Array
(
[count_posts] => 3
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NDY3MTI7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 194479
[content] =>
Kihallgatta a nagyszombati rendőrség csütörtökön a dunaszerdahelyi önkormányzat vezetésének több tagját és Hájos Zoltán polgármestert is, amiért a Felvidék szót használták két önkormányzati rendezvény, a Felvidéki Vágta és a Felvidéki Fesztivál megnevezésében – írja a Napunk.
Az ügyről Hájos azt mondta a lapnak, hogy az „az ember teszi a dolgát, mások pedig úgy gondolják, hogy bűncselekményt követett el. Nem vélem úgy, hogy ez a valós helyzet. Ez a demokrácia, hogy bárki bárkit feljelenthet, akár indokolatlanul is. A vád az alapvető emberi jogok korlátozása, és el is gondolkodtam azon, hogy vajon mi lehetek én? Náci, fasiszta, kommunista vagy rasszista?” – kérdezte a polgármester. Azt is elmondta, hogy annak próbáltak utánajárni a rendőrök, hogy a Felvidék szó használatával voltak-e revíziós céljaik.

„Azt kérdezték, szándékomban áll-e Nagy-Magyarország visszaállítása. A feljelentő azzal vádolt, hogy az alapvető emberi jogokat tiprom, csak azt nem tudom, kiét. Illetve azt is állították, hogy a Felvidék revizionista szóhasználat. Lehet, hogy ha azt használtuk volna, hogy Csallóközi Vágta, az nem ütötte volna ki a biztosítékot” – mondta.
Arról is beszélt, hogy azt is kérdezték, mi a véleménye arról, hogy egy trianoni megemlékezésen valakik Magyarország zászlajával vettek részt.
A polgármester azt mondta a lapnak, hogy zaklatásnak tartja, hogy így jelentgetnek fel embereket, azt viszont nem hiszi, hogy a bíróság elmarasztalná ilyen ügyekben.
[type] => post
[excerpt] => Kihallgatta a nagyszombati rendőrség csütörtökön a dunaszerdahelyi önkormányzat vezetésének több tagját és Hájos Zoltán polgármestert is, amiért a Felvidék szót használták két önkormányzati rendezvény, a Felvidéki Vágta és a Felvidéki Fesztivál me...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1738427280
[modified] => 1738405541
)
[title] => A Felvidék szó használata miatt hallgatta ki a rendőrség a dunaszerdahelyi polgármestert
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=194479&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 194479
[uk] => 194735
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 194480
[image] => Array
(
[id] => 194480
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/hajos.jpg
[original_lng] => 334607
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/hajos-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/hajos-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/hajos-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/hajos.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/hajos.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/hajos.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/hajos.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1738580332:8
[_thumbnail_id] => 194480
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 1855
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1203046634001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 817126
[1] => 46712
[2] => 817128
[3] => 817127
[4] => 8342
[5] => 60889
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dunaszerdahely
[1] => Felvidék
[2] => Felvidéki Vágta
[3] => Hájos Zoltán
[4] => kihallgatás
[5] => vegzálás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 59088
[content] =>
Nyomozást indított a szlovák rendőrség egy férfi halálának az ügyében, akinek a holttestét Lučatín községnél (Besztercebányai járás) találták meg a Garam folyóban.

Egy társaság a folyón csónakázott, amikor egy sekélyebb részen egy férfi holttestére lettek figyelmesek a vízben. Amikor közelebb értek, a vártnál is borzalmasabb látvány fogadta őket – a holttestnek hiányzott a feje.
A testet a tűzoltók húzták ki a partra, a rendőrség lezárta a környéket és rögzítette a nyomokat. Mivel a közelben vasúti sínek húzódnak, a rendőrség lassította a vasúti forgalmat. A tűzoltók csónakkal kutatták át a folyópartot a fej után kutatva, amit aztán több méterre a helyszíntől meg is találtak. Az illető személyazonossága ismeretlen.
Egyelőre nem tisztázott, hogy a férfi milyen körülmények között vesztette életét, a halál pontos okának kiderítése érdekében törvényszéki boncolást rendeltek el. A rendőrség halálokozás ügyében indított eljárást.
[type] => post
[excerpt] => Nyomozást indított a szlovák rendőrség egy férfi halálának az ügyében, akinek a holttestét Lučatín községnél (Besztercebányai járás) találták meg a Garam folyóban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1630336500
[modified] => 1630321521
)
[title] => Csónakázó társaság fej nélküli holttestet talált Felvidéken
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=59088&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 59088
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 59090
[image] => Array
(
[id] => 59090
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/holttest-folyo.png
[original_lng] => 480033
[original_w] => 734
[original_h] => 426
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/holttest-folyo-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/holttest-folyo-300x174.png
[width] => 300
[height] => 174
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/holttest-folyo.png
[width] => 734
[height] => 426
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/holttest-folyo.png
[width] => 734
[height] => 426
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/holttest-folyo.png
[width] => 734
[height] => 426
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/holttest-folyo.png
[width] => 734
[height] => 426
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/holttest-folyo.png
[width] => 734
[height] => 426
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1630310722:10
[_thumbnail_id] => 59090
[_edit_last] => 10
[translation_required] => 2
[views_count] => 2165
[translation_required_done] => 1
[_oembed_cf5afb0eac30bd80bd7bc1d105997671] => ?@Straz_Graniczna: Patrol białoruski oddal strzały w kierunku żołnierzy WP @MON_GOV_PL #wieszwięcej pic.twitter.com/WsVmy6ogyk
— tvp.info ?? (@tvp_info) October 8, 2021
[_oembed_time_cf5afb0eac30bd80bd7bc1d105997671] => 1634725999
[_oembed_d24450cd573ca0eb3847e4ae6de931b8] =>
[_oembed_time_d24450cd573ca0eb3847e4ae6de931b8] => 1644796826
[_oembed_cfe63c104ce616e81270744da7805bab] =>
[_oembed_time_cfe63c104ce616e81270744da7805bab] => 1653313408
[_oembed_2f73b572b302a188ed92f1b54aacbda5] =>
[_oembed_time_2f73b572b302a188ed92f1b54aacbda5] => 1656431804
[_oembed_4ebaaf9a24e02d58dfa68a594358ade7] => #Lyon #police #policier #Guillotière #supermarché #Casino #interpellation #GabrielPéri pic.twitter.com/ZuD4WJDkB2
— DTC??✡️❤️??Z?????♂️? (@DTCFrance) July 21, 2022
[_oembed_time_4ebaaf9a24e02d58dfa68a594358ade7] => 1660579469
[_oembed_961126959076221c48849dc8d5ad0e85] => Body of 12-year-old girl found inside suitcase in Paris https://t.co/dcb4zgOzez
— Sky News (@SkyNews) October 15, 2022
[_oembed_time_961126959076221c48849dc8d5ad0e85] => 1668261928
[_oembed_9320ced8f963cd0588be3fd0c1eb164d] => German police raided homes belonging to members of the so-called Last Generation climate activist group across the country.
Authorities are investigating allegations that a total of seven defendants formed and supported a criminal organization.https://t.co/1wWVXjmLjG
— Gabriel Rinaldi (@grinaldi97) May 24, 2023
[_oembed_time_9320ced8f963cd0588be3fd0c1eb164d] => 1686332749
[_oembed_ca18c953d75156c91bed23ca85c8d1c6] => ‘Headless’ child’s body found on beach https://t.co/bgBJvKncua pic.twitter.com/j1akVXMvH4
— Daily Mail Online (@MailOnline) July 11, 2023
[_oembed_time_ca18c953d75156c91bed23ca85c8d1c6] => 1690604955
[_oembed_0627a61be60128147f20a8c7d889a72f] => Human remains discovered inside barrel on Malibu beach, homicide team investigating https://t.co/An6wH7ZosU pic.twitter.com/xwyRYU5uxl
— New York Post (@nypost) July 31, 2023
[_oembed_time_0627a61be60128147f20a8c7d889a72f] => 1692016308
[_oembed_e49610313606b313f556535a021a4287] =>
[_oembed_time_e49610313606b313f556535a021a4287] => 1693469303
[_oembed_48b99cc1e800247edcb9dd9200c4c1c3] => Here we go again: Capitol Police find bag of cocaine in 'heavily trafficked' hallway of Washington, DC headquarters https://t.co/hYrBXtEiu3 #FoxNews
— Patriotic 🇺🇸Suzanne⭐️⭐️⭐️ (@suzost) May 15, 2024
[_oembed_time_48b99cc1e800247edcb9dd9200c4c1c3] => 1717507151
[_oembed_44b3d043ba7465cdf9c20bf5f8941744] =>
[_oembed_time_44b3d043ba7465cdf9c20bf5f8941744] => 1727164121
[_oembed_83d6e021976f0e1e313877d7dbb5a7da] =>
[_oembed_time_83d6e021976f0e1e313877d7dbb5a7da] => 1731835338
[_oembed_552712ac759ce3e81002e17c77ebb417] => A dead woman’s body lay undiscovered in a Brussels’ European Quarter hotel for weeks, according to local media reports.https://t.co/W5thFGG4pz
— POLITICOEurope (@POLITICOEurope) January 23, 2025
[_oembed_time_552712ac759ce3e81002e17c77ebb417] => 1738333083
[_algolia_sync] => 508056640000
[_oembed_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
— OSINTdefender (@sentdefender) April 1, 2025
[_oembed_time_b556eaa9182b49433209cc9ea3dfc78f] => 1745343015
[_oembed_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025
[_oembed_time_5cb5975debca489b73bc02abda230cb0] => 1745343015
[_oembed_831cea7c064c82d416a23f764b146635] => {{unknown}}
[_oembed_3e9b0d22bb75df8eb9712e4bcf0a5332] =>
[_oembed_time_3e9b0d22bb75df8eb9712e4bcf0a5332] => 1758528740
[_oembed_c175e190e862c657dfc01deaea68a487] => — Arsil Garson (@ArsilGarso47195) October 22, 2025
[_oembed_time_c175e190e862c657dfc01deaea68a487] => 1762012291
[_oembed_b72ea2901024dfd7af2a4773b5b1d5d5] => — H. J. Herewards (@HJHerewards) October 22, 2025
[_oembed_time_b72ea2901024dfd7af2a4773b5b1d5d5] => 1762012291
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 900
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kriminális
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 46712
[1] => 1233
[2] => 359
[3] => 7796
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Felvidék
[1] => holttest
[2] => rendőrség
[3] => túrázók
)
)
[2] => Array
(
[id] => 54197
[content] =>
Az Érsekújvári járáshoz tartozó bellegszencsei termálfürdő vizében olyan mértékű radioaktivitást mutattak ki, ami jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket – írja a szlovák közszolgálati adó (RTVS) alapján a bumm.sk.
Radioaktív anyagokat tartalmaz a bellegszencsei termálfürdő vize. A radioaktivitás szintje jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket. Mindezt megpróbálták eltitkolni, a rendőrség nyomoz az ügyben.

A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIŽP) és a rendőrség megállapította, hogy a bellegszencsei (Podhájska) termálfürdő működtetői törvényt sértettek, és eltitkolták, hogy radioaktív anyagok kerültek a vízbe a geotermikus kútból. Erről Jana Žjak tájékoztatott szombaton a környezetvédelmi tárca kommunikációs osztályától.
„A minisztérium vezetése mindent megtesz azért, hogy ismét használhatóvá váljon a termálvíz Bellegszencse településen. Azonban nem folytatódhat a törvénysértés” – olvasható az állasfoglalásban.
A geotermikus kútból származó víz radioaktivitási szintje jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket. A rendőrség megállapításai szerint szándékosan eltitkolták ezt az információt a méréseket követően.
A rendőrségi nyomozásból kitűnik, hogy az előző környezetvédelmi tárca a meghamisított vízelemzések alapján engedélyezte a geotermikus víz használatát. A felügyelet szerint törvénytelenül szivattyúzták a vizet a kútból és használták fel a fürdőben. A fürdőt 130 000 eurós bírsággal sújtották, fellebbeztek a bírság ellen.
A geotermikus víz jogosulatlan szivattyúzása mellett a fürdő évekig illegálisan beleengedte a szennyvizet a Liska patakba, amely a Zsitvába (Žitava) folyik. „A szakértői elemzés alátámasztotta, hogy a bellegszencsei termálfürdőből származó víz miatt tönkrement a folyó és jelentős környezeti károk keletkeztek” – közölte a tárca.
