakor megnyitják a humanitárius folyosókat a városból, de ehhez az ukrán félnek...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1647826920
[modified] => 1647826876
)
[title] => Ultimátumot adott az orosz hadsereg az ukránoknak Mariupolban: pár órát kaptak a fegyverletételre
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=77960&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 77960
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 77961
[image] => Array
(
[id] => 77961
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/274709779-4658335174291846-1588144252521493734-n.jpg
[original_lng] => 81212
[original_w] => 1130
[original_h] => 563
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/274709779-4658335174291846-1588144252521493734-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/274709779-4658335174291846-1588144252521493734-n-300x149.jpg
[width] => 300
[height] => 149
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/274709779-4658335174291846-1588144252521493734-n-768x383.jpg
[width] => 768
[height] => 383
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/274709779-4658335174291846-1588144252521493734-n-1024x510.jpg
[width] => 1024
[height] => 510
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/274709779-4658335174291846-1588144252521493734-n.jpg
[width] => 1130
[height] => 563
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/274709779-4658335174291846-1588144252521493734-n.jpg
[width] => 1130
[height] => 563
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/274709779-4658335174291846-1588144252521493734-n.jpg
[width] => 1130
[height] => 563
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1647858011:4
[views_count] => 4642
[_thumbnail_id] => 77961
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4fd4780750de953f75e8e26225bc0030] =>
56 people were killed in Kreminna #Luhansk oblast - the occupiers shot from a tank home for the elderly. #Russians fired at it. Cynically and deliberately. They just adjusted the tank, put it in front of the house and started firing
Andrey Paliy Wiki Andrey Paliy Biography Whowas Andrey Paliy ? Ukraine claimed today that its forces had shot dead the deputy commander of Russia's BlackSea Fleet in another significant blow to Vladimirhttps://t.co/lAoBY4pggMpic.twitter.com/XQhrzSV4wM
#Ukraine: We managed to identify this bizarre "container", captured today by the UA forces near #Kyiv.
It is likely to be the command post of one of the most potent Russian EW system - 1RL257 Krasukha-4, used to suppress AWACS radars & radar reconnaissance satellites. pic.twitter.com/1VvKjGoM2p
— ?? Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) March 22, 2022
#Russian occupiers strike perinatal center in #Kherson. A powerful blast wave broke the windows in the children's ward. One woman, a staff member at the center, was injured. ?? war criminals must be held accountable for their crimes & suffering caused to ??. pic.twitter.com/npiaahXZu4
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
Смердюча кровожадна рашня намагається перетворити чудову Одесу в таке саме болото,як і свої гнилі єбеня.Черговий обсріл міста.Історичний центр Приморський бульвар,Привоз,житлові будинки і АЗС.Уйобки фашистські🤬 pic.twitter.com/QXN3sJwwov
This is how the headquarters of Ukraine’s government now looks after this morning's Russian attack. Our whole team works in this building daily. Fortunately, no one was injured. Russian barbarism will not halt the work of Ukraine’s government.