A feltételezett embercsempész az autópályán haladva, a rendőrök elől menekülve karambolozott, melynek következtében 7 ember életét vesztette.
Az AP jelentése szerint a hatóságok arról számoltak be, hogy egy migránsokkal teli furgon balesetet szenvedett egy dél-németországi autópálya-csomópontnál, miután a sofőr gyorsítani kezdett, hogy elkerülje a rendőrségi ellenőrzést. A baleset következtében 7 ember életét vesztette, 16 pedig megsérült.
A rendőrség közlése szerint egy járőr hajnali 3 óra 15 perc körül lett figyelmes a láthatóan túlterhelt járműre, az A94-es autópályán, Münchentől keletre, s megpróbálta megállítani a járművet ellenőrzés céljából, ám a furgon sofőrje menekülőre vette és 180 kilométer/órára gyorsított.
Csakhogy nem sokkal később az ámokfutó sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, amikor lekanyarodott az autópályáról, melynek következtében a jármű felborult, a benne tartózkodó 23 ember közül pedig többen kirepültek a furgonból. A rendőrség hivatalos közleményében számolt be arról, hogy 7 ember életét vesztette, köztük egy 6 éves gyermek.
A közlemény szerint további 16 személy megsérült, néhányan közülük súlyosan, őket kórházakba szállították. A furgonban utazók többségében szíriai és török állampolgárok voltak. A rendőrség megosztotta, a sofőr és feltételezett embercsempész, egy Ausztriában élő 24 éves, hivatalosan hajléktalan férfi is a sérültek között volt.
A rendőrség közölte, hogy hivatalosan őrizetbe vették egy kórházban, és többek között emberölés gyanújával folyik ellene nyomozás, hangsúlyozva, hogy a furgont kilenc ember szállítására tervezték, és a benne utazók közül sokan még ha akartak volna sem tudtak volna használni biztonsági övet.
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz