Gyászmenetnek nevezték azt a szélsőjobboldali rendezvényt, amelyen több mint ezerkétszázan vettek részt szombaton Drezdában. A neonáci felvonuláson magyar és cseh szélsőségesek is jelen voltak, az esemény ellen antifasiszta csoport tüntetett, akik blokádot állítottak, azonban azt a rendőrség feloszlatta, miután nem voltak hajlandóak elhagyni a területet. A hatóságok több tartományból hívtak egységeket a rendezvény biztosítására, mely a két csoport közti összecsapás nélkül zajlott le.
Neonáci felvonulók lepték el Drezda utcáit a város bombázásának 80. évfordulója alkalmából, ugyanakkor számosan tiltakoztak az esemény ellen, akik már reggel gyülekeztek az Elba partján a felvonulás tervezett útvonala mentén.
Szombaton a Szövetség a Forradalom ellen nevű csoport blokádot szervezett, Anne Harpetz, a szövetség szóvivője közölte, hogy a rendőrség beavatkozott a blokádok ellen, valamint sérültekről is beszámolt. A hatóságok többszöri felszólítása ellenére sem hagyták el területet, a tüntetők ülve és állva maradtak a helyszínen. A rendőrség ezért feloszlatta a blokádot, és eltávolította a résztvevőket.
A város központjában nagy létszámú rendőri erőket vetettek be a felvonulás alatt, vízágyúkkal és páncélozott járművekkel is készenlétben álltak, valamint egy rendőrségi helikoptert és drónt is bevetettek. A rendezvényen a vonulók és az ellentüntetők között nem történt összecsapás.
A felvonulás kora délután kezdődött, amelyen cseh és magyar résztvevőket is köszöntöttek, majd rendőri felvezetés mellett elindultak. Az eseményen több mint ezerkétszázan vettek részt, a gyászmenetként aposztrofált rendezvényt a Zwingernél bekiabálások („Nácik haza!”) zavarták meg, antifasiszták fütyülték ki a neonácikat.
A drezdai rendőrség munkáját a szász rohamrendőrség mellett a szövetségi, brémai, a schleswig-holsteini, a mecklenburg-pomerániai, a berlini, a hamburgi, a türingiai és a szász-anhalti egységek támogatták.
Drezdában 1945. február 13-án és az azt követő napokban brit és amerikai bombázások érték, melyekben akár 25 ezren is életüket vesztették a történészek kutatása szerint. A szélsőségesek ezt a szövetségesek által elkövetett háborús bűnnek tekintik.
Több százezren ünnepelték hétfőn Varsóban a lengyel állami ünnepet, a függetlenség napját a nemzeti körök által hagyományosan megtartott meneten, amelyen idén ellenzéki politikusok is részt vettek.
A szervezők szerint idén rekordmagas volt a részvétel, 250 ezren vonultak fel, az RMF24 szerint akár 350 ezer is lehetett a résztvevők száma. A kormánypárti vezetésű varsói főpolgármesteri hivatal 90 ezer résztvevőt említett.
November 11-e, a függetlenség napja a legnagyobb nemzeti ünnep Lengyelországban. Annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 évi felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát.
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Strażacy zgasili pożar w laboratorium wynajętym firmie zewnętrznej przez Narodowe Centrum Badań Jądrowych. Dwie osoby poszkodowane, przekazane ratownikom. Pożar w znaczonej odległości od reaktora Maria.#NCBJ@RMF24plpic.twitter.com/JDuGVDw2s6
❗️Uwaga, w związku z kolejnym atakiem Federacji Rosyjskiej wykonującej uderzenia z użyciem rakiet manewrujących, pocisków balistycznych i bezzałogowych statków powietrznych na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie wojskowego… pic.twitter.com/OEvUjNCNhC
Legalább 14 ember meghalt és 24 megsérült, amikor kedden egy autó belehajtott egy motoros felvonuláson résztvevő tömegbe Nigéria déli kikötővárosában, Calabarban. Szemtanúk szerint a száguldozó sofőr valószínűleg elvesztette uralmát a kocsi felett.
A közel egy hónapon át tartó, évente megrendezett, számos eseményt felvonultató karnevál a 2004-es indulása óta nagy népszerűségnek örvend a nigériai Calabarban, külföldiek és helyiek is nagy számban vesznek részt rajta – írja a BBC.
BBC News – Nigeria Calabar carnival: 14 killed at annual bikers' eventhttps://t.co/lICrbOpfhC
Az eseménysorozat része volt az a motoros felvonulás is amin egy autó belehajtott a motorosokat figyelő tömegbe legalább 14 ember halálát okozva.
A legfrissebb hírek szerint legalább 24-en megsérültek a balesetben, amit az okozhatott, hogy a száguldozó sofőr elvesztette az uralmát az autója felett, aki a hatóságok szerint részeg volt.
A sofőrt a kiérkező rendőrök letartóztatták.
A balesetet követően a helyszínt azonnal lezárták, az ügyben megindult a rendőrségi vizsgálat.
Az egészen szilveszterig tartó rendezvénysorozat hátralévő eseményeit nem törölték.
The death toll from a boat accident in Nigeria rises to 76. Local officials say the vessel capsized on Friday after heavy flooding in the Ogbaru area of Anambra. Nigerian President Muhammadu Buhari said authorities are working to rescue any missing passengers.#Nigeria#floodspic.twitter.com/H8TMB6VgQN
In Nigeria, at least 54 people have been killed and many others injured in a bomb explosion at a village in central Nasarawa regionhttps://t.co/88MXq9YAr7
CDC spokesperson in Rumuekpe, Emohua LGA, Chukwudi Ibe, says illegal oil bunkering is responsible for the explosion that led to the death of some people in Rumuekpe.
An eyewitness from the scene who identified himself as an environmental monitor spoke in a shared video clip. pic.twitter.com/Yzxpr1HPRF
Ike Ekweremadu, Wife Found Guilty of Organ Trafficking to UK They were convicted of conspiring to exploit a man for his kidney in first verdict of its kind under Modern Slavery Act.
Under Nigerian law, this is a ministerial position or re-election to the senate house.
Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria. Some students are trapped inside the collapsed building . Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr
I asked protesters why they are flying Russian flags. They want Putin and Russia, which isn’t a capitalist nation, to come to their aid. They added that they aren’t happy with the president’s speech that was delivered this morning. pic.twitter.com/h6wbtbul9p
#Update: Fuel tanker truck blast kills at least 60 in Nigeria
At least 60 people were killed and others injured in northern #Nigeria on Saturday when a petrol tanker truck overturned, spilling petrol that exploded, the Federal Road Safety Corps (#FRSC) said.
Büntetőeljárást kezdeményez a Nemzeti Rendőrség a szombaton Odesszában az LMBTQ-felvonulás után a rendfenntartókra támadó szélsőségesek ellen, az incidensben 29 rendőr szenvedett sérüléseket – adta hírül a Levij Bereg hírportál vasárnap a helyi rendőrség közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint mintegy 20 perccel a melegek felvonulása után szélsőséges provokátorok csoportja vetette magát a szivárványos parádét biztosító rendőrökre a belváros Deribaszivszka utcájában verekedést kezdeményezve, és könnyfakasztó gázt vetve be a rendfenntartók ellen. A rendőrök megfékezték a randalírozókat, de eközben közülük 29-en megsérültek. Mindegyiküket a helyszínen ellátták. A hatóság 51 randalírozó radikálist előállított, ellenük a büntetőtörvénykönyv három cikkelye alapján indítottak büntetőeljárást.
Az incidensről Mikola Szeminisin odesszai rendőrfőkapitány elmondta, hogy a provokátorok célja az odesszai helyzet destabilizálása és rendvédelmi szervek hatékonyságának felmérése volt. „Elvszerűen értékeljük a rendbontók cselekedetét, ami jó lecke lesz számukra” – mutatott rá. Mint megjegyezte, Odessza és vidéke mindig biztonságos volt és az is marad mind a helyi lakosok, mind a vendégek számára.
Spanyolország
nagyvárosaiban ezrek vonultak fel a nők esélyegyenlőségét követelve a
nemzetközi nőnapon vasárnap – adta hírül az MTI.
Madrid, Barcelona, Valencia, Toldeo, Valladolid, Santander,
Bilbao, Sevilla csak néhány azok közül a városok közül, ahol lilába öltözött,
transzparensekkel vonuló, éneklő, skandáló tömeg töltötte meg az utcákat.
„Jogokkal, akadályok nélkül, feministák határok nélkül” –
feliratú molinó mögött sorakoztak fel a spanyol fővárosban a tüntetők, nők és
férfiak minden korosztályból. „Ez egy különleges nap nők ezrei számára, akik
nap nap után úgy érzik, hogy problémáik láthatatlanok” – fogalmazott
újságíróknak Nina Larrea, az esemény szervezői közé tartozó Comisión 8M nevű
szervezet nevében.
A spanyol baloldali koalíciós kormány több minisztere is
megjelent az eseményen. Irene Montero miniszter arról beszélt a sajtónak, hogy
széleskörű feminista összefogásra van szükség ahhoz, hogy a nők számára további
jogokat lehessen elérni.
A legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív néppárt
több politikusa is felvonult. Concepción Gamarra, társadalompolitikáért felelős
főtitkár-helyettes a befogadó feminizmus mellett érvelt, amely mentes a
címkéktől és az ideológiáktól és amely a férfiakat is mozgósítja.
A felvonulás végén a szervezők kiáltványt olvastak fel,
amelyben egyebek mellett követelik a valódi, nemek közötti esélyegyenlőséget a
munka világában, valamint a nőkkel szembeni erőszak elleni szigorú fellépést
tekintettel arra, hogy a dél-európai országban idén már 14 nőt gyilkolt meg
élettársa.
