Több mint 60 palesztin újságírót tartanak fogva különböző izraeli börtönökben, miután az izraeli hatóságok a Hamász október 7-i támadása után több újságírót is őrizetbe vettek a palesztin megszállt területeken.
A palesztin újságírók szakszervezetének közlése szerint összesen 61 újságíró van börtönben, közülük 46-ot a Hamász terrortámadása után vettek őrizetbe.
Az újságírók többsége a megszállt Ciszjordániából és Gázából származik, és nagyrészük adminisztratív őrizetben van – mondta el Suruk Aszad, a szakszervezet szóvivője az EFE spanyol hírügynökségnek. Aszad elmondása szerint Izrael hivatalos vádemelés és tárgyalási időpont nélkül tartóztatja le a palesztin újságírókat, így azt sem lehet tudni, mikor ér véget pontosan bebörtönzésük – jegyezte meg.
„Nagyon kegyetlenül bánnak velük, a kihallgatások nagyon kemények és intenzívek” – idézte fel a korábbi fogvatartottak beszámolóit Aszad. Az egyik szabadon engedett rab hivatalos beszámolója szerint a kihallgatások során meztelenre vetkőztetik őket, majd nyílt terepre viszik őket, ahol sértegetik és meg is verik őket – tette hozzá a szóvivő.
Az újságírók elleni jogsértéseket világszerte dokumentáló New York-i székhelyű Újságírók Védelmének Bizottsága (CPJ) jelentése szerint a háború kirobbanása óta rendkívül nehéz és ellenséges környezetben kell a különböző médiumoknak tájékoztatást nyújtaniuk.
A CPJ által a legtöbb bebörtönzött újságíróról készített éves listára idén Izrael is felkerült. Jodie Ginsberg, a szervezet igazgatója azt mondta, hogy Izrael jelenléte a listán „bizonyíték arra, hogy egy olyan alapvető demokratikus norma, mint a sajtószabadság eltűnőben van, miközben Izrael drákói módszereket alkalmaz a palesztin újságírók elhallgattatására – mondta.
❌🚨#BREAKING ⁉️🇮🇱⚡- Huge demonstration in Tel Aviv; To demand the overthrow of Netanyahu's government and hold new elections. pic.twitter.com/qlVzaPm6dG
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
The Terrorist who committed this morning’s Stabbing Attack in the City of Holon, which resulted in at least Two Deaths, has been Identified as Amar Odeh, a 34-Year-Old Palestinian from the City of Salfit in the West Bank who was Illegally Residing in Israel. pic.twitter.com/MmUcJhAKFZ
Ataque inédito: Israel logró hackear los dispositivos de comunicación de los militantes del Hezbollah y los hizo estallar. Se reportan más de 100 heridos solamente en la capital Beirut.
A dél-afrikai Johannesburg közelében lévő bányában fogva tartottak között nők is vannak.
Több mint ötszáz bányászt tartanak fogva kollégáik a föld alatt már második napja Dél-Afrikában, egy Johannesburg melletti aranybányában, egy elfajult szakszervezeti vita miatt – közölte a bánya vezetője kedden.
A létesítményt üzemeltető New Kleynfontein Gold Mine vezérigazgatója azt mondta, az incidens hétfőn kora reggel kezdődött, mikor egy nyilvántartásba nem vett szakszervezet bányászai több száz embert megakadályoztak abban, hogy az éjjeli műszak befejeztével elhagyják a bányát. A vezérigazgató figyelmeztetett: a helyszínen kalapácsok, csákányok, lapátok és más egyéb olyan bányászati felszerelések is találhatók, amelyek akár fegyverként is használhatók.
A vezérigazgató tudomása szerint 543 alkalmazottja tartózkodhat a föld alatt a bánya különböző pontjain, a „túszejtőkkel” pedig hétfőn kora reggel vették fel a kapcsolatot. Beszámolója alapján a dulakodás során egy férfi súlyos fejsérülést szenvedett, azonban az érte küldött mentőt és biztonsági tisztet az irányítást átvevő rivális szakszervezet bányászai szintén túszul ejtették. A bányába vezényelt rendőröknek nem sikerült a bányászokkal kapcsolatba lépniük vezetékes telefonon és rádión sem.
A Bányászok Országos Szakszervezete (NUM), a bánya által elismert hivatalos szakszervezet közlése szerint több mint ötszáz tagjukat „huligánok tartják fogva a föld alatt”, illetve a fogva tartott bányászok között nők is vannak.
A bányát irányító cég az AMCU nevű rivális szakszervezet tagjait hibáztatja a kialakult helyzetért, és azzal vádolta meg az AMCU bányászait, hogy saját szakszervezetüket akarják a bánya hivatalos szakszervezetévé tenni. Az AMCU tagjai azonban tagadták a cég információit: állításuk szerint tagjaik ülve tüntettek szakszervezetük érdekében.
Eight people are killed when a gas tanker exploded in a residential area in Boksburg,Johannesburg on Saturday morning. The driver of the truck, which belongs to LP Gas, drove under a low-lying bridge, scraping the top of the vehicle. This is suspected to have caused the explosion pic.twitter.com/ycAa5uS5o8
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7

Több mint egy hónapja nem hallottak egy befolyásos amerikai kriptobefektető, a 35 éves Suedi Murekezi felől. A férfi családja és a keresésére szerveződött csoport szerint oroszbarát szakadárok tartják fogva az ukrajnai Herszon városában – írja a BBC.
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
This afternoon, the building hosting the @RedCrossUkraine in Kherson was severely damaged during a shelling. . The ICRC condemns the effects of the hostilities on the Ukrainian Red Cross Society's office. pic.twitter.com/zEeBlQxHMD
A school in Molodizhne, Kherson region, after the overnight shelling.
Schools, hospitals, apartment buildings, cafes… these are the primary targets of Russian terrorists in Ukraine. This evil must be stopped.#SupportUkraine
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
Last night, during shelling of #Kherson, the warehouse of the Kherson regional organization of the @RedCrossUkraine was destroyed. The fire, resulting from the direct impact, wiped out the #humanitarianAid stocks designated for the Kherson region's residents stored. pic.twitter.com/8QVlFceskT
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
Az afgán tálibok péntek este Kabulban szabadon engedték az ENSZ menekültügyi szervezetének két, korábban őrizetbe vett külföldi újságíróját és a segélyszervezet több afgán munkatársát.
Zabihullah Mudzsáhid tálib kormányszóvivő szerint azért vették őrizetbe a külföldieket, mert nem voltak náluk olyan dokumentumok, amelyek megfelelően azonosították volna őket, de amint megerősítették személyazonosságukat, szabadulhattak.
A genfi székhelyű Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) közleményében azt írta: megerősítik, hogy Kabulban szabadon engedték a két újságírót és a velük együtt dolgozó afgán állampolgárokat.
Az őrizetbe vett külföldi újságírók egyike Andrew North, a BBC brit közszolgálati médium volt tudósítója, aki 20 éve Afganisztánban dolgozik.
A tálibok augusztus közepén söpörtek végig Afganisztánon, elfoglalták Kabult és az ország nagy részét, amikor az amerikai és NATO-csapatok a 20 éves beavatkozást követő kivonulásuk utolsó, kaotikus heteit élték.
„Az, hogy a tálibok őrizetbe vettek két újságírót, akik az ENSZ menekültügyi ügynökségének megbízásából dolgoztak, szomorúan tükrözi a sajtószabadság általános hanyatlását és az újságírók elleni egyre gyakoribb támadásokat a tálibok uralma alatt” – mondta Steven Butler, a Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) ázsiai programjának koordinátora Washingtonban.
A nemzetközi közösség vonakodik hivatalosan elismerni a tálib kormányt – hivatalosan még egyetlen ország sem ismerte el –, mert attól tart, hogy az iszlamisták ugyanolyan kegyetlen és az emberi jogokat sértő uralmat fognak fenntartani, mint amikor először, az 1990-es években voltak hatalmon az országban. Tárgyalásokat már folytattak velük januárban és most Svájcban.
A tavaly augusztusban általuk végrehajtott erőszakos hatalomátvétel után a nemzetközi közösség felfüggesztette Afganisztán támogatását, és befagyasztotta az ország külföldi – főleg amerikai – bankokban lévő vagyonát, mintegy 9,5 milliárd dollárt. Emiatt az ország gazdaságilag katasztrofális állapotba került, a 38 milliós lakosság több mint felét éhínség fenyegeti.
“Throwing more citizen journalists into prison is not going to stop people from complaining, or demanding reforms in #Vietnam. The government should recognize that citizen journalists and independent media are allies of good governance” says @hrw. #CanThohttps://t.co/f1Nm0iBmrppic.twitter.com/7OoF9UvFzE
Emergency hospital in Kabul says that so far nine injured people have been transferred to the hospital from today’s explosions.#TOLOnewspic.twitter.com/BszuCwL7mo
Horrible news: Al-Jazeera senior journalist Shireen Abu Aqleh @ShireenNasri shot dead by Israeli forces while covering a raid in Jenin (West Bank) today. Veteran reporter, covered conflict for >15 years pic.twitter.com/nyPbOCwj19
Brave women & girls demonstrate in #Kabul now! Although #Taliban arrested & tortured them before, they still walk out to complain Taliban’s behavior & cruelty. https://t.co/90ZSb8Wekg
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
?Heavy rains and flash flooding ongoing in several provinces in the east, south and central regions of #Afghanistan, with reports of civilians killed, houses destroyed and damaged, and roads being washed away. Humanitarian assistance is being mobilized for affected families. pic.twitter.com/ei1s49Bm5Q
Many provinces in #Afghanistan have seen an exceptionally cold #winter in the last two weeks, with temperatures dropping to as low as -21 degrees Celsius (-5.8 Fahrenheit) in #Kabul. More than 20 people have died due to the cold wave, according to media reports. #viral#fyppic.twitter.com/8v3ywA7off
KABUL, June 8 : An explosion took place inside a mosque in northern Afghanistan on Thursday during the funeral of the provincial deputy governor who was killed in an attack this week, a provincial pic.twitter.com/qk31cBdiG2
Afghanistan Watch: Around 80 #Afghan school girls hospitalised after alleged poison attack.
According to the reports, nearly 80 girls in grades 1-6 were poisoned at two schools in Afg's Sar-e-Pul province. Afghan Education department is investigating the incidents. pic.twitter.com/t4ePIl14Gf
Multiple Dead And Injured In Blast At Mosque In Pol-e-Khomri, Afghanistan - Director Of Baghlan Information and Culture Department, Afghanistan.#Afghanistanpic.twitter.com/mLwpTGAq2p
Руслана Новик: Страшна звістка обпікає болем наші серця… У бою за незалежність України під Авдіївкою загинув наш однокласник, наш друг, Говорков Богдан Миколайович. Жодними словами не вгамувати пекучий біль втрати. Світлий спомин про Богданчика залишиться в наших серцях. Богдан pic.twitter.com/qSSfkC0fFh
The recent floods in Baghlan province have caused widespread devastation. According to reports, it has taken numerous lives and destroyed hundreds of homes resulting in displacement. Kindly help the victims by donating 👇🏼https://t.co/vcB5AbI0DF#Baghlan#Afghanistanpic.twitter.com/4kR8nMusDn
— Bashir Gharwal غروال (@bashir_gharwall) May 10, 2024

Romániában egy 70 éves férfit előzetes letartóztatásba helyeztek, mert kiderült, most 42 éves epilepsziás lányát 11 éve fogságban tartotta Prahova megye egyik betonbunkerében. A nőt, betegsége dacára, évek óta nem látta orvos – írja a Főtér.
A nő számára egy kanapé, egy büdös hőtőszekrény, és egy bádogvödörből rögtönzött latrina jelentette a „komfortot”, a bunker ablakán és ajtaján rácsok voltak. Az épületet egy rendőr fedezte fel véletlenül. A nyomozók szerint az epilepsziás nő elhagyatottan, nyomorúságos körülmények között élt.
Nicolae Manolache – aki 2002-ben tért vissza Amerikából Jugureni községbe – elismerte, hogy bezárva tartotta a lányát, de azzal mentegetőzött, hogy a lány hajlamos volt elkóborolni az erdőbe, ahol esetleg baja eshetett volna. Az embertelen körülményekre már nem tudott magyarázatot adni, mint ahogy arra sem, miért nem biztosított neki orvosi ellátást. Kihallgatásakor azt állította, ő is a bunkerben lakott, de ezt a lánya tagadta. Érdemi párbeszédet nem tudtak vele folytatni, az ügyészségi jelentés szerint folyamatosan „nem tudom” vagy „nem hiszem” kérdésekkel válaszolt.
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV

Oroszországban és az általa megszállt területeken 405 ukrán állampolgár, közte 30 nő sínylődik koncentrációs táborokban és kínzókamrákban – jelentette ki Ljudmila Deniszova, a parlament emberjogi biztosa hétfőn a Legfelső Tanács jubileumi alkotmány napi ünnepi ülésén, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint az ombudsman elmondta, hogy az ukrán állam sajnálatos módon jelenleg nem tudja szavatolni az alkotmányos és a szabadságjogok betartását a megszállt területeken. „A honfitársaink kénytelenek a nemcsak az ukrán, hanem az emberi méltóságot is gyökeresen irtó agresszor állam természetes kiválasztódási törvényei szerint túlélni” – tette hozzá.
Deniszova emlékeztetett arra, hogy jelenleg 405 ukrán állampolgár – közte 44 katona és 30 nő – sínylődik Oroszország és a megszállt területek koncentrációs táboraiban és kínzókamráiban. Mint jelezte, az Oroszország által fogva tartott valamennyi ukrán állampolgár neve ismeretes.
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
A német kormány szerint erőszak hatására tett vallomást állítólagos bűncselekményekről Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki aktivista, akit elhurcoltak a Minszkben leszállásra kényszerített Ryanair-járatról.
Steffen Seibert kormányszóvivő szerdai berlini tájékoztatóján elmondta, hogy a szövetségi kormány helyesnek tartja az Európai Unió reakcióját a Ryanair Athénból Vilniusba tartó vasárnapi járatának földre kényszerítésére és Raman Prataszevics „rendszerkritikus újságíró és élettársa elrablására”.
Az őrizetbe vett aktivistáról készített videóval kapcsolatban hozzátette: a német kormány a lehető leghatározottabban elítéli azt is, hogy „a hatalom fehéroroszországi birtokosai visszataszító módon nyilvánosan parádéztatják foglyukat”, akinek arcán „sminkkel elfedik az ütések és bántalmazások nyomait” és „úgynevezett vallomásokra” kényszerítik. A kormányszóvivő kérdésre válaszolva elmondta, hogy még nem jutottak végleges megállapításra arról, hogy közreműködtek-e orosz szervek a fehérorosz ellenzéki aktivista elfogásában.
A hétfőn közzétett felvételen Raman Prataszevics azt állítja, hogy minszki fogságában „a lehető legkorrektebben és a törvényeknek megfelelően” bánnak vele. Elmondta azt is, hogy beismerő vallomást tesz „tömeges zavargások szervezésének tényállásában”.
A fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva szólították fel landolásra a Ryanair vilniusi járatát. Az utasszállítót egy vadászgép kísérte a repülőtérre. Raman Prataszevics – a Fehéroroszágban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője – és élettársa az utasok között volt, a leszállás után rögtön őrizetbe vették őket.
BREAKING! The regime landed @Ryanair plane, which was flying from Athens to Vilnius,in order to arrest the famous Belarusian journalist Roman Protasevich. In Belarus, he faces the death penalty. Belarus has seized a plane,put passengers in danger, in order to repress an opponent pic.twitter.com/TEv22to5XM
The regime forced the landing @Ryanair plane in Minsk to arrest journalist and activist Raman Pratasevich. He faces the death penalty in Belarus. We demand immediate release of Raman, @ICAO investigation, and sanctions against Belarus. pic.twitter.com/ondPBd0kU9
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) May 23, 2021
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
A beregszászi járási rendőrség letartóztatott egy bűnözőt, aki fogságban, láncra verve tartott udvarán egy férfit. Az ügyben büntetőeljárás indult.
A hatóságokhoz április 22-én érkezett a bejelentés. A hölgy elmondta, hogy bátyja néhány nappal ezelőtt eltűnt, s most megláncolva, egy lakattal a nyakán tért haza.
A helyszínre azonnal kiérkeztek a rendőrök, akik megállapították, hogy a 31 éves áldozat az előző napon vendégségbe ment 43 éves bótrágyi ismerőséhez. A férfiak jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak, s a „vendéglátó” egy pillanatban ütlegelni kezdte fiatal barátját, majd megláncolta és fogságba ejtette házában. Az áldozatnak végül sikerült megszöknie.
A rendőrök azonnal az elkövető keresésére indultak, s néhány órán belül le is tartóztatták. Az ügyben folyik az eljárás, a történtek pontos körülményeit még vizsgálják.
[type] => post [excerpt] => A beregszászi járási rendőrség letartóztatott egy bűnözőt, aki fogságban, láncra verve tartott udvarán egy férfit. Az ügyben büntetőeljárás indult. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1619187600 [modified] => 1619186719 ) [title] => Láncra verve tartotta áldozatát egy férfi a Beregszászi járásban [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=45470&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 45470 [uk] => 45460 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1619175920:5 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4072 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_bcb735c1ffa7accf0683f918695e58ff] => [_oembed_time_bcb735c1ffa7accf0683f918695e58ff] => 1619175921 [_oembed_8422f9b5a77fa3b6c98cf9a567e50a0d] => [_oembed_time_8422f9b5a77fa3b6c98cf9a567e50a0d] => 1619175921 [_oembed_1a87b9b0f36087cc328e46034996ff57] =>
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
Az ENSZ közölte, hogy Latifa hercegnőt, Dubaj emírjének a lányát fogva tartják az Egyesült Arab Emírségekben – számolt be a BBC.
Latifa hercegnő egy videót juttatott el a BBC-hez, amiben azt mondta, hogy egy börtönné átalakított villában él.
Az összes ablakot elsötétítették. Kint öt férfi rendőr, bent két női rendőr tartózkodik. Még a friss levegőre sem mehet ki.
Arról is beszélt a nő, hogy félti az életét.
Dominic Raab brit külügyminiszter aggodalmát fejezte ki, az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala pedig közölte, hogy a felvételeket elemzik, és lépéseket fognak tenni az ügyben.
Latifa hercegnő három éve próbált megszökni az apjától. Akkor egy korábbi sikertelen szökési kísérlet tanulságait levonva hét éven át tervezgette az újabb menekülését. Titokban felvette a kapcsolatot Hervé Jaubert francia üzletemberrel, volt haditengerészeti tiszttel. Róla azt olvasta ugyanis, hogy évekkel korábban a dubaji hatóságok elől búvárkodva lógott meg a tengeren, ahol egy csónakkal Indiába szökött.
Másik segítőtársa a finn Tiina Jauhiainen volt, aki a palotában capoeira brazil harcművészetből adott leckéket. Barátokká váltak, és gyakran mutatkoztak együtt, hogy elaltassák a királyi testőrök éberségét. Végül elszánták magukat a szökésre, és sikerült átautózniuk Ománba, majd tengerre szálltak egy felfújható csónakkal és jetskivel. A viharos tengeren 13 kilométer után elérték a nemzetközi vizeket, ahol Jaubert várt rájuk egy jachttal. Azt tervezték, hogy az amerikai zászló alatt hajózva az indiai Goáig mennek.
De 15 kilométerre az indiai partoktól egy – feltételezhetően az udvar által felbérelt – fegyveres kommandó elfogta Latifát, aki valószínűleg azóta a villában raboskodik.
NEW: Suedi Murekezi, an American crypto investor who moved to Kherson prior to the war, was detained by pro-Russian separatists last month. He told his brother that he is now kept in the same Donetsk jail as the two American volunteer fightershttps://t.co/4srz0uAaI7
Unbearably Unexpected: Iraqi Airways Flight Delayed as Furry Stowaway Makes a Daring Escape! Watch the heart-pounding moment as a surprise passenger scampers free just moments before takeoff at Dubai airport. ?✈️ #FurryEscape#AirportAdventures@airlinevideospic.twitter.com/raFF4ja3fW
•إحباط تهريب أكثر من 13 طناً من أقراص الكبتاجون المخدرة موزعة في 5 حاويات. •قيمتها السوقية تجاوزت الـ 3 مليارات درهم. •العصابة الإجرامية حاولت تهريب المواد المخدرة عبر دسها في 651 باب و 432 لوح ديكور. •ألقي القبض على أفراد العصابة الإجرامية الستة متلبسين.

Unbearably Unexpected: Iraqi Airways Flight Delayed as Furry Stowaway Makes a Daring Escape! Watch the heart-pounding moment as a surprise passenger scampers free just moments before takeoff at Dubai airport. 🐻✈️ #FurryEscape#AirportAdventures@airlinevideospic.twitter.com/raFF4ja3fW