Az ukrán katonák tartják az állásaikat Szumi megyében, még a megszállókat is sikerült visszaverniük – jelentette ki csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök az esti videóüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök elmondta, hogy ma Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka tett jelentést neki. Vázolta a fronton kialakult helyzetet. A tábornok jelentése mindenekelőtt a Pokrovszk irányról, a kurszki hadműveletről és a Szumi megye határvidékén zajló harcokról szólt.
„A Szumi megyében állomásozó egységeink fokozatosan visszaszorítják a megszállókat. Köszönjük! Köszönöm minden katonánknak, őrmesterünknek és tisztünknek ezt az eredményt. Minden egységnek” – jegyezte meg Volodimir Zelenszkij.
Oroszország egy hét alatt több száz drónt, bombát és tucatnyi rakétát indított Ukrajna ellen, az ukrán védelmi erők több mint 30 rakétát és több mint 300 drónt semmisítettek meg – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij kifejtette: „Csak ezen a héten az ukrán védelmi erők 33 rakétát, köztük ballisztikusakat, és 311 csapásmérő drónt lőttek le a légterünkben”. További 136 ellenséges drón nem érte el célját. Az államfő köszönetet mondott azoknak a katonáknak, akik védik Ukrajna egét.
Az elnök szerint az orosz hadsereg mindössze egy hét alatt mintegy 550 csapásmérő drónt, csaknem 60 különféle típusú rakétát és több mint 660 légibombát használt, ezért az ukrán légvédelem megerősítésére szólította fel a partnereit. „A több Patriot Ukrajnának több élet védelmét jelenti. A nagyobb távolság Ukrajna számára több garanciát jelent az orosz háború leállítására” – tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Oroszország egy hét alatt több száz drónt, bombát és tucatnyi rakétát indított Ukrajna ellen, az ukrán védelmi erők több mint 30 rakétát és több mint 300 drónt semmisítettek meg – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1737311280
[modified] => 1737294629
)
[title] => Zelenszkij: az elmúlt héten az ukrán légvédelem több mint 30 ellenséges rakétát és több mint 300 drónt lőtt le
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=192977&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 192977
[uk] => 192994
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 192978
[image] => Array
(
[id] => 192978
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-haditanacs.jpg
[original_lng] => 29846
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-haditanacs-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-haditanacs-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-haditanacs.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-haditanacs.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-haditanacs.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-haditanacs.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/zelenszkij-haditanacs.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1737293827:2
[_thumbnail_id] => 192978
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2632
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a21c911fdbbb8073396a13c7c5fae5cb] =>
‼️At night, the enemy again attacked the Odessa region with strike drones
The territory of the radio market suffered the greatest destruction - the fire destroyed dozens of trade pavilions, where electronics and household appliances were located. pic.twitter.com/pjyP6JpvQq
Since the night hours, our rescuers, firefighters, medics, and all the necessary emergency services have been working at the sites of Russian missile and drone strikes. The Dnipro, Poltava, Sumy, Mykolaiv, and Kyiv regions have been affected. The capital was the primary target of… pic.twitter.com/Cn8VMXoijE
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 31, 2025
This is how the headquarters of Ukraine’s government now looks after this morning's Russian attack. Our whole team works in this building daily. Fortunately, no one was injured. Russian barbarism will not halt the work of Ukraine’s government.
Az Oroszország által 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított háborúban eddig körülbelül 677 180 orosz katona vesztette életét, az elmúlt nap során pedig 1380 ellenséges katona halt meg – jelentette az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.
A vezérkar beszámolója szerint
9035 tankot,
18 072 páncélozott harcjárművet,
19 548 tüzérségi rendszert,
1232 rakétavetőt,
978 légvédelmi berendezést,
369 repülőgépet,
329 helikoptert és
26 946 katonai gépjárművet és tartálykocsit semmisítettek meg az ukrán védők.
Ezenkívül 28 orosz hajót, 17 230 hadműveleti és taktikai drónt, 3473 egység speciális felszerelést és 2623 cirkálórakétát számoltak fel.
[type] => post
[excerpt] => Az Oroszország által 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított háborúban eddig körülbelül 677 180 orosz katona vesztette életét, az elmúlt nap során pedig 1380 ellenséges katona halt meg – jelentette az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1729363800
[modified] => 1729356531
)
[title] => Itt a legfrisebb hadijelentés az orosz veszteségekről
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=183171&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 183171
[uk] => 183174
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 183172
[image] => Array
(
[id] => 183172
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/463457474-894432672869812-8484033085294603502-n.jpg
[original_lng] => 279801
[original_w] => 1080
[original_h] => 1350
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/463457474-894432672869812-8484033085294603502-n-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/463457474-894432672869812-8484033085294603502-n-240x300.jpg
[width] => 240
[height] => 300
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/463457474-894432672869812-8484033085294603502-n-768x960.jpg
[width] => 768
[height] => 960
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/463457474-894432672869812-8484033085294603502-n-819x1024.jpg
[width] => 819
[height] => 1024
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/463457474-894432672869812-8484033085294603502-n.jpg
[width] => 1080
[height] => 1350
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/463457474-894432672869812-8484033085294603502-n.jpg
[width] => 1080
[height] => 1350
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/463457474-894432672869812-8484033085294603502-n.jpg
[width] => 1080
[height] => 1350
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1729347537:3
[_thumbnail_id] => 183172
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1855
[_algolia_sync] => 508432065000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 67169
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 137357
[1] => 138496
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hadijelentés
[1] => orosz veszteségek
)
)
[3] => Array
(
[id] => 177088
[content] =>
Az ukrán védelmi erők továbbra is előrenyomulnak a kurszki hadművelet részeként, a térségben 100 település van ukrán ellenőrzés alatt – jelentette be kedden Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka az Ukrajna 2024. Függetlenség elnevezésű fórumon mondott beszédében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Szirszkij hangsúlyozta: „Továbbra is nyomulunk előre. Eddig 1294 négyzetkilométernyi területet, 100 települést vettünk az ellenőrzésünk alá.”
A fegyveres erők főparancsnoka azt is hozzátette, hogy Oroszország 594 katonáját fogták el az ukrán csapatok a kurszki hadművelet során.
Az ukrán védők fokozatosan kiszorítják az orosz megszállókat Harkiv térségéből, a harcok folytatódnak a régióban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök a péntek esti videoüzenetében, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő elmondta: Olekszandr Szirszkijjel, az ukrán fegyveres erők főparancsnokával tárgyalt a Harkiv térségében zajló csatákról. „Kiszorítjuk az orosz hadsereget. Fokozatosan. A megszálló nem fogja meghódítani Harkivot, nem fogja meghódítani egész Ukrajnánkat” – hangsúlyozta.
Tegnap Makszim Zsorin, a 3. rohamdandár parancsnok-helyettese, elmondta, hogy az egység harcosai jó eredményeket értek el Harkiv térségében. Kitért arra, hogy sikeres támadóakciókat hajtottak végre.
Később a 3. rohamdandár részletezte, hogy az ellentámadás eredményeként az oroszok erődítményei az ukrán védők ellenőrzése alá kerültek. A dandár harcosai csaknem két négyzetkilométer mélyen nyomultak előre a fronton.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szombaton jelentést tett Volodimir Zelenszkij elnöknek az ukrán erők Kurszki területen lévő állásainak megerősítéséről és a stabilizált terület bővítéséről – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál az államfő Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint az elnök beszámolt arról, hogy Szirszkij jelentett neki a Toreck és Pokrovszk irányokról. A főparancsnok szerint a helyzet ellenőrzés alatt áll – tette hozzá.
Mint Zelenszkij jelezte, a második téma a Kurszki területen folytatott hadművelet volt. „Ma reggeltől államunk cserealapja feltöltődött. Köszönet minden katonának és parancsnoknak, akik orosz hadifoglyokat ejtenek, és közelebb hozzák az Oroszország által fogva tartott katonáink és civiljeink szabadon bocsátását” – mutatott rá.
„Szirszkij tábornok beszámolt erőink Kurszk térségében lévő pozícióinak megerősítéséről és a stabilizált terület bővítéséről is” – hangsúlyozta Volodimir Zelensszkij.
Az ukrán hadsereg folytatja a támadó hadműveletet az oroszországi Kurszk régió területén, és összesen már 82 települést vett ellenőrzése alá – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál Olekszandr Szirszkijnek, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának a haditanácson tett nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Szirszkij elmondta: „A kurszki régió területén folytatott hadművelet kezdete óta csapataink 35 kilométert haladtak előre, és 1150 négyzetkilométernyi területet foglaltak el, továbbá 82 települést vettek ellenőrzésük alá.” Szerinte az oroszországi területen általában ellenőrzés alatt van a helyzet.
A főparancsnok azt is megjegyezte, hogy Szudzsa város mellett az ukrán fegyveres erők további három településen fejezték be az ellenség felkutatását és megsemmisítését.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán hadsereg folytatja a támadó hadműveletet az oroszországi Kurszk régió területén, és összesen már 82 települést vett ellenőrzése alá – számolt be csütörtökön Olekszandr Szirszkijnek.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1723748880
[modified] => 1723748173
)
[title] => Az ukrán fegyveres erők már 82 települést foglaltak el a Kurszki területen – Szirszkij
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=175504&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 175504
[uk] => 175509
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 175505
[image] => Array
(
[id] => 175505
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szirszkij-zelenszkij-hadijelentes.jpg
[original_lng] => 27685
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szirszkij-zelenszkij-hadijelentes-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szirszkij-zelenszkij-hadijelentes-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szirszkij-zelenszkij-hadijelentes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szirszkij-zelenszkij-hadijelentes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szirszkij-zelenszkij-hadijelentes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szirszkij-zelenszkij-hadijelentes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/szirszkij-zelenszkij-hadijelentes.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1723738606:8
[_thumbnail_id] => 175505
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2213
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508424337000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 3126
[2] => 41
[3] => 67169
[4] => 11
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Kiemelt téma
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 567384
[1] => 137357
[2] => 567383
[3] => 230194
[4] => 567382
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elfoglalt orosz területek
[1] => hadijelentés
[2] => kurszki-hadjárat
[3] => Olekszandr Szirszkij
[4] => ukrán fegyvers erők
)
)
[7] => Array
(
[id] => 174062
[content] =>
A háború két és fél évvel ezelőtti kezdete óta az ukrán légierő több mint nyolcezer orosz légi célpontot semmisített meg, beleértve több száz repülőgépet és helikoptert, több ezer manőverező robotrepülőgépet és drónt – közölte Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka vasárnap, a légierő napja alkalmából közzétett üzenetében.
A parancsok kiemelte, hogy az ukrán pilóták több mint húszezer harci küldetést teljesítettek. Szavai szerint „a modern nyugati fegyverek hatékony és ügyes használatával a légierő katonái nagy bátorságról, hősiességről, professzionalizmusról és találékonyságról tettek tanúbizonyságot”.
Olescsuk hozzátette, hogy a háború kezdete óta a légierő 4475 katonája részesült állami kitüntetésben, közülük 47-en lettek Ukrajna hősei, 25-en a haláluk után kapták meg az elismerést.
A déli Herszon megye kormányzói hivatala a Telegramon arról tájékoztatott vasárnap, hogy az előző napon végrehajtott orosz támadásokban a régió 15 lakosa sérült meg, köztük egy gyerek.
A jelentés szerint az orosz hadsereg eltalált egyebek mellett egy létfontosságú infrastrukturális létesítményt, egy üzletet, négy többszintes lakóépületet és 11 családi házat. Ezen felül megrongálódott egy gázvezeték, egy busz, egy mentőautó és több személygépkocsi is.
Az ukrán állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a közép-ukrajnai Poltava megyében az éjszakai orosz ágyúzások következtében megrongálódott a vasúti infrastruktúra.
Hozzátették, hogy senki sem sérült meg a támadásokban.
Az északkeleti Szumi megyében – az északi műveleti parancsnokság közlése szerint – az orosz támadások következtében két, közelebbről nem megnevezett infrastrukturális létesítmény rongálódott meg.
Az ukrán vezérkar vasárnapi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette az 583 ezret. Közlésük szerint az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett öt orosz harckocsit, 59 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, valamint 41 drónt.
🚨A Russian SU-34 was shot down this morning about 50 km from the frontlines by an F-16 - Russian sources
According to Russian sources the SU-34 was dropping glide bomb when it was shot. The crew did not survive. The same source claims that a Ukrainian F-16 intercepted the… pic.twitter.com/vCCzZbO9qu
Az ukrán vezérkar tájékoztatása szerint az elmúlt nap során több mint 1000 ellenséges katonát semlegesítettek, valamint 13 harckocsit, 36 páncélozott személyszállítót és 44 tüzérségi rendszert megsemmisítettek – számolt be az Index az Ukrajinszka Pravda nyomán.
Az ukránok szerint az oroszok harci veszteségei a háború 2022-es kirobbanása óta a következők voltak:
személyi állomány – körülbelül 561 400 (+1110) ember,
harckocsik – 8227 (+13) egység,
páncélozott harcjárművek – 15 862 (+36) egység,
tüzérségi rendszerek – 15 368 (+44) egység,
rakétatüzérségi eszköz – 1119 (+0) egység,
légvédelmi rendszerek – 892 (+0) egység
repülőgépek – 361 (+0) egység
helikopterek – 326 (+0) egység,
operatív és taktikai szintű pilóta nélküli légi járművek – 12 193 (+45) darab,
cirkálórakéták – 2398 (+0) darab
hajók – 28 (+0) egység
tengeralattjárók – 1 (+0) egység,
gépjárművek és tartálykocsik – 20 680 (+57) egység
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Az orosz erők az elmúlt nap során 99 légi- és nyolc rakétacsapást mértek Ukrajna területére – közölte az ukrán vezérkar vasárnapi helyzetjelentésében a Facebook-oldalán.
A közleményben a katonai vezetés kiemelte, hogy az éjjel mintegy negyven, iráni gyártású Sahíd drónnal támadta Oroszország Ukrajnát. Az ukrán légvédelem harminc drónt semmisített meg a déli Odessza és Mikolajiv régiók, valamint a nyugat-ukrajnai Vinnicjai terület légterében. A jelentés szerint a támadásoknak vannak civil halálos áldozataik és sérültjeik, de számokat a vezérkar nem közölt.
Az orosz megszállók továbbra is figyelmen kívül hagyják a nemzetközi humanitárius jogot, nemcsak az ukrán csapatok állásait ágyúzzák, hanem a lakott területek polgári infrastruktúráját is, terrorizálva a civileket – tette hozzá a vezérkar.
Olekszandr Tolokonnyikov, a déli Herszoni területi kormányzói hivatal szóvivője egy tévéműsorban arról tájékoztatott, hogy vasárnapra virradó éjjel az orosz erők tíz bombát dobtak a régióra.
Sztanyiszlavove településen négy helyi lakos sérült meg, egy ember a romok alatt rekedt. A szóvivő megjegyezte, hogy az elmúlt hat-hét nap alatt 166 bombát dobtak az orosz erők a közigazgatási területre – írja az MTI.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz erők az elmúlt nap során 99 légi- és nyolc rakétacsapást mértek Ukrajna területére – közölte az ukrán vezérkar vasárnapi helyzetjelentésében a Facebook-oldalán.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1696192800
[modified] => 1696187886
)
[title] => Ukrán vezérkar: több mint száz csapást mért Oroszország egy nap alatt Ukrajnára
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=131984&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 131984
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 131985
[image] => Array
(
[id] => 131985
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/legvedelem.jpg
[original_lng] => 84216
[original_w] => 800
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/legvedelem-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/legvedelem-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/legvedelem-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/legvedelem.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/legvedelem.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/legvedelem.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/legvedelem.jpg
[width] => 800
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1696177086:12
[_thumbnail_id] => 131985
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2051
[_oembed_4d18095d5d71bc1561fe094b54bc274c] =>
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
⚡️ Air Force Commander Mykola Oleschuk reported the fall of the russian Su-35 after being shot down in the Sea of Azov.
"russian rescuers reported that the Su-35 pilot was drifting "face down" in the Sea of Azov. And the Cospas-Sarsat system again tells where to look for the… pic.twitter.com/amlh58PcFy
Last night @KpsZSU shot down 17 Shahed drones. Kharkiv was attacked by drones: 3 people injured, more than 10 houses, a kindergarten, & cars damaged. In Odesa, a person was hurt after a ballistic missile attack on the port infrastructure. Also, 11 attack drones were shot down… pic.twitter.com/Y5IFQujYgo
— Гюндуз Мамедов/Gyunduz Mamedov (@MamedovGyunduz) April 7, 2024
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
❗️ Uwaga. W związku z intensywną aktywnością lotnictwa dalekiego zasięgu Federacji Rosyjskiej, wykonującego uderzenia na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie polskiego i sojuszniczego lotnictwa w naszej przestrzeni powietrznej.… pic.twitter.com/9rh1IW9mJx
— Dowództwo Operacyjne RSZ (@DowOperSZ) April 6, 2025
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
In Zaporizhzhia, all emergency services are engaged at the site of a Russian strike on a five-story residential building. Tragically, as of now, one person is confirmed dead, and dozens are wounded, including children. Once again, it was a regular apartment building. Overnight,… pic.twitter.com/mYZ2C8WqZ7
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 30, 2025
Пока ВСУ уничтожают средства позволяющие агрессору вести войну, российские п#дорасы в Украине бьют по жилым домам, как этой ночью по Запорожью и Киеву. С¥ки и мр@зи -других названий для нет. pic.twitter.com/0WASPSifvw
🇺🇦 In Zaporizhzhia, Russian attacks killed one person and injured 22 others, including three children, — Regional Administration. 💥 At least 12 strikes hit the city. Private houses were destroyed, apartment buildings, cafes, auto service centers, and an industrial facility were… pic.twitter.com/DBygg0k2Wc