(rtvs.sk/bumm.sk)
[type] => post
[excerpt] => Az Érsekújvári járáshoz tartozó bellegszencsei termálfürdő vizében olyan mértékű radioaktivitást mutattak ki, ami jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1626691320
[modified] => 1626688993
)
[title] => Komoly mértékű radioaktivitást mutattak ki egy termálfürdő vizében Szlovákiában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=54197&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 54197
[uk] => 54293
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 54198
[image] => Array
(
[id] => 54198
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/radioaktiv-termalfurdo-gyogyviz-szlovakia-bellegszencse-podhajska-1024x682-1.jpg
[original_lng] => 157154
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/radioaktiv-termalfurdo-gyogyviz-szlovakia-bellegszencse-podhajska-1024x682-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/radioaktiv-termalfurdo-gyogyviz-szlovakia-bellegszencse-podhajska-1024x682-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/radioaktiv-termalfurdo-gyogyviz-szlovakia-bellegszencse-podhajska-1024x682-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/radioaktiv-termalfurdo-gyogyviz-szlovakia-bellegszencse-podhajska-1024x682-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/radioaktiv-termalfurdo-gyogyviz-szlovakia-bellegszencse-podhajska-1024x682-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/radioaktiv-termalfurdo-gyogyviz-szlovakia-bellegszencse-podhajska-1024x682-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/radioaktiv-termalfurdo-gyogyviz-szlovakia-bellegszencse-podhajska-1024x682-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1626698385:3
[views_count] => 3328
[_thumbnail_id] => 54198
[_edit_last] => 10
[translation_required] => 2
[_oembed_1aa54a7a7fe4395d15203147c4c9f66f] => TORNÁDÓ CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA HATÁRÁN ?Lassan, de biztosan hatol a kontinens belsejébe az a frontrendszer, amelynek...
Posted by Országos Meteorológiai Szolgálat on Thursday, June 24, 2021
[_oembed_time_1aa54a7a7fe4395d15203147c4c9f66f] => 1626678045
[_oembed_e9188294f6c5aaee2fc288089b84339a] => ⚠️?️ Numerosos daños materiales en #Luzice muy cerca de #Hodonin ( #RepúblicaCheca). No son zonas de #EEUU es #Europa Central. Brutal. https://t.co/FpoWwqe8Rb
— InfoMeteoTuit (@InfoMeteoTuit) June 24, 2021
[_oembed_time_e9188294f6c5aaee2fc288089b84339a] => 1626678045
[_oembed_68182aaeb58bba2f715bd1bf12821bd5] => Šílený… pic.twitter.com/S4uyGIdsjy
— Michal Jimramovský (@MJimramovsky) June 24, 2021
[_oembed_time_68182aaeb58bba2f715bd1bf12821bd5] => 1626678045
[_oembed_8de8c4d4dd171110a82ede8129e62d47] => No ty vole pic.twitter.com/yVHJtU3ZgG
— Nedakoňský vidlák (@nedavidlak) June 24, 2021
[_oembed_time_8de8c4d4dd171110a82ede8129e62d47] => 1626678046
[translation_required_done] => 1
[_oembed_187d2d5e987a4fbedad551ea5c422a35] => AKTUÁLNE: LETECKÁ TRAGÉDIA PRI SKALICI, ZAHYNULI TRAJA ĽUDIAPolicajti spolu s hasičmi a záchranármi aktuálne zasahujú...
Posted by Polícia Slovenskej republiky on Friday, August 27, 2021
[_oembed_time_187d2d5e987a4fbedad551ea5c422a35] => 1630765784
[_oembed_ab493a7eccc8e904cca2626d3fda5e95] => ?? Slovakia: The fourth serious European train collision in a month?
“On the Varín to Vrútky line tonight a rescue locomotive has crashed into a failed passenger train.”
Several injuries but no fatalities.https://t.co/0BS95kEEZA pic.twitter.com/GkgyfWVfjW
— Chris Ogilvie (@Ogilvie_CJ) June 3, 2022
[_oembed_time_ab493a7eccc8e904cca2626d3fda5e95] => 1656137873
[_oembed_a9d48020ca50789e28dc3fe2b8f1dddb] => Authorities in Australia are grappling with the daunting task of searching an area larger than the length of Great Britain for a tiny radioactive capsule that mining company Rio Tinto said had been lost during transportation https://t.co/8gjdtAvd95 pic.twitter.com/0GfAQnBahL
— Reuters (@Reuters) February 1, 2023
[_oembed_time_a9d48020ca50789e28dc3fe2b8f1dddb] => 1675754010
[_oembed_864a7b3e4e763e6b185bdc2697b4ffce] => More than 30 vehicles crash in pileups amid mammoth winter storm on D1 near Poprad. #ThisIsSlovakia #snowstorm #carcrash #accident #snow #winter pic.twitter.com/bTYNXQzsdm
— This Is Slovakia (@ThisIsSlovakia_) February 4, 2023
[_oembed_time_864a7b3e4e763e6b185bdc2697b4ffce] => 1677405013
[_oembed_66df73d5dfd5fbf0c17bb4262eadce50] => A snowstorm on D1 near Poprad resulted in a multi-vehicle crash. Drive carefully. ??? #ThisIsSlovakia #snowstorm #carcrash #snow #accident #winter
Vid: Dodo Stefanak pic.twitter.com/OA7lgtvXbj
— This Is Slovakia (@ThisIsSlovakia_) February 4, 2023
[_oembed_time_66df73d5dfd5fbf0c17bb4262eadce50] => 1677405013
[_oembed_6549dc9990ef149d0feca5da61c7f70f] => Základná umelecká škola Banská Štiavnica 18.3. 2023 #banskastiavnica #slovensko pic.twitter.com/Oeq4Je5K1q
— Radoslav Kuric (@RadoslavKuric) March 18, 2023
[_oembed_time_6549dc9990ef149d0feca5da61c7f70f] => 1680105740
[_oembed_00d12fad934729a9074126344d33d143] => — Denník N (@dennikN) August 17, 2023
[_oembed_time_00d12fad934729a9074126344d33d143] => 1692620114
[_oembed_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] => Protests in several cities across Slovakia last night, protesting the journalist-murdering, pro-Russian moron kleptocrat, Robert Fico.
Slovakians need to send this idiot off to Russia. pic.twitter.com/MfJUz63jbD
— Jay in Kyiv (@JayinKyiv) December 20, 2023
[_oembed_time_3e2b4f8f23a48f21bdd09191cb9efa16] => 1704044524
[_oembed_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] => BREAKING:
Slovakia’s Prime Minister Robert Fico shot in assassination attempt.
“Several shots fired at the scene”
Fico taken to hospital. His condition is unknown.
🇸🇰 pic.twitter.com/8zurYbx07r
— Visegrád 24 (@visegrad24) May 15, 2024
[_oembed_time_3f66cd8efcad6ecccf7ca61371e2c5f3] => 1716741108
[_oembed_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] => #BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
— Moshe Schwartz (@YWNReporter) May 15, 2024
[_oembed_time_8eabfff44d644c178712df27680e29d0] => 1716741108
[_oembed_91025b22c8269666fc964ea9215463aa] => BREAKING:
Slovakia’s Prime Minister Robert Fico shot in assassination attempt.
“Several shots fired at the scene”
Fico taken to hospital. His condition is unknown.
🇸🇰 pic.twitter.com/8zurYbx07r
— Visegrád 24 (@visegrad24) May 15, 2024
[_oembed_time_91025b22c8269666fc964ea9215463aa] => 1719757315
[_oembed_b35a5e08a44597cbc82c2b240b72450a] => #BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
— Moshe Schwartz (@YWNReporter) May 15, 2024
[_oembed_time_b35a5e08a44597cbc82c2b240b72450a] => 1719757315
[_oembed_a1fcd8a865d5d45042f88257aaf7d7fe] => Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) February 3, 2025
[_oembed_time_a1fcd8a865d5d45042f88257aaf7d7fe] => 1740652232
[_algolia_sync] => 508054153000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 46714
[1] => 46712
[2] => 9622
[3] => 46715
[4] => 766
[5] => 46713
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bellegszencsei termálfürdő
[1] => Felvidék
[2] => radioaktivitás
[3] => Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIŽP)
[4] => Szlovákia
[5] => termálfürdő
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 46712
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 46712
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Felvidék (1 Oldal)