Szalai Ádám pozitív koronavírustesztje miatt nem játszhat a magyar válogatottban vasárnap Albánia, valamint szerdán Andorra ellen – közölte az Magyar Labdarúgó Szövetség.
A magyar nemzeti csapat cstaárát -és egyben csapatkapitányát- izolálták, hamarosan elhagyhatja a telki edzőtábort.Az MLSZ azt is közölte, hogy egy stábtag tesztelése érvénytelen eredménnyel zárult, ezért meg kellett ismételni.
Pozitív lett Szalai Ádám PCR-tesztje, így a csapatkapitány nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére Albánia és Andorra ellen. Szalai Ádámot azonnal izolálták, hamarosan elhagyja Telkit. Egy stábtag tesztelését érvénytelen eredmény miatt ma reggel megismételték. #csakegyutt
Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezérénél szintén pozitívat mutatott a covid gyorsteszt – annak ellenére, hogy tegnap még az negatívat mutatott.
Tehát igaz, úgy is meg lehet fertőződni, ha be vagytok oltva, ahogy az is igaz, hogy a súlyos tünetektől viszont megvéd az oltás, nekem is csak hőemelkedésem és kis fejfájásom van.” – közölte közösségi oldalán, aki így le is mondta a következő napok országjárásának programjait.
Elmondható, hogy a magyar válogatott csatárt többen kedveljük, mint Gyurcsány Ferencet, ettől függetlenül mindkettőjüknek ugyanúgy jobbulást kívánunk. Magyarországon ugyan még mindig nem annyira magas a fertőzésszám, de vitathatatlanul itt a negyedik hullám a delta variánssal. Ezért is fontos, hogy minél többen vegyék fel az oltásukat!
Forrás: 888.hu
[type] => post
[excerpt] => Szalai Ádám pozitív koronavírustesztje miatt nem játszhat a magyar válogatottban vasárnap Albánia, valamint szerdán Andorra ellen. Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezérénél szintén pozitívat mutatott a covid gyorsteszt – annak ellenére, hogy tegnap m...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1630781460
[modified] => 1630772422
)
[title] => Koronavírusos lett Szalai Ádám és Gyurcsány Ferenc is
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=59662&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 59662
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 59665
[image] => Array
(
[id] => 59665
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szalai-gyurcsay.png
[original_lng] => 747113
[original_w] => 860
[original_h] => 497
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szalai-gyurcsay-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szalai-gyurcsay-300x173.png
[width] => 300
[height] => 173
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szalai-gyurcsay-768x444.png
[width] => 768
[height] => 444
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szalai-gyurcsay.png
[width] => 860
[height] => 497
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szalai-gyurcsay.png
[width] => 860
[height] => 497
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szalai-gyurcsay.png
[width] => 860
[height] => 497
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/szalai-gyurcsay.png
[width] => 860
[height] => 497
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1630766015:4
[_oembed_b54fe7d0817a3282feb1483b47cf1ddf] =>