Forest fire North Tenerife, we normally have fires this time of year but it's so hot and windy today, hope the firefighting teams can extinguish it soon, it looks big! https://t.co/GG0r5gynK2
En #IFAñoDeMoncayo el #BIEM4 ha realizado ataque directo al fuego en defensa de los municipios de El Buste así como en el Santuario de la Misericordia y camping en Borja, donde han realizado cortafuegos con máquinas de ingenieros. pic.twitter.com/xJhsFCTh21
VIDEO: Firemen battle against a blaze in the Spanish region of Galicia, where pockets of wilfire threatening the municipalities of Caldas de Reis and Vilagarcia de Arousa continue to break out. pic.twitter.com/2NpCTx6xi8
Uno de los momentos más tensos que vivimos en el incendio de #Verín fue cuando el #fuego, en cuestión de minutos saltó la autovía das Rías Baixas #A52 y cortó completamente la conexión de #Galicia con la meseta. pic.twitter.com/JZ93pmH0L1
Muere una niña de 20 meses por la fuerte tormenta de granizo en la Bisbal d'Empordà. Las bolas de 10 cm de diámetro han dejado además varios heridos, como a un chico al que una piedra le rompió la clavícula. También han llegado a romper cristales de coches y tejados de casas. pic.twitter.com/aYIG2ihHGh
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
??????? Au moins deux personnes ont trouvé la mort après un accident de bus tombé dans une rivière depuis un pont en Galice. Deux autres personnes, dont le chauffeur du bus, ont été secourues et hospitalisées. #BFM#Spain#Galicepic.twitter.com/vn7YJABHn0
Els equips d’emergència continuen arribant a la mina de Súria on tres treballadors han mort per un despreniment a primera hora del matí. Des de fa hores Ttrballen per rescatar els cossos. Segons ICL no hi ha constància de cap ferit. La mina ha estat evaquada. @324catpic.twitter.com/onHDzZi9G4
Spain's first major wildfire of the year destroyed 3,000 hectares of forest. Firefighters using 18 planes and helicopters worked throughout the night and on Friday to tackle the blaze near the village of Villanueva de Viver, in the Valencia region https://t.co/V8SHpS3RI8pic.twitter.com/VWvjXkMyJD
ACTUALIZACIÓN | Ovejuela se suma a los municipios evacuados en la mañana de este viernes, Cadalso, Descargamaria y Robledillo de Gata, debido al incendio de #IFPinofranqueadopic.twitter.com/Uj0vI2EMb6
?️ José Luis Martínez-Almeida, alcalde de Madrid: "El mensaje que quiero transmitir a los madrileños es que permanezcan en sus domicilios [...] Es una situación excepcional"
Después de 2 años volvemos a ver otra inundación incontrolable en Alcanar platja. El canal del frente es el causante de tal desastre donde se concentra todo el rio pero el ayuntamiento no hace nada. #alcanar#inundación#DeltadelEbrepic.twitter.com/RLE6bKeC6j
?? | Impactantes imágenes revelan la magnitud del devastador incendio sucedido en la discoteca Teatre en la zona Atalayas de Murcia, esta madrugada. El saldo trágico hasta ahora es de 6 personas fallecidas, y no se descarta que la cifra pueda aumentar. pic.twitter.com/yh5PpNfGpf
Spanish police have recovered gold jewelry worth €60 million illegally taken from Ukraine in 2016. Police arrested three Spaniards and two Ukrainians, including the "main suspect," an Orthodox Church priest who was attempting to sell the jewelry.https://t.co/F1wlfULq9y
#11Feb | 14 personas resultaron heridas, 2 de ellas de gravedad, cuando un árbol cayó sobre una montaña rusa en el parque de atracciones PortAventura World, Cataluña (España).
El árbol impactó sobre los afectados y causó el descarrilamiento del vagón.
📄 @Portaventura_ES parla d'un accident fortuït i reitera que les atraccions del parc "compleixen els estàndards més alts de seguretat i estan sotmeses diàriament a rigoroses revisions"
⚫ La C-32 continua tallada entre Pineda de Mar i Tordera en sentit Girona per un autobús amb passatge que s'ha accidentat i bolcat a l'entrada d'un túnel.
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
Esta noche es un día terrible para la historia de Talavera. Nuestro puente viejo o “romano” acaba de derrumbarse una parte. Una avenida de agua terrible para la ciudad. Gracias que lo cerramos para el paso ciudadano Hoy mi corazón como alcalde sufre por esta pérdida patrimonial pic.twitter.com/Un0t9LIRRD
🔴 EN DIRECTO | Alerta en Madrid: gran crecida del río Manzanares por las fuertes lluvias
☔ La borrasca Martinho alcanza su punto fuerte en la comunidad. Te informamos de las carreteras cortadas hoy y del desembalse de pantanos: https://t.co/slesycn5OZhttps://t.co/Ka2nW3kFug