Pokolgép robbant egy labdarúgócsapatot szállító buszon a szomáliai Kismayo kikötővárosban, legalább öt sportoló halálát okozva – közölte a helyi rendőrségre hivatkozva az MTI.
„Eddig öt ember halálát erősítettük meg, legalább tucatnyi a sebesültek száma, és néhány játékost eltűntként kezelünk” – mondta el a Reuters hírügynökségnek telefonon Kismayóból Ahmed Farah rendőrszázados.
Egyelőre nem egyértelmű, ki követte el a péntek esti terrortámadást.
A Jubaland állami kereskedelmi és ipari kamara csapatához tartozó labdarúgók egy bajnoki mérkőzésre tartottak a kismayói stadionba, amikor robbanás történt az őket szállító buszon. Szemtanúk szerint a jármű teljesen kiégett.
Mohamed Abdullahi Mohamed államfő részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak hivatala Twitter-felületén, egyúttal az al-Shabaab iszlamista lázadóit vádolta a merénylet elkövetésével.
„Nem ismerjük a támadás indítóokát, de azt gondoljuk, hogy az al-Shabaab volt az elkövető.”
Az al-Kaida terrorszervezethez köthető al-Shabaab, amely évek óta fegyveres harcot folytat a központi kormány megdöntéséért, és az iszlám törvénykezés, a saría szigorú értelmezését akarja bevezetni, gyakran hajt végre fegyveres és bombatámadásokat az Afrika szarván lévő országban civilek és a biztonsági erők tagjai ellen egyaránt. Az általuk ellenőrzött területeken a labdarúgást betiltották.
A déli Jubaland államban kezdődött meg elsőként a szomáliai szövetségi parlament felsőházi tagjainak megválasztása, és a dzsihadisták azzal fenyegettek, hogy mindent elkövetnek majd az országosan több hónapon át tartó választási folyamat megzavarására. A felsőházi választások után szeptember második felében bonyolítják le az alsóházi választásokat, és október 10-re van kitűzve az elnökválasztás időpontja Szomáliában.
Another blast another day at Kabul #Kabul At least 5 people were killed and two others were injured when a car bomb exploded near the Pul-e-Charkhi prison. security officials said. pic.twitter.com/Jg7BjkDhHc
15 people have been killed after al-Shabab militants stormed a hotel in the Somali capital, #Mogadishu . Standoff continues between the militants holed up on the top floor of the Hotel Hayat and special police unit. #Somaliapic.twitter.com/1rP4yVCMXp
Latest news on the Hotel Attack by Alshabab Terrorists: The owner is killed together with 14 civilians. The Terrorists still hide inside the hotel.#Somalia#Mogadishupic.twitter.com/ksPWcVJXAP
At least 21 people were killed in two separate bombings in Jalalaqsi & Bulobarde districts in Hiiraan region on Wednesday. A powerful car bomb exploded in Jalalaqsi when soldiers operating a security checkpoint intercepted a vehicle. While motorcycle struck the Bulobarde bridge. pic.twitter.com/Rz00tb8Aew
From Villa Rose in Mogadishu, gunfire and explosions can be heard from Al-Shahab terrorists who have claimed responsibility for the ongoing attack. pic.twitter.com/LIekPD9Tcr
Integrantes de mi equipo de seguridad hallaron un artefacto con más de 7 kilos de material explosivo en la vía que conduce a mi residencia familiar en la vereda de Yolombó, en Suarez, Cauca. El mismo fue destruido de manera controlada por personal anti explosivos de la SIJIN. pic.twitter.com/gUpYQVOfFD
In Nigeria, at least 54 people have been killed and many others injured in a bomb explosion at a village in central Nasarawa regionhttps://t.co/88MXq9YAr7
Here’s the aftermath of a roadside blast that targeted the motorcade of #Somalia’s President HSM near his residence on Tuesday.
The president narrowly escaped the bombing, which hit a vehicle next to his, killing 10, incl 7 of his guards. Al-Shabaab claimed responsibility. pic.twitter.com/wVsadSHn7e