Eltávolították már az üzemanyag-rakomány mintegy felét arról az olajszállító hajóról, amely néhány napja összeütközött egy másik tankerrel Gibraltárnál, és süllyedni kezdett – közölte Twitter-oldalán a brit tengerentúli terület kormánya pénteken.
Ezzel már majdnem 200 tonnányi dízelt sikerült kimenteni a süllyedő hajóról, de még több mint 180 tonna nehéz fűtőolaj és közel 30 tonnányi kenőolaj eltávolítása várat magára. Azonban az, hogy az ütközéstől megsérült hajóról a megelőző intézkedések ellenére is szivárogni kezdett az olaj, megnehezíti a helyzetet.
Juan Franco, a Gibraltárral határos, La Linea de la Concepción nevű spanyol település polgármestere elmondta, hogy a hajóról elfolyt olaj a víz- és légmozgás révén már elérte a spanyol partokat. Csütörtökön aztán sikerült elállítani a szivárgást, és bár a polgármester szerint aggasztó a helyzet, de nem tragédia. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a legfontosabb most az, hogy biztonságosan eltávolítsák a hajóról a maradék üzemanyagot.
OS 35 Update – Operation to remove diesel oil successfully completed. The salvage priority now is the removal of low sulphur fuel oil from tank 2, which has already begun.
Parallel priority is to minimise environmental effects of leak.
Miután a 178 méter hosszú hajó épp csak elhagyta Gibraltárt kedden, a parttól mindössze 200 méterre összeütközött egy 289 méter hosszú, cseppfolyósított földgázt szállító tankerrel. Az utóbbi szinte meg sem sérült az ütközésben, a kisebb szállítóhajó oldalán azonban nagy lyuk keletkezett, amit búvárok már befedtek, a tanker orra azonban már leért a tenger fenekére, és félő, hogy a hajótörzs ketté fog törni.
A gibraltári és a helyi spanyol vezetés, valamint környezetvédők aggodalmukat fejezték ki a fedélzeten maradt nehéz fűtőolaj esetleges tengerbe jutása, illetve amiatt, hogy károkat okozhat a vízi élővilágban és a turizmusban. A fűtőolajat ráadásul különösen nehéz eltávolítani a víz felszínéről
Az ütközés oka továbbra sem ismert, a rendőrség közölte, hogy őrizetbe vették a sérült szállítóhajó kapitányát, amiért nem tartotta magát a partról kapott utasításokhoz.
OS 35 Update - Operation to remove diesel oil successfully completed. The salvage priority now is the removal of low sulphur fuel oil from tank 2, which has already begun.
Parallel priority is to minimise environmental effects of leak.
The oil slick caused by Caspian Pipeline Consortium, who reported a 200 square meter oil spill while loading oil on a tanker in the Black Sea on Monday, is actually 400,000 times larger. This was announced by the Institute of Space Research of the Russian Academy of Sciences. pic.twitter.com/6ShaAZDdHL
The Keystone pipeline system was shut down on Wednesday night after its operator, TC Energy, said that about 14,000 barrels of oil had spilled into a creek in northern Kansas. The EPA said there was no threat to drinking water or to the public. https://t.co/iZuNggnsvo
#12Mar | Acabamos de identificar lo que se presume ha sido un derrame de hidrocarburos en Playa Los Canales. Esta solución aceitosa no se observa hasta los momentos en Playa Lido o Playa Cangrejo. Procedemos a informar al Ministerio del Ambiente para que investigue el origen. pic.twitter.com/xNjlLhw7R4
— Manuel Ferreira González (@manuelferreiraG) March 12, 2022
OS 35 Update - Operation to remove diesel oil successfully completed. The salvage priority now is the removal of low sulphur fuel oil from tank 2, which has already begun.
Parallel priority is to minimise environmental effects of leak.
The Keystone pipeline system was shut down on Wednesday night after its operator, TC Energy, said that about 14,000 barrels of oil had spilled into a creek in northern Kansas. The EPA said there was no threat to drinking water or to the public. https://t.co/iZuNggnsvo
#12Mar | Acabamos de identificar lo que se presume ha sido un derrame de hidrocarburos en Playa Los Canales. Esta solución aceitosa no se observa hasta los momentos en Playa Lido o Playa Cangrejo. Procedemos a informar al Ministerio del Ambiente para que investigue el origen. pic.twitter.com/xNjlLhw7R4
— Manuel Ferreira González (@manuelferreiraG) March 12, 2022
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC