A francia rendőrség által kiadott közlemény szerint letartóztatott férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy tüzet gyújtott és robbantott egy déli üdülőhely zsinagógájának területén.
Gérald Darmanin belügyminiszter közölte, a feltételezett elkövetőt szombaton vették őrizetbe. A miniszter kiemelte a rendőrök munkáját, akik gyorsan és hatékonyan jártak el az ügyben. A francia sajtóban azt lehetett olvasni, hogy a gyanúsítottat az akció során lövések érték, miután tüzet nyitott az őt letartóztató rendőrökre Nimes városában.
Gázpalack volt az egyik autóban A szombati robbantás alatt egy rendőr megsérült, de halálesetről nem számoltak be. A helyszín a La Grande-Motte tengerparti üdülőhely volt, és a robbantás a Beth Yaacov zsinagóga előtt történt. A robbantás idején öt ember, köztük a rabbi tartózkodott az épületben, amit sértetlenül hagyhattak el. A BBC azt írja, rendőrségi források szerint a robbanást két autó okozta, amiket felgyújtottak, és az egyikben elrejtettek egy gázpalackot.
A támadónál palesztin zászló volt, és a zsinagóga több ajtaját is felgyújtotta. A zsidó közösség vezetője, Yonathan Arfi szerint ez a közösségük tagjainak megölésére tett kísérlet volt, és úgy tűnik, a támadásban a hívőket célozták meg. Emmanuel Macron elnök terrorcselekménynek minősítette az incidenst.
A francia zsidó közösség jelenleg is védelem alatt áll, számos zsinagóga és zsidó iskola kapott rendőri védelmet. 2022 és 2023 között azonban közel háromszorosára nőtt az antiszemita cselekmények száma, ami drasztikus különbség a korábbi adatokhoz képest.
Egy felmérés részeként több mint 8000 zsidót kérdeztek meg 13 uniós országban, köztük Németországban és Franciaországban, majd 96%-uk válaszolt úgy, hogy találkozott már antiszemitizmussal mindennapi életében.
La Grande-Motte , Incendie devant la synagogue, deux véhicules ont pris feu, dont l'un contenait une bouteille de gaz. Je condamne fermement ces actes, dis non à l'antisémitisme, et apporte mon soutien au policier municipal blessé lors de l'explosion. https://t.co/EQGwJqGh5k
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
Autóba rejtett gázpalackot robbantottak egy zsinagóga előtt szombat reggel a Földközi-tenger partján fekvő La Grande Motte-ban. A franciaországi zsidó tanács elnöke szerint gyilkosságra irányuló, erőszakos kísérletet történt. Egy helyi rendőr megsérült a merényletben.
Gérald Darmanin belügyminiszter bejelentette a franciaországi zsidó imahelyek fokozott őrizetét azt követően, hogy szombat reggel legalább két autót gyújtottak fel a Hérault megyei La Grande-Motte-ban lévő Bét Jáákov zsinagóga előtt és az egyik autóban felrobbant egy gázpalack – számolt be a Le Figaro.
La Grande-Motte , Incendie devant la synagogue, deux véhicules ont pris feu, dont l'un contenait une bouteille de gaz. Je condamne fermement ces actes, dis non à l'antisémitisme, et apporte mon soutien au policier municipal blessé lors de l'explosion. https://t.co/EQGwJqGh5k
A helyszínre kihívott tűzoltóság szombat reggel 08:30 körül riasztotta a csendőrséget. „Nyilvánvalóan bűncselekményből származó gyújtogatás kísérlete érte ma reggel a Grande Motte zsinagógát” – erősítette meg a közismerten bevándorláspárti Gérald Darmanin az X-en. „Minden eszközt mozgósítunk az elkövető felkutatására” – tette hozzá a balliberális, muszlimbarát politikus, aki egyetlen szóval sem utalt antiszemita cselekményre.
A város polgármestere, Stéphan Rossignol az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy a robbantásban egy, a helyszínre érkező rendőr is megsérült. A rendőr egészségi állapotáról a városvezető nem adott tájékoztatást. A Le Monde szerint a sérültet a közeli nagyvárosba,
Montpellier-be szállították, állapota nem életveszélyes. Rossignol szerint a város térfigyelő kamerái látható egy személy, aki a zsinagóga előtt járműveket gyújtogat.
Un individu a tenté d’incendier la synagogue de la Grande Motte ! Il y aurait pu y avoir des morts !
Voilà ce que donne le laxisme et l'inconséquence, des années d'oeillères et de faux-semblant.
Nos compatriotes juifs n'ont jamais été aussi en danger.
A Franciaországi Zsidó Intézmények Képviselő Tanácsának (CRIF) elnöke, Yonathan Arfi az AFP-nek nyilatkozva elítélte ezt a „zsidók meggyilkolására irányuló erőszakos kísérletet”. „Gázpalack felrobbanása egy autóban a La Grande-Motte zsinagóga előtt a hívek érkezésének várható időpontjában: ez nem csak egy istentiszteleti hely megtámadása, ez már zsidók meggyilkolására irányuló cselekmény”– fogalmazott, és kifejezte együttérzését és támogatását a sérült rendőrt illetően.
Európa nagy részéhez hasonlóan Franciaországban is megszaporodtak az antiszemita támadások. A francia belügyminisztérium adatai szerint az ilyen incidensek száma
284 százalékkal nőtt Franciaországban 2022 és 2023 között, a zsinagógák Franciaország-szerte általános célpontokká váltak – derül ki a CNN híradásból.
[type] => post
[excerpt] => Autóba rejtett gázpalackot robbantottak egy zsinagóga előtt szombat reggel a Földközi-tenger partján fekvő La Grande Motte-ban. A franciaországi zsidó tanács elnöke szerint gyilkosságra irányuló, erőszakos kísérletet történt. Egy helyi rendőr megs...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1724514720
[modified] => 1724514621
)
[title] => Robbanás történt egy zsinagóga előtt Franciaországban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=176655&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 176655
[uk] => 176728
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 176656
[image] => Array
(
[id] => 176656
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/merenylo.png
[original_lng] => 558673
[original_w] => 704
[original_h] => 398
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/merenylo-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/merenylo-300x170.png
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/merenylo.png
[width] => 704
[height] => 398
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/merenylo.png
[width] => 704
[height] => 398
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/merenylo.png
[width] => 704
[height] => 398
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/merenylo.png
[width] => 704
[height] => 398
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/merenylo.png
[width] => 704
[height] => 398
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1724575183:4
[_oembed_0bc8ddc35d7a8536eb0868173e15bd18] =>
La Grande-Motte , Incendie devant la synagogue, deux véhicules ont pris feu, dont l'un contenait une bouteille de gaz. Je condamne fermement ces actes, dis non à l'antisémitisme, et apporte mon soutien au policier municipal blessé lors de l'explosion. https://t.co/EQGwJqGh5k
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL