Az ír fapados légitársaság nem hajlandó megfizetni a pilótákat annak ellenére, hogy nyereséges, ezért a hétvégén Belgiumban újra nagyszabású sztrájkot hirdettek a dolgozók. Szinte az összes járatot törölték. A Ryanair a kritikák szerint az utasokat is semmibe veszi, akiknek a napokban elegük lett a légitársaság nemtörődömségéből – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Nagyszabású, egész hétvégés munkabeszüntetést tartanak a Ryanair belga dolgozói, francia lapértesülések szerint szinte az összes, Belgiumból induló járatot törölték július 23-án és 24-én, mivel még mindig nem született megállapodás a pilóták béremeléséről. A cég a koronavírus-járvány idején húsz százalékkal csökkentette a pilóták fizetését, amelynek a kompenzálását júniusra ígérték, ám még mindig nem történt meg. Az egyik szakszervezet vezetője, Didier Lebbe elmondása alapján a követeléseik ezúttal is ugyanazok, mint a júniusi sztrájk idején: jobb munkakörülményeket és fizetésemelést szeretnének elérni a dolgozók.
Lebbe hozzátette, hogy miután a Ryanair bejelentette, hogy a légitársaság aktivitása elérte a 2019-es adatok 115 százalékát, nem lehet akadálya a dolgozók által kért fizetésemelésnek. Belgiumban azonban a Ryanair vezetése még a mai napig sem ült tárgyalóasztalhoz a pilóták szakszervezeteivel.
A légitársaság ehelyett inkább fenyegetőzik. A cég a napokban bejelentette, hogy kivonul Belgiumból és más országba teszi át a telephelyét, ha nem vetnek véget a munkabeszüntetésnek. Didier Lebbe elmondása alapján már évek óta ezzel zsarolja őket az ír cég, de a szakszervezeti vezető szerint ez biztosan nem történik meg, mert a Ryanair hatalmas piacot épített ki Belgiumban, a terület pedig a versenytársak kezére kerülne, ha kivonulna a cég.
A Ryanair vezetése azt is fontolóra vette, hogy független pilótákkal helyettesíti a sztrájkoló belga dolgozókat, ám Didier Lebbe leszögezte, hogy ez az eljárás sérti a belga törvényeket.
A szakszervezeti vezető hozzátette, hogy abban az esetben, ha a Ryanair mégis más pilótákat alkalmazna a sztrájkoló személyzet helyettesítésére, akkor a szakszervezet a légiutas-kísérő személyzetet kéri meg a munkabeszüntetésre.
Az ír fapados légitársaság egyébként nem csak a dolgozóit veszi semmibe, az utasokkal is megvető módon bánik. A Le Parisien nevű francia lap számolt be róla, hogy az utasokat órákon keresztül várakoztatták a repülőtéren egy légkondicionálás nélküli helyiségben, a legnagyobb kánikulában. A Toulouse-ból Marokkóba tartó gép indulására órákat vártak a rekkenő hőségben, végül törölték a járatot. A hír hallatán néhányan annyira feldühödtek, hogy összefogtak és erőszakkal elfoglalták a repülőgépet. A repülőt azonnal körbevették a rendőrök, miután pár utas nem volt hajlandó kiszállni a gépből, ám a pilótafülkébe senki nem jutott be.
[type] => post
[excerpt] => Az ír fapados légitársaság nem hajlandó megfizetni a pilótákat annak ellenére, hogy nyereséges, ezért a hétvégén Belgiumban újra nagyszabású sztrájkot hirdettek a dolgozók. Szinte az összes járatot törölték. A Ryanair a kritikák szerint az utasoka...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1658577120
[modified] => 1658572635
)
[title] => Sztrájkolnak a Ryanairnél, elégedetlenek a dolgozók
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=89977&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 89977
[uk] => 90022
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 89978
[image] => Array
(
[id] => 89978
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/37f923bb35324946965ff4253372b04b.jpg
[original_lng] => 66896
[original_w] => 850
[original_h] => 478
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/37f923bb35324946965ff4253372b04b-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/37f923bb35324946965ff4253372b04b-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/37f923bb35324946965ff4253372b04b-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/37f923bb35324946965ff4253372b04b.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/37f923bb35324946965ff4253372b04b.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/37f923bb35324946965ff4253372b04b.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/07/37f923bb35324946965ff4253372b04b.jpg
[width] => 850
[height] => 478
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1658583383:2
[_thumbnail_id] => 89978
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3722
[translation_required_done] => 1
[_oembed_51ecd8aa5212b553e725392e668477ce] =>
E’accaduto in Belgio.Alle 5 di questa mattina, un’auto si è scagliata contro la folla durante la festa per la celebrazione del Carnevale a Strpy Bracquegnies,villaggio La Louviere in Vallonia. Il bilancio provvisorio è di 4 morti e 20 feriti,12 in gravi condizioni.Fermato un uomo pic.twitter.com/fPVwvow4fp
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Megbénult pénteken Párizsban a tömegközlekedés a fizetésemelést követelő dolgozók sztrájkja miatt: a 14 metróvonal közül nyolcon egyáltalán nem indultak szerelvények, haton pedig csak a reggeli és az esti csúcsforgalmi időkben közlekednek vonatok; a buszok, a villamosok és az elővárosi vonatok (RER) is ritkán járnak.
A városban azonban a vártnál kisebbek a dugók, miután a párizsiak egy jelentős része a koronavírus-járvány miatt még otthoni munkavégzésben dolgozik, illetve a hét utolsó munkanapján otthon maradt az előre bejelentetett figyelmeztető munkabeszüntetés idejére. A tömegközlekedési dolgozók valamennyi szakszervezete (CGT, FO, Unsa, CFE-CGC) egységesen munkabeszüntetésre szólította fel a dolgozóit a nyomásgyakorláshoz a fizetésemelésről megkezdett tárgyalások idejére. A párizsi tömegközlekedési vállalat, az RATP vezetősége előzetesen azt ígérte, hogy a dolgozók keresete nem veszít semmit vásárlóerejéből. Hétfőn átlagosan 2,7 százalékos fizetésemelést ajánlottak 2022-re, a szakszervezetek viszont azt állítják, hogy a vezetőség csak 0,4 százalékos emelést garantált, miközben a statisztikai hivatal szerint az infláció az első negyedévben meg fogja haladni a 3 százalékot. A szakszervezetek egységesen 3 százalékos emelést követelnek. Utoljára 2019-ben, a pandémia előtt volt közlekedési sztrájk Párizsban, akkor a nyugdíjreform ellen tüntettek a dolgozók.
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
#CHAD??: Early this morning of October 20, 2022, demonstrations reported in several Chadian cities with many injuries and deaths already recorded in #Ndjamena. pic.twitter.com/zgMfGBBgvK
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…